ESZTERGOM XXXV. évfolyam 1930
1930-01-12 / 9. szám
Rádióismeretek. Grátzer Antal. A Duna szerepe a rádiózásban. Sokszor olvassuk a külföldi lapokban — Rádió-szaklap okban, hogy Déleurópában és különösen Afrikában naponta kitűnően élvezik aránylag kis teljesítményű gépekkel is a laki-hegyi leadó műsorát. Ennek az oka nemcsak a budapesti leadó precizitásában rejlik, hanem annak geológiai fekvésében is. A Duna Budapestnek elektromos hangtölcsére. Ez a nagy, széles folyó a rádiózásban olyanféle szerepet játszik, mint a hajó kapitányának a szócsöve. A Duna levegője állandóan páratelt. A páratelt levegő igen jó áramvezető. Budapesttől Mohácsig lassan szélesedő elektromos, párás vezető tölcsér helyezkedik el, amely az adóantenna kisugárzó áramát összegyütji, sűríti. Ezt a hangot keltő áramot dél felé közvetíti s ezért is olyan szépen, tisztán és elég erősen vehető lent délen a mi műsorunk. Elgondolhatjuk másképen is e dolognak az okát. A Duna és a Tisza, a Kárpátok úgy-ahogy parabola-alakú hegyláncától övezett területét látja el párás levegővel. Ennek a fókuszában áll a budapesti leadó. Egy kis elnézéssel elgondolt parabola-hegylánc visszavetíti és dél felé sugároztatja a hangotadó áramot. ÜA Wien erős és tiszta vétele szintén a Dunának köszönhető. Igaz, hogy a kristályos rádiókat nagy fokban zavarja, mert ezek kellőkép szelektívek s így Budapesttel egyszerre szólnak. Vasárnap, január 12. 9.00. Újsághírek, kozmetika. 10.00. Református istentisztelet. Prédikál Ravasz László dr. 11.00. Egyházi zene és szentbeszéd a Királyi Udvari és Várplébánia templomból. — Büchner Antal: Missa pastoralis. Előadja a budapest—kőbányai plébánia templom énekkara. A zenekari kíséretet a m. kir. Folyamőrség zenekara szolgáltatja. Szentbeszédet mond Mészáros János dr., budapesti érseki általános helytartó. 12.10. Pontos időjelzés. Utána a m. kir. 1. honvédgyalogezred zenekarának hangversenye. 3.30. Pályi Sándor: „Tartsunk rendet gazdaságunkban." 4.00. Rádió Szabad Egyetem. Imre József dr., a budapesti állami szemkórház igazgatója : „A látás." Kádár Lajos igazgatótanító : „A falusi kultúrházak jelentősége. Utána : Pontos időjelzés. 5.00. Radics Béla és cigányzenekarának hangversenye. 6.00. Előadás a Stúdióból. „A farkas." Vígjáték 3 felvonásban. Irta : Molnár Ferenc. 8.10. Nagy Margit a m. kir. Operaház művésznőjének hangversenye. Utána : Pontos időjelzés. 8.50. Grammofon orgonahangverseny. Majd : A Fejes szajonzenekar, az Ostende jazz és Horváth Gyula cigányzenekarának hangversenye. Hétfő, január 13. 9.15. Grammofonhang-verseny. 9.30. Hirek. 9.45. A hangverseny folytatása. 11.10. Vízállásjelentés. 12.00. Déli harangszó, időjárésjelentés. 12.05. A rádió házikvarteitjének hangversenye. 12.25. Hirek. 1.00. Pontos időjelzés. 2.30. Hirek. 3.00. Piaci árak. 3.45. Fulton-reneszeríí képátvitel. 4.20. Asszonyok tanácsadója. "4.45. Pontos időjelzés, hirek. 