Esztergom és Vidéke, 1880
1880 / 42. szám
Esztergom, ti. évfolyam. 42. szám. Vasárnap 1880. május 23 án. ESZTERGOM es TIMI Városi és megyei érdekeink közlönye. Elöfizetési-ár : egész évre ............................................G frt. — kr. f él évre..................................................3 „ — „ évnegyedre............................................1 „ 50 „ E gyes szám: 8 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézem!ők. Megjelenik : hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Nyilttér petit soronként 30 kr. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesztőséghez, SZÉCHENYI TÉPV ^-IICSZÁM ALATT, intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. A Széchenyi-szobor leleplezésére. (Budapesten, 1880. május 23-án.) Mosolyra kél a nap, arany sugaránál A földön széttekint s öröm derül arczán, Mert béke-oltárnál egy nemzetet lát most, Melynek tanúja volt sok küzdelmes liarczán. S viharral mit daczol ni látot t, dőlni nem Az ezer éves árboez most is égre néz -— Villám csapott hozzá, hullám tombolt hátán : De a hajó áll, érez falán megtört a vész. S hónukra ini’ hogy felvirradt, oltárt emel Fiának, a nagynak ; leikébe véste jól Az idők nagy tanát: boldog csak az a nép, Mihez hősök s nagyok emléke, tette szól ; — Boldog csak az a nép, melynek szive erős Széttépni az idő gyorsan szőtt fátyolét, — Nyugodtan, mely dicső fiakra mutathat, Ha tán erényt tiporva, sárba, porba lát. Pedig ah! az erény most is tiporva van. . . A zászló foltos lett s mocskolva a szentély, Becsület és a jog csak ajakon él már — . Hazánk ege felett viharos felhő kél S nemtője sír gyászban koszorúját tépvén. De már all az oltár, áll az engesztelő — Eget mi kibékit, nekünk meg példa lesz : Elé az egész nép áldást csengve jő. Es a föld-feletti nagyságban ki légyen az, Kinek, hogy tiszteljük most érczből szobra áll, Kihez ur és koldus, mint egy szem feltekint S ajakukról egy ima sóhajtása száll: Hős? — tán vezér? — király?., az volt ő mindenik: A karja hős, akadályt, mely nem tűrt soha, Elméje vezér volt, mi sötétben látott « ; í-f- , S királya magának, de so-ksz-or zsarnoka. Ez Széchenyi, oz Ő!.. „a legnagyobb magyar !“ — Övé lett a babér, a pálma is övé, Nevéhez mit fűzött hona és a világ — Mely nem szorul csak egy ország-határ közé Tekintsetek körül... az ő lángszelleme Sokat munkált nagyon, a mig köztünk vala: Uralta a folyót, uralta a sziklát S nagy tettiről beszél a „vaskapu" fala. ( ■ ’ N_A föld, határt mi szab embernek, kevés volt Tevékeny agyának, soha, mely nem pihent, — Uj tért nyitott a haladásnak s lelke még Ott fen búvárkodott, emelt a keze lent, A nagy'Watt eszméjén hő keble föllángolt, Mint a felleg, mikor rokon felleghez ér S villámot szór öle ; az eszme valósult S tenger felett, folyón kivi va lón a tér. 1 ^ - A gőzhajó, vasút, a gyár az -lűiive. . . S ott a remek Ián ez li id, két versenyző várost Örökre mi közös érdek-körhez csatolt: S fővárosunk büszkén, erőben, hogy áll most Neki köszönhetjük. Tudomány s munkával Nagygyá tévé a hont s külföldön tiszteleté : Do a fény, a mivel övezte hazáját, A dicssugárt reá, a nagyra is veté. S ime ott a dicső Pantheon, mit emelt Magának: a tudomány szentelt csarnoka; Nem lázongott ő —bár jól látta, az önkény Titkon bilincseket hazánknak mint fona — De tőn. — S mivel hiú láng nem vezéreié S eszének liódola a szív, a szenvedély; A nyelv, a nemzetiség kulcsa mentve lőu S nekünk örökké róla, a nagyról beszél. Nevét dicsőíti és áldja az alföld, Hol ingovány felett arany-kalász terem, Élő bizonyságul, hogy munka, kitartás, Tudomány-gazdag ész sokszor csodát teszen Mi charybdis másnak, neki nem volt nehéz, Noha, az óriás mű bámulatra költ : A féktelen árnak medert, határt szabott S kezo-nyomán virágra kel a tiszavölgy Honért önérdeket mérlegbe vetni kész — Mint mágnás önkényt monda le jogairól, „ESZTERGOM