ESZTERGOM XXX. évfolyam 1925
1925-09-27 / 74. szám
hon I JüKuUlYl Megjelenik hetenkint kétszer: szerdán és vasárnap. Előfizetési ára egy hónapra 15.000 K. Névtelen közleményt nem veszünk figyelembe. Keresztény politikai és társadalmi lap Főszerkesztő: Homor Imre. Felelős szerkesztő: Gábriel István. Kéziratok és előfizetések Kossuth Lajos utca 30. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek a „HUNNIA" könyvnyomdában. Felhívás a magyar katolikusokhoz! Az Országos Katolikus Szövetség, mint az Országos Katolikus Nagygyűlések hivatalos rendezője, ma a következő felhívást bocsájtotta ki: Magyar Katolikusok ! Ismét gyülekezőre hívunk. A szentóv magyar országos katolikus nagygyűlésére. Ebben az esztendőben a szokottnál is üonepiesebben kell az anyaszentegyházhoz való hűségnek megnyilvánulnia, hogy külsőségeiben meggyőzzön, belső tartalmában pedig ered menyes legyen. A magyar katolicizmus újjászülető erősödésének fölfelé haladó útján ismét egy állomás elé érünk, ahonnan a magyar nemzet ügyéért folyó kitartó küzdelem útja is indul. Mindnyájatokat hívunk a XVII. Országos Katolikus Nagygyűlésre, amely 1925 október 11., 12., 13., napjain seregbe gyűjti a magyar katolikus társadalom minden tagját és valamennyi szervezetét és hisszük, hogy minél többen leszünk együtt az erőgyűjtés legnagyobb iskolájában. A XVII. Országos Katolikus Nagygyűlés sorrendje a következő : Október 11 -ón, vasárnap reggel 9 órakor ünnepies főpapi mise ós Veni Sancte a Szent István bazilikában, mondja: Cesaro Orsenigo c. érsek, pápai nuncius. Szentbeszédet mond: P. Böle Kornél Szent Domonkosrendi atya. A szentmise alatt a nagygyűlés résztvevői ós a Máriakongregációk tagjai közös szentáldozáshoz járulnak. Délelőtt 11 órakor; az 1. nyilvános megnyitó gyűlést a Székesfővárosi Vigadó termében. Elnöki megnyitót mond Zichy János gróf a* Országos Katolikus •Szövetség elnöke. Beszédet mondanak : Cesaro Orsenigo c. érsek pápai nuncius, Preszli Elemér dr. Pest-Piiis-Selt-Kiskun vármegye főispánja, Czettler Jenő dr. nemzetgyűlési képviselő és Glatlfelder Gyula dr. csanádi püspök. Délután 4 órakor: Csernoch János dr. bibornok, Magyarország hercegprímása vezetésével szentséges körmenet vonul végig Budapest utcáin, mely körmenet a Szent István bazilikától indul ós az Országház-térre vonul, ahol P. Zadravecz István tábori püspök szentbeszédet mond, amely után Magyarország biboros-hercegprímása áldást oszt. Este 9 órakor: a XVH. Országos Katolikus Nagygyűlés díszhangversenye a Székesfővárosi Vigadóban. Október 12-én, hétfőn reggel 8 órakor ünnepélyes főpapi reqiuem a nagygyűlés volt tagjai és szónokai lelkiüdvóért a Szerviták templomában, mondja Zichy Gyula gróf kalocsai érsek. Délelőtt 9 órakor: ünnepélyes főpapi mise az Örökimádási templomban. Délelőtt 10 órakor: eucharisztikus diszgyűlés az Örökimádási templomban. Délután 4 órakor: a II. nagy nyilvános gyűlés a Székesfővárosi Vigadóban. Beszédet mondanak : Schütz Antal dr. egyetemi tanár, Ktüger Aladár dr. tb. főügyész, Ernszt Sándor dr. pápai p rotonotárius, nemzetgyűlési képviselő, Wolff Károly dr. nemzetgyűlési képviselő ós Révész István prelátus. Este 7—8-ig : ünnepélyes szentóra a papság és hivek számára az. Örökimádási templomban, ahol egész