ESZTERGOM XXXV. évfolyam 1930
1930-12-14 / 174. szám
XXXV. évfolyam, 174. szám. Ára köznap 10, vasárnap 16 fill. Vasárnap, 1930. december 14. ESZTERGOM Keresztény politikai és társadalmi lap. Megjelenik kedden, csütörtökön és szombaton este. — Előfizetési ára 1 hónapra 1 pengő 40 fillér, negyedévre 4 pengő. — Kéziratok és előfizetések Esztergom, Kossuth Lajos utca 30. szám alá küldendők.' — Hirdetések felvétetnek a „Hunnia" könyvnyomdavállalatnál. Főszerkesztő: HOMOR IMRE. Felelős szerkesztő: GÁBRIEL ISTVÁN. Változtatni kell a városi politikán. Esztergom, 1980. dec. 14. Ma mindenkit élénken foglalkoztat a város megfeneklett gazdasági helyzete és ha igazságosak akarunk lenni, nemcsak hogy mindenkit jogosan érdekelnek a város ügyei, hanem kötelessége is a polgárságnak ezekkel foglalkozni. Valami módon segíteni kell a jelenlegi helyzeten,, mely, ha még nem is végzetes, de azzá lehet, ha az eddig taposott utakon fogunk haladni, ölbe tett kezekkel nézni városunk sorvadó gazdasági életét meg nem bocsájtható bűn lenne. Nem szabad, hogy vigaszunk legyen az általános rossz helyzet. Keresnünk kell minden magunkrahagyatottságunk mellett is rendelkezésünkre álló szerény eszközeinkkel is, ha nem is a végleges megoldást, de legalább viszonyaink némi javulását. Méltán várhattunk volna nagyobb segítséget az államtól, mint élniakaró történelmi nevezetességű magyar város és mint határváros is, melynek jóléte bizonyos visszakívánkozó hatással volna az elszakított közvetlen szomszédságunkra. Addig is, amíg a kormányzat hónunk alá nyúl és nem a zsebünkbe, mint eddig, önmagunknak kell elősegítenünk gazdasági életünk jobbrafordulását. Meg kell változtatnia a városnak eddigi gazdasági politikáját, de meg kell változnia magának a közönségnek is e^ész gazdasági életében. Legutóbbi városi közgyűlésen szóba került a hetivásárok alkalmával szedendő kövezetvám és helypénz elengedése. Nem egészben, de nagyrészben járult hozzá a magas kövezetvám és helypénz a dorogi piac forgalmának emelkedéséhez. Az elengedési kísérlettel ezt már a pénzügyi bizottság is belátta és mi, a fórumon kívülállók, nagyot nyelve elmondhatjuk: — amit nyertünk a vámon, azt elvesztettük Dorog és vidékén. A magas kövezetvám az idegenforgalmon kívül belső bajokat is okozott. Köztudomású dolog, hogy városunk szénfogyasztása egyrészben a szomszédos bányákból nyer kielégítést. Azt is tudja mindenki, hogy a szegényebb néposztály fogyasztja ezt a szenet apróbb tételekben. Négy-öt métermázsát hozat egyszerre egylovas fuvarral és ettől 2 P vámot szed a város, de ugyanannyit fizet á 25 métermázsás fuvar is. Ez a magas kövezetvám elég súlyosan nehezíti meg a munkásság megélhetését. Hogy menynyire súlyos terhet képez, mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy a legutóbbi képviselőtestületi gyűlés a pénzügyi bizottság javaslatára a helybeli és a basaharci téglagyáraknak egy pengőre szállította le fuvaronként a kövezetvámot. Hetivásári forgalmunknak nagy akadálya piacunk széttagoltsága is. Méltóztassanak elképzelni annak a vidéki termelőnek a helyzetét, aki egy hetivásárra behoz 5 zsák burgonyát, 2 süldő malacot, 3 libát és 5 kosár gyümölcsöt. Ennek a termelőnek a Simor-, Mária Teréziautca, Széchenyi-tér és Vörösmarthyutcában kell egyszerre lennie, tehát 40—50 P beárulásért negyedmagával kénytelen bejönni, vagyis gazdaságából három munkaerőt von el egy egész napra. Ha mi, piacunk széttagoltságával és szinte túlzásba vitt nagyvárosi rendünkkel megnehezítjük a vidék beözönlését, akkor ne csodálkozzunk annak elmaradásán. Ne rendezzük agyon a várost. Az is általános panasz, hogy a városi erdőből kitermelt fa drága. A fa árát bizonyára az előadó javaslatára a pénzügyi bizottság szabja meg és az is valószínű, hogy úgy a pénzügyi bizottságot, mint az előadót az ármegszabásnál a váró súlyos pénzügyi helyzete vezérelte. Most nézzük meg, hogy ezen jóhátterű drágításnak mik lettek az eredményei. Mintegy két év előtt az árak magassága miatt a város nem tudta értékesíteni fáját. Kénytelen volt olcsóbb pénzért vagontételekben kereskedőnek eladni, holott azért az árért kistételekben a tél, illetve ősz folyamán az erdő tulajdonosai, a város polgárai is megvették volna, mint ahogy valamit vettek is, többen összeállva vagontételi árban tavaszkor. A folyó évben is kitartották a fa árát. Amikor látták, hogy nem fogy, november hó második felében, mikor a lakosság tehetősebb része már beszerezte téli faszükségletét, — engedtek az árból. Kérdés azonban, hogy nem lesznek-e kénytelenek ismét kereskedőnek még olcsóbban azt eladni. Mindenki tudja, hogy Pilismarótról és Dömösről felvágva és beszállítva