Esztergom és Vidéke, 1880
1880 / 9. szám
17 §. Szertárnokot szintén az elnökség nevez ki. 18. §. A szertársok teendői: a társulat szereit gondozni ; felügyelete alá tartozik : a ruhatár, könyvtár és a társulat összes szerelménye. Utasításait az elnöktől veszi. 19. §. Két ügyelőt az elnökség a körülményekhez képest választ. 20 §. Az ügyelők kötelesek az előadások alkalmával az összevágó működésre és az előadás rendjére átalán felügyelni. 21. §. A társulat negyedévenkint értekezletet tart, melyen a társulati tagok szavazati és szólási joggal birnak, Tiz tag kivánatára köteles az elnök az értekezletet azonnal összehívni. 22. §. Az értekezlet határozatképes mindenkor. 23. §. Értekezletre minden tag névszeimt meghívandó. 24. §. Az értekezlet hatásköre: a tisztikar ellenőrzése, a társulat vagyona fölött való őrködés az előterjesztések és indítványok megvitatása ; esetleg uj tisztviselők választása s a tisztviselőknek utasitás nyújtása. 25. §. A társulati tisztviselők minden eljárásukért a nyilvánosság előtt is felelősséggel tartoznak ; a sajtó felszólitásaira ha társulati tagoktól erednek, nyolcz nap alatt válaszolni, illetve magukat igazolni kötelesek. 26. §. A társulat feloszlik, mihelyt rája szükség nincsen. 27 §. A társulat feloszlása alkalmával meglevő vagyon a helybeli gymnasiumi segéhső egyesület javára fordítandó; még pedig hatósági felügyelet mellett. 28 §. Ha a társulat az alapszabályokban meghatározott czélt és eljárást, illetőleg hatáskörét meg nem tartja a magy. kir. kormány által a mennyiben további működésével az állam vagy a társulati tagok érdeke veszélyeztetnék, haladéktalanul felosz- latándó. Ezen 28 tételt van szerencsénk a közgyűlés pártfogásába ajánlani s egyszersmind esedezni, hogy ne engedje a t. közgyűlés e derék törekvésű egyesületet tovább is tespe- dósben veszni, hanem fölkarolván lelkiösmere- tes emlékiratunkat, mentség meg a társulatot s vele a legszebb sikerre méltó eszméket ! A kiküldött bizottság : Kőrösy László elnök. Az esztergomi kereskedelem. A miért az idegenek megkeresik a központul szolgáló városokat, azon dolgok igen különféle természetűek. A törvénykezés terén előforduló szükségletek ; a közigazgatás által előidézett kényszerűségek ; a napi szükséglet fedezése ; a nagyobb szükségleteknél elérni remélt megtakarítások; a kényelem, a szórakozás megszerzésének könnyebbsége sat. Az indokok feloszolnak olyanokra, melyek kényszerítők és melyek egészen önkényes természetűek és mig a kényszerítők szaporításáról, azok nagyobb forgalmáról mi nem gondoskodhatunk, erre behatás- sal nem lehetünk, addig annál inkább kell azokra napi eseményekről, a háborúról, a mostani pénz^ viszonyokról stb. szóval olyan programmú társalgást követtünk, minőket a fogadókban szoktak. Alig utánunk két fiatal ember érkezett a szobába. Meglátszott rajtuk, hogy már vesztettek, de az is, hogy nagy reményűvel látogattak el ma ide. Eddig az urak a játékos terem egyik magányos szobájában játszottak egymás között egész csöndesen. Most a banktartó azt jelenti, hogy társas mulatságba kezdünk. Ennek az embernek különben nagyon visszataszító arcza volt,- de mosolyában annyi hamisság és csáb feküdt, hogy érdekes tanulmányul szolgálhatott. Olyan volt mint a macska, mikor az egérrel játszani kezd. Olajszintí arcza és koromfekete bajsza elárulták, hogy a délről ered. — Elkezdjük-e uraim? Azt