ESZTERGOM XXX. évfolyam 1925

1925-01-01 / 1. szám

behajthatatlanság esetén 15 napi költ­séges elzárás lép. Az eljárási költségek eddig összesen 378.000 K-ban állapittatnak meg, melyeket a terhelt 15 nap különbeni végrehajtás terhe alatt megfizetni köteles. INDOKOK: A terhelt ezen cselekménye a fent­hivatkozott §-ba ütköző közegészség­elleni kihágásnak tényálladókát magába foglalja, őt ebben bűnösnek kellett ki­mondani, elitélni ós ennek folyamánya­ként a költségekben marasztalni. Bizonyitó erővel szolgálnak: terhelt tagadása dacára az országos chemiai intézet vegyelemzósi bizonylata. Jelen itólet a megjelent fel előtt élőszóval kihirdettetett és abban meg­nyugodott. Esztergom, 1924. dec. 18-án. Dr. Pék s. k. szolgabíró, mint rendőri büntetőbiró. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik forrón szeretett feleségem temetésén, a szeretet mele­gével könnyíteni igyekeztek nagy fáj­dalmamat, úgy a magam, mint a gyá­szoló szülői ház nevében ezúton mon­dok hálás köszönetet­Külön köszönöm még a város Taná­csa és Tisztikara, a Turista Dalárda, és Legényegyesület szeretetének, a baqpti és kollegiális együttérzésnek őszinte nyilvánítását, mellyel csüggedő lelkembe új erőt öntöttek. Esztergom, 1924. december 31. Merényi Gyula városi irattáros. BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁN tisztelt üzletfeleinek és jóakaróinak „HUNNIA" KONYVNYOMDAVÁLLALAT Esztergom, Kossuth Lajos utca 30. sz. BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁN a főtisztelendő papságnak, mélyen tisz­telt üzletfeleinek, jóakaróinak és jó­barátainak és az egész esztendőre az Úristen bőséges áldását, erőt, egészsé­get kívánja mindnyájuknak POLUS1N MÁTYÁS papi és polgári siabő Esztergom. Kedves mozilátogató közönségének BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁN TOLDY JÁNOS. BOLDOG ÉS SZERENCSÉS ÚJESZTENDŐT kívánunk kedves vendégeinknek! NÉMETH JÓZSEF és POLÁKOVITS GYULA a Fürdő szálloda és étterem bérlői. BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁNOK mélyentisztelt vendégeimnek, jóbará­taimnak és ismerőseimnek. JAKOBEK JENŐ uri- és hölgyfodrász, Széchenyi-tér. 1 BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁN mélyen tisztelt üzletfeleinek jóakarói­nak és jóbarátainak G1EGLER FERENC. BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁN kedves vevőinek és ismerőseinek VÁRADI GÉZA divatháza, Kossuth L.-u. 32. Tlirkfa ipíypnv a ta § sa 'g' igazolvány fel­I Ul latit JCÍlGIIJ mutatása mellett 15.000 kos. Kapható ROttár Alfonz gondnoknál. BélyeggjüjtőkBÜt^^^s^^n^a Trexler „Otthon vendéglőz (Leitgeb Szövet­kezett üzlettel szemben) különhelyiségében megjelenni szíveskedjenek. Filatelisták. Npmpf kkaCQTMltf hosszú bizonyitvány­neillBl KldddMUIiy nya l kis gyermekek mellé keres állást. Willert Fanni : Budapest, Podmaniczky-utca 19. III. 21. Í rvalpálW va S vok > egyszerű gazdálkodó I laiotlllj családból származom. Földbir­tokom nyugodt és biztos megélhetést nyújt dolgozni akaró férfinak. Szolid, tisztességes, keresztény férfihez feleségül mennék. Szí­ves megkereséseket „Üres a ház" jeligére Sebestyén Imre hirdetőirodája: Budapest, Király-u. 51. továbbit. Ilraílaimi ^intéző harminckilencéves nőt­Ul dUalIlil len ember vagyok. Eddig csak a munkának éltem, társaságba nem jártam, te­hát jövendőbelim kiválasztására ezt az utat választottam. Biztos állásom, azonkívül sa­ját földbirtokom megfelelő jövedelmet hoz, tehát érthető, ha jövendőbelimnél nem a hozományt, hanem a jólelkűséget. háziassá­got részem figyelembe. Teljes névvel, cím­mel ellátott leveleket „Egy az Isten" jeli­gére Blockner hirdetőjébe Budapest,Semmel­weis-u. 4. kérek. „ Hultiir- Mozgó" műsora: Szilveszterre és újévre, decemter 31. ós janáár hó 1-én: Felhők asszonya Különös emberek mindennapi története 8 felv.