Esztergom és Vidéke, 1880

1880 / 71. szám

forgat liât mindent a maga penészéből, rozsdájából.

Értelmes emberek nem szitkozódnak, hanem okoskodnak. Figyelemmel kísérik a történetet, a mint még csak alig múlt esemény , figyelemmel vannak a jelen erényei és árnyékai iránt. Nem esnek abba a túlzásba, hogy az uralkodó kormánynak minden tehetségét s érdemét megtagadják s csak rosszat rójanak a miniszterekre.

Úgyis egyik leg comicusabb nyavalyája a mostani ellenzéki a ajtónak, hogy soha semmi érdemét se ismeri el a kormánynak. Pedig csupa haszonleső, csupa tétlen, tehetetlen ember csak nem maradhat meg a magas polczon, mert érdemek nélkül daczára családi oszlopainak irgalmatlanul önmagától dől ki. Unalmassá válik már a meddő s egyhaugú opponálás. És legkevésbé sem vall tárgyilagosságra és függetlenségre az Ítélőképességben.

Ne imádkozzunk géniekért. A lángszellemek lelkesebb hangulatú korba valók s megfeszített Messiások lennéuek közöttünk.

Mindig többet használ a világnak a mérsékelt tehetség, mely a becsületet szorgalommal tudja párosítani.

Akármit is zúgnak-búgnak az előhangok, csatlakozzunk mi a józan ész egyszerű vonzódása szerint olyan áramlathoz, mely becsületes politikát s szorgalmas munkát nemcsak ígér, hanem megád is.

Minthogy napjainkban a becsületesség és szorgalom már nem is közönséges kötelesség, hanem erény: nyújtsunk jobbot az erénynek s' adjuk oda- zászlónkat a becsületesség és szorgalom emberének !

A hamis pénzfölváltás

ügyében Reviczky Károly szolgabiró úrtól következő levelet vettünk:

Tekintetes Szerkesztő ur !

Nagyra becsült lapjának 69-ik számában Fried Arnold ur megkísérli a nyilvánosság előtt magát igazolni mire nem is tartanám érdemesnek reflek- j tálni, ha a tekintetes szerkesztőség részéről hozzá I nem tétetett volna ezen záradék „— minthogy ;

— Csodálom, hogy még nem akartad meghódítani ; pedig a legszebb asszony a városban, s hiúságodnak hízeleghetne ha a legszebb asszonyt hó- ditottaid közé sorozhatnád.

— Igazad van. Holnap elkezdem az ostromot. Lászlófiék estélyére a miut tudom ők is hivatalosak, s biztosíthatlak, hogy egypár nap múlva azt fogom jelenthetni, hogy bírom a szép asszony kegyét.

Éljen Oszkár! Éljenek a szép asszonyok! —- kiálták egyhangúlag a „ hős vitézek “ s a Crème Cou- raçeau-val telt pohárkákat kaczagva üték össze.

Patakyné rokona nem tudta mit tegyeu. Elégtételt kérjen-e rögtön, vagy tudassa először rokonával a hallottakat. Az utóbbit választá; de még meg akart győződni hogy meddig megy sértegetéseivel az a henczegő. Felkelt tehát és az asztalhoz lépet.

— Uram ! én B. Ernő vagyok Budapestről, hallottam Önök által emlegetni Patakynét, a kit én igen szeretnék ösmerni Milyen no a főbiróné ?

— Ab a főbiróné . . . Igen szellemes asszony . , . igen jól ellehet vele mulatni . . . Ha öu itt

marad egy pár napig majd többet is mondhatok felőle. —

Gondolja ön?

— Minden bizonynyal.

— Jólvau Uram! Ha azoubau nem lesz képes nekem egy pár nap múlva Patakinéról többet mondani mint ma, úgy majd én mondok önnek olyasmit, a mit egy jellemes embernek nem mondanak.

E szavak után gyorsan elhagyá az utána bámuló társaságot.

* *

*

Lászlófy Gyula alispánnál fényes estély volt. Ott voltak egybe gyűlve a város s a megye intelligensei. Épen szünóra van midőn belépünk. A vendégek csoportokban vannak szét osztva.