olcsóbban szerezheti be a fát, mint a várostól, tehát a lakosság nagy része itt is szerzi be. Ennek pedig ezek a következményei: nagyöszszegű pénz folyik ki a városból, favágóink és fuvarosaink pedig élesnek a keresettől. Tehát sem szociális, sem pénzügyi szempontból nem nyert a város a drágítással. Az „Esztergom" tárcája. A Niagaránál. Irta: dr. Tóth Kálmán pápai kamarás. Az emberi ész lehet a gazdája számára Isten lámpása, bányász-, kalauz- vagy éjjeliőr-lámpa. De átváltozhat számára istálló-, lebuj-, kripta-lámpává is, mely nagy emberi tragédiákat, Istennek elrontott művét világítja meg füstös, kormos, félénken pislogó," halvány, rőt sugarával. De épen azért az eszével Isten tervei ellen vétkező ember aztán egye is ám meg a maga főztjét, pl. egy Isten törvényei ellenére kötött és rosszul sikerült házasságban. Az amerikaiak Isten művének a megdicsőitésére használják eszüket, mikor a Niagarát éjszakánként kivilágítják. Olyan tűzijáték ez, melyet egész életében el nem felejt, aki csak egyszer is látta. A kanadai partoknál, egy vendéglő terraszán nagyarányú reflektorok vannak elhelyezve. Ezeknek a különböző fényeit vetítik a „köd leányá"-ra és a vízesés gyöngyházfényben csillogó tündéruszályára. Mint a tisztelettől és megilletődéstől remegő kezek, simogatják végig a különböző szinű fénycsóvák. Majd hófehér szint kap az egész roppant nagy víztömeg s akkor igy folyik le a magasból, mint a boldog menyasszony fehér selyemfátyola. Majd olyan bíborvörös szín tüzében izzik az egész Divina Comoedia, mint a kardinálisok uszálya. Néha narancssárga szint játszik, vagy a remény zöld színébe öltözködik. A magyar sziv közben-közben a magyar zászló piros-fehér-zöld színeitől jön hevesebb mozgásba. Körülbelül 10—15 perces egymásutánban a szivárvány összes szinei vagy külön-külön, vagy festőies csoportosításban ringatják az egész világgal megbékélő álmodozásba a napi munkától kifáradt amerikai kedélyeket. Amerika különben is a minden európai képzeletet felülmúló kivilágítások és fényszinjátékok földje. De amit a Niagaránál művel a találékony amerikai ész Isten fölséges művének megdicsőitésében, abban szinte önmagát múlja fölül. Az ószövetségi zsidókirályokat vizeknél, forrásoknál szokták felkenni magas méltóságukra, hogy uralmuk — miként a viz az ő ágyában — hosszúra nyúljon. A Niagara zúgó vizeinél is királyi lelkek születnek, akik ott értik át igazán a legnagyobb zsidókirály, Dávid 92-ik zsoltárának azon Istendicsőitő költői műremekét: „Dominus regnavit, decorem indutus est, indutus est, Dominus fortitudimen et praecimit se. Eternim firmavit orbem terrae... Elevaverunt flumina, Domine, elevaverunt flumina vocem tuam ... fluctus tuos a vocibus aquarum multarum." Ott érti meg az ember azt is, miért hasonlítja össze Krisztus Urunk oly gyakran kegyelmét a vizzel. Nemcsak azért, mert kegyelme oltja a lélek szomját. De azért is, mert a vizek sohasem folynak a magasabb hely felé, hanem mindig az alacsonyabb hely felé törekednek, hogy hasznosítható erőt fejthessenek ki. Ép igy az isteni kegyelem is csak oly emberben válik hasznos életté, aki érzületében alázatos. A Niagara, mikor a mélység felé rohan, sicut gigás ad veroendam viam suam, fejti ki gigászi erőit.J De nemcsak a mélységbe rohanó óriási víztömegek kolosszális energiakifejtését látja az ember a Niagaránál, hanem az alázatos lelkek mélyében felgyülemlő isteni kegyelmek hősies életre inspiráló energiafelhalmozását is. A Niagara partján villamoserőt fejlesztő vízművek felett a kanadai parton pazaríényű hotelek, villák és mulatóhelyek mellett hallgatagon emelkedik ég felé a karmeliták kolostora egy dombocska tetején. Onnét a magasból hallgatják csodálkozva a jámbor szerzetesek az apocalyptikus „nagy vizek zúgását". Mikor a nagy Isten beszél teremtett csodája által, akkor ők némán hallgatnak és csodálkoznak. A néma csodálat az ő erejük. A hallgatás az ő erőgyűjtő vülamos-batteriájuk. Mint a fekete drót a vllanyos áramtól, a lélek is a hallgatásban össszegyűjtött kegyelmek által gyullad ki a nagy Isten fényességétől és a segíteni kész emberbaráti szeretet tüzétől. Mint a bánya mélyéből a torony magasába lendült harang csengő-bongó zúgása, úgy versenyez a zúgó nagy vizek harsogásával versenyző karmeliták Istendicsérő éneke a magasságok felé. Mint a magasból szökellő Niagara zuhatag kristályos vizének zuhogása, sugárzó, szétömlő gyöngypárázata a két parton elterülő pompás parkok növényzetére szétszórja az áldást, az éle Esztergom szenzációja dec. 31-ig! KarácSOtlVI Vásáf Vermesnél! ^ki m é s D em tudja, győződjin mcj, BT • l.flOlOÓbb Wi • JT • W A lesswbb níi ií gyermekl«»MiokJ