hiszem, hogy mind jó barátok vagyunk! — kérdezé hangosan a játszásba merült csoport, tagjait, a kik különben helyes- lőleg mormoltak valamit. Előteremtették és kiosztották a kártyát a viasz- vászonos asztalon. A bankadó újra összeszedte s összekevervén egy bádog szelenczébe tette az egész csomót. A szclencze mindig fölvetett egy kártyát. A részvevők némán ülték körül az asztalt, mert a kik kenyérkeresetből játszanak, azok nem is igen szoktak beszélgetni. A fölvetett kártyát sohasem kiáltották ki, hanem csak megmutatták. Magam eddig csak öt dollárt vesztettem, még pedig nagy hevenyében, úgy hogy időm se jutott a hűtlenek után tűnődnöm. Ékkor figyelmesen megtekintettem a csoportozatot. A lábbeli készito vakon, de szenvedélyesen ját- .-z dt az ő szomszédjáért, ki a bor által anélkül is ügyelnünk, melyekért az idegen nem kénytelen hozzánk jönni. Ha erre vonatkozólag nagy nehézséget okoz már magában a közlekedés kellemetlensége, még inkább baj, ha e kellemetlenség legyőzése után még többel kell küzdenie. Itt már nagyon érezzük először a vámterület zártságát, mely ugyan oly baj, hogy azt elhárítani nem lehet, de annak alkalmazásánál még is lehetne oly módot találni, hogy sem a város, sem az idegen érdeke vagy kényelme sértve ne legyen. Hogy mily bajok származtak már ebből, azt épen a kereskedők érzik legjobban, a segítség rajta épen a kereskedelmen könnyítene leginkább, de — ha újra talán egy embertől várnánk azt, hogy tegyen, vagy egyént nem találnánk, vagy ha találni lehetne is, meglátnánk, hogy emberfölötti missióbn fogott volna. Ugyanígy vagyunk a piacz rendezésével is. A rendőrfőnök a múlt évek folyamán sok erélyt, sok jóakaratot tanúsított ez ügyben, de azonnal tapasztalta maga a rendőrfőnök is, hogy itt nem elég az erély, nem elég a jóakarat, hanem ehhez szakismeret, érdektelenség is kell, melyek megszerzése újra nem pillanat műve, mert midőn a szakismeret szerzésével foglalkozik, önkénytelen is érdekeltség, vagy legalább egyoldalú felfogás is beszivárog a szakismerettel. Tehet-e erre vonatkozólag valamit a kereskedelmi testület ? Azt hisszük igen. csak újra ne egy egyéntől kívánjanak mindent, bár idlenkezőleg a nagy apparatus is a hatásra vonatkozólag nagyon könnyen a homokba szalad szét. Igaz, hogy nagyon kényes, nagyon terhes az ily működés, kivált ha előzékenység helyett nagyon sokszor állig való oegombolkozással találkozik az, ki dolgozni kívánna. A piacz rendezés fő elve, a centralisatió. Ez a dolog természetében fekszik, mert a vevő mind azon tárgyat, mit venni óhajt, kevés fáradsággal szereti összeválogatni, kevés időveszteséget nem sajnál, de inkább nem vesz, mint sokat járjon utána. Oly átalános tétel, mely bizonyításra nem szorul, de ha mégis azt kell látni, hogy ez még sem követtetik, bizony az ez által nem érdekelt nem törődik vele, hanem hagyja a világot kénye kedve szériát folyni. Positiv adatokkal, positiv javaslatokkal a kereskedelmi társulat elé lépni, nem lehet már azért sem hivatásunk, mert sokkal inkább szakférfiak ők, mintsem e tekintetben reánk szorulnának ; de taláu nem fog ártani, ha figyelmet kérünk e körülményekre is. Farsangi levél. IV. Casinói tánczestély ; jan. 24-én. A nemes casinói fiatalság minden tekintetben kitünően sikerült tánczestélylyel rótta le farsangi tartozéka egyik részét Carneval herczegnek. Pagát üldöző öregbácsiktól, klakkos frakkos és