Patakyné a csoportoktól távol eső pamlagon ül, s előtte Oszkár báró áll betanult szerepét szavalja.

Patakyné úgy látszik nem utasitja vissza, mert egyszerre csak mellé ül a paralagra, s színlelt remegő bangón 6uttogá:

az ügy befejezve nincs, vélem én y Unie e t j ;ö v ő r e ta r tjük f e n. "

Nehogy azonban a nyilvánosságnak Ítélete s a tekintetes szerkesztőségnek véleménye egy oldalú legyen az igazság érdekében leirom az esetet egész terjedelmében.

FMyÓ évi Julius 15-én Esztergomban lévén, a dohány tőzsdébe mentem hol nagyobb mennyiségben vásároltam be szivart és törökdoháuyt azt hat heti szabadságom idejére pusztai birtokomra magammal viendő mint ezt a személyesen kiszolgáló Fried urnák is emlitém s a vásárlottak ára fedezésére át adtam egy 50 forintos bankjegyet.

Fried ur elvévén az 50 forintot azt kérdezte tőlem, hogy nincs-e szükségem apró pénzre a pusztán gazdaságom körül ? mire én azt válaszolom, hogy ha ád vissza aprópénzt, elfogadom.

Erre Fried ur leszámítván tartozásomat egy németszövegü nyomtatott irás boritékú tekercset tett elém, mondván, ez 5 forint s a többit hozzá bankó pénzben adta vissza, én pedig egy az üzletben levő vidéki ismerősömmel beszélgetve szedtem fel, a tekercset olvasatlauul jobb zsebembe a bankó pénzt pedig megolvasva bal zsebembe tettem, a vá- sárlott árukat pedig Bohák József m. rendőrnek, ki az egész idő alatt jelen s az egésznek szemtanúja volt — adtam kocsimra szállítás végett.

Esztergomból megállapodás nélkül Muzslára mentem, hol a nálam levő pénzt s a kapott tekercset pénztáramba tettem s miután kézi pénztáramban is volt pénz a Wertlieimet julius 25-ig ki sem nyitottam.

Julius 25-én összekészülvén, 26-án megkezdendő szabadság időmre kiszedtem pénzemet is a pénztárból, melyben több tekercs nem is volt mint ezen egy, s mert 25-éu hivatalosan Bátorke- szire keltvén mennem, a nehéz apró pénzt magammal zsebemben czipelni nem akartam, azt átolvasva legényemnek szándékoztam átadni mi végből a tekercset felbontottam s abban 5 frt helyett 50 és pedig az ide mellékelt minta szerinti s gondos figyelemmel összeválogatott krajezárt találtam.

Rögtön átadtam az 50 krjezárt ugyanazon papirosba csavarva, melyben kaptam Bohák József rendőrnek — ki jelen volt midőn azt Fried úrtól kaptam s emlékezett a történtekre — hogy azt Fried urnák bevigye s őt a tévedésről felvilágosítsa magam pedig 26-ára szabadság időmet élvezni Bi- kolra mentem.

Mely napon vitte vissza a rendőr az 50 krt. Fried urnák, azt nem tudom, de augusztus hó 2-áu az 50 k raj ez ár már ismét nálam volt, mert Fried ur azt a rendőrtől el nem fogadta.

En mitsem szóllottam a dologról, mert azt hittem, hogy a hibás visszaadás tévedésből történt | s azt gondolám, hogy a rendőrtől azért nem vette vissza az 50 krt. mert nem hisz neki. Augusztus 15-én do>gom lévén Esztergomban személyesen I mentem Fried úrhoz őt a történtekről, az 50 kr. j visszavitele mellett, fölvilágosítandó. Mire ő legnagyobb bámulatomra azt mondá, „hogy az nem I igaz“, „ő nekem a tekercset nem adta", „azt én j máshol kaphattam, mert ő nem is szokott krajezá- rokat nyomtatott papirosba csavarni."