-ban. Flip-Flap az elefánt. Burleszk 2 felv. Az előadások kezdete: hétköznap este pont 7 ós 9 órakor, vasár- és ünnep­napon 5, este 7 és 9 órakor. JKorona-lIoaEgó MÜNOIIA Szerdán és csütörtökön, december hó 31-ón és január hó 1-ón: ZALAMORT (Az új lovagja) A legbravurosabb és legizgalmasabb kalandorfilm hót felvonásban. PATHÉ HÍRADÓ. Volt tanítványaimnak, azok szülei­nek, ismerőseim- és jóakaróimnak BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁNOK KREUTZ GYULA főv. tánctanár. VIII. Baross-u. 59. BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁN nagyrabecsült vendégeinek, moziláto­gatóinak és jóakaróinak, valamint jó­barátainak PORGESZ BELA. BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁN kedves vevőközönségének, jóbarátai­nak és ismerőseinek JÁKICS GYULA. Az Esztergomi Közüzemi Részv.-Társ. alaptőkeemelési hirdetménye és részvényaláirási fölhívása. Az Esztergomi Közüzemi Rt. az esz­tergomi villamos mű átvétele alkalmá­ból 1924. évi december hó 22-én tar­tott rendkívüli közgyűlésén a részvény­tőkének 200 millió koronára leendő felemelését és ezzel egyidejűleg a jelen­legi részvények 1000 K névértékének 10.000 K-ra való emelését, végül min­den két 10.000 K névértékű részvény­nek 20.000 K névóriókű ós névre szóló részvénnyé való összevonását határoz­ván el, evégből 18.000 darab 10.000 K névértékű részvényt bocsát ki, melyből 6000 darab részvényt 15,000 K kibocsátási árfolyamon a régi rész­vényeseknek ajánl fel olyképen, hogy minden régi részvény alapján 3 uj részvényre gyakorolható az elővételi jog és pedig 1925. évi január hó 2.-tól kezdődőleg 1925. évi február hó 5.-ig bezárólag, amikor is az elővételi jog gyakorlásával egyidejűleg a fenti kibo­csátási ár lefizetendő. Az elővételi jog gyakorlása az Esz­tergom-vidéki Hitelbank helyiségében a régi részvények felmutatása mellett tör­ténik és mindennemű befizetés is ugyan­ott eszközlendő. Az elővétel tárgyát képező 6000 drb. új részvényen felsli 12.000 drb. új részvényből 6500 drb. 20.000 K kibo­csátási árfolyamon Esztergom szab. kir. város részére ajánltatik fel, míg 5500 darab ugyanezen árfolyamon akár a régi részvényesek által, akik előnyben részesülnek, akár pedig nem részvénye­sek által vehető át, akik átvételi .készsé­güket a fenti bank helyiségében kitett aláírási iven sajátkezűleg vagy megbí­zott útján 1925. évi február hó 5.-éig eszközölt aláírásaikkal jelentik be és azzal egyidejűleg a jegyzett részvények kibocsátási árát befizetik. Az 1925. évi február hó 5-óig nem gyakorolt elővételi jog elvész. Az összevont részvények a régi részvények és az új vészvónyutalvá­nyok bevonása ellenében az igazgató­ság által közzéteendő időben fognak ki­adatni. Ily összevonásra be nem muta­tott részvények mint feles hányados részvények marednak forgalomban. Az Összes részvények 1925. évi jan. hó 1-től osztalékjogosultak, A részvényilletéket ós a részvények kibocsátásával járó kö'.tségaket a rész­vénytársaság viseli. Kelt Esztergomban, 1924. évi dec. hó 28.-án Az Igazgatóság, Esztergomi járás főszolgabirája, mint rend­őri büntetőbiró. 