Esztergom és Vidéke, 1880
1880 / 47. szám
Esztergom, ||. évfolyam. 47. szám. Szerda 1380. junius 9 én. ISZTEKGIM es TIMI Városi és megyei érdekeink közlönye. Elöfizetési-ár : egész évre ............................................G fît. — kr. f él évre..................................................3 „ — » évnegyedre............................................1 „ 50 * E gyes szám: 8 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendók. Megjelenik : hetenként k é t s z e ?■ vasárnap és csütörtökön. Nyilttér petit soronként 30 kr. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. ,* * szellemi részét illető levelezések. ;i szerkesztőséghez, .MENYI TÉPV OCj-lK: SZÁM ALATT, intézendók. Kéziratok nem adatnak vissza. Esztergom jun. 9. 1880. Megöltük az ünnepet. Fényesen és emlékezetesen ültük meg Vendégeink voltak a nemzeti szellem legrangosabb bajnokai. Felénk irányult a főváros rokonszenve s az egész ország figyelme. Tündöklő volt a kitüntetés, magasztos az ünnep s feledbe tien maradt az emlék. A fővárosi írók és művészek nem vendégeink, hanem rokonaink voltak. Nekünk pedig nemcsak vendégszeretetünk volt, mely még az nap újabb jelenségek felé irányul, hanem igazi barátságunk, mely sohasem fogja elfeledni az ő emlékezetüket. Nem volt még társadalmunkban nemesebb mozgalom. Nem volt még városunkban melegebb lelkesedés, de nem is lesz egyhamar hasonló fényességű ünnep. És nem lesz egyhamar kitüntetőbb dicsőségünk. Mi maradt meg mi nekünk az emlékezeten kivttl? Hagytak-e állandó nyomot a mi lelkűnkben ? Adtunk-e mi örök emléket ő nekik ? A legszebb hátrahagyott emlék között maradt sok őszinte frigykötés, melynek folytatását az élet zajlásában mindig megtaláljuk. Maradt az az öntudat, hogy megérdemeljük a szellem munkásainak rokónszenvét. S adtunk nekik lelkesedő barátságunk által annyi zálogot, mely minden időre hozzájuk fűzi városunk emlékezetét. Sok gondolat, sok tartalom, sok dicsőség mESZTIBBOM ÉS VÏBÉ-KE» TÁECZÁJA, Hagyj pihenni... Hagyj pihenni, hagyj meghalni Fényes, büszke I d e á 1 ! Életemnek üdve, napja S niegrontója te valál! Egy lövéssel elvégezte Számadását annyi sok. . . Hagyj pihenni, hagyj meghalni, Én már élni nem tudok ! Te bűbájos, ragyogó nő, Mit fogod meg fegyverem? Nem halsz meg, nem szállsz te sírba, Nem leszel porrá velem ! Élj. ragyogj te! nj csatákra, Uj hősöknek, szüntelen ; S ki hiába küzdött érted, Hagy pihenjen. . . oda lenn ! Gáspár Imre. llti emlékek. (Vasárnapról.) Vácz. Midőn a reggeli hajóval lementünk vasáriul]) Váczra, már a gőzhajó állomás is hirdeté, hogy itt valami készül. A hosszú lejáró teljesen zöld gályákká! bebovan annak az egy napnak a lefolyásában. Je- lentőséges marad az egész ország színe előtt. Mert az a szellemi összeköttetés, melyet az ünneppel létesítettünk, még magasztos mozzanatokban fog nyilatkozni. Valamennyien tudjuk, hogy ez a találkozás nem lesz az első és az utolsó. Az írók és művészek máskor is föl fogják keresni vendég- szerető városunk nyájas falait, hogy megint felüdüljenek a mi lelkesedésünkön s történeti emlékeink fenségén. — Esztergom ezentul állandó kirándulási helyünk lesz -— mondotta Verhevay Gyula, mikor a távozni siető hajóra kisértem. Ezt a néhány szót sohase felejtsük el. Nem utoljára voltak nálunk, hanem legelőször s ezentul állandóan föl fognak keresni. Hogy mennyi szellemi gyarapodással fog járni ez az állandó összeköttetés, azt kiszámítanunk nem lehet, mint ahogy megsem köszönhetjük, meg se hálálhatjuk. Esztergom búcsuiidvözletének nem lehel az utolsólátás keserűsége, mert fölhangzik benne vigasztaló visszhang gyanánt, hogy : a viszontlátásig! KőrÖ8y László. Az írók és Művészek Társasága Esztergomban. (Ó.) Mikor maguk a journalisták is hozzájárultak a vasárnap történetéhez: akkor nekünk bajjal jár a munkánk, mert ezek a szemritva, közbe közbe nemzeti szia zászlók a szél által keményeu pattogtatva. Szegény váczi rendező bizottság, bizony kétszer kellett a díszítést eszközölni, mert a szél, az elsőt teljesen bedobálta a Dunába. Kiszállunk. A sok ur között, kik az udvarou állottak, igyekeztünk egy nekünk való embert keresni, de még nem találtunk. A keresés folytán azonban figyelem tárgya lett a mai napra nem várt bárom idegen, kik közül kettő erősen feketében, sőt az egyik kemény cilinderben bizonyos iinnepies hangulatot árultak el. Önök voltak, tisztelt