S midőn én megmagyaráztam, hogy nekem Bohák József tanúm arra. hogy a tekercset ő adta.

— öli asszonyom ! Csak egyszer engedje meg hogy otthon, kegyednél tehessem tiszteletemet, mert itt uem mondhatom el miud azt, a mi már rég dúl szivemben, mert őrszemek leseik ednek reánk, s felindulásom elárulná érzelmeimet.

— S azt hiszi hogy otthon meghallgatnám azt amit itt nem mondhat el ?

— Ha azt a kegyet meg adja, hogy el fogad, úgy meg is fog hallgatni . . .

— Gondolja? . . . Ám legyen! Holnap elvárom out a kerti lakb an, hat órakor nyitva lesz a kis ajtó. Ezzel gyorsan távozott,

Oszkár báró diadal mosolylyal sietett ki, barátaihoz.

— Ah ! pompásan megy barátim. Ily gyors sikert magam sem reménylettem. Holnap a szép asz- szony a kerti lakban fogad . . . Reményiem, hogy holnapután többet mondhatok „ama" pesti amicze- uek . . , Töltsétek abból a pezsgőből . . . igyunk

a holnapi hódításom sikerére ! j

Még Oszkár báró egy nő becsületét könnyel- | műn dobá oda barátai gúnykaczajának, addig Pa- j takyné gyorsan elhagyá az estélyt, hogy szobájában kisírhassa magát. Rokona elmondta neki a ezukrászda előtti jelenetet. Megakarta büntetni a szemtelent az ! által, Hogy nevetségessé teszi ; mert nincs egy ben- \ ozegőre nagyobb büntetés, mintha nő által lesz ne- | vetségessé téve. Csakhogy a játék első felvonása nem egyezett meg Patakyné jellemével ; azért sirt most, midőn már az első felvonást le játszá. Borzasztó volt neki az a gondolat, hogy az a köny- nyelmíí férfi elhiszi felőle csak egy perezre is azt, a mibe bele egyezett. De végre meg kellett lenni mert el akarta némitani a rossz nyelveket.

Az estély utáni napon Oskár báró legmé'tóbb barátja Cserjésy Multi, a kit gúnynéven „hirharaug- nak" neveztek, mindenhol elmoudá, hogy jólesz Patakyék kertjök felé sétálni úgy hatóra tájban; persze többet nem mondott.

Épen egy ösmerőse után akart futui, hogy annak is elmondja a „napieseményt" midőn Pataky karon fogta.

2-szor. Hogy több tekercsem nem is volt. J-ÿzor Hogy 50 krt tudva, hogy 50 kr. el sem viszek, mert az mindössze is csak egy napszám ennyi apró pénzzel pedig egy gazdaságnál segítve nincsen, — és Fried ur még is megmaradt tagadása mellett, akkor láttam csak, hogy az én 4 frt. 50 krezárom nem tévedésből, hanem szándékosan maradt Fried ur pultjába; mert liigyje el Fried ur, hogy 4 frt. 50 krt. tőle nem' kérek másként, ha csak jogosan nem követelhetek, a mivel a tisztelt közönség azon része is, mely mindkettőnket ismer szintén tisztába van.

Miután azonban Fried ur ezen ügyben túrájául a nyilvánosságot választá s az ítélet hozatalt a t. közönségre bízta, a bírónak pedig az ítélet kimondása előtt az ügygyei tisztában kell lennie, más í részt pedig a bíró előtt semmit elhallgatni nem sza- i bad, kénytelen vagyok kimondani, hogy bizony Fried urnák ez nem első esete, mert Maiina Lajos esztergomi lakos köz- és váltó ügyvéd ur szintén kapott kezéhez — közvetve — és pedig 10 forint helyett egy oly tekercset, melyben csak 50 kr. volt és ezen tekercs is Fried Arnold ur hivatkozott kereskedelmi becsületességű uj pénzváltó intézetéből került ki, miként ezt Maiina Lajos ügyvéd ur nekem elbeszélte. Hogy azoubau ezen 50 kr. sárga szalma papirosba volt-e csomagolva, azt tekintetes Maiina Lajos ur tudná megmondani.