1924. kih. 936. sz. Az esztergomi járás foszolgabirája, mint rendőri büntető biró a vád kép­viseletében dr. Schleiffor József ügyészi megbízott részvétele mollett közegész­ség elleni kihágással vádolt Nebehaj Ilona kesztölci lakos kihágási ügyében Esztergomban 1924. évi december hó 18,-án megtartott nyilvános tárgyalás után a következőleg ÍTÉLT: Özv. Nebehaj Mihálynó szül. Nebe­haj Ilona 45 éves, rk. vallású özv. kesztölci születésű, magyar honos, földm. foglalkozású, vagyonos, büntetlen kesz­tölci lakos terhel tot bűnösnek mondja ki az 1895. évi XLVI. te. 3 §-ának c) pontjába ütköző közegészség elleni ki­hágási cselekményben, melyet a terhelt az által követett el, hogy Dorogon 1924. évi okt. 15.-én, legalább 10% vizzel hamisított tejet hozott forgalomba, ezért terheltet a fenti törvény §-a alap­ján a Kbtk. 21. §-a mellőzésével ön­költségen elszenvedendő 15 napi elzá­rásra, mint főbűn tetósres 1.000.000 (Egy­millió) K pénzbüntetésnek, mint mellék­büntetésnek az 1901. t.-c. 23. §-ában jelzett célok (felerészben Doiog község szegényalapja, felerészben az állam­kincstár) javára 15 napi különbeni vég­rehajtás terhe melletti megfizetésre íté­lem s az Ítéletnek terhelt költségére az „Esztergom" c. lapban leendő köz­hirrótótelót jogerőre emelkedés után elreneelem. A kiszabott pénzbüntetés helyébe az 1924. évi 5340. M. É. rend. 8. §-a alapján behajthatatlanság esetén 10 napi önköltséges elzárás lép. Az eljárási költségek eddig összesen 189.000 K-ban állapittatnak meg, me­lyeket a terhelt 15 nap különbeni végre hajtás terhe alatt megfizetni köteles. INDOKOK: A terhelt ezen cselekménye a fenti törv. §-ába ütköző közegészség elleni kihágásnak tényálladókát magában fog­lalja, őt ebben bűnösnek kellett kimon­dani, elitélni és ennek folyamányakónt a költségekben marasztalni. Bizonyitó erővel szolgáltak: terhelt tagadása dacára az országos chemiai intézet vegyelemzósi bizonylata. Jelen itólet a megjelent fél előtt élő­szóval kihirdettetett ós abban megnyu­godott. Esztergom, 1924, évi dec. 18. Dr. Pék s. k. szolgabíró, mint rendőri büntetőbiró. Esztergom szab. kir. város központi választmánya. 1/1925 kp. vál. sz. Hirdetmény. A m. kir. minisztérium 2200/1922. M. E. sz. alatt kiadott rendeletének 26. §-a értelmében a kópviselőválasztók névjegyzéke évenként kiigazítás alá ke­rül. A kiigazítás alkalmából részleges vallomásszolgáltatásnak van helye oly­ként, hogy vallomást szolgáltathat min­denki, aki az érvényben lévő 1924. év­ben összeállított — választói névjegy­zékben felvéve nincsen, magát azonban választójogosultnak tartja. A vallomást — a hi Tatalomnál átvevő számláló la­pon — a f. óv január 1. napján fenn­álló állapotnak megfelelően kell szol­gáltatni, még pedig f. év január hó 10-ig bezárólag. Felhívom ennélfogva mindazokat, kik vallomást akarnak szolgáltatni, hogy a számlálólapok átvétele végett a jelzett határidőig hivatalomnál jelentkezzenek s a személyesen kitöltött s aláirt szám­lálólapot ugyancsak január hó 10-ig szolgáltassák hivatalomhoz vissza. Esztergom, 1924. január hó 1-ón. dr. Antóny s. k. polgármester, közp. vál. elnök. Mindenféle liszt, korpa és takarmányliszt kapható az Esztergomi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet üzleteiben. ITÍarkovits és Társa Esztergom, Széchenyi-tér 8. mezőgazdasági gépek, kocsik, olaj, benzin, vetőmagok, j>Zephir<t-kályhák, tűzhelyek, mérlegek, kutak és villa­mossági cikkek, csillárok, főzök, motorok, villanyórák, izzólámpái? nagy raktára. Tungsram - izzók! Ganz-motorok! Ganz villamos órák olcsó beszerzése! Elvállal: villamos világítás, motor- és erőátviteli szerelé­seket és azok szakszerű javítását. Házi telefon- és csengő­berendezéseket és csengő javítását a legolcsóbb árakon. Költségvetéssel díjtalanul szolgálunk!

Next

/
Oldalképek
Tartalom