szerkesztőség, e feketék. De micsoda gondolat volt az önöktől Váczott elmondani jövetelök czélját? A Váczi Közlöny szerkesztője, annak kiadója, a kirándulásban részt venni akarók mind csupa szívesség volt az Esztergom és Vidéke szerkesztőjéhez és fő ío napszámosához, mindaddig, inig a lejöve- tel czéljából csak annyit tudtak, hogy a budapesti kirándulók elé jöttek. De midőn a részleteket is megtudták, midőn megnézték a mutatóba vitt vasárnapi lapot és különösen annak Emléklapját, akkor egyszerre — csak a kénytelenség eszközlé, hogy mégis láttattak. * * * Három taraczk durranás, éles fütty, egy nagy lökés a kikötő hajóhoz és a budapestiek kiállottak. Mi pedig az üdvözletek kicserélése után, miről referáljanak önök, beszállottunk. Édes istenem, mennyi nevezetesség egy kis helyen ! Első dolgom volt egyik cabin ablakával szemben a korlátot megtámasztani és megbámulni Jókai- nét. Félrevonult a zajtól és hódolatom nem állhatott egyébből, mint áhitatos nézésből. Midőn bevegyüllem a zajló tömegbe, akkor már kézről kézre járt az Esztergom és Vidéke, füles halászok mindent elragadtak a mi örömünk tengeréről. Nem is referálunk tehát minden episodról, mert hiszen akkor csak ismétlésekbe esnénk, a, mi pedig a közönség nem kegyel. Csak a leg- jollemzetesebb vonásukat szedjük össze, mert ezzel megint, mint a napok történetírói tartozunk. Kétszázan fölül voltak a mi vendégeink. A „Kari Ludvig6 óriási fedélzetén és termeiben csoportosultak s bezzeg élénken érezték a fösvény konyha rossz szolgálását s a csigalassú haladás alig leküzdhető unalmait. Hol vidám társaságokba, hol szenvedélyes kártyakompániákba szakadt a vendégség s ilyen előzmények után érkeztek meg Vácz alá, hol a lelkes váczi közönség tömeges számban várta vendégeket. Az „Esztergom és Vidéke“ szerkesztősége már itt várakozott rájuk s midőn a taraczkok durrogása s a közönség tüntető éljenzése félben szakadt, lapunk szerkesztője következő beszéd- gel lépett a közönség elé : Tisztelt társaság! Az esztergomi Írók és művészek üdvözletüket küldik önöknek. Üdvözletüket a rokon szellemeknek, s hódolatukat a nagyság elismerésének. Mire önök hozzánk érnek, meg fognak győződni Esztergom városa régi jó hirncvű vendégszeretetéről, mely hol aggódva, hol örvendve készült az önök méltó fogadtatására. Ha az egész város üdvözletükre siet : az esztergomi irók és művészek megelőzik a várost, hogy a nagy közönség előtt siessenek üdvözletüket megjelenteni. Fogadják maradandó emlékül az esztergomi irók és művészek üdvözlő feliratát, s tartsanak meg rokonszenvükben. György Aladár válaszolt s köszönettel vette át az aranyszegélyű, pirosselyembe nemzeti szalaggal fűzött emlékiratot, kijelentvén, hogy azt örökemlókül a társaság levéltárába fogja helyezni. Szóltak még a vácziak részéről is s erre a hajó nagy ovatiók között folytatta útját Esztergom felé. melynek hatásáról csak azért sem szólok. Azt azonban mégis megemlítem, hogy Pór Antal, midőn a szerkesztőség bemutatta magát neki és elmondta a lejövetel czélját, azonnal a legnagyobb szívességgel sietett Jókaihoz, hogy az esztergomi irók és művészek üdvözletét szintén aláírja pótlólag és igy ő is nemcsak születésre nézve esztergomi iró, hanem a köteléknél fogva, mely közte és a város közt fen áll, az illetőségié nézve is önök közé számitá magát. Szeretetve méltóság volt ez tőle, mit öuöknek, ha politikájával nincsenek is épen egyetértésben, nem szabad elfeledniük. * * * — Kérem, kik ezek itt ennél az asztalnál ? kérdem egyik imerősömet. — Az ott a zwickerrel Verhovay, mellette báró Mednyánszky Árpád, ez itt Hoitsy Pál, abban a nyári kabátban Schaffer László. Igyekeztem közelükbeu maradni. Egyebet nem tehettem. Kirándulásoknál ugyan nem kell sok ünnepélyes szín ismeretségek kötéséhez de miután a hajón az egész hangulat olyan úti volt, oly izgatott de várakozásteljes, jobbnak láttam csak csendesen lenni. — Ki volt az a világos kabátba öltözött ur, ki a Váczi megállásnál az esztergomiak után beszélt? szólt Verhovay. — Az Serédy volt, a Váczi Közlöny kiadója. — No köszönöm szépen meghívását. Váczra invitálta az Írókat ! — De csak kirándulásra. — Köszönöm még a kirándulást is ! Schaffer László is csak kirándult — egy bóra. A pinezér e pillanatban hozta el a rendelt szeletet. — Minő szép cseudesou beszél az a Verhovay, gondolám magamban, azután még a búst is
