Esztergom és Vidéke, 1880
1880 / 47. szám
Soha hatalmasai)!) iiéptümeg s díszesei)!) közönség még nom csoportosította he Dunánk partjait, mint az irók és művészek fogadtatásakor. Midőn a társaság partra lépett, Krupla- nicz Kálmán alispán következő beszédet intézte Jókai Mórhoz : Uraim és hölgyeim! Hazánk jeles irói és művészei ! Irodalom és művészet a nemzetek közművelődésének nemcsak leghatalmasabb támaszai, hanem legbiztosabb mérvvesszői is. A történetiró vagy a jelenkor éber figyelője ezek szerint Ítéli meg a népek emelkedését vagy sülyedését, mert ezekben emelkedik vagy sülyed a nemzetek szellemi ereje s egyúttal anyagi jóléte is. Levett kalappal állunk tehát önök előtt hazánk munkásai, akik eme kettős téren tündökölnek és hódítanak, nem a kéz, hanem az ész fegyvereivel. Legyenek meggyőződve, hogy szivünk legben- sobb melegével s őszinte hazafiui tisztelettel üdvözli önöket Esztergom, a melyben ezen ódon szirt- tető, ezen kies hegysorozat, ezen hullámzó szép folyam ringatta bölcsőjét, visszahagyta cultur-ih- lette szavait, vitte tova, intézkedéseit első nagy királyunk, sz. Istvánnak, a ki nemzeti müvelségimk- nek nemcsak teremtője, hanem első és legserényebb munkása is volt. De Esztergom a jelenkorig is jeles prímásai alatt a tudományok hatalmas palládiuma maradt, a mint azt nagy királyainktól és kitűnő főpapjainktól nekünk hagyományozott ereklyék és megbecsülhetetlen értékű történeti műkincsek igazolni fogják. Bizonyára tehát önöket is uraim részben tudomány- szomj is indította arra, hogy épen Esztergomba jöjjenek mulatni s hogy ezáltal újabb apotheosis- ként emeljék Esztergom fényes történeti múltját. Isten hozta önöket tehát, őszinte magyar veu- dégszeretttel s valamint iparkodni fogunk a nálunk töltendő röpke órákat tőlünk kitelhetőleg kellemessé tenni, úgy szivünk mélyéből őszintén kívánjuk, hogy kedves vendégeink sokáig s boldogul éljenek. Beszédét hatalmas éljenek fejezték be. Ekkor Rudolf Etelka urhölgy az esztergomi nők nevében pompás koszorút nyújtott át, mire Jókai következőleg válaszolt : Fogadják a derék esztergomiak forró köszö- netünket azon szives fogadtatásért, melyben minket a kiránduló Írókat, művészeket és tudósokat részesítettek. Író, művész, tudós; ezt a hármat együttvéve a franczia úgy nevezi, hogy bohémiens vagyis ma- magyarán mondva czigányvilág. Ez a tisztelt társaság úgy látszik, hogy eu- gemet nézett ki a prímásának, midőn rám bízta, hogy a prímások városában én mondjak köszönetét a lelkes fogadtatásért. író talán csak volnék, szerencsétlen furulyásnak is mondanak ; sőt azt hallottam, hogy még komédiás is vagyok s igy méltán képviselem az egész társaságot. A műkincseket és a régiségeket jöttünk mi ide megszemlélni. De meg is találtuk a legrégibb, legbecsesebb műkincset, az esztergomiak régi jó sülve eszi! Mindig oly képzelődésbeu éltem felőle, ha czikkeit, olvastam hogy eu íek egy véresszáj u democratának kell lenni, ki tán a húst is nyersen eszi, és ime hogy csalódik az ember ! * * * * A födélzeten Komócsy József nézegeti az Esztergom és Vidékét. Helybenhagyólag integet fejével, a körülötte levőknek mutogat belőle egyet mást és nincs egyéb megjegyzése, mint: — Nagyon ügyesen, nagyon szépen van szerkesztve ! Végre