Esztergom és Vidéke, 1880
1880 / 86. szám
Városi és megyei érdekeink közlönye. Elöfizetési-ár : egész évre ............................................6 f'rt. — 1er. f él évre .............................................3 „ — „ é vnegyedre............................................1 , 50 „ E gyes szám: 8 kr. Az előfizetési pénzek ;i kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren iutézendők. Megjelenik : hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Nyilttér petit soronként 30 kr. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesz tőséghez, SZÉCHENYI TÉR^ SZÁM ALATT, iutézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. A semita-kérdés bölcsője. Esztergom kereskedői elhat á r o z t á k, h o g y ii j é-vtolkez d- ve könyveiket és levelezésüket c s a k m a g y a r nyelven fog j á k v e- z e t n i. Ez a kicsiny terjedelmű, de nagy fontosságit liir szárnyakat öltve az egész fővárosi és vidéki sajtót bekalandozta. Azután újra visszatért, hogy behatóbban foglalkozzunk vele. Ilyen híreken mindig kapni fog a sajtó. Van bennük valami lélekemelő, a mi első tekintetre nem is enged kérdéshez jutni. Pedig méltó lett volna fölvetni a kérdést, hogy mi-, lyen hasisokon alapul a hir ? Válaszunkat össze-akarjuk olvasztani egy másik érdekes théniával, melyről már kimerítőbb ezikket is közöltünk. Szóba került mindenfelé a semita-kérdés. À képvisélőházban formális kérdést csináltak belőle. Vannak lapok, melyek csak gúnyolni tudják Istóczi túlzásait ; vannak ismét, melyek föltétlenül acceptálják. Egyiket sem lehet. Istóczy túlfeszített okoskodással tekinti a kérdést s inkább hóborttal, mint logicával elemzi az ügyet. A feltétlen elfogadók részéről pedig hiányzik a megválogató kritika. Az érdekes kérdést boldog boldogtalan tárgyalta már, de a szűkköríí dissertálók nagy része nem fejlesztette tovább. Van-e jövője a kérdésnek ? Ha még szerencsétlenebb kezekben volna Istóczinál, megákkor is volna. Csakhogy a kérdésben, nincs annyi veszedelem s annyi kétségbeejtő kifejlődési képesség, mennyit Istóczi és emberei adnak hozzá. Elmondtuk már egyszer, hogy a fölvetett sémita és antisemita kérdés minden inkább lehet Esztergomban csak nem helyi- kérdés. A vallási türelem s a józan megtérés ritka városban van annyira kifejlődve, mint a magyar katholikus klérus székhelyén. Müveit és önálló gondolkozásé emberek nem is rántják elé a tliéinát ; hanem veszik olyasminek, a mi — legalább mostani irányzatában — önmagától roskad össze. Mig a zsidó szó minálunk nemcsak társadalmi kasztot, hanem, nemzetiségi fogalmat is jelül, addig természetesen főn fog maradni a kérdés. Egyedül az assiinilálódás fogja a thémát végleg tárgytalanná tenni s ennek clőbb-utóbb be kell következnie. A zsidók minden osztálya hamarább magyarosodig mint a kereskedői, holott épen ez a zöme. A magyarnak nevezett kereskedés jellege se magyar ez idő szerint, mert kezdése, nyelve és szelleme nagyrészt zsidók kezében van s ezek még a hagyományos német nyelven folytatják össeköttetéseiket. Kiskorú szellem kell hozzá a zsidóból külön nemzetet csinálni Magyarországon. Naiv irigység az, mely elsárgul a zsidó vagyonoso- dásán. Olyanabb tehetségek kerülnek ki köz illők, mint rágalmazóik közül. A magyar irodalomban és művészetben nincsenek zsidók. Engelt és Agait például sonkise zsidózza, hanem egyformán magasztalja. És ez onnan van, mórt itt már a nemzeti szellem szolgálata kezdődik. A sémita kérdés szorosan véve nemzetiségi kérdés. Csak magyarosodjanak meg egészen zsidóink s akkor az Istócziak harcza don Quixottei harezokká törpül. És a megmagyarosodás kérdése sekolseni oly égető napi kérdés, mint a magyar kereskedelemé. Itt van a semita-kérdés bölcsője, innen kell az ellenségeskedések legyőzésének megszületnie, a minthogy az előítéletek már rég életet nyertek. Magyarosodjék meg a kereskedés, magya- rosodjék még a kereskedői szellem s akkor azonnal vége a felfújt tkémának. Hiábavaló