Esztergom és Vidéke, 1880
1880 / 24. szám
Esztergom, II. évfolyam. 24. szám. Vasárnap 1880. márczius 21-án. ESZTERGOM es nmi Városi és megyei érdekeink közlönye. Elöfizetési-ár : 6 fit. — kr. 3 „ — . 1 „ 50 „ egesz evre ................................... fél évre........................................ évnegyedre ........................................ Egyes szám: 8 kr. As előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendők. Megjelenik : hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesztőséghez, SZÉCHENYI TÉPV ^~IK SZÁM ALATT, intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. A napi kérdés. Nagyon sokan vannak, kik félelmüknek, elfo- gódásuknak adtak kifejezést az utóbbi napokban, hogy az adókérdéssel még mindig bizonytalanságban állanak szemközt és nem elég, hogy a múlt évi adókivetést túlszigoruuak mondjak, de a folyó évi kivetésnél is nemhogy leszállítást, hanem inkább adóemelést helyeztek kilátásba. Mi igazuk van a panaszirodáknak, mi nincs, nem kutathatjuk. Sokkal távolabb kell hogy álljon a hírlapi czikk tendenfiájától a kérdés speczialis oldala, mintsem ennek fejtegetésébe lehetne bocsátkoznunk. E lapok hasábjain azonban már az átalános oldala a kérdésnek szellőztetve lett, ugyanakkor mintegy ujj mutatás is lett adva, melyik a leghelyesebb ut a sérelmek elkerülésére. Ha most — a felmerült aggályok folytán, — újra fölvetjük a kérdést, tesszük azért, mert a helyi, időszaki sajtónak mégis első kötelessége, — bármennyire reánk szórják is a localitás miatt a philisterség vádját — a napi kérdések átalános szempontokbóli megvitatása. Egyetlen helyes utul megjelölve az adókivetési közegek teljes, igazságos informátiója volt és sem most, sem később nem vagyunk képesek enuél mást mondani. Igaz, hogy enuek kivitele nehézségekkel van összekötve; igaz, hogy az erre hivatott, vagy beleavatkozó egyének újra csak ki vannak téve a vádnak, hogy nem jártak el pártatlanul, de azért mégis igaz marad, hogy ha nem teszünk semmit, nem érhetünk el eredményt, mig ellenben ha munkához fogunk, ha fáradságunkat nem koronázza is teljes siker, még is siker marad, melyet később még tovább lehet fejleszieni. „ESZTERGOM SS VISÍKI» TÁBCZÁJA. A szellőhöz. Üdvözöllek nyájas szellő, Honnan szárnyalsz oly vigau, Tán ott jártál s megfiirödtél A szép Garam habjaiban? Oh, beszélj mit láttál ott a Zúgó folyam kies partján lllatozuak-e még arra Nefelejtsek, rózsák tarkán? . . . Zöldel-e még a kis berek? Szól-e benne a csalogány? Küldenek-e sóhajt néha A szenvedő gyermek után? . . . Oh, beszélj e kedves fájról, Oh beszélj kis szellő nekem ! Hisz ez a táj szülőföldem, Szülőföldem és miudenem! Lévai Sándor. Fővárosi Levél. VII. — Ki megyeu ma a Fortunába? Ezt kérdezte egy napilap szerkesztője az ő akadémiájától. Az egyik blazirtan viszonozta: — A „Székesfehérvár és Vidéke" fog pikáns- kodni ? — Nem. — Hát Ruduyánszky Gyulát húzzák kinpadra ? — vetette közbe egy másik skeptikus hírlapíró, a ki a rendőrségi és öngyilkossági rovatot vezeti. —; Nem. Régi baja az a mi polgárságunknak, hogy a levegőt meg tudja telíteni panaszokkal, de midőn a baj elhárítására elő kellene állaui tettel, akkor a legnagyobb rész visszahúzódik, félre áll. A legtöbb panasz érte eddig az adókivetéseket. Senki nem tartá azt méltányosnak. De midőn azon bajok elhárításáról