ESZTERGOM XXXV. évfolyam 1930
1930-12-14 / 174. szám
Évek előtt gazdaságot, bolgárkertészetet és dinnyetelepet létesített a város. Mint annakidején hangoztatták, az volt a cél, hogy piacunkon a tej- és a zöldségárakat szabályozzák. A tejárak leszorítására egy idegen tej szövetkezetnek kellett jönnie. A zöldségárak magasan felette állanak a budapesti áraknak még a városi kertészetben is és egy fillérrel sem olcsóbbak, mint a kereskedőknél. Bármily nehéz helyzetben legyen is a város, de az árak szabályozása céljából talán minden anyagi áldozat nélkül tudná öntermelési árban adni polgárainak a kertészet terményeit. A mezőgazdaságával, ahol valószínűleg burgonyát is termesztettek, talán le tudná törni a mai 10 filléres árakat. A piaci árak leszállításában azonban nemcsak a városnak, hanem a termelőknek, húsiparosoknak is részt kell venniök. Addig, amíg piacunk mostani magas kurzusát megtartja, ne is álmodjunk nyaralókról és letelepülő nyugdíjasokról. Azok is el fognak menni, akik már itt vannak. Az árakban tehát a közönségnek is változtatnia kell eddigi gazdasági politikáján és kereskedőinknek a pesti árakhoz kell simulniok, mert különben Budapestre terelődnek a vevők. Alig simultak el a kommün szenynyes hullámai és Esztergom városa „Jtt állott teljesen megfosztva tulsóféli életerejétől, egyes előrelátó férfiak bizakodva természetes kincseinkben, megpendítették a fürdőváros gondolatát. Az eszme termékeny talajra találva, ki is termelte magából a város csinosítását és a vízvezetéket. Mindnyájan abban reménykedtünk, hogy kirándulókkal, nyaralókkal és letelepülő nyugdíjasokkal fel fog lendülni a város idegenforgalma, így gondoltuk mindnyájan virágzóvá tenni városunkat. Eleven, lüktető gazdasági életet véltünk önteni ezeréves falaink közé. És csodálatosan, mi a reménykedők törekedtünk azon, hogy reményeink valóra ne váljanak. Ugyan ki lesz az az oktalan, aki egyszer belekóstolt drága vendéglőinkbe, még drágább piacunkba, hogy az többször is kiránduljon Esztergomba. Vagy ugyanezen okok miatt talán ide jön nyaralni? Letelepülő nyugdíjasokról meg egyáltalán beszélni sem lehet. Miért? Egy példával megvilágítom. Egy magasabb nyugdíjat élvező úr szeretvén kerttel és baromfival foglalkozni, kibérelt 1000 P évi bérért egy magányos háromszoba, fürdőszoba, előszoba, angolkiozett, mosókonyhás kertes házat. A házbér elég olcsó. Ez az úr évi vízdíj címén fog fizetni, tartozván az első övezetbe, 153 P-t. Ha ehhez havonta átlag csak 7 P-t számítunk a villanyra, tisztán üzemi költsége 237 P-t tesz ki. Aki ezeket és a város drágaságát számításba veszi, nemcsak hogy itt nem telepszik le, hanem, aki teheti, kiköltözik a városból. Ezeket az okokat meg kell szüntetni. Más várospolitikára kell áttérni és akkor talán lesz reményünk, ha az állam is segítségünkre jön, hogy talpra fogunk állani és megússzuk a mai gazdasági krízist. V.J. Köszönet a miniszternek a Dorog—esztergomi út újraépíté séért. A legutóbbi kisgyűlésről Komárom—Esztergom-megye törvényhatósága meleg köszönetet küldött a kereskedelmi miniszternek a megye területén áthaladó új Budapest—bécsi állami út és a Dorog— esztergomi út létesítése ért. Az új utak ugyanis a megye fejlődésére, gazdasági életére és forgalmára nézve nagyjelentőségűek. Borzalmas szerencsétlenség perbetei vasútállomáson. Az áldozatot kocsin hozták Esztergomba a Kolos-kórházba. F. hó 11-ről 12-re virradó éjszaka borzalmas szerencsétlenség történt a megszállott komárom-megyei Perbete község vasútállomásán. Gáspár József 38 éves koltai születésű soffőr fel akart szállani az éjjeli vonatra, azonban az eső miatt síkos pályatesten elcsúszott és oly szerencsétlenül vágódott el, hogy az induló vonat kerekei alá került. A vonat kerekei a kétségbeesetten jajveszékelő ember mindkét lábát levágták. A perbetei állomáson első segélyben részesítették,! majd kocsira tették és az esztergomi Kolos-kórházba szállították Gáspár Józsefet, aki rengeteg vért vesztett és már haldoklott, amikor a műtőasztalra került. Itt orvosok távolították el a borzalmas szerencsétlenség áldozatának mindkét lábát, amely a szó szoros értelmében^ le volt metszve és csupán a nadrág foszlánya tartotta. Az operáció már nem menthette meg az életnek a fiatal embert éi még az éj folyamán meghalt. Komárom—Esztergom vármegyének saját adományával együtt^ 16.974 pengő készpénze van inségsegélyre. Egymillió pengő útépités a munkanélküliek foglalkoztatására. A legújabb alispáni jelentés részletesen foglalkozik a megyei inségakció jelenlegi állásával: „Nem akarok e helyütt részletekbe menni — mondja az alispán —, de mégis kötelességemnek vélem, hogy nagy vonásokban vázoljam a kialakuló helyzetet. Itt mindenekelőtt le kell szegeznem, már csak azért is, hogy vérmes reményeket akár egyesekben, akár az összességben ne keltsek, hogy a