Esztergom és Vidéke, 1880
1880 / 58. szám
A párkányi keményítő gyár. : Tekintetes Szerkesztő ur! „A közegészségügy és a keményítő gyár" czirn alatt az „Esztergomi Közlöny"-nek f. hó íl-iki számában közölt czikkre vonatkozólag — habár a minapi válaszomban ez ügyet részemről befejezettnek nvilvánitám — néhány szót bátorkodom becses en- gedelmével közzétenni. Már minapi válaszomban hangoztattam azt, hogy a „Párkányi" álnév alatt nem hiszem, hogy csakugyan párkányi rejtenék, és ime ezen feltevésem nemcsak az által bizonyult valónak, hogy czikkiró ur sietett álnevét hamarosan „Reményi“-re változtatni, de véletlenül értésemre esett, hogy azon illetékes egyéniség, a ki hivatva érzi magát Párkány mezőváros lakosainak egészsége felett a megyei orvos uraknál is jobban őrt állani — senki más mint M ............k volt párkányi jegyzőségi Írnok, mely é rtesülésemmel egyúttal a minapi válaszomban a czikkiró ur szakértelméről előadottakat is igazoltnak találom. Áttérve már most a saját személyéhez mért modorban tartott czikkre, vonatkozással az előbbi válaszomban elősorolt óvintézkedésekre, nem tartok szükségesnek többet eléadni, mint hogy az általam udvaromba állított hulladékfogók, igen is azt eszközölték. hogy a múlt hetekben uralkodott nyomasztó hőség daczára gyáram tájékán a legkisebb bűz sem volt érezhető, mit bármely párkányi lakos szívesen bizonyít. Sőt néhány a múlt héten Párkányban járt esztergomi ur csodálkozva kérdé, hogy merre vau az a hirhedett bűz, melyet „Reményi" ur felfedezett? mire útbaigazításul azt kellett felelnem, hogy a ki mindenbe bele üti orrát, annak annyira kifejlődik a szaglása, hogy ott is érez szagot, a hol más közönséges orr épen semmi ingert sem tapasztal. Kár is volt czikkezo urnák ezen rendkívüli kifejlett érzéke után nem „Orrmányi“-t választani álnévül. Egyébiránt a mit előbbi válaszomban előadtam, az valóságon alapul s azzal ellenkező állításai „Reményi urnák teljesen valótlanak, miért is ha a nagy hanggal kilátásba helyezett „okmányokkali" bizonyítással a közönség türelmét próbára akarja lenni, és az „Esztergomi Közlöny" t. szerkesztője ily szakférfiak czikkeiuek tért enged, ám tessék, és éli erre csak annyit jegyzek meg, hogy egy ügycsomóból igen könnyű a terhelőknek látszó jelentéktelen iratokat kiválogatni és az ellenfél mellett szólókat, habár leglényegesebbek is, bölcsen elhallgatni. Különben tudomásul veszem, hogyha majd jövőben valamely üzletet szándékozom megkezdeni, nem iparjegyet, hanem M............k ur engedélyét m egszerezni állaud érdekemben, hogy miután nekem mint szorgos kereskedőnek határozott foglalkozásom vau, ily „mérvadó" urakkal való polemizálással az időt vesztegetni ne kénytelenitessem. Fogadja t. szerkesztő ur kiváló tiszteletem kifejezése mellett azon biztosításomat is, hogy ez ügyben többé becses lapját igénybe venni nem fogom s ezen ügyet részemről teljesen befejezettnek nyilvánitom. Párkány, 1880 jul. 19-én. Wallfisch Lipót. Hírek — A katholikus vallas alap és tanulmányi tőkék kezelésével legfelsőbb királyi r intézkedés szerint egy bizottság bízatott meg. É bizottság elnöke Majláth György s tizenöt tagja közt legelső- a mi herczeg prímásunk, kiről a királyi kézirat ezt hagyja meg: „Egyszerűiind megengedem, hogy Si- mor János bibornok, mint az ország herczeg prímása valahányszor a bizottság tanácskozásainál részt veend, elnöki széket foglalhasson s ha a vallásügyek tárgyaltatnak, mint társelnök működhessék." — Herczegprimásunk a Szerajévóban építendő bosnyák kath. templom felépítéséhez háromezer forinttal járult. Ugyancsak a főpásztor bőkezűségéről tanúskodik, hogy a barsmegyei gazdasági egyesületnek kétszáz forintot küldött s ezzel az alapitó tagok sorába lépett. — A megyei tisztikar erdei mulatsága a