Esztergom és Vidéke, 1880
1880 / 36. szám
Esztergom, II. évfolyam. _____ ____________36. szám. __ Vasárnap, 1380. május 2 ári E SZTERGOM és VIDÉKE Városi és megyei érdekeink közlönye. Előfizetési ár : egész évre............................................6 fit. — 1er. f él évre.....................................................3 „ — * évn egyedre . . . ............................1 „ 50 „ E gyes szám: 8 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendók. Megjelenik : hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesztőséghez, SZÉCHENYI TÉPV 35-IK SZÁM ALATT, intézendók. Kéziratok nem adatnak vissza. A szegedi könyvtár. Szeged, ápril 28. Somogyi Károly az adományozó levelet 1 ápril huszonötödikén aláírta és Szeged törvényhatóságának átadta. Egy véghetlen szerény, de nemeslelkii főpap áldozatkészsége a Szegeden felállitatni szándékolt egyetem egyik főszükségletét, a könyvtárt megalakitá, de ha az egyetem nem létesülne is, a könyvtár Szeged városának örök tulajdonát képezi, élete fogytáig ennek gyarapításához évenként ezer forinttal járul, annak könyvtárnokot állít. „Legyen hathatós eszköz a város birtokában, melylyel a romjaiból uj életre kelő Szeged, a nemzeti haladás világitó fáklyáját századokon át lobogtassa boldog, erős és vi- virágzó falai között." Ezek az adománylevél végszavai. Miért örülünk mi ennek ? Szeged városának nagy, forró hálát tanúsító örömét leírni toliunk gyenge. De midőn Somogyi Károly neve örök betűkkel lesz beírva Szeged .történetébe, e dicsőségből jut nekünk is, Esztergomnak, és ha városunk nem maradt érzéketlen a csapás folytán, mely Szegedet érte; ha segélyére sietett azzal, mivel nem fényes körülményei közt sietni lehetett ; ha Szeged felépülését minden egyes magyar szivéből óhajtja, mégis: Azon egyszerű körülmény, hogy a nemes adományozó az esztergomi székes főkáptalan 1 tagja, Esztergom nevére is ráveté a dicsfény visszasugárzó glóriáját és ezt nekünk is há- ! lásan kell fogadnunk. Esztergom még élénk emlékezetben él Szeged előtt a dalárünnepély idejéből. Midőn a főpap, mint a királyi biztos vendége Szegeden volt, alig tudtak itteni tartózkodásáról valamit. Csendben, zajtalanul tette nevét örökre emlékezetessé úgy Szeged, mint az egész haza előtt. De midőn az adományozásnak hire ment, a ragyogó fénynyel feltűnő névvel egyidejűleg lett említve Esztergom is és épen e körülmény drága nekünk. Nincs érdeme Esztergomnak a nagy tény körül, az egészen Somogyi Károlyé; arra igényt nem tartunk, nem tarthatunk semmi körülmények közt; és mégis drágává, emlékezetessé tette városunk nevét is. Városunk dicsősége, annak jó emlékezete minden esztergomi ember előtt drága és ha különösen a megpróbáltatások napjai között, habár hozzájárulásunkon kívül jutunk ahhoz, hogy szülővárosunk neve kegyelettel emlittetik hogy gyermekkori emlékeink drága helyét a tőlünk távolabb álló testvérek is lelkesedéssel, a hála örömszavaival emlegetik, önkénytelenül hevesebben dohog szivünk. Somogyi aidmányát úgy Szeged, mint az átalános culturális viszonyok érdekében méltatni, sokkal hivatottabb tolak kellenek. Az adomány nagyszerűsége megbecsiilhetlen szolgálat a haza, a magyarság érdekében és midőn mi a helyi érdekek képviseletében működünk, túl terjeszkednénk hivatásunkon, ha ily szempontokból e helyütt tárgyalnánk nemes áldozatkészségét. De midőn specziális helyi érdeket is érint, midőn különösen városunk dicsőségét, hírét és nevét növeli müve, akkor nekünk nemcsak elfeledkezni nem szabad a tény ezen oldalról, hanem kötelességünkké és válik ezt különösen kitüntetni. E körülmény itt Szegeden sokkal nagyobb mértékben tűnik ki, mint azt képzelni lehetne. Azt nézni, látni, benne együtt gyönyörködni és felmagasulni szükséges, hogy fogalmat bírjunk róla alkotni. Somogyi