5.00. Tót-magyar nyelvoktatás. A Kuttúr-mozgó műsora: Szombaton, január hó 11-én este 7 és 9 órakor: Senki fia Két árva lélek szerelme 7 felvon. Reklám a hó alatt Egy nagyszerű vidám történet 8 felvonásban. Vasárnap, január 12-én 5, 7 és 9-kor A fehér • H H ássa ordog Alexander Dumas „A királynő nyakéke" c. hires regényének filmváltozata 12 fejezetben. Kétfelvonásos amerikai burleszk. Átmeneti- és télikabátok, frakk- és szmoking-, sport-, divatöltönyök eredeti angol- és elsőrendű hazai szövetekből jutányos áron készülnek: Schveiczer Vilmos férfiszabónál Esztergom, Kossuth Lajos-utca 5. szám. ( Takarék épület, Flárom Szerecsennel szemben.) AZ Esztergom! Behozatali és Rottár Gyógyáru Rt. X. üzletévére vonatkozó rendes közgyűlésére, amely Í930. január 26-án délelőtt 11 órakor fog a társaság saját helyiségében megtartani és amelyre a részvényeseket tisztelettel meghívja az Igazgatóság. Napirend : 1. Elnöki megnyitó. 2. Jegyzőkönyvvezető és két hitelesítő kijelölése. 3. Az igazgatóság és felügyelő bizottság 1929. évi jelentése, a zárszámadások megvizsgálása és a mérleg megállapítása, Az igazgatóság és a felügyelő-bizottság részére a felmentvény megadása 4. Alapszabályok 32. §-a értelmében, betegség folytán két új felügyelőbizottsági tag választása két évi tartamra. 5. Esetleges indítványok, amelyek az alapszabályok 16. §-a értelmében 5 nappal a közgyűlés előtt az igazgatóságnál bejelentendők. (Alapszabályok 10. §-a: A közgyűlésen ama részvényeseknek van szavazati joguk, akik részvényeiket a közgyűtés előtt legalább 3 nappal a társaságnál letétbe helyezték.) Mérlegszámla 1929. december 31-én. Vagyon: Berendezés V— P. Készpénzkészlet 1462"35 P. Bankbetét 1700'— P. Postatakarékpénztári betétek 212*92 P, Jelzálogkövetelés 2025'— P. Értékp apirkészlet 398-30 P. Adósok 9937-02 P. Árúkészlet 208813 P. Összesen 17-82472 P. — Teher : Részvénytőke 10.440'— P. Tartaléktőke 1500 P. Nyugdijtartalék 1500-— P. Fel nem vett osztalék 64-77 P. Hitelezők 1406-81 P. 1929. évi tiszta nyereség 291314 P. Összesen 17.824-72 P. Nyer- és veszteségszárnía 1929. december 31-én. Veszteség: Költség, dologi kiadások 5592-52 P. Tiszti fizetések 7250*— P. Adók 1291-45 P. Utazási költségek 449*20 P. Jótékony adományok 83'05 P. Tiszta nyereség 2913-14 P. Összesen 17.579'36 P. — Nyereség: Betétek kamatai 42'33 P. Nyereség árun 17'537*03 P. Összesen 17.579-36 P. Az Igazgatóság. Fenti mérleghez és nyer. veszteségszámlához hozzájárulunk: a felügyelő-bizottság. Eladó és bérbeadó. Esztergomban s"a megyében több kisebb-nagyobb ház, lakás, házhely, kert, föld, szérű, szőlő, présház, pince, korcsmavendéglő, mészárszék, üzlethelyiség stb. — Aki eladni, venni, vagy bérelni óhajt, keresse fel Tamás Sándor ingatlanforgalmi s adásvételi irodáját Esztergom, Kossuth L. utca 52. szám. — Telefon: 6. Fuvarozást vállalok. Eladó egy újonnan épült ház, mely áll egy szoba, konyha, éléskamra, pince és csukott kapualj és nagy kert. Szentkirályi-út 3. sz. Érdeklődni lehet ugyanott. Eladó az új iskola mellett a Népkert-utca 4. sz. alatti ház. Bővebbet Ferenc Jőzset-út 8. sz. a. Szanatóriumban képesített okleveles masszírozónő