múlt hétfőn Szentléleken igen szép eredménynyel tartatott meg. Érkezés 8 órakor; villás reggeli; utána kirándulás a községhez közel fekvő, egy már századokat élt gyertyánfa árnyában levő, eddig névtelen forráshoz, mely a kirándulás indítványozójának az alispánnak keresztnevéről a tisztikar által „Kálmán- forrás" névvel diszittetett fel, ily feliratú díszes, nemzeti szilire festett táblával mindenki számára is megjelöltetvén. A dalárdának kin levő tagjai dalokat zengtek. Ugyanez alkalommal gyűjtés eszközöltetett egy „magyar alapítványra," mely az idegen ajkú gyermekek jutalmazására lesz fordítandó, ki legnagyobb előmenetelt tanúsít a magyar nyelvben. Ezután kisebb csoportokban külön kalauzok mellett a vidék szebb pontjainak megtekintése. Egy órakor társas ebéd, a csinosan feldíszített erdészi lak udvarán, melyen 44-en vettek részt. Felköszöntések is voltak. Áz elsőt Kruplanicz Kálmán mondá a távollevő főispánra, a másodikat Palkovics Károly az egyetértés és barátságra, utána poharat emelt Reviczky Károly az alispánra ; ezután megeredt a ! fölköszöntések árja, mely mindvégig a legderültebb hangulatban tartá a részvevőket, inig csak, egy szép nap emlékével gazdagabban haza felé indultak ; a visszajövet is a legkedélyesebb vigaság közt történt. — A szomszédból. Szobbon a Lutzenbaclier- féle téglavetőkben több száz idegen munkás van al| kai mazásban. Ezek között több családos ember is akad, kiknek gyermekeik azonban már a községbeliekhez számíttatnak. Egy ilyen munkás nem rég meghalálozott Budapesten s egy kis fiút hagyott hátra. A fővárosi hatóság az árvát Szobbra küldötte, hogy ott illetékessége szerint gondját viseljék. A szobinak elhatározták, hogy az árvát egy szomszéd községbe adják s meghagyták a községbirájának, 1 hogy tegyen ez ügyben jelentést a szolgabirónak. A község azoubau sehogysem akarta az árvát gondozás végett elvállalni, mert ez által tetemes költségek háramlauak az anélkül is kimentett községi pénztárra. A község hatósága egyetértve a plébánossal kijelentették a szigorú szolgabirónak, hogy az árva gyámolitását nem győzik. Némi szóváltás után a községbiráját a szolgabiró arczul csapta s vasra verve börtönbe vetette, honnan csak este szabadult j ki többek közbenjárása folytán A szegény község- birája pörre akarta vinni a dolgot, de lebeszélték róla s igy sérelme se a nyilvánosság se megtorlás elé nem került. Mi azonban, értéssel bírván a történtekről, melyek hűségéről kezességet vállalunk, kötelességünknek tartottunk az erőszakoskodó szolgabiró eljárását nyilvánosságra hozni s elégtételt követelni. Ezt Írja a „Vaterlandische Wehrzeitung" legközelebb múlt száma egy egész külön czikkbcn, melynek czime Dér hitzige Stuhlrichter. Vegye ebből tudomásul a szomszéd szolgabiró, hogy ügye a nyilvánosság előtt mielőbb tisztázásra szorul. Mi készséggel megnyitjuk hasábjainkat a szolgabiró ur tisztázódására. — A doroghi búcsú múlt vasárnap este sok szép vendéget vonzott ki városunkból. A derék plébános és jegyző ritka vendégszeretettel fogadták a jó szomszédokat, kik egész éj félig meglehetős jó kedvvel élvezték a doroghi örömeket. Ekkor azután a keletkezett tűzvész gyors eloszlásra kényszeritette a vendégeket. — Dalárdánk szombaton este tartott értekezletén elhatározták, hogy augusztus hetedikén hangversenyt rendeznek. A mint tudjuk a derék dalkör Kolozsvárra készül s a hangverseny tiszta jövedelme részben útiköltségekre is szolgál. A szép múlttal dicsekedhető egyesület valóban megérdemli, hogy közönségünk részéről a lehető leghathatósabb pártfogásban részesüljön. Hiszen az a koszorú, a mit Kolozsvárról hoznak haza, csak a mi dicsőségünkre fog szolgálni. Orsolic Fiilöp urnák, a bosuyák növendékek praefektusának. Lapunk „Bosznia Esztergomban" czi- raű