erőlködés mindennemű zsidó falás s nem vezethet jó végre a folytonos gáu- csoskodás. Hassunk oda, bogy a zsidó kereskedők előnyt adjanak a magyar nyelvnek; követeljük meg, hogy kereskedelmi szellemünk egészen magyar legyen s akkor elértük azt, a mit Istóczi akar, eltöröltük a zsidók a t. Ezek a gondolatok támadtak föl bennünk „ESZTSB60U Is VIDÉKI'' Ablakomban hervadott virág van ... Ablakomban hervadott virág van, Hervadt, mint az én életein, — Hiszen én is ennek az életnek Csak hervadt virágát szedem. Ifjú vagyok, s nincs öröm szivemben, Benne a pokol lángja ég. . . Oh! hogy ennyi kin, ennyi csalódás A lelkem meg nem ölte még ! 0 is. . . üdvöm, legvégső reményem < ) Ad hagyott e n g e met, Ha vele a képét is lehetne : Ki szakitnám a szivemet ! De hiába igy is ott maradna, S még a sírban sem hagyna el, Nem bánom lángolj hát-bús szerelmem, W lángodban szivem égjen el ! — Klauzál Gábor. A jelentéktelen ember. — Bret Harte rajza. — A neve : Fagg Dávid volt. A „repülő kakaduin 1842-ben jött Californiába velünk együtt, Nem hiszem, hogy talán kalandok hajhászása végett történt volna ez a fontos lépése. Valószínűleg nem tudta, hogy hova menjen másfelé. Ha elmondtuk egymásnak, hogy mily fényes terveket akarunk megvalósítani (Kaliforniában s hogy mily szomorúan szakadtunk el barátainktól ; ha megmutogatták egymásnak az emlékbe nyert hajfürtöket és photograp- liiákat s ha Marjukról és Zuzannánkról beszélgettünk : akkor mellettünk ült az a jelentéktelen ember s szomorú majd kínos arccal hallgatott meg minket, de nem szólt csak egy szót sem. Azt gondoltam, hogy nincs semmi mondanivalója. Mi kívülünk alig voltak egyébb ismerősei, és mi, komolyan raegvalljuk — csak tréfát Űztünk belőle, sokszor gúnyt, legtöbbször pedig úgy bántunk vele, akárcsak egy bolonddal. Ha csak egy marok szelünk volt, a jelentéktelen ember rögtön tengeri betegségbe esett és sehogysem birta elviselni a hajó folytonos riugását. Sohasem fogom elfeledni azt az eredeti jelenetet, midőn a jelentéktelen embert Twinkler Fanni kisasszouynyal kevertük nevetséges viszonyba ! Sohasem kaczngtimk annyit; mint akkor. Fanny kisasszony ki nem állhatta őt ; épen azért elhitettük vele, hogy a szép hölgy komolyan szerelmes belé s csemegéket és könyveket küldött számára a kajüte-ből. Csak láttátok volna a mint a jelentéktelen ember — még folytonosan tengeri beteg, — egészen átszellemülve, a kisasszonyhoz tántorgott, megköszönni neki a szívességet ! Hogy föllángoltak Fanny szemei ! Azok a szép, haragos, megvető és tüzes szemek !... ' Egészen olyan, mint csak „Medora“ — mon- dá Kattler barátunk. Kattler kívülről tudta Byront ; Fagg pedig ott állott tehetetlenül és megsemmisülve ! De azért nem haragudott meg reánk, és a mint Kattler Valparaiso-han megbetegedett, az öreg Fagg volt az, ki őt különösen ápolta. Ebből láthatjátok hát, hogy Faggjószivű ember volt, csakhogy a férfiasság és az élozesség hiányzott nála. A költészetről még csak sejtelme sem volt. Midőn egy alkalommal Kattler, Byron egyik megható ódáját szavalta a fedélzeten : az öreg Eagg a legnagyobb nyugalommal ócska nadrágja foltozásába volt elmerülve. Egyizben Kattlertől egész komolyan azt kérdező, ha hiszi-e, hogy Byron valamikor tengeribeteg volt ? Nem tudom már, hogy mit válaszolt erre Kattler, de mi jóizuii kaczagtunk. Midőn a „Képülő Kakadu“ San-Frauciscóba érkezett, fényes lakomát csaptunk szerencsés meg- jövetclünk emlékére és egyhangúlag elhatároztuk, hogy évenként ö sszegyülünk egy. barátságos ünnepély rendezésére. Természetes, hogy Fagg n e m volt meghiva. A szegény csak olyan töltelék volt a hajó fedélzetén, és mi, midőn már biztos talajt éreztünk lábaink alatt, újra visszatért — hogy már kimondjam — büszkeségünk, melylyel megválogattuk embereinket. De az öreg Fagg — no, már igy neveztük merő gúnyból, habár ő csak huszonöt éves volt — az öreg Fagg azon a napon pompásan elmulatott Mai számunkhoz fel iv melléklet van csatolva.
