Esztergom és Vidéke, 1880
1880 / 94. szám
94. szám. Esztergom^ H.évfolyam Vasárnap 1880. november 21 én f Városi és megyei érdekeink közlönye. Elöfizetési-ár : egész évre fél évre . évnegyedre 6 frt. — 1er. 3 , — . 1 „ 50 , Egyes szám: 8 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendő!?. Megjelenik : hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Nyílttól- petit soronként 30 kr. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltéinek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesztőséghez, J^ŐRINCZ-UTCZA ^O. SZÁM ALATT, iutézeudők. Kéziratok nem adatnak vissza. Irodalmi ünnep. Csütörtökön a szentgyörgy nezei temetőben megható és lélekemelő irodalmi ünnepnek voltunk tanni. A miért annyit küzdtünk és lelkesedtünk : Bumy Károly sírját emlékkővel jelöltük meg. Az irodalmi ünnep egészen locális ünnep volt. A rendező püspök nem hívta meg rá se az Akadémiát, se a Kisfaliidy-Társaságot, se a Petőfi-Társaságot. Magunk között folyt le. Pedig méltósá- gosabb formát vészén az ünnep, lm néhány országos irodalmi tekintély is megjelen közöttünk. Most azonban már minden nézetünk idejét múlta, mert maga az ünnep egészen pro- grammszerűen folyt le. Az első irodalmi ünnep volt ez városunkban. Szerény, zajtalan, de tiszteletreméltó. Egy sokérdemií s kevés méltatású írónak megbékült szelleme lebegett előttünk. Koszorús homlokkal, megdicsőült lélekkel. Városunk ez ünnepen elismerte, hogy tisztelettel adózik az irodalmi világnak. Hogy koszorút ad arra a sírra, melytől az egész ország koszorúja hiányzott eddig. És ez a tartalom nevezetessé teszi a napot, emlékezetessé a sírkő felállitóját s tiszteltebbé Esztergom nevét. A hol az érdemeket egy jeltelen sírban még haminczkárom év múlva is méltányolni „ESZTERED! ÉS flBÉEE" TÁRQ2ÁJA. Én csak az őszt szeretem. Maradhat a tavasz tőlem, Nem kívánom élveit, A tél dermeszt, a nyár pedig, Ok, a nyár, az úgy hevít; Miattam a fecske, gólya Ott maradhat keleten, Nem kell nekem dalos kerek, — En csak az őszt szeretem! Szivem csak a hervadásban, Ebben érzi jól magát, Mikor a lomb oly szediden Azt suttogja: „sírba hát!..“ Mikor a nap bágyadt fénye Megtörik a fellegen, Akkor él csak árva lelkem — Én csak az őszt szeretem ! A hervadó tájnak képe Bús telkemmel oly rokon, Oly örömmel elmereng az A lehulló lombokon Az is súgja, mit a lombok: „Lejátszottam szerepem, tudják, ott van jövő s a jövőnek biztos erkölcsi alapja. Megvigasztalódva térvünk vissza a szent- györgy mezei temetőből, melynek most már nincs egy fájó sebe, hanem egy megdicsőitett sirja s melyben már nem egy elfelejtett, hanem egy elismert iró porladozik. Kőrösy László. A kolozsvári botrányhoz. Hazai törvényeink a sajtót bilincsekbe sohasem verték. Az 1848 előtti kormány megkísértő ugyan a nemzetnek ezen életerét elfojtani, de törekvése megtörött annak kitartásán s a censura, e százkarú polyp, mely már már nemzetiségünket akarta megfojtani, tehetetlenül roskadt össze önmagától. Az 1848. 18. tcz. Magyarországnak teljes sajtószabadságot biztosit, 1867-ben az alkotmány némi módosításokkal ugyan, de lényegében a 48-ki alapon l'őn visszaállítva s mint ilyen elfogadta, sőt törvényerejére is emelte a sajtószabadságot, mint minden alkotmány egyedüli talpkövét, sine qua non-ját. Ezen álláspontra helyezkedünk, a midőn rövid czikkünket megírjuk. Ne vesse szemünkre senki, hogy daczára annak, hogy politikai orgánum nem vagyunk, még is a politikába vágó ügygyei foglalkozunk, mert a politikai élet határos a társadalmi élettel s a politikai életben előfordult események, sérelmek legtöbbször kihatnak a társadalomra is. Beteg az állam, a melynek társadalma beteg s