Esztergom és Vidéke, 1880

1880 / 24. szám

állhatott volua ellen az a gyenge vasúti töltés annak a borzasztó viharnak, (démonok, titánok ostromolták ott az ember gyarló készítményét,) mikor az Apr. 29—30-iki vihar a már részben kész szádfalat (kör­töltést) 10 helyen szakította át s öl magasságban hányta át hullámait a töltés felett, s a habok a távol örházak tetején porlottak szét. Ez éj iszonyait csak a májusi szép reggelen lehetett szemlélni, midőn mindenütt csak roncsok hevertek; 38 nagy hajó, 34 csónak, 14 dereglye, 71 czölöpverő gép zuzatott szét. * * * Voltak azonban vigabb napjaink is, mikor a magas vendégek tiszteletére rendezett fényes ebédek alatt, a jó szegedi paprikás aallal kárpótolhattuk fáradozásainkul.. Szerencsénk volt egy alkalommal 60 darab külföldi tudós német mérnökhöz is. Ezek­kel is megkóstoltattuk a paprikást s a nyárson sült halat, de a magyar bort is. Mikor ezeknek a jó német sógoroknak ilyenkor megmagyaráztam az ős pogány magyaroknak lóhá­ton való temetkezését, olyan szent borzalommal ügyeltek rám, némelyik még jegyezgetett is. No kiváncsi vagyok rá, mily badarság fog ebből a jegy­zetekből napvilágot látni a mi őseinkről. Csináltak én belőlem Szegeden még „tudóst" is, amire nagyon — büszke lehetek. — Legnagyobb regényírónk, Jókai volt a bérmaapám. — Akkor történt ez, mikor a királyi biztos kíséretével meglá­togatta szigetünket. Soha türelmesebb, ügyelraesebb hallgatóim nem voltak, midőn a leleteket bemutat­tam. mint a királyi biztos úr Ő Exciája, meg Jókai Mór. — Mikor aztán eltávoztak, Jókai kezét nyújtva igy szólt hozzám : — Isten önnel tudós fiatal barátom, Pesten még találkozunk! No hiszen nem is kellett több az ott álló újságíró uraknak ! ? Másnap minden lapban szörnyen „megtudósoztak" sőt még a Szegedi Napló „Jókai Szegeden" czimű tárczájában e passus is előfor­dult : a nagy iró nem találta a helyet (t. i. Öthal­mot) érdekesnek, talán azért -- mint mondá — mert ott egy tudós (v.) mutogatta a tájékot." Uramfia! mintha lehetne valakinek egyátalában tájékot muto­gatni, látja azt mindenki kalauz nélkül is, én csak a sírok fekvését magyaráztam, aztán meg ott álltam a dombtetőn Jókai mellett, midőn ilyformán nyilat­kozott : — E dombról szomorúan fönséges a kilátás, mintha csak a Zuiderseet látná az ember maga előtt ! A tudóssá való elbérmálásnak nem igen örven- dek, mert arra ily korban még érdcmetleu vagyok, hanem kézszoritására büszkeséggel gondolok ; hisz van-e fiatal ember, ki ifjúságában Jókai örök szép regényeit átolvasva ne lenne arra büszke, ha az a kéz, mely azt a sok gyönyörű eszmét öszszeirta, megszorítja az övét, habár mellékesen azt sóhajtja fel: csak soh’se irt volna az a kéz politikai czik- j keket ! * * * Befejezéshez közeledett a nagy mű, a védtöl- tés. Még egv hajó föld szükségeltetett. Közelhatá- ; rozással a tisztikar fogott hozzá a kubikoláshoz, az utolsó hajó meghordásához. Megkezdődött a nagy munka. Alig másfél óra alatt megtelt a hajó, s nem­zeti lobogóval indult a töltéshez, melynek koroná­ját e szerint a mi munkánk egészité ki. Bizony nehéz volt a nem szokott munka, de hát a jótékony czél erősité idegeinket a fáradságos munkára Hisz keresményünkkel tán néhány könnyét | Kör bizottsági gyűléséből, a hol is elhatároztuk a következőket : Primo. Husvétkor haza sietünk. Secundo. Husvétra hozunk valakit. Teszünk valamit. Mulatunk valahol. Tertio. Esküt a titokra ; hallgatni a többiről és cselekedni gyorsan és okosan. Tehát valaki, valami és valahol. A rejtvény megfejtését jövő levelemre hagyom ; addig is tiltott alma a