van szó, melyek nem a rendszerben, hanem a módozatban rejlenek, akkor folytaljuk ugyan a panaszokat, de , segélyről gondoskodni vagy nem merünk, vagy nem akarunk. Teljes folyamatban vannak az adóügyi tárgyalások ; a községek —- épen kicsiségüknél fogva — még a legtöbb bajt elkerülik az értelmes jegyző és a bizalmi férfiak közbenjárása mellett. Néhány nap múlva a kir. városra kerül a sor. Itt azonban ma már mindenki félelmét nyilvánitja, de az egyetlen egyesült ipartársulaton kívül, hol e tárgyban, mint halljuk, rendkívüli közgyűlést sürgetnek, még sehol semmiféle intézkedésről tudomásunk nincs. Ki lesz azután egyik okozója, ha újra felhangzik a jaj szó : ennyi meg ennyi méltánytalanság történt ? Hanem azért mi csak ne tégy fiuk mást, mint panaszkodni és kezeinket ölbe rakni. Szegedi reminiscentiák. (A vész évfordulóján.) H. Mikor éu korraáuybiztosi védlevéllel ellátva megérkeztem egy órai vízi út után Öt hal ómra, s elhelyezkedtem a számomra fentartott deszkabódéban, hol 8 hetet valék töltendő, olyan érzés szállott meg, mint Robinsont, midőn a szigetre kivettetett. Ö t h a 1 o m, az ártengerből kiemelkedő kis zöld sziget volt, egyedüli vízmentes hely mértföldnyi területek közt. Robinsonok voltunk, azon különbséggel, — Akkora Hojtsi Pál drámájának első felvo-' nását adják elő — nyilatkozta a monoklis sziui- refereus. — Nem uraim. Ma nagyon közönséges sajtó- pört tárgyalnak, — válaszolta a szerkesztő lelkiismeretesen — alig lehetne belőle valamit csinálni. Hanem csak figyelmeztetem önöket, hogy ha bevetődnek a Fortunába, akkor kapjanak le valamit a. Bártfay-Pethes-féle históriáról. Különben kiküldeni, senkit se küldök ki. Az akadémia helyeselte a propositiót. Egyik hírlapíró se mozgósított. Valamennyi a többi már- tinsi botrányokra akart halászni. És körülbelül ilyen hangulat uralkodhatott majd minden szerkesztőségben. Mert szó, a mi szó, Feder- vicli Kóbin, a Pester Lloyd s a Neues Pester Journal referensein kívül más journalistát nem láttam a zöld asztal mellett. Ezek aztán kilencztől háromig szörnyen unatkoztak. Mert a sajtópör semmiféle nagyon érdekes anyagot nem adott. Az incriminált czikk nagyon bárgyú, a védencz legkevésbé sem érdekes, a vádló igen is mindennapi s az esküdtszék egész az elal- tatásig unalmas. Hanem azért akadtak egyes lefösteui való tab- leauk. Például mikor csak Kormúth urambátyámat parancsolták vala elő. Hetykén kicsavaritott bajsza, teremtettéző, ropogtató beszéde s eredeti alakja meg is tette a hatást. Khapszl Khóbi, a „Thagblatt" kétkrajezáros, de mindenhová elkéső levelezője szörnyen figyelt. — Mit hozhat fel vádló erkölcsisége mellet ? — Hát iszen kérem alássan tekintetes esküdtszék, az a vádló, ez a Bártfay csak megtenné, ha nem irkálna-firkálna annyit az újságokba. Kár irte. — Szabó József ur ! — parancsolja be az elnök. A mi jámbor kis tanúnk rettenetes elszántsággal csörtetett be. Azt érezte, a mit Huss János hogy körülöttünk 1500 kubikos dolgozott. Egész kis elszigetelt telep. Mérnöki s tisztviselőkar, a munkások egy óriási hosszú barakban, soknak felesége s gyermekei is, biztosság tekintetében kirendelt katonaság külön barakkban, 2 korcsma, hajóépítők barakkja stb. — egész kis tergeri kikötő. Három nagy dunai gőzhajó — szántóföldek felett — 70 hajóval hordta a földet 43 kiálló