népjóléti minisztérium nem lesz abban a helyzetben, hogy annak idején a vármegye számára kilátásba tet, a karmeliták Isten közelében időző lelkén hinti szét a kiszáradt lelkekre a kegyelem felüdítő párázatát. Örökös lelki emelkedettségben élnek ott, ahol a nagy vizek felemelik szavukat Istenhez és „tapsolnak kezeikkel", mint a zsoltáros mondja. A Niagara az öngyilkosjelöltek kedvelt kirándulóhelye is. Csak egy lépés a vízesést elzáró korlátokon át s gyenge lelkük halandó porhüvelye egy perc alatt olyan finom darabokra törik a szörnyűséges viznyomástól, mint a „köd leányának" légszerűen lenge párás teste. Lelkük pedig a legegyenesebb és legrövidebb úton zuhan le az örök pokol mélységébe. De ahol a Halál őfelsége tartja néha diadalútját a szédítő sebességgel rohanó vizparipákon, ugyanottan indul ki az Isten felé lendülő lelkek felfelé ivelő útja is. De nehéz is elválni a teremtésnek e csodás alkotásától! Órákig lehet álldogálni a partokon a korlátok mellett és elmélázni a zúgó nagy vizek orgonabúgása mellett. Csak azok a csúnya nagy gyárak és füstölgő kémények ne feketéllenének bele az ég azúrkék fényébe ott a látóhatár minden irányában. Óh, de prózai emberek is azok az amerikaiak ! Ott látja az ember, hogy mig a Szentföldön isteni nagy gondolatok bosszantóan kisszerű keretbe vannak foglalva, Amerikában viszont kisszerű gondolatok nagyszabású természeti és emberalkotía keretben szerénykednek. Igaz, hogy ez is csak olyan megállapítás, mint minden emberi igazság. Ott is embere válogatja. Az amerikai gyárat, az angol bankot, az ir templomot, a német iskolát, a magyar — korcsmát nyit elsőnek, ha mint állandó lakos Amerika földjén megtelepszik. A Niagara naponkinti sok százezer nézőközönségének lelke is ezen alap mentalitás szerint hangolódik a zúgó nagy vizek láttára és hal lattára. Csak prózai lélek marad ott is, ahol a hivő lélek Isten felé szárnnyal. Talán az egyetlen csalódás vagy kiábrándulás, mely a felségesért lelkesülő embert a Niagaránál éri, az, hogy nem nagy hegyek között omlik-bomlik lefelé a kolosszális víztömeg, mint az ember gondolná, hanem szelíd dombokkal váltakozó sikvidék keretezi mindkét oldalról. Hegyes partok között szépsége százszor jobban érvényesülne, nagyszerűsége még imponálóbban bontakoznék ki. Itt értettem át, minő sokat számit nagy gondolatok, mélységes titkok élvezeténél a nagyszabású külső keret. Mily szerény lelki élvezetté zsugorodnék össze pl. a szentmise fölséges titka, ha csak az átváltoztatás egyszerű szertartásából állana és nélkülözné azt a szertartásokból, imákból, énekekből, akciókból, gesztusokból álló fölséges keretet, amelybe az egyház művészi érzéke gondos kézzel belefoglalta Istennek ezt a legnagyobb kegyelmi csodáját. A jó Isten tudná megmondani, hogy a Niagara partjain hivalkodó emberi pompa és gazdagság láttára a Babilóniában raboskodó zsidók zsoltársóhaja hányszor szakadt ki szegény magyar keblünkből ? Babilon (akarom mondani Amerika) folyóvizei mellett ott ültünk és sírtunk, mikor Sionról, az amerikai Wilsonék által megcsonkított Magyarországról emlékezénk. A fűzfákra függesztettük hangszereinket, mert ott, kik elfogtak és fogságba tartottak minket, énekszót kívántak tőlünk: zengjetek nekünk éneket Sión (Magyarország) énekeiből. „Hogyan énekeljük az Úr énekét idegen földön." (Zsolt 136. 1—4). (Vége.) helyezett segélyt folyósíthassa. Ellenben megengedte, hogy nem kell az országos akcióba belekapcsolódnunk, hanem a már megkezdett úton járhatunk tovább, vagyis az egyesüetí[ vármegyék területén befolyó adományok fölött magunk fogunk rendelkezni s nem az országos központ. Az állami segély elmaradása mindenesetre oly tehertétel, különösen a ruha- és cipősegély kérdésében, melyet kiegyenlíteni, sajnos, nincs módunkban. Gondot okoz az is, hogy az adományok koránt sem folynak be oly mértékben, mint azt reméltük s hogy a 10.000 pengő megyei segély en, mindkét kőszénbánya tisztviselői által havonként beküldött adományokon kivül máig sincs tiszta képünk arról, hogy mennyi lesz az az Összeg, mely fölött rendelkezhetünk, mert hisz az inségadó összege is csak ezután fogja kiszámítás tárgyát az illetékes helyen képezni. Igy előre nem látható összegből rendkívül nehéz már most adományokat utalványozni. Mindazonáltal megvan az a reményem, hogyha nem is bőkezűséggel, de mindenütt a legszigorúbban elbírálandó igazi szükséget véve csupán figyelembe, meg fogunk tudni birkózni a nehézségekkel, — mindig szem előtt tartva azt az elvet, hogy elvégzett munka nélkül senki segélyt nem kaphat, kivéve természetesen a teljesen munkaképteleneket. A központi bizottság eddig 6.700 pengőt utalt ki. A jelenlegi pénzkészlete 6.974 pengő. A vármegye adományával együtt 16.974 pengő. Itt azonban ki kell emelnem, hogy Télikabátok: leánjjka és fin 14, női és férfi 25 P-től BflLOS-nál.