az egyik szomszédjától azt kérdi : — Itt van Kőrösy László ? Az pedig nem messze állott tőle és hallá minden megjegyzését. Bemutatták azonnal. — Itt volt közelben ? Nagyon szeretem, mert igy legalább meggyőződött róla, hogy teljesen szabadon nyilvánitám véleményemet. Üdvözlöm önt és örülök ismeretségének. Latky Károly nem jött el ? — Van szereucsém őt is bemutatni. Nagyon kérem a szerkeztőséget ne törüljék ki e pár sort. Ennyit szabad az önök lapjában is elmondani. * * * Odább Verhovay Gyula, Pór Antal, Szemere Atilla és még néhányan, kiket nem ismerék, tartottak cercle-t. Oly szépen, oly kedélyesen elbeszélgettek, mintha a hírlapirodalom terén is, az országházban is soha nem néztek volna egymással oly elkeseredett farkas szemet, mintha soha nem lettek volna ellenkező véleményen. Pedig a megjegyzésekben nem igen válogatnak az írók, ha egymásnak valami csípősséget tudnak mondani. Például, midőn az Emléklapon azt olvasták Csávolszky Lajostól, hogy „Szegény ember részére az egyedüli menekülés : a munka, “ bizony mindjárt megmondta egyik : magyar vendégszeretetét. Egy lélekkel üdvözöljük tehát most valameunyiüket, ha azt mondjuk, hogy éljenek a derék Esztergomiak! Ekkor a kalauzok társaságában föl vonultak a basilikába, hol mise után megszemlélték a nevezetességeket. A kripta, a kupola, a Bakács-kápolna, a műkincsek, a szent István kápolna s a képtár nagy tetszésben részesültek. A nevezetességek megszemlélése után 3 órakor a Bitterféle helyiségekben mégeredt a lakoma. Hogy maga a bankett felségesen sikerült azt köszönjük Blalia Károly, Feichtinger Ernő, Földváry István, Hoffmann Béla és Retkes Kálmán uraknak, akik a maguk asztalukat derekasan ellátták. A toasztok hosszú sorozatát Kruplanicz Kálmán nyitotta meg, a királyra emelte poharát. Nemsokára Fehér Ipoly szólalt fel. Városunk mélyen tisztelt vendégei ! Ha a színig telt pohárnak joga van kívánni, hogy vig csengés közt ürüljön ki, azt hiszem, a szívnek sem lehet megtagadni, hogy hangosan önthesse ki tartalmát. Ez bátorít fel arra, hogy midőn poharamat Esztergomnak meleg rokonszenvvel üdvözölt vendégeire emelem, ugyanekkor nyílt vallomást tegyek azon érzelmekről, melyeket e város közönsége a magyar irók és művészek köre iránt szivében ápol. Önök tisztelt vendégeink ezen kirándulással rendezték első nagyobb kirándulásukat a vidékre s az elsőség megtisztelő szerencséjét városunknak juttatták. Megvallom, hogy jövetelük kedves híre örömmel is, de komoly aggódással is szállt lelkünkre. Aggódtunk a felett, hogy váljon képes lesz-e Esztergom a kirándulás sikeréhez fűzött reményeknek s a társaság várakozásának megfelelni. Mert e szerény város sajnosán nélkülözi mindazt, mi a modern emelkedést jelzi ; téréit nem diszitik hallhatatlan nagyságok emlékszobrai; Dunáját nem hidalják át merész alkotása ivek s a haladásnak szilajon prüszkölő symboluma a gőzmozdony is csak a távolból Rittyent feléje gúnyosan. A mije e városnak van, az nem az anyagtól hanem az alaktól s a benne nyilatkozó széliemtől nye r érdeket és becset. A történeti múlt nymbusa borítja e helyet, hol közel kilenczszáz évnek viharai nem voltak képesek elsimítani az első szent király emlékének nyomait. A természet kies keretbe foglalta e pontot, s