kíváncsiság! Kiváncsinak lenni különben igazán csak a fő­városban lehet. Egy este az én Adoláromtnal meg­állapodtam egy régi elázott falragasz előtt. Tanul­mányozni akartuk a boulevard kíváncsiságát. Nézzük, nézzük a lámpa mellé ragasztott sem­mit és egyszerre csak három ur csatlakozik hozzánk. Nézünk, néznek. Jön azután hat jogász, hét had­nagy, nyolez pék, kilencz hordár,, tizenkilencz as- phaltvadász és húsz hölgyecske, Nézünk, néznek. So­kan a lámpást bámulják. Legtöbben a falragaszt. — Az orosz czárt! Also endlich ! Pedig dehogy volt azon a jámbor végeladási hirdetésen dynamit vagy czár szag. Hanem csak néztük, nézték és nem láttak semmit. Ilyenek a ki­váncsi fővárosiak. Ne legyenek tehát kérem maguk is kiváncsiak ! Aucun. Vasárnapi levél. (Kevés hija a botránynak. — Párbaj. — Felibe elvállalandó ügy. — Névnapi köszöntök. — „Zamatos*1 magyarság. — Atteritatum. — Leány história. — Jó-c a rossz? — Rossz-e a jó? — Mit nem engednek a menyecskék? — Ki veszi hasznát? — Ki tudja Zsuzsi történetét?) Bizony a múlt hét majd botránynyal kez­dődött. Valami jókedvű úri ember azt mondotta, hogy hétfőn délután három órakor a városház előtt nyil­törültük le a károsultaknak. — Husvétkor Eszter­gomban „komédiás" voltam, most Üthalmou „kubikos" a szegedi árvízkárosultak javára. Bár még többet is tehetnék érettök ! * * * Búcsúra készültünk. Szigetünktől elválásunk órája ütött. Ünnepélyességgel kellett elválnunk Öt­hatomtól, hol annyi sok jó és rossz napot töltöttünk. Szép csöndes este volt. Barakkunk előtt volt terítve az utolsó vacsora. Utoljára voltunk együtt. Holnap szór bennünket a sors. Kit erre, kit arra. — Az elhordott földmélysépet jelölő föl dobéi is zkek közül ötnek tetejére lángokat gyújtottunk „Ótha- 1 o m“ jelképeként. Talán engesztelő áldozatul vették a sírjaikból kibolygatott ősök szellemei ! Szép júniusi regg volt 22-éu, midőn végkép elhagytuk feltúrt szigeteinket. Szomorúan néztünk visszafelé, a mint csónakunk tova sikamlott. Talán egyikünk se éri meg soha, hogy Öthalomra még egyszer hajóval vagy csónakon jöhessen, — ne is engedje a sors ! — s talán nem sokára a most iszapos vízzel borított térségen, kalász­tengeren fog átsuhanni a hajnali szellő. De ka­lász, — vagy ár-tenger válaszszon el tőlünk, Öt­halom ! soha nem szűnünk meg rád s az ott eltöltött napokra emlékezni ! * * * Már ott ültem a vasúti vonat egyik kocsijában, midőn a pályaudvar közepén megpi Hantám a miniszter- elnököt a királyi- s kormánybiztos társaságában. Köszöntésemre odajön kocsimhoz az én derék kor­mánybiztosom s beszól hozzám: — Muzeura ur ! nézze csak meg a plaidjét, valami régiséget ott felejtett a szobámban, én be­csomagoltam ! Felbontom hirtelen plaidemet, melyet csak most vevék észre, hogy súlyosabb, s egy nagy tégla gördült elém. — Vigye el Hampeluek! szól nevetve a kor­mánybiztos. — Nem én Nagyságos uram ! — válaszolám : elteszem magamnak, hogy ha netán megfeledkezni kezdenék itt, töltött napjaimról, e tégla juttassa eszembe Szeged romjait, s azt, miszerint Nagyságod ott hagyta a miniszterelnököt azért, hogy egy jóizűt nevethessen sikerült tréfáján. Hej ha Szeged minden háza ilyen téglából lett volna építve! Egy fütty, s én tova ragadtatom Szegedtől. Mikor foglak viszontlátni fényesen, büszke házsorok­kal én jó magyar városom, Szeged?! Varázséji Gusztáv. A Bártfay-Pethes-féle sajtóügy. A Bártfay Géza által Pethes Géza Aladár el­len indított sajtóperben lefolyt tárgyalásról értesít­jük a t. olvesóközöuséget, a ménuyiben a fővárosi lapokból ezen ügyre vonatkozólag vajmi keveset fognak