vezérczikke ellenében ir néhány sort főtiszteienclő ur. És azt írja, hogy ha a czikk szerzője kibontakoznék névtelenségéből, akkor alkalmat nyújtana önnek, hogy érdemlegesen megválaszolhatna. Múlt héten, főtisztelendő ur, egy őrmester szintén egy czikk szerzője felől tudakozódott nálunk. Annak is azt feleltük, hogy a ki a lap végire vau írva, az felel mindazért, a mi névtelen vagy aláirt czikk megjelent a lapban. Egész Európában úgy van, fotiszte- lendő ur, hogy névtelen kritikára, névtelen czikkre meg szoktak felelni, magának a szerkesztőnek. Vegye tehát ezt szives tudomásul sczáfoljameg múlt czikkünket, ha ugyan módja vau hozzá. Azok a vádak lehet hogy könnyithetők, de el nem hárithatók egészen. Szóbanforgó czikkünk az igazságot akarta szolgálni s igy megtűri, ha az igazság dolgábau megvilágításban részesül. Ne a czikkirójának, hanem a közönségnek szíveskedjék válaszolni. — Rangos emelkedés. Kupecz Ferencz uram mikor Pestre utazott honvédtiszt volt. A Pesti Napló erre eluevezte kapitánynak. Az Ellenőrben már mint honvédőrnagy szerepelt. Az Egyetértés földbirtokosnak czimezte s a Budapest egyenesen grófnak titulálta. Nem kezeskedünk értté, hogyha még három napig Budapesten marad, bizonyosan honvédelmi miniszter lett volna belőle. Sic itur ad astra ! — A vasárnapi tűzesethez. Vasárnap este 11 —12 óra közt tűzjelzések riaszták fel és tartották ébren a lakosságot. A külső vásártéren felállított cséplőgéphez hordott gabona égett. Elégett 50 kereszt gabona, mely Nagy Ferencz, Kiffer József, s még két szegényebb birtokos birtokát képező. Még a tűz folyama alatt, de azután is azou vélemény nyilvánult, még pedig elég hangosan, hogy a tűzeset gyújtás eredménye, még pedig azon czélból, hogy a cséplőgép égjen el, miután sok szegény emmok tenger, magas partokkal s körülötte minden sivatag. Ha a hajótörést szenvedők ide vetődnek, rögtön vadállatok jelennek meg, melyek őket kifosztják. Arczuk olyan, mint a nőé, keblök hullámzó és kecses, színük pompás, szemükből báj sugárzik, s ha valakit megpillantanak, azt azonnal szelídség és nyájasság lepi meg. Testük többi része kemény, mert pikkelyekkel fedett, vég tagjuk kígyóhoz hasonló, szárnyuk nincs, mint a sphiuxeknek, nem is tudnak beszélni, mi it ezek, csak fütyülnek, vagy inkább sziszegnek, mint a kígyó, s minden földi létezők közt leggyorsabbak, úgy hogy semmi élőlény el nem illanhat elölök. Mig az emberek az állatokon erejüknél fogva uralkodnak, ezek az embereket csalárdság által kerítik hatalmukba. Feltárják előttök mellüket, melyet ha valaki egyszer megpillant, azt annyira megigézik, hogy minden áron szólni kíván velők. Midőn ez hozzájuk közeledik a rémek, mint valódi nők, csendesen várakoznak, szemeiket szerényen földre szegezvén ; de ha már eléggé közel vanuak, karmaikkal megkaparintják, a lábukon létező méreggel megölik s hulláját fölemésztik. Némileg hasonló a Lámiához, a gcllo vagy gelo. Erről Sappho is tesz említést. Ez eredetileg nőszemély volt, ki életének önkényt vetett véget. A líbiaiak szerint minden korán elhunyt szűz gellud nevet nyert. A gelo repülhetett a légben, záron és lakaton is keresztül hatott, megölte az újszülötteket, kiette a májukat, vagy mi több az anyai testben ölte már meg azokat. — A monda szerint Mauri- cius császárt gyermek korában egy ilyen gelo eíra- í gadta, de nem ölhette meg, mert talizmánt viselt. | A gelotól még a mai görögök is félnek, mint íni- nálunk a gyermekek a mumustól. A közép kor farkas emberei is ismeretesek i voltak már a görögöknél. Ezek varázslók voltak, ! melyeket az ördög farkassá változtatott. Lykaon,ar- kadiai királyról szól ilyenféle tr - . Midőn -agyar is Zeusz, mint szegény ember beszállóit hozzá, az em bér hússal vendégelte meg, a miért Zeusz igen megharagudott