Esztergom és Vidéke, 1879
1879 / 46. szám
Esztergom, I. évfolyam. 46. szám. Csütörtök 1879. November 6-án. ISZTEKGIM és VIDÉKÉ közérdekű, nemzetgazdászati, ipar-kereskedelmi és szépirodalmi közlöny. Előfizetési-ár: fél évre.............................................4 fit. — kr. Megjelenik : Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkeszévnegyedre........................................ 2 , 20 , Egyes szám: 8 kr. hetenként kétszer tőséghez, SZÉCHENYI TÉF^ 35-IK SZÁM ALATT, Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendok. vasárnap és csütörtökön. intézendok. Kéziratok nem adatnak vissza. A polgármesteri felelősség. Humoristikus beszélyt kellene Írnunk és annak „egy vánkos története“ czimet adnunk, ha a dolognak nem volna oly komoly oldala. Újra az adófelügyelősség ellen kell felszólalnunk. Tesszük ezt két okból. Az adófelügyelőség részéről az utóbbi időkben azon hir eolportáltatott, hogy egész Magyarországon nincs oly adófelügyelőségi kerület, mely elnézőbb, igazságosabb adófelügyelővel dicsekedhetnék, mint épen az esztergomi. Először ennek a hírnek akarunk szemébe nézni. Másodszor mert az utóbbi időkben az adó- felügyelőség és egyik városi tisztviselő közt felmerült személyes differentiák annyi port vertek fel, oly mérgessé fajultak,. hogy mig egy részről az úgyis ártalmatlannak,' egyszerűen fölöslegesnek deciaráit hivatalnok ügye tökéletesen mellékérdekü, addig másrészről, — de mégis e személyes természetű dolgok folytán és épen az adófelügyelőség részéről az állam és a város állittatik szembe; és inig a város ellenében minden kigondolható eszköztől nem akar visz- szaretteni az állam közege, addig a szemben állónak vélt állam helyett mást, újra személyeket találunk. Miután azonban logikai deductiókkal nem lehet inai napság, kivált ha fegyverül az adótörvények használhatók, élni: kénytelenek vagyunk példákat felhozni. És most következik a humoristikus beszélys. Feltámadunk! Élünk, küzdünk e zajos világban, Elménk művel számtalan csodát, Vágyaink az egekig eljárnak S felkeresik isten trónusát. — Szívünk tiszta szerelemtől lángol És ez érzet boldoggá teszen, Féltékenyen ül szemünk a .kincsen, Mely anyánk: az édes nemzeten. A hazáért, az emberiségért Vívunk óriási harczokat, Nagy, szent czélok lebegnek előttünk, Oly közel látjuk már azokat: S rögtön, mint villám a tiszta égből, Vagy a légből irigy orvmadár, Csap le ránk a kegytelen enyészet, Mely készen csak nagy ritkán talál. A küzdésnek, harcznak egy csapással Adja meg a kegyelemdöfést, — Elnémítja hányatott szivünket, Az észt s léha nyugalomra készt! Ember ! éltedben csodás, hatalmas, Ez volna-e örök végzeted ? — Nem ! — isten még újra tettre ébreszt, Mert hűtlen magához nem lehet! — Klauzál Gábor. Az adófelügyelőség nem látja elég szigorúnak az adó behajtását, ennél fogva előveszi a törvény legszigorúbb, de egyúttal legtévesz- tettebb intézkedését: a személyes felelősség kimondását és az állami végrehajtók alkalmazását. Azután jön egy adófizető, kinek hátrálókos adójában lefoglalták egy vánkosát, de ki azért fizetni nem tud. Azután jön a végrehajtó, ki a lefoglalás után egy hóra a folytonos sürgetés következtében a lefoglalt vánkost elviszi és kitűzi az árverést. A végrehajtott fut az adófelügyelőséghez, hol azoif tévedés folytán, hogy a végrehajtást a kifogásolt és nem tűrhetett egyén eszközlé, rögtön megadatik a halasztás és utasítás, hogy a lefoglalt tárgy kiadandó. Eltekintve attól, hogy a halasztás a végrehajtást nem oldja fel, eltekintve attól, hogy a zálogjog a halasztás által nem Szűnik meg, az a kérdés merült fel, váljon egyszerű üzenetre a pénztári hivatal vagy végrehajtónak szabad-e hinni? Miután nem szabad, a pénztári hivatal a zálogot nem adta ki, mert a felelősség nemcsak a polgármestert terheli, hanem őket is ; mert ha a polgármester felelősségre vonatik, első sorban a végrehajtót és a pénztári hivatalt kell odaállítania a boszuló Nemesis elé. Kifejlődött a harcz a vánkos felett, mig végre határozott írásbeli utasítás folytán a pénztári hivatal engedett. Hanem ez nem elég. Azon adóösszeg miatt, A professor ur. — Beszélyke. — I. Nagytiszteletű Vámos Kelemen professor in- kertekre hajló háza, melyet ő hosszú esztendők fáradságos munkája és takarékossága által szerzett meg magának, — nyájasan kandikál ki az előtte levő eperfák terebélyes ágai alól. Udvara csinos kertté van átalakítva, mely bőven termi a szép virágok minden nemeit. A