éjjel szentségimádás. Október 13-án, kedden reggel 9 órakor : Te Deumcs szentmise a Szerviták templomában, mondja: Szmrecsányi Lajos egri érsek. Délelőtt: a katolikus egyesületek és intézmények diszgyűlósei. Délután fél 3 órakor : zárt gyűlés az Országos Katolikus Szövetség nagy tanácstermében. Délután 4 órakor: III. nyilvános záró gyűlés a Székesfővárosi Vigadó nagytermében. Beszédet mondanak : Homan Bálint dr. egyetemi tanár, a Nemzeti Múzeum főigazgatója, Hamvas Endre hittanár, Mayer János dr. földmivelósügyi m. kir. miniszter ós Csernoch János dr. biboros, Magyarország hercegprímása Este 8 órakor a Középponti Katolikus Kör fehértermóben diszlakoma. Az országos katolikus nagygyűlésen való részvételre az Országos Katolikus Szövetség által kibocsátott tagsági jegy jogosít, melynek ára 20.000 korona. Tulajdonosa a nagygyűlés valamennyi gyűlésén részt vehet. A három nyilvános gyűlésen az ülőhelyek számozottak, a helyfoglalásra jogosító székjegyek a tagsági jegy felmutatása ellenében egy-egy gyűlésre külön-külön válthatók : 5000 koronától 100 000 koronáig az Országos Katolikus Szövetség irodájában Budapest IV. Ferenciek-tere 7. III. lépcső I. em. 8. telefon József 154—ál, ahol a nagygyűléssel kapcsolatos ügyekben a rendezőség délelőtt és dé után felvilágosítást ad. Ezzel kapcsolatosan értesíti az ország katolikus lakosságát az Országos Katolikus Szövetség, hogy az országos katolikus nagygyűlés vidéki tagjai részére a m. kir. Államvasutak, a Duna—Száva—Adria vasút. (Dólivasút) a Győr—Sopron— Ebenfurti vasút, a Magyar Folyam Tengerhajózási R.-T. ós a Dunagőzhajózási Társaság igazgatósága felárú menetdíjkedvezményt engedélyezett. A fólárú jegy megváltására jogosító igazolványt az Országos Katolikus Szövetség adja ki darabonként 5000 koronáért. A részletes felvilágosításokat a plébánia hivatalok is adnak. A magyar katolikusokhoz szóló felhívást Zichy János gróf, Zsembery István dr. és Hindy Zoltán dr. az Országos Katolikus Szövetség elnöksége, illetve igazgatója irta alá. Ezzel kapcsolatosan felhívja még az ország katolikusságát az Országos Katolikus Szövetség, hogy az október 14-ón induló VI. Országos Nemzeti Zarándoklásra Rómába, melyet Szmrecsányi Lajos egri érsek vezet, szeptember 25-ig lehet jelentkezni az Országos Katolikus Szövetség irodájáöan. A svájciak Esztergomban Csütörtökön délben, mint jeleztük, százötven svájci nevelőszülő érkezett külön hajón városunkba. A kedves vendégeket a hajóállomáson Palkovics László alispán, dr. Brenner Antal polgármester-helyettes a város tanácsának élén, valamint dr. Meszlónyi Zoltán pápai kamarás, hercegprimási titkár fogadták. Az érkezőket Walliser Ottó svájci kantontanácsos, Quenet Lajos coeuwi plébános ós Tanner protestáns lelkész, magyar részről pedig Neugebauer Vilmos, az Országos Gyermekvédő Liga igazgatója vezették. Brenner üdvözlésére Tanner lelkész válaszolt, majd a vendégek a primási palotába vonultak. Itt a palota nagy ebédlőtermóben folyt le a fogadtatás, ahol a svájciak üdvözletét Walliser Uttó tolmácsolta, egyben átadta a főpásztornak azt a diszalbumot, amelyet a svájciak hódolatuk jeléül ajánlottak fel a hercegprímásnak, s amely Svájc legszebb vidékeit kitűnő felvételekben tartalmazza. A meleghangú üdvözlésre