lakkos férjjelöltig volt ott minden korú és kedvű ur. A tánczestély prológja hosszú, pompásan megterhelt asztaloknál kezdődött. Ide telepedtek a szép hölgyek, a nyájas férjek, a mosolygó papák s a hóditó tekin- tésű fiatal urak. Schuller kitűnő konyhát mutatott be. A sütésfőzés művészete fölülmulhatlanul általános megelégedéssel töltötte el a vendégeket. Jónás Pali nótái fűszerezték a pecsenyét és a kedélyes társalgást ; mely azonban nyomban elnémult, a mint a casinó elnöke, városunk feje poharat emelt. Rögtönzött, de szívhez szóló ; rövid de gon- dolatos beszédet tartott, elakarván vonni a vendégség tekintetét néhány órára a szomorú politikai és föl volt izgatva. A clieus nyert, fokozta érd^klődé^ sét s megemelte tételeit. De elvesztette a húsz és ötvendolláros betéteket s megnyerte a kisebbeket. Hiába akartam kölcsönözni tőle, ő elkeseredve játszott élethalálra. — Vesztőkártyákra is lehet játszani — mondá egy idős ur — s akkor a tételt vörösréz pénzzel markirozzuk. Ekkor vesztőkártyákra játszott s újból nyert. így járta ez vagy egy óráig. Egy óra múlva az én szenvedélyes lábbeli-művészem clieusének utolsó dollárja is elbúcsúzott volt. Megsemmisülve, sápadtan, reszketve, remegő hangon, szaggatott szavakban követelte vissza pénzét s föladással fenyegetőzött. — Mr. Shoemaker, kisérje haza barátját ! — mondá nyugodtan a banktartó a lábbeli készitőhez. — Nem engedem meg, hogy kidobjanak! — ki ált á dühösen a megbukott clieus. Hiába erőlködött a lábbeli készítő, nem sikerült lecsillapítania, sőt az volt a köszönet, hogy a dühödt ember öklével arczul ütötte. A ki közeledni mert hozzá, hasonló sorsban részesült. Ekkor oda terem a fekete ajtónálló s ügyesen megragadja hátulról. Most már hiába rugdaló- zott, a terembeliek egyhangúlag kitiltására, eltávolítására szavaztak, mert veszedelmesnek tartották. Sok erőlködés után kivetették s egy pohár bort öntöttek beléje, melyben mint később kiderült nar- co'.icum volt. Körülbelül éjfél utáni két óra után történt, midőn le vittek a lépcsőkön. Rajtam jéghideg borzongás futott végig, a lábbeli készítő fehérebb volt a krétánál. Egy hátsó lépcsőn vitték le a látszólag megholtat, azután a szomszéd ház udvarán egy egész társadalmi állapotoktól. Éltette a hölgyeket s beszéde a mily ünnepélyes, ép oly lélekemelő hatást gyakorolt minden vendégre. Hangos éljenzések után a dalárda lépett föl. Gyújtó dalokkal, örömre gerjesztő uj erővel, fényes sikerrel, a mit harsogó éljenzések követtek. Erre a casinói titkár kelt föl s mondott egy hosszú, nagyon ékes beszédet. Poharat emelt két gondolatért. Eltette a dalt s a szerelmet. Beszédét átalános tetszéssel fogadták. A dalárda eközben újra megszólalt s remekül sikerült dalokat adott elő. Nemsokára kezdtek megindulni a terembeli asztalok és székek. Gyors munka változtatta át a zsúfolt étkező helyiséget tágas tánczteremmé s már most egyedül Terpsyhore uralkodott. A vidám lassúkat gyönyörű menyecskék és leánykák járták s az első négyest húsz pár tánczolta. Jókedvvel és nagy kitartással folyt a táucz kivilágos kivirradtig s a vendégség csak hajnali négy óra után kezdte fáradalmait érezni. A díszes vendégek számát átalában százhúsz körül lehet tenni. Legalább ennyi terítéket adott Schuller. A tánczos hölgyek koszorúját pedig következő virágokból illeszthetjük össze : ott voltak : Bleszl Etelka. Bruckner Etelka. Brtckner