ESZTERGOM XXXIV. évfolyam 1929
1929-02-27 / 17. szám
ESZTERGOM 1919. íebraár ft. A volt hatos honvédekhez ! A volt m. kir. szabadkai 6. honvódgyalogezred Bajtársi Szövetsége felkéri mindazokat, akik a világháború alatt a 6. honvédgyalogezred vagy a 6. népfölkelő ezred kötelékében telj esitett katonai szolgálatot, szíveskedjenek pontos cimüket levelezőlapon közölni Hadzsity György ny. századossal. (Budapest, I., Vár. Színház-utca 7.) A pontos cimen s a mostani áliáson kivül tüntessék föl a a katonaságnál viselt rangfokozatukat is. Turisták figyelmébe! A M. T. E. központja február 20-i értesítése szerint a tagjárulékok (melynek fejében lapot is kapunk) előzetes befizetését kéri. Az osztályok tehát kötelesek a bemondott létszám alapján küldött tagsági nyugtát a megfelelő tagjárulék utánvételes lefizetésével kiváltani. Kérjük a tagokat, hogy az idei évre ismét 6 (hat) pengőben megállapított tagdijat az osztály pénztárába mielőbb megfizetni sziveskdjenek, hogy a lapnak küldésében zavar ne álljon elő, mert a központ a lapot is a befizetett tagjárulók arányában fogja küldeni. Több izben értesítettük a tagokat újság útján, hogy társas kirándulásoknál fóláru kedvezmény ben részesülnek azok, akik a M. T. E ós a M. T. Szövetséghez való tartozásukat igazolni tudják. Az igazolvány arcképes s úgy az egyesületi, mint a szövetségi nyugtával ellátva kell lennie. A szövetségi tagdíj ez évre fejenként 60 fillérben van megállapítva, melyet együtt lehet igényelni az egyesületi nyugtával. Az új tagsági igazolvány kiállítható a titkárnál. Ára újonnan jelentkezőknek vagy akik még igazolvánnyal nem rendelkeztek, 2 pengő, a többieknek 1-60 fillér, ebben az összegben benne van a folyó évi szövetségi tagdíj is. Figyelmeztetjük a tagokat az evvel járó kedvezményre s különösen azoknak ajánljuk, akik más kedvezményes igazolvánnyal nem rendelkeznek. A mult évi lapokat még igen sokan nem vették át, a titkárnál átvehetők. Kérjük azon tagjainkat, akik a mult évi tagdíjjal hátralékban vannak, hogy azt saját érdekükben is az osztály pénztárosánál megfizetni szíveskedjenek. Elnökség. Kedvezményes utazás a budapesti országos mezőgazdasági kiállításra. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület Budapesten, a tenyósz- ós haszonállatvásártelepen (Forgách-út, az új lóversenytér mellett), harmincnyolcadik mezőgazdasági kiállítását és vásárját rendezi március hó 21-töl—25 ig, A kedvezményes utazásra jogosító igazolványok Budapestre utazásra március 16-tól 26-ig, a visszautazásra pedig március 21—30 ig érvényesek. A Budapestre vasúton való utazásnál egész jegy váltandó, amely vasúti jegy megőrzendő ós az igazolvánnyal együtt díjmentes visszautazásra jogosít a kiindulási állomásra. A hajón való utazásnál mind ide, mind vissza külön-külön félj egyet kell váltani. Utazási igazolványok a MÁV voualaira, valamint a hajóútra darabonkiüt 1 P-órt a győri kereskedelmi és iparkamarában. (Győr, Vilmos császár-út 5.) kaphatók. Ne akadályozza a zord idő, hogy már most biztosítsa gyümölcsfacsemete és magszükségletét az Unghváry László ceglédi faiskola Rt-nál. Budapesti iroda : IV, Váci-utca 27—33. Kérjen árjegyzéket. A tüzelöfa-segélyezési mozgalom igen szép eredménnyel járt. Nyolcszáz család részesült mintegy tz vágón tűzifában. Ő Eminenciája és dr. Drahos János prelátus-kanonok adományain kivül újabban befolytak: Dr. Breyer István 200 P, Schiffer Ferenc Esztergomi Takarékpénztár, Esztergom-vidéki Hitelbank 1B0—150 P, dr Machovich Gyula, Esztergomi Kereskedelmi ós Iparbank 100—100 P, dr. Walter Gyula, Báthy László, dr. Csárszky István 50—50 P, dr. Klinda Teofil, dr. Haimos Ignác és Krammer György 30—30 P, Malatinszky ék 10 P, dr. Gróh József, N. N. 5—5 P, Einczinger-, Marosiés Schwach-cégek együttesen egy vágón tűzifa, Brühl József prael.