a hercegprímás közvetlen hangon válaszolt. Emlékezetükbe idézte, hogy Esztergom szent István szülővárosa, most Csonkamagyarország határvárosa. A magyar nép, bár rendkívüli terhek alatt görnyed, hazáját, hitét állhatatosan szereti ós bizik a feltámadásban. Végül megköszönte a svájciak látogatását és a magyar gyermekek iránti jóságukat majd azon kívánságának adott kifejezést, hogy magyarországi útjukról tapasztalatokban bővelkedve térjenek otthonukba. A lelkes ováció után, amellyel a jelenvoltak a főpásztor beszédét fogadták, a hercegprímás több svájci szülővel külön beszélgetést is folytatott. A hercegprímás ezután meghívta ebédre a svájciak vezetőit. Az ebéden jelen volt gróf Klebelsberg Kúnó dr. kultuszminiszter is, aki csütörtökön a hercegprímás látogatására autón érkezett városuakba, továbbá dr. Ernszt Sándor, dr. Lepold Antal ós dr. Drahos János prelátusok. A svájciak a fogadtatás után megtekintették a primási képtárt, a főszókesegyházat ós nevezetességeit, majd este fólhatkor kellemes emlékekkel hajóztak vissza a fővárosba. Milyen művészi kép való a faluszövetsógi kiállításokra ? A megsértődött művészek nyilatkoznak a „Vörösliajú modell ügyében Vettük a következő sorokat: Igen Tisztelt Szerkesztő Úr! B. lapjának f. hó 23,-i számában „Akt a kiállításon" cimű közleményre alulírottak bátrak vagyunk az alábbi megjegyzést fűzni. Kiállításunkkal kapcsolatban a közönség egy részének megbotránkozását egyáltalán nem értjük meg. Azon vitatkozni sem lehet, hogy az akt, mint tisztán művészi teljesítmény, bármely képzőművészeti kiállításon megállja a helyét. Ily szempontok figyelembevételével, a rendezőség ez ügyben való előzetes informálása után kiállítottuk aktjainkat, amelyeket az Orsz. M. Kir. Képzőművészeti főiskolán festettünk, amely kuHúrintózmény épp úgy a Vallás- ós Közoktatásügyi Minisztérium ellenőrzése és felügyelete alatt áll, mint az ország bármely más iskolája. Nem tételezhető tehát fel, hogy a Vallás- ós Közoktatásügyi Minisztérium egy, az ellenőrzése alatt álló intézet falai között megtűrné a pornográfia szennyes termékeit ós azoknak terjesztését. Az sem vitatható, hogy a Szépművészeti Múzeum az ily aljas tendenciáktól teljesen mentes. Aktok pedig ott is vannak nagy számmal. Mégis, jóformán nem múlik el nap, hogy fővárosi, vagy vidéki iskolák serdülő fiú- és leánynövendékei ne időznének a kultúra eme templomában. Ilyenkor azonban a vezető tanitó, vagy tanár t?pintatán múlik, hogy az ifjúság figyelmét az aktban rejlő művészi szépre és nem pedig az erotikára irányítsa. Nem akarunk azokra a sajnálatos ós kinos epizódokra rámutatni, amelyek a mi kiállításunkkal kapcsolatban történtek, csak azt jegyezzük meg, hogy ami helytálló az erre elsősorban hivatott intézetnek falai között, az ugyanabban az abszolút tisztaságban jelenhetik meg itt is. Alulírottak tehát eme álláspontra helyezkedve és teljesen együttórezve, a jogtalan beavatkozás megtörténte után az összes kiállított képeinket beszedtük. Esztergom, 1925. szept. 24. ifj. Vitái István s. k., Pirchala Imre s. k. A fent előadottak alapján az akcióhoz csatlakoztunk: Ölveczky Mihály s. k. műépítész, Fuchs Hajnalka s. k., Bayer Ágost s. k., Einczinger Ferenc s. k. * A levelet leközöltük, de ennek da-