Juliska. Feigler Ilka. Fekete Györgyné. Frey Ferenczné. Győrffy Ilonka. Havasi Ilon. Hoffmann Béláné. Hoffmann Teréz. Horváth Ilka. Hutta Szerén. Ivanovits Béláné. Kiinda Károlyné. Kovács Ferenczné. Kuzmich Gizella. Kuzmich Irma. Lieb Béláné. Magos Sáu- dorné. Maiina Lajosné. Murinyi Endréné. Nieder- mann Józsefné. Palkovics Károlyné, Schönbeck Im- réné. stb. stb. Még a dalárda előadott dalairól. Énekelték Braun: Egyes egyetleuem czimtí dalát; a Vadász-bor- dalt; Wagner: Matrózkarát. Liszt Ferencz. Az isten int, dalát és Marschner Dalszabadságát. Dalárdánk újjászületéséhez, ép oly Őszintén gratulálunk, mint a kitünően sikerült casinói tánczes- télyhez, melynek folytatásához hasonló szép közönséget és szép sikert kívánunk. De már erről Nemo nem referálhat. Hanem lesz más. Nemo. Esztergommegye névmagyarázata. Ezen megye régi várától, az pedig az alatta elfolyó vizektől kapta nevét. Magyarázatát többen adták és mi azokat következő rendben soroljuk elő : A régi irók szerint Esztergom nevét a latin Strigonium szóból, mely Ister és Gran szóból van összetéve, származtatják. Ister a rómaiak alatt a Duna neve volt, Gran pedig a mostani Garan folyóé, mindkettő vára alatt folyik el. A törökök is Ustürghum a mi a magyar Esztergom elferdítése. A németek régen Etselstadt- nak nevezték és ezt egy régi irat alapján vették fel, mely igy hangzik: „Ezelen sie fiiuden in seiner stadt zu Gran. (Lachm. 1841 p. 192. bei Hageu 6002.) Kolla visszamegy a rómaiak idejére kiknél „Istrogranum“ név alatt az Ister — Duna és Gran — Garan értetett: „quasi cirka confiuentia Istri et Grani sitam.“ Régiségeiről ir Tud. Gyűjt. 1824 IV K. 92 lp. Megyéje és várait rajzolja Mathé Nép. János (Veteris areis Strigoniensis 1827) Kollár, ki a helyneveket szerette a szláv nyelvből eredeztetni Esztergom nevét igy magyarázza : Esztergom-Osztrichon, melynek értplme hegyezett hegy, vagy csúcsos domb. Ostrichon az első betű felcserélésével Esztri~más_útra s gondosan egy ház szögletébe helyezték. Kábultan, eszméletlenül feküdt ott a szerencsétlen. Nem voltam képes szóhoz jutni. A düh elvette gondolkozásomat, de azonnal odahagytam a játéktermet. A hogy a levegőre értem, oly gyorsan elsiettem, mintha csak űzött volna valami. Nemsokára egy constáblerrel találkoztam s megjelentettem neki, hogy abban és abban az utczá- ban, egy ház zugában egy ember feksz:k, mintha halott volna. Tovább akartam folytatni utamat, de a rendőr nem bocsátott, hanem botjával a kövezetét ütvén, jelt adott társainak s midőn többen megjelentek, fölkért, hogy vezessem el Őket a hely színére. A szerencsétlen fiatal ember még miidig ott feküdt. Nem lehetett, nem akartam ismerni. Elvitték egy rendőrtanyára ; magam pedig haza botorkáltam, de már nem bírtam álomra hunyni szememet. Másnap reggel örömmel hallottam a rendőrtől, hogy a fiatal ember szerencsésen kialudta magát, mámora elmúlt és már haza is bocsátották. Nehéz kő esett le szivemről. A lábbeli készítőt ez óta azonban nem láttam. Kerültem azokat a helyeket, a hová Ő járni szokott, a hol találkozhattam volna vele. Olyan emborrel való ismeretség, a ki ilyeu gyalázatos módon keresi kenyerét, bizonyára nem válik senki dicsőgére sem. Sajnálom azonban, hogy később még több oly emberrel is találkoztam, a ki a lábbeli készitőhez hasonló jellemtelen módon tesz tönkre mást, hogy maga nehezebb munka nélkül megélhessen. — ó.