viszont megszenvedi a társadalom az állam élet fogyatkozásait, miseriáit. Egyik a másikra van kihatással, valamint hogy egyik a másik nélkül nem is képzelhető. Mi a társadalom érzelmeinek kifejezője vagyunk, a sajtószabadság pedig lényegében társadalmi szabadságjog. Ezzel illetékeségiinket megállapítva, térjünk a tárgyhoz. Kolozsvárott botrányos esemény történt. Két német katonatiszt — kik azonban a közös osztrák-magyar hadseregnek is tagjai, korbácscsal és kifent karddal kezükben megtámadott egy lapszerkesztőt, egy volt országgyűlési képviselőt, csupán csak azért, mert ez embertelen eljárásukat nem helyeselte. Egy ember, vagy hát mondjuk kettő, fölébe tolta magát a törvénynek s arczába vágta a keztyűt az összes magyarországi sajtónak. Felvegyük-e ? ! Mit tehetünk mi szegények ? Mit vívhatunk ki szellemi fegyverekkel az anyagi tett- legességek ellenében s hová forduljunk segítségért, ha felsőbb illetékes fórumoknál sem találunk sérelmeinknek orvoslást. Hiszen a hadsereg nálunk valóságos nagyhatalom, status in statu. Ennek szabad az ország intentióival ellenkező irányokat követni, az ország polgárait, kiknek vagyonából tartja fenn magát, vakMai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva. ‘TBjf Oh, mi édes lesz a sírban.“ — Én csak az őszt szeretem ! Oh, ha látom, hogy peregnek A virágok szirmai, Szivemet úgy boldogítja, ügy hevíti valami... Hisz a rózsa hulló szirma Azt jelenti énnekem ; Fehér lesz a szöghaj egykor — Én csak az őszt szeretem ! Fehér lesz a szöghaj egykor, Véget ér e fájdalom, Nem zokog a bánat árja Húrja vesztett lantomon. Nem dúl majd a vész viharja Megtört, néma keblemen, — Hervadásnak temetőjét, Én csak az őszt szeretem! Várkonyi Dezső. A kályha mellett. „Hűvös, borongós őszi nap“. Annyira őszi — hogy lassanként már majd télinek is beválik. Az ember kezd egyre jobban húzódni a kályha mellé, s kezeit dörzsölve idézgeti magában a költőt :„Hol a boldogság mostanában ? — Barátságos meleg szobában ?“ ügy bizony ! Még egy pár darab fát a tűzre, azután húzzuk ide a kályha mellé "ezt a kéuyelmes nagy karosszéket, s belebámulva a lángokba, gom- bolygó pipafüst mellett, kezdjünk hozzá a merengéshez! A ki nem tud imádkozni, menjen a tengerre, tartja a közmondás. En meg azt merem mondani, hogy a ki nem tud ábrándozni, az üljön egy ilyen őszi estén a kályha mellé, s nézzen be hosszasan mereven a lángokba. A kellemes meleg folytán lassanként kéjes zsibbadás árad el a tagokon, a halk pattogással lobogó lángok szemlélete fél álomba szenderit, a lélek öntudatlanul kezd szertecsapongni, s megkezdődik a — „szellemi kérődzés“ mint egy blazirt ismerősöm nevezé azon állapotot, ; melyet a költő úgy fejez ki, hogy: „Múlt évek emlékén el-el borongok. “ Ábrándozzunk . . . Most két éve szintén igy ültünk a tűz mellett, csakhogy akkor gondolataink nem a múlton, hanem a jövőn jártak. Nem is kályhában pattogott a tűz hanem az isten szabad ege alatt, a doboji elhagyott temetőben. Éppen akkor jött a leverő hir, hogy inig fel nem váltanak, bizonytalan időre, itt kell maradnunk még ebben a sokszor megátkozott országban, a melybe lelkesülés, a a melybe c z é 1 nélkül, jöttünk. Ázt hittük már az első napokbau, hogy rövid idő múlva ismét ölelhetni fogjuk szeretteinket, s most a közeli viszontlátás örömei helyett újra előttünk álltak a sanyarú nélkülözések szomorú napjai, a melyekkel szemben keserves vigasztalás volt az a biztatás, bogy hát majd csak annak idején feltüzhetjük a „Krigsmedaillet.“ Lehaugoltság uralgott az egész táborban, hallgatagon ültük körül a szitáló hideg őszi esőben az őrtüzeket, legfeljebb itt ott tört ki egyik másik elkeseredett ke-