és őt farkassá változtatta. A rómaiaknál formaliter tiszteletben részesültek a kisértetek. Ők azt hitték, hogy a halottak lel- | kei istenekké lesznek. Plutarch azt moudja, hogy | a fiák, mihelyt a szülők hullájának elégése után , a húsról levált csontokat megpillantották igy kiál- I tottak fel: „A halott istenné Ion." — A lelkeket „ manes“-eknek hívták, s a néphite szerint az alvilágban laktak. A „manes" szó alatt később jó és rossz szellemet értettek, mig a „lar" szót csak jóra a „larva“-t pedig csak rosszra, alkalmazták. Ovidius azt Írja, hogy Rómában a dühöngő dögvész alkalmával a „manes“-ek kikeltek sírboltjaikból s iszonyú orditás közt jártak az ut- czákon, és ez a dögvész megszűnése után is tartott mindaddig, mig Numa által behozott halott ünnepély (feralia) ismét vissza nem állíttatott. Rokonok voltak ezekkel a lemurok, kisértő szellemek, melyek éjszaka kóboroltak és az élőket ijesztgették. — Ezeknek kiengesztelésére május hó 9-ik, 11-ik és 13-ik napján a házi gazdák bizonyos szertartásokat végeztek. Éjjel felkeltek, mezitláb a ház elé mentek, kezükkel ismeretlen jeleket csináltak, hogy a szellemeket eltávolítsák, majd megmosták kezöket háromszor folyó vízben s fekete babot vettek szájukba, melyeket azután maguk mögé vetettek s így szólották : „Nektek adom ezt s igy magainat és enyéimet megváltom" ezt kilenczszer ismételték anélkül, hogy körül tekintettek volna, erre aztán újra megmosakodtak, egy pár érez medenezét össze ütöttek kiáltván: „Szellemek ki a házból!" — Ha ez megtörtént ismét körültekinthettek, mert a szellemek elvoltak űzve. Hint látjuk a müveit görögök és rómaiak sem voltak mentek a babonától; s nem is lesz egy nép sem soha, bár mennyire terjedjen a műveltség; mert mindenkor kérdés tárgya marad 's homály fogja födni a lélek mibenlétét, melyet a természet ura, az ember előtt bölcsen elrejtett. Végesek, halandók vagyunk és minden fenubéjázásunk mellett kicsinyek. A lélek halhatatlanságát szellemek és kísértetek alakjában hiszi a nép, midőn azt tagadja, hogy nincs lélek és elveszünk, mint a többi állatok. Hagyd ember a titok fátyolát, mert úgysem lebbented föl, s boldogabb leszesz. Higyj—remélj és szeress. Künn Ignácz. A szigetben. — Naplótöredék. — A ki Esztergomot teljes díszében akarja látni az csak a szigetbe menjen s látni fogja, hogy oly szép hölgyek mint Esztergomban sehol sincsenek. Sokat, nagyon sokat jártam, keltem, voltam az alföld délibábos róuáiu, láttam a tiszaparti barna kis lányokat ; de olyau szép egy sem volt, mint Esztergomba, mint a Duua két partján. Az a szép szem, az a szende arcz, az a kerek termet, az a bűbájes mosoly mind olyan, mi képes az embert rabbá tenni. Szépek, nagyon szépek az esztergomi hölgyek de egyet fájdalom még sem tagadhatok el, majdnem egy hétig jártam keltem közöttük s mégcsak egy — csókot sem kaptam ! . . . . De mit beszélek én szép hölgyekről ? — hiszen nem mindenki idealista, és a szigeten a hölgyeken kivül mások is voltak, hogy többet ne mondjak a „divat-hősök" is, kik mind megannyi kaszás csillagok — a földön. Ezekről nem szabad megfeledkezni annyi, mint párbajra okot adni, ehhez [ledig semmi kedvem ! Különben is megemlítésre méltóak, az óra- lánczon a piucze kulcsú laj, kézen karpereez ; egyet csodálok, hogy az orron karika nem volt, s igy a divat könnyebben tánczoltathatná őket .... szegény szép esztergomi hölgyek, a milyen szépek, olyan büntetés vau rajtok, még az üde levegőt sem szívhatják tisztán, szabadon ; kénytelenek egy délután, nem, egy óra alatt végig halgatui, mind azt, mit udvarlója borzasztó patliossal egy hétig tanult a — tükör előtt. — Nagysád oly szép . . . apropos, hallottam hogy Bécsbeu a hajat többé nem fésülik ketté, valóban nagyobb kárt gondolui sem lehet, ah mi szép