virágok serege azonban már nem az öreg ur fáradozásainak gyümölcse, hanem leánykájáé: a kis Juliskáé. No ilyen bohóság nem is illik ő hozzá, ki naponta elvesződik a legkacskariugósabb philosophiai elvekkel s bolondságnak tartja a plánták olyatén elrendezését, hol sem Linné, sem más tekintélyes plántatudósok véleménye iránt semmi tekintet, sőt még csak tudakozódás sincs, s a himek rendje úgy össze van zavarva, keverve, mint a magyar politikusok fejében a hazamentő nagy gondolatok. Néha igen épületes magyarázatokat tartott a professor ur a csintalan Juliskának, hogy mennyivel értékesebb lenne a kertje, ha a tömérdek Rosacea fajbeli helyett, mindenféle érdekes Tallophita virágokat szerezne össze, s helyet adna benne a homoki, erdei, sziklai s több fajbeli rokonságnak a szegfüvek, rózsák, ibolyák etc. etc. közt. Sőt a szép orgonabokrok iránt is volt kifogása s inkább Berberis bokrokkal akarta helyettesíteni; valamint az annyi gondolatot, érzést kifejező hallgatag szomorú fűzfák iránt is, melyek középen a kutat fogták körül, ellenszenvet táplált kissé nagyon is poetikusnak találva őket. Véleménye azonban tökéletes oppositióra talált , mind Juliskával, mind azon kertészszel szemben, ! kit Juliska csalogatott ide, hogy segítségére legyen, melynek fedezésére egy vánkos elég volt, nagyobb lármát kell ütni, el kell rabolni legalább is öt hat embernek a mostani administrativ rendszer szerint legalább egy-egy órai idejét, meg kell menteni az elvet, mert ezáltal annak a városnak újra kellemetlenség szerezhető és igy megszületik az adófelügyelőségi átirat a polgármesterhez, hogy „az összes ágynemű“ lefoglalása törvényellenes, a pénztári hivatal az ő rendeletének ellenszegült, ő ezt megtorolja! A polgármester erre az átiratra kötelességéhez híven először a tényállást kutatja, azután commissiót küld a foglalást szenvedetthez és az egész hivatalos apparatus igénybevételével kisül, hogy nem az „összes“ ágynemű, hanem anyolez vánkos közül, a dunyhák nem érintésével csak „egy“ vánkos lett elhozva, az is már visszaadva. Erről aztán a polgármesternek referálni kellett. Ez az egy vánkos története. Ugy-e nevetsz, édes olvasóm ? A komolyabb oldal azonban most következik. Váljon lehet-e felelős a polgármester akkor, ha az ő közegeinek kötelességszerü működését maga az adófelügyelő illusoriussá teszi? Ne beszéljünk az ügy nevetségességéről. Ha az adófelügyelőség nagygyá tette az ügyet, vegyük mi is úgy. Talán népszerűség hajhászat- ból, talán boszantási vágyból, talán más indokból az adófelügyelő a személyes felelősség kimondása után azonnal tett olyat, mely ki nyitja az ajtót arra, hogy a felelősség alól ki lehesvalamint chorusbau a jogász urak irányában, kik azon czimen, hogy segíteni jönnek, szeleskedtek Juliska körül s határozottan ellene szegültek a botanikus rendszernek, az öreg roppant csodálkozására, ki sehogysem bírta felfogni, hogy helyezhetik a tudomány jövendő bajnokai oly tudóskírály mint Linné véleménye fölé egy gyönge leányka véleményét. Az öreg ur e leszavazásért szörnyen haragudott az amiezékre; de azoknak se volt sok okuk triumphálni, mert Juliska nem sokáig hagyta a segítséget bókkal s udvarlással leróni, hanem ásót kapát adva kezökbe derekasan megdolgoztató Őket az alapítandó kert üdvére. Az öreg ur azért azonban lehető legnagyobb örömmel s megelégedéssel sétált a kertben, különösen az annyi ellenzésben részesült szomorú fűzfák közelében, mivel ismét minden kétségen kívül hagy bennünket, hogy benne nagy magyar diplomata veszett el, mert ezek szokták rendesen azt pártojni, amit szavaikkal leginkább elleneznek. Midőn alko- nyatkor ott járt azok alatt a suttogó, libegő lombok alatt s leikével a múltak emlékein mulatott, sokszor kapta magát könnyezésen,mely észrevétlenül szökött szemébe s bánaton, mely mint buvó ellenség titkosan lepi meg/ a szivet s keríti hálójába. Neki is volt bánata. Őt sem elégiték ki teljesen ott a dolgozó szobában levő könyvek tömegei, melyeket oly tudományszomjjal tanulmányozott. Neki megadta sorsa azt, mely után Kemény Gyulai-ja oly szivszakadva sóvárgott: nyugalmas csendes otthont, de mi haszna, ha újra feldúlta? Adott neki not, gyermeket, — mi haszna ha újra elvette ? Boldogsága romjain uj életet vélt kezdeni, midőn megmaradt egyetlen gyermekét: a kis Juliskát ölelte forróbban magához, belátva, hogy a tudományon kívül a szeretet is ad boldogságot. Az öreg ur hallgatagon jár a kert magányos,