Ezzel az ügyet részemről befejezettnek s a kérdéses 4 frt. 50 krt. Fried Arnold urnák ajáudéko- zottnak tekintem s kijelentem, hogy e tárgybau Fried úrtól jövő czikket az ő eljárásához méltó fagyos megvetéssel fogadok, s arra válaszolni nem fogok.

S midőn az igazság érdekében tett jelen közleményem általi térfoglalásért a tek. szerkesztő úrtól bocsáuatot kérek, tisztelettel maradtam kész szolgája

Reviczky Károly.

Bikol 1880, aug. 27.

Az ügyet ezzel magunk részéről is befejezett- I nek veszszük. Mondjon az ügyről ítéletet maga a * közönség. A válogatott lapos krajezárok néhány érdekes példányát szerkesztőségünkben bárki is megtekintheti. A Szerk.

Az Esztergomi Kör tànczestèlye.

(Augusztus 28.)

Nehéz állapot ez a reporterség. Különösen ak- j kor, ha az ember nemcsak reporter, hanem még azonkívül — valami. Történnek például dolgok, a melyekről legjobban szeretnénk halgatni, a szerkesztő kiadja az ukázt és mi kénytelenek vagyunk akarni s ez még hagyjáu, de mikor vannak dolgok, melyekről még a legjobb akarat mellett sem tudunk kellemesen Írni, az már a tárgy oka. Megtörtént, tehát nyilatkozni kell róla, s igy belemártom toliamat a keserű humor maró tentájába.

* *

*

Ha azt akarnám elmoudnni a mit láttam, akkor nincs a világnak az a rózsavize, a mely méltó legyen annak a rózsás kedvnek a megírására

— Jó hogy találom. Hol vaunak Tollasy, Sá- rosy, Kenderesv, urak?

— Miért kérem. Parancsol velők valamit ?

— Csak arra akartam kérni, hogy szíveskedjenek ma úgy esti hatóra tájban hozzánk fáradni.

— Oh igen szívesen . . . Vagy úgy, már elment. Mi a manót akar ez tőlünk . . . Megvan ! Megtudta Oszkár kalandját; tanúnak akar bennünket. Pompás! Párbaj lesz élet halálra. Legalább

! lesz mit beszélnem egy-két hétig, már úgy is azt mondják Kürtyék, hogy semmi újságot sem tudok. Éljenek a légyott adók! Éljen Oszkár! . . .

* * *

Hat órát már rég elütötte, s Oszkár báró még mindig maga van kerti lakban. Mindeu zajra figyel hogy nem hall-e valamerről ruha suhogást. Végre zörejt hall ; de a halk kicsiny léptek helyett erős férfi léptek közelednek. Neiu tudta mit tegyen. A kerti laknak csak egy kijárata van, s a kijárat előtt már ott állnak Pataky s a négy jóbarát.

— Ah! ön már itt van édes báró. Nőm is jön rögtön a többi vendégekkel. Lelkemre mondom nagyszerű játszma lesz ... no az igaz, hogy nőm érti a dolgot . . . azért mégis kiváncsi vagyok a kimenetelre, öten egy ellen. ... Ah de bocsánat egy perezre nőmet látom a vendégekkel közeledni, eléjökbe megyek.

— Mit fecseg ez össze vissza ? Miféle játszmát emleget ez . . . hát ti, hogy jöttetek ide?

Nem felelhettek, mert Patakiué egy néhány ur társaságában már megjelent köztük. Kezében tartva egy gyönyörű kis sakktáblát.

A meglepett „lovagok" nem tudták mit tegye- nek. Oszkár báró csak hajlongott, de egy szót sem volt képes szólni. Patakyné gyönyörködve nézte zavarukat egy ideig, még végre a jelen volt urakhoz fordulva, minden szót hangsúlyozva, ezeket mondá :

— A báró ur azt beszélte egy társaságban, miként tudja, hogy igen jól játszom sakkot ; de azért ő még is legyőzne, ha játszauám vele. A báró