ESZTERGOM XXXIII. évfolyam 1928

1928-04-08 / 28. szám

merényletet, „a midőn az Ur Lelke elküldötte" őt örömhírt vinni a szegényeknek, meggyógyítani a töredelmes szívűeket, szabadulást hirdetni a foglyoknak ós látást a vakoknak, szabadon bocsátani a megtörteket, hirdetni az Ur kedves esztendejét/' (Luk. 4, 18—14.) Merényletet követtek el azon Jézus ellen, aki Izaiás jövendölése szerint: ,,A repedezett nádat nem töri össze ós a füstölgő mécs belét nem oltja ki" vagyis a gyöngéket, kis embereket, elnyomottakat nem taszítja el magától, hanem hónuk alá nyúl, felemeli őket. Nem úgy tesz, mint az Übermensch gondolkozású emberek bálványa, Nietzsche mosdja: Was umfallen will, soll man stossen, vagyis aki már úgyis gyenge, erőtlen ós összeroskadni készül, egyet lökni kell rajta, hadd dőljön fel, hadd roskadjon össze. A gyengének, erőtlennek megérdemlett sorsa a pusztulás, a halál. Ellenkezőleg az Üdvözítő azt mondja a fáradtaknak és gyöngéknek : „Jöjjetek hozzám mindnyájan, kik elfáradtatok ós meg vagytok terhelve és ón felüditlek titeket." (11, 28.) Az anyagias gondolkozású emberiség a lelki nagyságok helyett mindig inkább lelkesedik azokért, akik hajmeresztő erőmutatványokkal ós lólekzetet is elállító sikereikkel elkápráztatják a szemét; tekintet nélkül arra, hogy áldást jelent-e a pénz, fegyver, hatalom ós tudomány akrobatáinak szereplése az emberiségre, vagy talán átkot. Olyan egyénekért lelkesedik inkább, mint Napoleon, aki nemcsak királyi koronákat tőrt össze, trónokat forgatott fel és országokat semmisített meg nagyravágyó gőgből, hanem hataimi hóbortjáért 1,700.000 franciának és 2,000.000 ellenséges katonának kellett elvesznie. A világ nagyjai, Übermenschei mások, ezrek, sőt milliók életét és boldogságát áldozzák fel saját maguk önző céljaiért, Jézus pedig a maga életét áldozta fel a mások boldogitásáórt. Az Üdvözítő személyén ós életkörülményeiben teljesedett be legmagasabb fokban, amit egy modern nagy iró (Foerster) mond az igazán nagy egyéniségekről : „Ez az élet örök színjátéka : Az emberek mindig megpökdösik ós kigúnyolják a legfönségesebb lelkeket ós homályosan mégis sejtik, hogy a belőlük áradó világosság és erő nélkül nem tudják élni az életet." Ugyanezt a gondolatot Dostojevszki Idiótájában nagy pszichológiával adja elő : ,,Az igazán tisztát és önzetlent mindnyájan idiótának gúnyolják ós mégis minden ügyükben Ö hozzá jönnek és tőle várják kétségbeesett nyughatatíanságukban a megváltást." Az emberi társadalomból való számSALVE PATER! henni tér jó fél kilométerre a front mögé. Szabó János ott üldögél egy bokor mellett, falevélen fütyörészget, hisz is, nem is, de éldegél. A viszonyokhoz mérten biztonságosan, f. — Hát ami igaz az egyiknél, az nem igaz a másiknál — mondja csendesen Szabó János ós fütyörészget tovább . . . Egyszerre a szivéhez kap ós nagyot kiált hosszai), fájdalmasan : — „Jézusom!" Igy még nem hallották Jánost, amióta a harctéren van. Odafutnak az emberek. Szive fölött piros lyuk van, amelyből vékony csíkban folyik a vér. Egy messziről jött eltévedt golyó műve. „Jézusom! Meghalok!" — hörgi Szabó János s szeme elé könnyes fátyol húzódik. — Nem, fiam, nem halsz meg, élni fogsz! Aki Énbennem hisz, annak örök élete vagyon! — hangzik valahonnan messziről, de ezt már csak Szabó János hallja. A földi nyomorúságot elzáró ködön túl látja a közeledő Krisztust, akiben utolsó elejtett szavával megtalálta hitét az életben és a lel támadásban. Gábriel István. Az esztergomi szemináriumnak március 12-én, a biboros hercegprímás tiszteletére rendezett hódoló ünnepélyén szavalta a szerző. Ma nagyra tárul ajkunkról a dal, Szivünk mélyéről zeng Feléd az ének, Ujjongva szárnyal zengő diadal És megremeg az örömtől a lélek. Atyánk ! Prímásunk ! Eljöttél közénk, Onnan, hel Péter örök szive dobban, Hol Róma lelke végtelenre lobban, Hol Krisztus győzelméről zeng csodát Egy könnyből, vérből felsarjadt világ ! Magaddal hoztad Róma szívverését, Szent Péter örök kőszálerejét, Két ezredévnek minden szent reményét, Vértanu-hősök vérebuggyanását, Katakombáknak titkos mély imáját, Ezer harangok zengő glóriáját Elhoztad hozzánk. S belénk leheled Kétezer évnek életkeresését, Az Örök Város örök ihletésót! Nézd, Atyánk, mi olyan szegények vagyunk, Mirajtunk a rögös, vérizzadta évek Pusztító viharként szántottak keresztül; S amig összebújva, némán keseregtünk, Csonka, riadtlelkű gyászmagyarok lettünk. Mi éreztük, hogy kell ma valaki, Ki megemelje elcsüggedt fejünk És férfiöntudattal égnek tornyositsa! Ki erőt öntsön lankatag karunkba ' És ökleinkbe izmokat szorítson! Száz vérző sebünket biztatón kötözze, És megsimitsa lázas homlokunkat. Tudtuk, hogy jönni fogsz! S most itt vagy ós mi mind Reád tekintünk, Hogy hozzál nékünk békét, drága bókét, Mely lelket gyógyít, könnyeket törül, Melyből kitárul Isten képemása; Hogy mindenütt, hol vérfolyók zuhognak, Krisztus békéje szerteglóriázzon. Virraszd reánk igazság drága napját, Az egyét és az örök igazságét, Mely egy volt mindég és egy is marad; Tiporj fejére mindennek, mi álnok, Hogy szent hitünknek örök igazsága Minden fölé, magasba, égbe szökjön í S mi elhozzuk Neked a szíveinket. És mindazt, mi ma lelkünkben lobog; A lángokat, mi tűz-szemünkbe szárnyal, A hitünket, mely roncsolt romokat Akar a világ képéről törölni És épitni aranyló palotákat. És összetört szivekben Krisztus areát Kemény kezekkel új életre hívni. Mit elvesztettek holt-szivű apák: Az országot, Trianon lázas átkait, Szent koronánknak megsáppadt homályát Mi akarjuk uj, szent életre hivni! Mi tudjuk azt, hogy szörnyű munka vár ránk, De tudjuk azt, hogy lelkek ezre vár, És vár reánk a Krisztus és az Ország, És törjön, rontson b;Sirmi ellenünk, A munkától vissza nmi rettenünk I Atyánk! Prímásunk.

r Eljöttél közónk, Elhoztad nékünk lelked és szived, Az Örök Város minden erejét. 0, kérünk Téged, fo gd meg a kezünk ! S törjön reánk ezernyi vész, -vihar, Az Ur Jézusért és édes hazánkórt, Ezernyi vészen, ezer viharon Álljuk a vártát 8 Veled megyünk ! ... SÁNDOR DÉNES kivetettségének maga az Üdvözítő * is ily panaszos szavakban adott kifejezést: „A rókáknak odúik vannak ós az ég madarainak fészkeik : az Emberfián ik pedig nincsen, hová fejét lehajtsa." (Máté 8, 20.) Vagyis még saját hajléka sem volt. Nyilvános működése alatt vagy tanítványainak és hallgatóinak hajlékaiban vagy sátrak alatt lakott. Egyedül Szent Péter gondolt arra, hogy az Ur Jézusnak otthont kellene építeni. „Egy magas hegyen", ahol „elváltozék színében és orcája fénylik vala, mint a nap, ruhái pedig fehérek lőnek, mint a hó", t megszólalván Péter, monda Jézusnak: „Én Uram! Jó nekünk itt lennünk ; ha akarod, csináljunk itt három sátort, neked egyet, Mózesnak egyet és Illésnek egyet." (Máté 17, 4.) Péternek ezt a vágyát és Jézussal szemben való kötelezettségét nagyon későn, jó háromszáz év múlva teljesítette csak az emberiség, amenynyiben a 4-ik század folyamán otthont adott Jézusnak, házakat, szentegyházakat épített mindazon szent helyeken, melyeket a tulajdonába Jött, de övéi által, be nem fogadott Üdvözítő megdicsőített szentséges jelenlétével és emberboldogitó működésével. Nagy Konstantin császár anyja, szent Ilona nagyarányú templomópítósekbe fogott a Szentföldön 325. körül Többi között fényes bazilikákat építtetett Názáretben is az Angyali Üdvözlet helyén, Betlehemben a születési barlang felett és Jeruzsálemben ps Jézus sir ja felett. A bethlehemi öthajós nagy bazilika, * lényegében napjainkig fennmaradt. Ez a kereszténységnek talán legrégibb temploma. A többi szentély rombadőlt, először a 616-ban a Palesztinára rátörő II. Chosroes perzsa király hordáinak pusztításától, azután a 637-ben Omár kalifa alatt betört hódító arabok rombolásaitól. Legtöbbet szenvedtek a palesztinai keresztény szentélyek a 11. században dúló egyiptomi Fatimitáktól, akik közül az egyik szultán, Hakem Allah 10

loben az összes templomokat romokba döDtötte, kivéve a bethlehemi bazilikát. A török aralom alatt is sokat szenvedtek a szenthelyek. A világháború után azonban örvendetesen gyarapszik a kath. templomok száma a Szentföldön főképen az amerikaiak pénzén. A Táborhegyén fölséges szép bazilika épült Jézus színeváltozásának tiszteletére. Názárethben hatalmas új templom építésébe fogtak a franciskánusok. Jeruzsálemben a Gethszemáni kertben emeltek gyönyörű templomot Jézus vérrel verítékezésének emlékére. Ezen építkezések mutatják, hogy hódit a Szentföldön a katholicizmus, hogy ott is renaissance-át éli az evangélium, mint — hála Istennek — majdnem az egész földkerekségén. Az egész emberiség mindjobban a názáreti Jézus bűvkörébe jut. Nem tudja kikerülni személyének és tanainak varázserejét még akkor sem, ha akarná is. Sokan éreznek úgy, ha nem is merik oly őszintén leleplezni gondolataikat, mint a hithagyó Renan, aki aposztáziája után is ilyen vallomásra fakadt: Érzem, hogy egész gondolkozásomat ós cselekvésmódomat befolyá.sol ja a hit; az a hit, mely már niae&r meg többé, mert a ker. hitnek ugyanaz a tulajdonsága, mint a napé, mely ha leáldozik is, tovább is küldi világosságát és melegét árasztó sugarait. Hiába zárták ellenségei az Ur Jézusnak élettelen testét a jeruzsálemi rideg sziklasírba: kiszállt onnét, hogy e dicsőséges sirból feltámadva forradalmasítsa és megváltoztassa az egész föld színét. Két igazán nagyszabású forradalom volt a világon, áz első az evangélium forradalma, melyben az ördögtől ós a bűntől szabadította meg az Isten előtt jogokban ós kötelességekben egyenlősített emberiséget a feltámadt Krisztus. A másik, francia forradalom volt. De minő éles ellentéte az előbbinek ! Az