tehát nemcsak Szegednek tett adományt, ezzel nemcsak a szegedieket kötelezte hálára, hanem lekötelezett minket is. Mi aligha tudunk azért hálát adni, ép úgy mint a szegediek, de azt legalább tudni kell, hogy azzal adósok maradunk; tudni kell hogy az elismerés is néha több, mint más nyilatkozat; mert ha jól esik Szeged emlékébon Esztergomot magasan tudni, ha Szeged kiváló rokonszenvére büszkék lehetünk, ennek megszerzőjét szinte szeretettel kell ölelnünk. E körülményről kötelességemnek ismertem értesíteni szülőföldemet. „ESZTEEGQM IS YIDEKi" TÁRCSÁJA. Dalok. i. Sorba állunk, útra készen Indulóra perg a doh, A sok fegyver ifjú kézben Napsugártól felragyog. Csillog, mint égető köny, Mely végig fut arezomon ;. Ali ! hisz én az ellenséget Itt, szivemben liozdozom. Merre járunk, zúg az út az Egyenlő lépés alatt, Szenvedésre kész szivekkel Kis sergünk tovább halad. Mégis én úgy félek ah, hogy Tüldobog szivem zaja, Te utánad hűtlen kis lány, Sorsom vezércsillaga ! II. Éltem olyan, mint a csónak Játszi csermely vig ölén, Partján illatos virágok Integetnek én felém; Koszorúba fűzni őket Lelkem ah, hiába vágy : A patak fürgén iramlik S hajt könyörtelen tovább A futó hab majd tűnődve, Majd szökell ve lejt velem ; Néha szellő súg fülembe,- Mint egy egyes sejtelem. Mért nem nő e szél viharrá S űzi parthoz csónakom, Hol te várnál boldogságtól Tárt karokkal angyalom . . . Szölgyény Ferencz. Fővárosi levél. — Ápril 20. — Vasárnap történt. Elhatároztuk, hogy elmegyünk valahová a zöldbe. Rezső és Kálmán barátunk Li- pót utczai lakása volt kirándulásunk alphája, melynek természetes következménye lett volna, hogy az ómegát valahol a Svábhegy egyik elrejtett zugocskájában találjuk föl. Mikor már mind a nyolczan együtt voltunk Kálmán felemelte Boszniában megviselt hangját, s rámutatva egy a szögletben szerényen ácsorgó utazótáskára, imigyen szélt vala : — Látjátok azt a pakktáskát? — Természetesen mindannyian mélységes hallgatással feleltük : — Te mondád ! — Tehát ez a táska lesz hivatva arra, hogy nehéz utazásunk keserű perczeit megédesítve ; erőt adjon a laukadókuak, enyhet a szomjuhozóknak, s végül, hogy üres keblével visszatérve megtanítson bennünket arról, hogy amily kevéssé voltak állandók a cyklopi épületek, ép oly múlandó egy még jelenleg sértetlen szalámi, mely e táska belsejében kitünően érzi magát úti társaival : a szellemdus silvo- rium, s köménymaggugyi urakkal, figyelembe sem véve az unalmas ementhali sajtot. Mert ezek elköl- | tésére hívom majd fel becses figyelmeteket, illetőleg ! abonált ebédekhez szokott gyomrotokát; s ezennel kihirdetem a svábhegyi table d' bóte-t, amelyre részvétjegy személyenként negyven hónapvégi kraj- czár ! Nagyon természetes, hogy a részvétjegyek azonnal eltűntek Kálmán barátom kalapjából ; az meg még természetesebb, hogy a negyven krajezár mindegyikünk zsebében megmaradt. Hja, hónap vége van, akkor pedig nem lehet csak „fújd fel, hagyd ott“ módra fizetni. Indulhatunk ! . . . . Jaj de most még egy rendkívül kényes, s —- csak alkotmányos utón eldönthető — kérdés került szőnyegre. — Ki vigye a táskát ? . Kétségbeesett arezok jobbról, balról. Adolár szemérmesen lesüti szemeit, Jóska veri a zongorát, Gyula hirtelen elpirul, Rezső Makbetet szavalja, Anatole zavarba jön .............Végre is Gyulának akad e gy mentő gondolata ! Húzzunk sorsot : Rósz csillagzat alatt születtem ! Diák koromban mindig akkor hívtak föl, mikor nem tudtam a, leczkét, s most? Én húztam az első oda jeligéjű ezédulát ; ezt pedig azt jelentette, hogy a Krisztinavárosig én leszek a tisztelt társaság teherhordó — sza .... bója ! — Adjátok hát ide azt a czekkert ! S most már csakugyan elindultunk nyolczan. Illetőleg kilenczeu, ha Piccolo kisasszonyt kilenczeMai számunkhoz melléklet van csatolva.