-kanonok 100 P ós egy kocsi kőszén. Mindezen adományokért a nyilvánosság előtt hálás köszönetet mond a Páduai Szent Antal Egyesület vezetősége. A munkavédelmi testület bajtársi összejövetele. Szombaton este 6 órakor a Három Szerecsen éttermében bajtársi találkozóra hívta Össze tagjait az esztergomi nemzeti munkavédelmi szervezet. Igen szép számban jelentek meg a meghívottak. Palliardi Alfréd, a munkavédelmi zervezet esztergomi vezetője örömét fejezte ki z összejövetel szép látogatottságán. Felújításként röviden ismertette a hazafias szervezet működési körét, ezután v. Holló Kornél a mérgesgáz ellen való védekezés módját ismertette nagy érdeklődés mellett. „Hogan kapitány" (Hóhér palotája) izgalmas bűnügyi történet, Victor Mac Laglen idei szenzációja, remek rendezéssel és rendkívül érdekfeszítő szüzsével, melyet „Texas réme" Buck Jones új vadnyugati bravurfilmje előz meg, csütörtökön kerül a Kultúr Mozgóban előadásra. „Elátkozott kastély" titokzatos történet és „Kalózok" bűnügyi regény szombaton a Kultúr műsorán. Dolores del Rió „A Táncosnő" c. nagy világattrakciója vasárnap kerül bemutatásra a Kultúr Mozgóban. Erre a szenzációs orosz drámára már most felhívjuk a közönség figyelmét. „Őzet és túzokot fogtak..." o. f. hó 20-án megjelent hírünkre vonatkozólag azt az értesülést kaptuk, hogy Cziparek Ferenc, a visegrádi autóbusz soff őr je a hirben emiitett őzet saját élete kockáztatásával a Duna jegéről mentette ki. Az őz a parttól mintegy 150 m-re volt Visegrád és Gizellatelep között. Az őzike a rettentő hidegben megfagyott volna, ha a soffőr meg nem könyörül rajta. Visegrádon az erdőgondnokságnak adta át megőrzésre. Kitűnt, hogy a nemes vad a kormányzó úr őfőmóltóságának volt a tulajdona. Közgyűlés. Esztergom Szenttamás*Vízivárosi Kath. Po'gári Kör f évi március hó 3-án (vasárnap) d. u. 5 órakor tartja a Kör nagytermében XXVI ik évi rendes közgyűlését, melyre a t. tagtársakat meghívja az Elnökség. A Párisi Magyar Diákegyesület Utazási Osztálya, f. évi március hó 24-ik napján 21 napos időta rtammal tanulmányutat indit Paris— Riviera—Észak-Olaszországba. Részvételi díj egyetemi hallgatókoak 345 P, kísérőknek 400 P. Jelentkezési határidő március 6. Az érdeklődőknek készséggel szolgál felvilágosításai az Utazási Osztály irodája (Budapest, IX. Ferenc körút 38. f. 2. Tel. Aut. 874—48.) A Pesti Tőzsde új számának vezércikkét Dr. Chorin Ferenc irta. A villamossági trösztről, az ipari exporthitel intézetről, az Őstermelőről, a Salgóról, az urikányiról, az Adria Tengerhajózásiról roppant érdekes információk számolnak be. A lap egyik érdekessége a 8 oldalas képes melléklet. Hogyan ápoljuk a csecsemőket ? Ez a jövő nemzedóii megújhodásunk alapja. Féltő gonddal, nagy szeretettel kell ezéit gondoznunk a csecsemőket. Az erre vonatkozó tudást sajátíthatják el az