találni olvasóink, a mi némileg is kellő tá­jékoztatásul szolgálhatna, A sajtóper és az esküdtszéki| tárgyalás alapját az „Esztergomi Népújságában Pethesj Géza Aladár aláírással megjelent s Bártfay Gézára vonatkozó nyi­latkozat képezte, mely az unalomig ismeretes. A törvényszék elnöke legelőbb is kérdést in­téz vádlotthoz, vájjon az esküdtszék megalakításánál vánosan párbaj fog vivatni két elkeseredett ellenfél i között, kik megunva a folytonos farkasszem nézést, végre ez utón akarnak egymással tisztába jönni. Yaláuak pedig igen sokan, kik még ily bolond­ságnak is hitelt adának, sőt a nagy piacz lakói közt is nem egy akadt, ki függönyök mögül, sőt boltajtó- I ból is nézegettek és várták a nagy dolgokat, me­lyek itt jövendők valának, nem számítva azokat, kik összecsődiilének. Necesse enim vobis est, ut fiant scandala, mondja a diák, mi jó magyar fordításban annyit tesz, hogy muszáj spectaculumuak lenni, ha ég föld ösz- szeszakad is, mert már nagy ideje csendesség van. A legszebb ugyan a dologban az, hogy az ér­dekelt felek maguk legjobban bámultak, midőn meg­hallották, hogy nekik kellett volna párbajt vívni. Ki tehet róla, ha éretlen élez is talál hívőt! A botrány azonban majd megtörtént, a meny- nnibeu az ajtatos váró sereg az ő megjegyzéseit csak folytatta, ugv, hogy a józanabbak botránkoz- tatása állott igen kezel. Hogy a mérték teli legyen, még az nap este több interpelláló is történt, továbbá, hogy a „pár­baj" történet kedden újra terjesztetett, de most már aként, hogy közbejött akadályok miatt hétfőről elmaradván, az csütörtökön délelőtt fog megtörténni. Oh én jó népem, mikor fogsz már gondol- I kodni és mikor fogod a heccz-bruderek szavait kissé | megrostálni, mielőtt hitelt nyújtanál nekik? Kinevetnek, hogy minden beszédre felülsz, és I te mégis mindig csak a régi maradsz. I Egyik látogatottabb ügyvédünk azonban nem panaszkodik, hogy vele csak éretlenül élezeluek, mert maga is jót nevetett a következőkön: Beállít hozzá egy szűrös atyafi és a szokásos hosszú üdvözlet után nagy szégyenkezve előadja, hogy bizony őt elitélték valami bolondságért tizen­négy napra, a mi nem igazság és ő ezen meg nem engedett visszavetési jogával kiván-e élni? s miután vádlott ezen jogáról lemondott, az esküdtszék ma- gáuvádló kifogása nélkül sorshúzás utján alakult meg. Az esküdtszék raeghiteltetett s az incriminált czikk és vádlevél otvastatott fel, melyben panaszos a czikkbeu foglaltakat rágalomnak nyilvánítja s ezért vádlott marasztalását kéri. Vádlott Pethes Géza Aladár a czikk szerzé­sét beismeri, de annak sajtó utján történt közölte- téseért a felelősséget el nem vállalja. A jelen ügy­ben védőjéül Dr. Murinyi Endre ügyvédet jeleti be. Elnök felhívja vádlót és vádlottat, hogy a fel- olvastatui kért okmányok és bizonyitváuyokra vonat­kozólag nyilatkozzanak. Bártfay magánvádló többféle okmány felolvastatását — többek közt az esztergomi adófelügyelőség által Pethes Géza Aladár ellen bi- zonyitólag kiállított nyilatkozatot — kéri elrendel­tetni, azonban az ellenfél kifogásaira kérelmétől elüttetik s csupán a vádlott részéről felolvastatni kérelmezett s az incriminált czikk alapját képező kézirat a panaszosnak vádlotthoz intézett levele s egy Pethes Géza Aladárra vonatkozólag kiállított hatósági erkölcsi bizonyítvány felol­vasása engedtetik meg, mely okmányok közül, az első bizonyítja, hogy az eredeti kézirat tartal­mán idegen kéz által változtatások eszközöltettek, sőt a szerkesztő által reá tett megjegyzés is töröl­tetett; a második, vádló által vádlotthoz intézett sértő levél, az