helyről. Hej! kigondolta volna valaha, hogy Öthalmon a homok tenger kalász hullámai felett gőzhajó fog kikötni ! * * * Mikor az az 1500 munkás megtudta az én odajövetem okát, elkezdtek a jó borravaló reményében szorgalmasan vigyázni a sírokra s régiségekre. Furcsa ez a mi népünk ! nem tesz az semmit borravaló nélkül. Tapasztaltam ott létem alatt. Ezektől a munkásoktól több féle elnevezés ragadt rám, mert hát az én „vadregényes nevemet" nem minden hala idó tudja „egy szuszra" megtauulni. A mint megtudták hogy a múzeumtól vagyok, s midőn látták hogy a koponyákat s csontokat gyűjtöm, elneveztek „múzeum úr“- „orvos úr“-uak, no meg aztán az én fekete lábvédőimről: „fekete strimflis úrnak." * * * Szigeti 8 heti életem alatt árvíz között egy csöpp vizet sem ittam. Olyanok voltunk, mint a tengeri Hajós, ha a nyílt tengeren vize elfogy. Az ár vize meg volt fertőztetve, az ásott kutak vize pedig már másnapra férgekkel lett telve, igy tehát a bor ivásra voltunk kényszerítve s hogy a nagy hőségben szomjunkat olthassuk, Giesshűbel, Párád és Szolyva vizével segítettünk bajainkon. Kikerülne talán egy kis árvíz az elfogyasztott borvizekből ! * " * * Voltak rossz napjai is szigeti életünknek, akkor t. i. midőn Aeolus úr neki bocsátá viharait auuak a tengernek, mely körülöttünk hullámzott. Ilyenkor aztán nem volt emberi hatalom, mely átmerészkedett volna menni még gőzhajóval sem Szegedre, s ha ilyenkor élelmünk elfogyott, kénytelenek voltunk bőjtölni s megvárni a vihar csillapultát. A ki ezen a vizen egy ilyen vihart nem látott, csak az mondhatja, hogy „igy- meg úgy" meglehetett volna menteni Szegedet, az éji vihar ellenére is. Óh hogyan * I a máglyán, azt szenvedte, a mit egy halálra ítélt s azt mondta, a mi nagyon mulatságos volt. — Mit hozhat föl vádló erkölcsisége mellett ? — kérdé az elnök hivatalos szárazsággal. — Semmit se tekintetes elnök ur, — válaszolja a kinpadra vont tanú reszkető hangon. — Lássák kérem éu nem ismerem az urakat ... a [ szokatlan helyzet . . . bocsánatot kérek tekiutetes I nagyságos esküdtszék ... de én nem akarom com- promittálni Bártfayt. . . — Szóljon kérem a dolog érdeméhez. — Hát kérem alázattal én csak aunyit tudok, hogy Bártfay jobb hivatalnok lenne, ha nem firkálna annyit az újságba. . . Igenis kérém alássan . . Az hát tekintetes esküdtszék. Persze volt derültség. A jelenlevő hölgyek fiuom mosolylyal mulattak a per comicusabb részein. Hanem kérem még is csak kellett egy kis elszántság kilencztől három óráig végig szenvedni azt a drámát, melyben nem a hősök, hanem a közönség tagjai gyötrődnek. Khapszl Khóbi azonban bő anyagot talált. Két árkust iszapolt be s a hol botrányt irt, azt még inkább kifeketitette kövér betűkkel szedette. Három óra után csupa merő mártyrok lettünk. Vádló védő, védencz, elnök, tanuk, esküdtszék, publicum sornaliszt és Khapszl Khóbi csak úgy tántorogtak a friss levegőre. Onnan pedig az órákig hűlő ebédhez. Mikor haza értem, bús monológban fejeztem ki legmélyebb rokonszenvemet — saját magamnak. Pedig én csak közönség voltam. Szépajku olvasóim megolvashatták a többit. Hanem olyast kell tudomásukra hoznom, a mi egy kicsit ujdonatosabb. Ugye-e bár a pirostojások ünnepére való felséges estély ránk férne odahaza ? Hát kérem én épen most jövök az Esztergomi BMT" Mai számunkhoz melléklet van csatolva.