anyák az ,,Egészségvédeleméből, amely a Vörös Kereszt Egylet hivatalos lapja. Az anya- és csecsemővédelmi számban az ország legeleő tudósai tanítják meg az anyákat, hogyan ápolják, gondozzák csecsemőiket. Modern anya, szerdtő szülő nem nélkülözheti az „Egészségvédelmet." Előfizetési ára évi 14 pengő. Kiadóhivatal Budapest, VIII., József körút 42. A Korona Mozgó az enyhébb időjárás beálltával a mai nappal ismét megkezdte megszokott szerdai előadásait. Bevezetőül két slágert vett műsorára. A köpenicki éjszaka c. 8 felvonásos vígjátékot, amelynek főszerepét a közönség egyik kedvence, az örökké víg kedélyű Colleen Moore játssza és Don Juan három éjszakája c. 8 felvonásos színmüvet Lewis Stone-val a főszerepben, valamint egy legújabb Gaumontvilághiradót. Szombat ós vasárnap Harry Liedtke ezidei legnagyobb filmje „A modern Cassanova" kerül műsorra. Kedvezményes fajbaromfi tojás. A Komárom Esztergom Vármegyék Baromfi Tenyésztő Egyesülete ismételten felhívja tagjait, hogy kedvezményes fajtojás jegyezhető még mindig Schalkház Ferenc egyesületi titkárnál ^Esztergom, Kossuth Lajos-utca 32. sz.). Tojás ára darabonként 30 fillér. Utalványokat a titkár készpénzfizetés ellenében küld a tagok lakhelyéhez legközelebb fekvő nagytenyésztőkhöz. Újonnan belepő tagok is részesülnek a kedvezményes tojás-akcióban. Évi tagsági dij 1 pengő. Kívánatra házhoz is szállítja az egyesület. A „Magyar Cserkész" 2-ik száma megjelent. Címlapját Márton Lajos festőművész kedves új téli képe díszíti. Vezércikkét Vidovszky Kálmán, a lap főszerkesztője irta. Gáspár Pál a cserkészinduló gramofonlemezre vételéről számol be, Fromm Béla a mesterséges madárodukat ismerteti. A lap érdekes, sok képpel vonzóvá tett természetismereti cikkeket is kőzöl. Novellák, versek, technikai cikkek, társasjáték pályázatok tarkítják a számot. it;vi előfizetés 6'40 P. (Bpest, V. Hajnal-utca 6. Cserkészház.) folllófofifr e ^ ü gy es i szorgalmas és ICIf CIGIIK tisztességtudó fiií, jó fizetéssel és teljes ellátással az Esztergomi Kath. Legény egyletben. Bővebbet az egyleti házgondnoknál. If orneolr e £ v bútorozott szoba konyhás lakást. Cim a SVcl GdCK kiadóban. A n. é. közönség szives tudomására hozom, hogy Kossuth Lajos-utca 7. sz. alatt (a Takaréképület mellett) feletet nyitottam. Elvállalok: mindennemű kárpitos munkát, speciális bőrbútorok készítését, tisztítását és festi* sét. Bergére és szalongarniturákat. Fü«üönyöfc készítését és azok díszítését. Állandóan raktáron tartók sezlonokat, raaíraeés sezlóntakarókat stb. Húsz évi önállóságom biztosíték a n. é. közönség szives bizalmára. Szíves pártfogást kér kiváló tisztelettel: Seh*ei esaer Ján^i kárpitos. liiiltiír-iHoz^ó műsora: Csütörtökön, febrnár hó 28-án. 7 és 9 órakor. Hogan kapitány Fox-gyómántfilm 10 fejezetben. Texas réme Vadnyugati izgalmak 6 fejezetben. KORONA-MOZGÓ MŰSORA: Szerda, februAr 27-án. 7 és 9 órakor Köpenicki hercegnő Vígjáték 8 felvonásban. Don Juan három éjszakája Kaland 8 felvonásban. Megj öltek a legújabb divatú és legjobb minőségű HAZAI és EREDETI ANGOL grygjgjtt*gjjvetek, melyekből iirí oltóiig oket es felöltőket It* a legújabb divat szerint "N olcsöhnam mint liárhoiy kedvező részletfizetésre készít SCHVEICZER VILMOS úri szabó ESZTERGOM, Kossuth Lajos-utca 5. (Takarék spület. Három Szerecsennel szentbe*.)