és pedikú'rös ajánlkozik házakhoz özv. Bayer Vinczéné, Simor János-utca 68. Tavaszra rendeljen mükömunkákat, lépcsőt, lábazatot,, terazolt Adorjánnál, Villany* íeíep-uíca 26. Eladó egy felöl száraz kemény tűzifa Szent* györgymezőn, Sáno*u. 20. sz. alatt. Épitési tervezési munkákban ajánlattételre feltétlenül forduljon irodámhoz. ízlés, csinosság, olcsó megoldással a környék legszebb Építkezési kölcsönöket szerzek. „Építtetők tanácsadója" cimű könyvemet 5"— P utánvétel mellett bárkinek megküldöm. építészmérnök. BUDAPEST, ERZSÉBET-KÖRŰT 2.11.16 Értesítés. Értesítem a m. t. frölgyközönséget, hogy üzletemben perfekt ondoláló és manikürözonőt alkalmaztam. Estélyi és báli frizurákat üzleten kivül is eszközlünk. Kérem a nagyérdemű hölgyközönség szíves pártfogását. Maradok tisztelettel Pétersz Károly fodrász mester. Ferenc József-út 7. sz HIUIIIBIIIIIIIIIIIIIIIHH II llllll Ml Ill ül ' II I II I Kerékpár- és Já elonosok ajAz 1930. január 1-én életbelépett közlekedési szabályrendeletben előírt névtáblákat tartós anyagból a leggyorsabban késziti: FESTŐ Námet-utcc* 6. sz. (Einczinger-sütőház közelében). fogsorok, szájpadlás nélkül, szájból ki nem vehető amerikai hidas módszerrel, koronát 22 karátos aranyból 22 pengőtől feljebb súly szerint, plombok 4 pengőtől feljebb, foghúzás 3*— pengő. Müfog 4 pengőtől feljebb. A rossz gazdasági viszonyokra való tekintettel részletfizetésre is. I N G Y E nem, de bárkinél szebben és olcsóbban csak BAKÁCS FEST és TISZTÍT. Férfi-, női- és gyermeknagy választékban, legjobb minőségben és legolcsóbb árban beszerezhetők: Bauer versenyárúház cipőüziefében Esztergom, Kossuth L. u. 4 (Három Szerecsen épületében.) r v es porosz valamint I-ső rendít (rövidre vágott) kis és nagy tételekben állandóan és OLCSÓ ÁRON beszerezhető. — Bútorszállítás és árúk fuvarozása olcsón és pontosan eszközöltetik: Harangozó Mátyás-nái Esztergom, Kossuth Lfajos-u. 57. Telefonszám: 51. Ügyfelem a tulajdonát képező Német-utcai kifogástalan karban levő, szükség esetére nyomban be is költözhető házát, melyben bérbeadott más lakások is vannak, elköltözés miatt eladná. Komoly érdeklődők forduljanak dr. Popper De;sö ügyvédhez Esztergomban. Üzletmegnyitás ! Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy Rákóczi-tér 9. sz. alatt (Navratil-házban) hentes- és mészáros fióküzletet nyitok, ahol kizárólag elsőrendű marhahúst, sertés- és borjúhúst, valamint saját készitményíí felvágottakat a n. é. közönség rendelkezésére bocsájtok. Főtörekvésem az lesz, hogy áraimmal és árúimmal a n. é. közönség megelégedését kiérdemeljem. Kiváló tisztelettel: Bátort István hentes- és mészáros. Esztergom, Széchenyi-tér 6, I. emelet. (Kath. Kör mellett.) Acélruganyos ágybetétekei jutányos áron készít HA VAS, Németutca 8. sz. Gallértisztitás 12 fillér Haltenbergernél! «III Ii if — IBI II'IMI 'II 1 1 Ii 1 IH II II I Hl II« III I III I I I' meg ha HANGSZEREIT és JÁTÉKARÚIT Giegler Ferenc eégaiél Kossuth Lajos-u. 14. sz. a. szerzi be Tegyen próbát és meg fog győződni.