a festői elemek harmonikus csoportosításával a természeti szép érdekét kölcsönzők neki. A tudomány és művészet is szívesen gyűjtögette össze e csendes helyen termékeit s jelzett aggódásunk nagyon is indokolt volua, ha nem nyugtatna meg bennünket azon tudat, hogy ezen és csupán ezen érdekek vezethették örök elhatározását ugyanakkor, midőn első kirándulások helyéül városunkat szemelték ki. Miért is fogadják szivbol jövő köszönetünkét. Mert szabad legyen uraim önök előtt nyíltan el- mondanom, hogy e város közönsége a mily ép érzékkel bir az önök által képviselt magasabb érdekek iránt, ép oly elismeréssel és tisztelettel adózik önök munkássága és érdekeik iránt. Igen, elismeréssel és tisztelettel adózik, mert tudja, hogy önök minden körülmények között biztos vezetői és hűséges őrei a nemzet értelmi fejlődésének. Ha a politikai tusák láugoszlopai magasan csapnak, önök biztos keze meghúzza a védő falat, nehogy a lángok átcsapjanak a társadalmi haladás békés téréire. Ha fonák eszmék akarják összekuszálni a józan erkölcsi érzés szálait, önök tapintatosan szétbontogatják, vagy a hol kell, bátran ketté vágják a csomókat, Ha fajunk a nagy világ kedvéért könnyelműen vetkőzni kezdi nemzeti jellegét, önök ihletett szava megszégyeníti a léhaságot és uj életre kelni a szunyádé nemzeti érzületet. Ha az anyag elnyomással fenyegeti a szellemet, s a rideg való háttérbe akarja szorítani az eszményt, akkor önök a művészet Cherub-szárnyaiu emelik fel az embert a föld göröngyéréi az aesthe- tikai szépnek üde régióiba. Ezek s ezekhez hasonlók azon érdekek, melyeknek szolgálatában a magyar irók és művészek társaságának tagjai buzgón munkálkodnak. A feladat nem kevésbé nehéz, mint a mily magasztos, de uraim! mi tudjuk, hogy önökben a szellem hatalma az akarat erejével van párosítva s épen ennek tudatában kiséri önök működését a múltra és jelenre elismerésünk, a jövőre bizalmuuk. Szivem teljéből kívánom, legyen önöknek munkája a haza érdekében dúsan gyümölcsöző; legyen életük boldog és hosszú : Önökre, a magyar irók és művészek társaságának tagjaira emelem poharamat s kívánom, hogy minduyájau soká és boldogul éljenek. Fehér Ipoly beszédére Jókai válaszolt. Emeljük poharunkat és iidvkivánatainkat — úgymond — azon város lelkes lakosaiért: a mely város volt első kiindulási pontja a magyar állami- | ságnak és a magyar művelődésnek s a mely meg [ is maradt mind kettőnek. Hogy ezen várost, mi legelsőknek nevezzük azok között, a melyekhez rokonszenvünk vezet, azt ' megmagyarázza az, hogy mik vagyunk mi : irók, szépirodalmárok, hírlapírók, politikusok, művészek, festők, szobrászok, zenészek, a kik mindnyájan kép- j viselve vannak a társaságban. Efőttem szólott tisztelt barátom említette, hogy ! a gőzmozdony csak a távolból fütyült Esztergom felé. De a kiket a gőzmozdony erre vitt, olvashat- j ták a basilika homlokzatán, hogy: quae sursum ! sunt quaerite ! Oly sok van előttünk a magasban, | a mit kitűzött elérendő czélul a vallás és a közmű- I velődés. En arra emelem poharamat, hogy mindazon magas czélok elérését érje meg e város nemes közönsége, hogy a vallás, a haza s a közművelődés megtalálhassák itt azt, a mit czélul kitűztek. Kiváuom, hogy mig a magyar él s e haza él, addig e város is éljen és viruljon! Jókai beszédét szűnni nem akaró éljenzések követték, melyek csillapulta után felszó— És ezt Csávolszky mondja, ki soha életében meg nem erőteté magát a munkában. * * * Esztergomnál voltunk. A hajó megállott. A vendégek repeső örömmel dicsérték a nagy előzékenységet és szép fogadtatást. A rendezők jelvényeire volt csak egy észrevételük : — Kár, hogy nem szélesebb a nemzeti szin szalag, mindjárt jobban hasonlítanának a budapesti constablerekhez. Oh, ha az esztergomiak mondanának ily megjegyzést. Vitherton. Charivari. — Történeti hűségű karczolatok. — — Hogy vagy öregem ? — szólítja meg a hajón Jókai Verhovait. Hát a golyód mit csinál ? — Bizony az csak lappang bennem. Olyan mint a barometer, Előre megérzem, mikor lesz jó vagy rossz idő. Most úgy érzem, hogy jó idő lesz. Igaza volt. Jobb idő még nem virradt ránk. De leáuyaink se voltak még szebbek ; menyecskéink se takarosabbak és vendég fogadóink se nyájasabbak. Lehet, hogy ezt is megérezte az a kis lappangó ólomdarab.I * * * Győrffy Iván „tanárnők* ur szavalt. Humor és a bizarr csapongása, tréfa s a jókedv hullámzása sajátszerűen olvadtak össze beszédében. Mi már jól ismerjük humoros toasztjai elemeit: de azért mindig szívesen meghallgatjuk. Az irók meg voltak lepve, sokan el voltak ragadtatva. Jókai odalépett a népszerű toasztozóhoz s megölelve, megcsókolva igy szólott hozzá : — Ha nem rólam és a feleségemről szólottái volna, akkor még egyszer megölelnélek. Nem mindennap virul föl Győrffynek ilyen napja. ^ # * Nagy Imre ur gyönyörű kilátású piuezeházá- nak terrasseán koccintottunk Miklós Pistával, Ver- hovayval és Komócsival. Sziklai és Lutilszky ur Ganymedes udvariasságát valóban megszégyenítették. Nagy Imre ur és felesége valóban túl tettek Bau- 1 cis és Philemon vendégszeretetén. Komócsy föl is I említette Ovidius regéjét s kifogyhatatlan toasztjai- ban folytonosan emlegette a házigazdák vendégszeretetét. Egyik toasztjában kinyilatkoztatta, hogy ő Esztergomban rohamosan visszafiatalodik. Érzi, hogy i valóságos ifjú. Csupa kedve és gondtalansága vau. És igy fejezte be : — Ha még három napig Esztergomban kellene maradnom, háromnapos gyerekké változnám. Annyira megfiatalít az a nyájas vendégszeretet, a mely mindenfelől rám mosolyog. * * * A basilika följárója hatalmas lépcsőin balra csoportosult a társaság Beszédes megörökitője előtt. Volt zsivaj, élénk zaj, mig végre Nagy ur rájuk dirigálta, hogy — Kérem le a kalapot! Egy... kettő... három. . . négy.. . öt... Meg volt a fölvétel. Verhovay Gyulával az alagút falánál állottam. Nem bírtam rá venni, hogy csatlakozzék a vendégek közé. — Nem szeretem az ilyen jeleneteket — mondá — egész életemben csak egyszer vettek rá. Akkor is hölgyek. Ne is keressük tehát az ő képét a nagyszerű csoportban. De sokét se. Mert sokan elmenekültek. * * * Hanem Petlies Géza Aladár azért nem igy gon-r dolkodott. Nem külön tudósítónktól, hanem csak a közönség egyik igen megbízható tagjától tudjuk hogy a jeles költő s a rokonszenves vértanú a lefényképezendő csoportba rejtőzött s mikor a photographus komandirozni kezdett, gyorsan fölütötte a fejét, hogy nyájas arezvonásai az országos tekintélyek közé jussanak. — Csak a fővárosi irók! volt a jelszó.