ÉS YIDÍ8E"_ TÁBCZÁJA. A népszínháziak humora és még egyebek. Az „Esztergom és Vidéke11 számára irta : SÓLYMOSI ELEK. II. Sverteczki Pistának, ki nagy műbarát és jó pajtás, kivétel nélkül mindnyájan tartoznak 50—60 forintnyi lábélli árával. Pista e nagy tartozások daczára egy újabb hitelezést még sem tud megtagadni egyikünktől sem. Belátásunkra bízza, hogy a legközelebbi czipőt is kontóra vitessük-e el vagy azonnal kifizessük. A népszínházi bál alkalmával egy lakezipőt csín áltatta m Pistáv al. A bálban összejöttünk mind a hárman: Pista, Tihanyi és én. Tihanyi elkezdi szemlélni uj czipőmet, aztán vállon üti Sverteczkit s igy szól: — Látod Pistám hogy én mennyivel jobb barátod vagyok Sólymosinál? ! — Hogy hogy! — Sólymosi nálad a bálra uj czipot csináltatott! — Nos ? — Es én nem csináltattam. * * ¥ Tihanyinak furfangja is szeretetreméltó. A napokban mély gondolatokba merülteu haladok a kerepesi boulevardon. Tihanyi a másik oldalon jött velem szembe. — Gyere csak át — szólt nagy fontossággal csak gyere hamar, ilyet még nem halottál. No mi az — kérdém — tán valaki megígérte, hogy megment az uzsorásaid körmei közül? — Ne idealizálj ! — No, . . . hát? — 15. 20. 36. — Ah ! 30. 40. 72 ! ! ! — Ne bolondozzál. A minap álmodtam ezt a három számot 15. 20. 36. Ez egy ternó ! — Mily lustálkodás az álomban ! Hiszen egy fáradsággal álmodhattál volna már egy kviutternóra valót is. — Jobb egy bizonyos ternó, mint egy bizonytalan kvintternó. — Megadom magamat. Halljuk! — 15. 20. 36. Ezt a három számot álmodom a minap. Beteszem a lutriba. Képzeld, ... az első búzáskor nem jött ki. — Ah ! ah ! — szinte hihetetleu ! ' — Nem, barátom. Az első húzáskor egy szám j se jött ki. | — No de a második húzáskor miud a bárom ! ki jóit. — Ne siess! Beteszem másodszor! Várom, \ lesem. . . . — Nos nos? ! — A második búzáskor sem jött ki egyetlen egy sem! — Ah ! mily impertiueütia Fortunától. — Dühbe jöttem. Harmadszor nem tettem be a számokat. — Nem ? ! — Nem barátom ! S képzeld ! Megyek ma a lutris boltba szivart vermi, odapillantok a kihúzott számok táblájára! Hát mit látok?! — Kijött mind a bárom? — Nem jött ki egyik sem ! . * * * Vidor Pál és Kassai Vidor még nem rég Kolozsvárt együtt működött. Kassai Vidor, komikus létére Vidor Pált mindig viczczelte s ha a viczczek sikerültek, leikéből nevetett rajta mindannyiszor. Kassai Vidor minden lehető momentumot kiakuázott arra nézve, hogy Vidor Pált lefőzze, s hogy Vidor Pál szóhoz se juthasson. Vidor Pálnak az tetszett leginkább, hogy Kassai Vidort viczczeinek sikerei mily tulboldoggá teszik. Kassai Vidor kis vézna ember, s ennek daczára nagyon szeret iuponálni akarni. Semmiért se haragszik meg oly hamar, mint ha valaki férfiasságát támadja meg. Ez roppant dühbe hozza. Ebben nem ismer tréfát. A miuapábau Budapesten járt s összejött Vidor Pállal. Belépek délután ez Írói körbe, s láttam, hogy mindketten karonfogva sétálnak a társalgó teremben. — Ah ! Szervusztok Vidorok — kiálték fel. Szervusztok, örvendek, hogy együtt látlak benneteket, kik oly igen összeilletek! Oly egy formák vagytok ! — Hogy értsem ezt? kérdé Kassai Vidor. — Mi akar ez lenni? kérdé Vidor Pál. — Hogy értsem? Mi akar lenni?! — Hiszen mindaketten Vidorok vagytok. Egy pillanatnyi csend volt, s én ezt arra használtam, hogy viczczem sikerével eltelve diadalmasan körüljárassam örömsugárzó szemeimet. — Miud ketten Vidorok ? — szólt Vidor Pál — Igen, csak hogy mind kettőnk neve két részből áll : első és hátulsó részből ; s ebben igen nagy külömbség vau. — Nagy külömbség?! — ügy' van — felelt Vidor Pál — nagy külömbség, mert nekem nevemben az első rés z e m Vidor: Kassainál pedig ez megfordítva vau. * * * Volt a népszínháznál egy segéd énekesnő, kinek szép hangja mellett legnagyobb szerencsétlensége az volt, liogv nem volt szép. Ennek daczára ő volt fai számunkhoz égy fúl iv van csatolva.