incriminált nyilatkozat keletkezésének okára vezet; a hatósági erkölcsi bizonyítvány pedig kifogástalau hivatalnoknak s tisztelet és szeretetre érdemes egyénnek tünteti fel. Az okmányok felolvasása után a jelenlevő ta­nuk kihallgatása következik. A vádlott által feltett kérdésekre a tanuk I vallomásaival igazoltatik, hogy az incriminált czikk- ben vádlott Pethes Géza Aladár tudta és akarata nélkül Márffy Ödön kir. adófelügyelő tett változta­tásokat s hogy a kérdéses czikket közlés végett a szerkesztőhez Márffy Ödön küldötte be s fizette érte a szokásos közlési dijakat. (Mozgás az esküdtek kö­zött.) Vallják továbbá tanuk, hogy a czikk megjele­nése előtt Pethes Géza Aladár tiltakozott annak köz­lése ellen úgy szóval, mint levélben. Ezek után, elnök felhívta vádlót, kiván-e a vádlevélen kiviil szót emelni? mire Bártfay Géza előadja, hogy vádlott, az „Esztergomban létező* „rágalraazási consortium" egyik tagja, az által, hogy az incriminált okmányt legnagyobb ellenségének, Márffy Ödönnek kiszolgáltatta, becsületében kívánta tönkretenni s felzavarta családi nyugalmát, s ha az esküdtszék elégtételt nem adand neki, hivataláról le­köszönni lesz kénytelen. Azután áttér a Pethes Géza Aladár részére kiállított erkölcsi bizonyítvány elem­zésébe s csodálkozik, hogy vádlott ily szép bizonyít­ványra tehetett szert mindamellett, hogy Kruplamcz Kálmán alispán egy nagyobb társaságban és előtte kedvezőtlenül nyilatkozott Pethesről. Gróf Forgách Ágost főispán meg pláne hogy azt mondta volna, hogy Pethestől az incriminált nyilatkozat sértésnek sem vehető. (Nem tudjuk megmagyarázni, mi indíthatta Bártfay urat arra, hogy Esztergomot a főváros és az egész ország előtt dehonestálja oly valótlan állí­tással, mintha a rágalmazásra itt „consortiuraok" is alakulhatnának. Rósz néven vesszük tőle és sajnál­kozunk állítása felett, a mennyiben ha tud ilyenek létezéséről, nagyon szoros összeköttetésének kell ve­lők lenni, mert daczára, hogy társadalmunkat mi a nvugszik és inkább apellál ötször, de még sem hagyja magát. A jó ügyvéd teljes igazat ad Ő kigyeimének, hűségesen kikérdi és kutatja, váljon lehetne-e vala­mit segíteni. Midőn végre a tényállás teljes tisztaságban ragyogott a papiroson, rátér az ügyvéd a főkér­désre : — Azután atyafi mit fizet az apellátáért ? — Bizony tekintetes uram, nem tudom én. — Pedig azt kell tudni, sőt azonnal kell fizetni, mert ezt kell tenni, azt kell tenni sat. a mint ez már előszokott adódni. — Jaj tekintetes uram, szívesen megfenném én azt a fizetséget, de — mikor pénzem nincs. — Hát mit csinálunk akkor? — Tudja mit tekintetes uram ? Vállalja el az ügyemet — felibe. A kegyetlen szivű ügyvédnek pedig nem volt kedve a tizenuégynap felére vállalkozni, inkább ne­vetett egy nagyot. A hét főjellegét ezen kívül a gratulácziók ad­ták meg. Nem is tréfa a szegény levélhordónak és a szokásos küldönezökuek széthordani azt a sok láto­gató jegyet és levelet, melyet különös gondozásukra akkor bíznak, ha úgy egy héten két oly gyakori név esik egymás mellé, mint Sándor, továbbá Jó­zsef, nem számítván ide az e héten volt nem oly gyakori neveket. Kezdjük a Jozsefnapi üdvözleteken. Kilencz- tiz legényember került össze azon feltétellel, hogy a hozzájuk legközelebb eső József­nek fogják elmondani a jó kívánságokat, természe­tesen a nélkíilözhetleu pohár bor kíséretében. A sors úgy akarta, hogy a legényemberek közé vetődjék egy házas is, kit azért nem hittak József­nek, hanem ellenkezőleg Ferenczuek, hanem a kit azért mind szerettek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom