ESZTERGOM XXXI. évfolyam 1926

1926-11-07 / 87. szám

új darab bemutatója elé. Itt emiitjük meg, bogy a legényegylet műkedvelői ezúttal először adnak elő zenés-énekes szinművet, amelynek sikerétől függ az is, hogy a jövőben ezt a műfajt is felvegye műsorára az egyiet szini gárdája. A próbák teljes sikerrel ke­csegtetnek. A földmives ifjak és leventék részére a Belvárosi Kath. Olvasókör házának emeleti kisszobájában az 1926—27-ik iskolai év folyamán 1926. november 8-tól kezdődőleg 1927. március l4-ig bezárólag minden hétfőn és pénteken este 7 óratói 9 óráig ingyenes nép­főiskolai tanfolyam nyilik. Az előadá* sok tárgyai: erkölcstan, magyarnyelv, fogalmazás, földrajz, történelem, alkot­mánytan, számtan, mértan és gazda­ságtan. Felhivjuk úgy a szülők, mint a földmives ifjúság figyelmét ezen elő­adásokra, hogy a t. szülők szorgal­mazzák gyermekeik továbbképzését, az ifjak pedig ragadják meg tudásuk mélyítésének lehetőségét. Az előadá­sokat szorgalmasan látogató ifjak a népfőiskola tanfolyamának elvégzésé­ről bizonyítványt kapnak, amelyet 1927. március 15-én fogunk kiosztani. Az Elnökség. Szerencsétlenség Dorogon.F. hó 2-án d. e. 9 óra tájban a dorogi kőszén­bányában Kreuz József 18 óves csol­noki illetőségű munkás a csillék kap­csolásával foglalatoskodott. Kreuz új munkás yolt, ez volt az első mun­kája a bányában. Tolatás közben, úgy látszik, nem vigyázott eléggé és feje két csille közé került úgy, hogy teljesen összelapult. Mire társai, akik­nek feltűnt hosszú távolléte, délben keresésére indultak, már csak réme­sen összetört fejű holttestét találták meg. Felhívás Magyarország hadviselt­jeihez ! A világ Összes államaiban meg­alakultak a „Hadviselt Szövetségek". Megkezdették teremtő munkájukat Genf-ben, hol közös tárgyalásra ültek össze, Magyarország, sajnos, még nem volt képviselve. Ezért a „Had­viseltek Gazdasági Köre" nagybányai vitéz Horthy Béla t. elnök és Zsiros István elnök aláírásával felhívja a magyar társadalom minden rétegét, hogy a legkisebb tanyában is szer­vezze meg a békés hadviseltséget. Minden magyar hadviselt, bárhol szol­gált is a háború alatt: fegyverrel a fronton, vagy a front mögött, felál­dozva gyermekeit a harctéren, felál­dozva vagyonát, avagy súlyos szel­lemi vagy testi munkával harcolt a magyar becsületért. A magyar nép egyesüljön a Hadviseltek Gazdasági Körében, hogy újból fegyelmezett harcosok legyenek, de nem a rombo­lás munkájában, hanem a teremtő világbékében. Felhívjuk az összes szolgáltban álló, továbbá nyugdíjasok, köztisztviselőket s katona tiszteket, hogy f. hó 14-én d. u. 4 őrkor a Fürdő Szálloda emeleti nagytermében megtartandó gyűlésen tekintettel a nagyon fontos elintézen­dőkre, okvetlen megjelenni szívesked­jenek. Elnökség. Bárány miatt. Kain Ferencné és Kara Józsefnó közös konyhán lakva, a közös konyhába tévedt bárány miatt összeszólalkoztak, miközben Kainné mérgében a falról lekapta a zomán­cos szűrőt és azzal Karánét úgy fejen vágta, hogy ez súlyos sérülést szenve­dett. A gyorskezű asszony ellen súlyos testisértés miatt a bűnvádi el­járás megindult. A Szentháromságról nevezett pozsonyi temetkezési egylet esztergomi csoportja az anyaegyesületi székhelynek cseh megszállás alá kerülése folytán felszá­molt. Az egylet zászlaja azonban itt maradt Esztergomban s az elhunyt tagok temetésére mindig elviszik, ha a gyászoló hozzátartozók eme óhaju­kat Csenke István volt helyi csoport­vezetőnél idejében bejelentik. (Angyal­utca 8. sz.) A közönség köréből. Az „Esztergom" már többször irt egyes kerékpározók életveszélyes próbálkozásairól, a kö­zönséget semmibe sem vevő közönyé­ről és méltán. Most, Mindenszentek ünnepének délutánján igen sok, teme­tőbe igyekvő polgártársammal együtt magam is'tapasztaltam, hogy a Sissay­utcában a gyakorló kerékpározók mily őrült száguldásokat, a kezdők pedig mily kockázatos próbálkozásokat visz­nek végbe a járókelő közönség rová sára. Ami azonban a legfelháboritóbb, mindezeket förtelmes káromkodások, obszcén kiabálások közben teszik, úgy hogy az arrajáró kegyeletes közönsé­get lelke mélyéig botránkoztatják. Nem lehetne ezen valamiképen segí­teni ? Tisztelettel (Teljes aláírás). Tajíékpipa história. Még a nyár de­rekán Kocsis Mihály mogyorósbányai órásmester értékes tajíékpipa ját el­vesztette. Az elmúlt napokban Tát község felé bandukolva nagy meg­lepetésére az elveszettnek hitt tajték­pipáját Hamza Ferenc táti tehenes szájában felismerte, aki jóizűen pö­fékelve őrizte a község teheneit. Az órásmester a csend őrségre ment e miatt panaszt tenni. Ekkor kiderült hogy a pipát Német Istvánné táti lakos találta meg az országúton és egy zsebóráért elcserélte Hamzával. Németné ellen tulajdon elleni kihágás, mig a tahenes ellen orgazdaság miatt a járásbíróság az eljárást folyamatba tette. A pipa bűnjelként a bíróságon van őrizetben. Ne feledkezzünk meg a téli időszak közeledtével a szenttamási gyermekek napközi otthonáról. Szives adományok a vízivárosi plébániára küldendők. Répaszedés közben. Jánosit Ferenc nyergesújfalui lakos feljelentést tett a csendőrségen sógora, Török Mihály ellen, hogy amidőn a határban, föld­jén a répát szedte, sógora kapájával neki támadt és karján mély sebet ejtett. Az orvosi vélemény súlyos sé­rülést állapitott meg. É feljelentés folytán a kir. járásbíróság Török Mi­hály ellen súlyos testisértés vétsége miatt indította meg az eljárást. Budapestet megelőzve: Mi modernek. Példás Üzleti elv. Hangos reklámok helyett elhatározta a 1850-ik évben alapított é* üzleti szolidságáról, vala­mint páratlan szöveteiről világhírűén közismert Semler cég, hogy őszi és téli, férfi és női kelme különlegességeit ocassioí eladás kertében bocsájtja a vásárló közönsége rendelkezésére. Az óriási forgalom folytan felhalmozódott minden méretű maradékot alegjutányo­sabban árusítanak ki a cég Budapest, Bécsi utca 7. szám alatti üzletében. Ezen árusítás keretében olvasóink al­kalmi vétel után szerezhetik be a lpg­kitünőbb szövetkülönlegességeket. Ez alkalommal ismét bebisonyitotta a Semler cég, hogy mindenkor vásárlói érdekeit tartja szem el ott, mely egy­uttal a cég üzleti elve is. Vidéki vá­sárlók soronkivül a legfigyelmesebb kiszolgálásban részesülnek. A mai kor vígjátéka: Mi modernek. Népmozgalmi statisztika. Esztergom­ban 1926. okt. 30-tól nov. 5-ig beje­lentett születések: Szekér Irén rk. sza­bósegéd leánya, Szab6 Erzsébet rk. földmives leánya, Bednárik Erzsébet rk. kéményseprősegéd leánya, Daróczi Erzsébet ref. m. kir. erdő őr leánya, Tót Gyula rk. földm. fia. — Házasság­kötések: Szabó Lajos rk. főldm. és Stámusz Ilona rk. — Szűcs Lajos rk. villanyszerelősegéd és Búzás Julianna rk, — Halálozások: Tátus Ferenc rk. 30 éves, Korencsi Ferenc rk. 13 éves. Ezüst rózsafüzért találtak a prímás­kertben 3-án (szerdán) délelőtt. Iga­zolt tulajdonosa átveheti lapunk ki­adóhivatalában. A Pesti Tőzsde új száma a tőzsdei hosszról, a szénkonjunkturáról, a gum migyári szabadalomról, a záloglevél­valorizációról, a Nováról, a Ganz DanuVusról, a bankpapírokról stb. pontos imfromáciokat közöl. Érdekes tárcák, külföldi tudósítások, biztosí­tási, textil, vas és gépipari rovat egészíti ki a lapot, amely közli an egész heti teljes árfolyamlapot is. Ara 5000 korona. .Szombaton a Kultur Mozgóban: Mi modernek. Talpraesett válasz. Egy francia lap pálya dijat hirdetett a legjobb válaszra a következő kérdést illetőleg: „Miért van a börtönökben több férfi, mint nő ?" A pályadijat a következő talpra­esett válasz nyerte el: „Azért van a börtönökben több férfi mint nő, mert a templomokban több nő van, mint férfi". A legjobb publikum film: Mi modernéit. Katholikus Szemle. Legújabb, novem­beri száma első helyén Zoltvány Irén áldoz Gyulai Pál emlékének, születése százados évfordulója alkalmából. A mélyen járó és műgonddal irt dolgozat Gyulaival elsősorban mint kritikussal foglalkozik, e körben is, nagyon kor­szerűen, a művészet és erkölcs viszo­nyára vonatkozó álláspontját tárgyal­va legtüzetesebben. Bánfi Ferenc Nagy Lajos királyunknak a római szent Péter altemplomában látható, eddig részünkről észre nem vett ábrá­zolatát tárgyalja plasztikus stílusban. Walter Gyula dr. a német népoktatás és tanítóképzés nagyérdemű úttörőjének, a müsteri pap-pedagógusnak, Overberg Bernátnak emlékezetét idézi fel, halá­lának centennáriuman. A katholikus szellemű novdlla mestermüve e számban Pakots Károlynak egy aposztata pap­ról szóló elbeszélése. Mellété Sajó Sán­dor francia költőktől való pompás mű­fordításai képviselik a költészetet. A nagyobb közlemények sorát nagy­érdekű s felettébb aktuális külföldi folyóiratszemle zárja be Csitáry Bé­láné tollából. A honi és külföldi új­donságokát színvonalasan tárgyaló változatos kritikai rovat iróiközt ott találjuk Sebes Ferenc, Bal anyi György, Dombi Márk, Mihályi Ernő, Szémán István, Balogh Albin és mások nevét. A Mihályfi Akos és Váradi Béla szer­kesztésében havonkint megjelenő, négy évtizedes múltú folyóiratot a Szent István-Társul at (VIII. Szentkirályi-u. 28.) tagjai évi 85.000 K tagdíj fejé­ben kapják, évi előfizetése 100.000 K. A legszebb szines film C* Sorga N wanson legfőbb idei filmje! A hollywoodi filmszépségversenyen első dijat nyert GLORIA SVANSON legjobb idei filmje, amelynek szines jelenetei minden eddigi szines filmet felülmúlnak. Különösen szép a film­ben megelevenedő szines SALOME táncjelenet. Gloria Siva?iso?i Burlingtoni ripacsok című világattrakcióját 11-én, csütörtökön mutatja be csak a Kultur Mozgó SPORT Vasárnap, f. hó 7-én d. u. 2 órakor a Move szigeti sporttelepén elsőosz­tályú bajnoki mérkőzés lesz, as Esz­tergomi S. C. ós a Pilis ^örösvári S. C. első csapata között. A tavalyi bajnok PSC és az újdon­sült olsöosz'tályú ESC találkozása igen érdekes küzdelmet ígér. A sok unal­mas vasárnap délután elteltével lesz már az esztergomi közönségnek is alkalma nivós football-mérkőzést látni. Késik az uj tánccsoda A divatlapok már hirdetik az uj téli „csodákat", a fantasztikus báli „kreá­ciókat", a kislányok már álmodoznak az első báli toilettről és az eljövendő lovagról, a papák már fáznak a téltől és a toilettek számlájától, de valami még mindig hiányzik, valami még nem futott be „világszenzációként". Az uj tánc nevétől, az uj tánc „el bűvölő" fordulataitól, lépéseitől, haj­longásaitól szokott ilyenkor hangos lenni a tánc-reklám-berek s az idei ősz még mindig nem hozta meg az uj attrak ciót. Mi történt Parisban ? A hivatásos lábdiktátorok alusznak talán ? Vagy összevesztek azon a fon­tos kérdésen, hogy jobbra egyet, vagy balra ? Vagy talán oly egetverő és mindent lenyűgöző lesz az uj tánckreá­ció, hogy ily hosszú idő kell a kita­láláshoz ? Mi történt ? Talán még nem találtak megfelelő nevet? Ez nem valószínű, hiszen a zulukafferek és sziuindiánok szótárából keli csak kölcsönkérni valami furcsán zengő szót, hogy mit jelent, nem fontos — és kész a minden női szivet meghódító tánc neve. Vagy tán, — szomorú, de erre is kell gondolni —kellemetlenül érinti az egész világ hőlgyközönsógének parkett­gyönyöreit kielógitő társaság tagjait a francia frank zuhanása ? Talán nincs kedvük a jobbra egyet, balra kettőt fontos témáján törni a fejüket, mert visszatért Parisba a prózai kenyérjegy ? Talán eltaláltuk az okát, hogy miért nem futott be a szezon uj tánccsodája. De az is lehet, hogy ők is megelég­szenek azzal, hu a Charlesztont lejtik az idei tél síkos parkettjein. Hölgyeim, még nincs szezon-tánc, de azt hisszük, hogy ez nem aggasztja önöket. A pipák sem vigasztalódhat­nak, mert uj tánc nélkül is meg kell venni a báli ruhát. Talán csak a tánc­mestereknek fáj, hogy Paris késik. Ne fájjon a fejük. Hisz még a Char­lestont sem tudjuk. Orvosi ógykoxiiteéika Budapest IV, Szervita-tér 5. sz. (félemelet). Telefon 89—92. részleges fogyasztás, mellpasz­tilla, szőrirtás, szépségápolás, hajkezelés. Kedvezményes nyaralás biz! a Balal QSüasi A Balatonnak minél szélesebb kör­ben való megismertetése céljából el­határoztuk, hogy az ország különböző vidékéről jelentkező uri közönség szá­mára több balatoni fürdőhelyen kor­látozott számú kedvezményes nyaralást bisztositunk. A kedvezményes helyek idejében való lefoglalására nyaralási előfize­UST jövő szombaton, 5, 7, 9 órakor csak a RUPTUR morgóban! Ml

Next

/
Oldalképek
Tartalom