ESZTERGOM XXVIII. évfolyam 1923

1923-08-26 / 67. szám

Megjelenik hetenklnt kétIMT: szerdám és vasárnap. Előfizetési ára egy hónapra 400 korona. Névtelen közleményeket nem veazftnk figyelembe. • • X Két oldalas * X szám 4LO kor. X POLITIKAI ES T A II S A B A L 1 I L«AP Kéziratok és előfizetések Kossuth Lajos-utca 30 szám alá küldendők Hirdetések felvétetnek a HUNNIA könyvnyomdában, Kossath-Lajos-u. 30. <> Négy oldalas + X szám $0 kor. $ i Döntő napok. E hónap végével összeül a Népszövetség és jó időre végez azokkal a problémákkal, amelyekben a különböző országok ennek a nemzetközi intézménynek a határozatát kérték. Magyarországnak legégetőbb kérdése a külföldi kölcsön, amelyen úgyszólván a torsunk fordul meg. A Népszövetség azonban ebben az ügyben addig egy lépést sem tehet, amíg a jóvátételi bizottság a zálogjegyek kérdésében nem dönt. Akkor is csak abban az esetben reflektálhatunk a Népszövetség határozatára, ha a zálogjegyek felfüggesztését olyan értelemben mondják ki, amint azt a kormány a párisi fórumtői kérte. Ezzel az elevenünkbe vágó kérdéssel van összefüggésben Bethlenlitván gróf miniszterelnök nyilatkozata, mely minap egy angol újságban jelent meg s amelyben kategorikusan úgy állítja fel a tételt, hogy ha Magyarországon segíteni akarnak, akkor nincs vesztegetni való idő. Segíteni most még lehet rajtunk, mert bár nagyot siklottunk lefelé a lejtőn, de a külföldi kölcsön az idei bő termésünkkel a háttérben momentán még olyan erőt jelent, amely feltartóztathatja gazdasági végkimerfilésünket s megadja a lehetőséget ahhoz, hogy céltudatos gazdasági politikával és minden energiánknak a talpraállítás szolgálatába való lekötésével siralmas helyzetünk egészséges irányban bontakozhassék ki. És mert nem kevesebbről, mint arról van szó, hogy — lenni, vagy nem lenni, minden hazafiasán gondolkozó embernek el kell képedoie azon, hogy nálunk ezekben a döntő napokban a közéletnek nem ez a létkérdés a tengelye, hanem kicsinyes marakodás folyik aa egész vonalon, gyalázkodunk parlamentünkre, leszedjük még a keresztvizet is közfunkcionáriuiainkról s e nerce-hurcák szenvedélyességében olyan feketére festjük magunkat, hogy csoda, ha nem ment még veszendőbe az a csekélyke jóakarat is, ami legutóbb kezdett kibontakozni irányunkban. A kormány mindent megtesz az ellenünk folyó propaganda ellensúlyozására és látnia kellene mindenkinek, hogy sikerre esak akkor és akkor is milyen nagyhezen nyílik kilátás, ha az ellenünk mesterségesen gerjesztett külföldi bizalmatlanságot ilyen kegyetlen szertehúzással nem dagasztjuk jó magunk is még nagyobbra. Legalább arra az időre pihentessük külön törtetéseinket, amíg valamennyiünk életkérdése fölött meg nem történik a döntés, amíg föl nem szabadul számunkra a külföldi kölcsön erőforrása, hogy békóba vert gazdasági pangásunk végre-valahára lélekzetvételhez jusson. A tataiak Tatatóvárost akarnák Esztergom-Komárom megye székhelyéül! Nem kivannak Esztergomhoz csatlakozni. Egy tatai adófizető polgár levelét olvassuk a Tatai Hírlap augusztus 19,-i számában, amely — úgy látszik — a tataiak gondolkozását adja közre Esztergom-Komárom megye egyesítéséről. Természetesen az egyesítés, amely már hosszú vajúdás után a megvalósulás stádiumába jutott, nem tetszik ott sem és ha már megtörténik, megyeszékhelyül inkább Győrt mint Esztergomot választanák. Majd a kővetkező érdekes ós meg nem okolt tartalmú sorokat olvassuk : „Hogy is állana a helyzet, ha feleségül mennénk Esztergomhoz? Űgy,hogy mi lennénk a hatalmasabb fél, a mi akaratunk dominálna mindenben, a mi szándékunk lenne a szent; már pedig nem jó házasság az, ahol az egyik félé, még pedig az asszonyé minden. hatalom, a férjé csak a csöndes, vagy a duzzogó visszavonulás, a másodrendű papucs alatti szerep s a késő megbánás: jaj hogy elvettelek ! így járnának az esztergomiak velünk ! Bgy szép napon arra ébrednénk, hogy az ő vármegyéjükben mi páranjísolunk." Azután a már sokat emlegetett alkalmatlan földrajzi fekvés elmagyárazása következik, végül a levél a következő mulatságos szakasszal fejeződik be : „Igen Tisztelt Szerkesztő Úr! Ha már egyesíteni kell mindenáron, hadd ajánljak én is ogy megoldási formulát. Am legyen, kössenek össze bennünket ez áldatlan frigyben, de úgy, hogy Tatatóváros, mint rendezett tanácsú város legyen a megye szókhelye, Esztergom pedig legyen törvényhatósági joggal felruházott város. Így nézetem szerint mindeggyikünk ki lenne elégítve. Lenne egy közös főispánunk, mint most is van, nekünk székhelyül maradna Tatatóváros, ahová az egy esztergommegyei járás közönsége könnyebben eljárhat, mint a két kemárommegyei járás közönsége Esztergomba, Esztergom városa sem szenvedne sérelmet, mert nagyobb r*ngba lépne. Mit szól hozzá Szerkesztő Úr!

44 Az újság pedig így kommentálja a levelet: „Hogy mit szólunk hozzá ? Hát azt, hogy megoldásnak ez is megoldás, talán praktikusabb, mint ami a nemzetgyűlés előtt fekvő javaslatban van, de mi végső szentenciaként mégis csak azt mondjuk, tíogy ősi vármegyénk ne házasodj ók semerre, maradjon inkább csonka özvegységében addig, míg újra egyesülhet erőszakosan elszakított másik felével." A Stefánia-nap gyűjésének eredménye: 963.39S korona. (Beküldetett.) Ily magas ősszeg jótékonycélra még Esztergomban be nem folyt és a gyűjtést rendező Szövetség most már nyugodtabb lélekkel néz a jövő télen eléje meredő nehéz feladatok elé és hiszi, hogy ugy mint a múltban, as idei télen is az igazán rászorulókat el fogja tudni látni. A gyűjtés eredményéhez Dr. Csernoch János hereegprímás 40.000 K-val, a Főkáptalan mint testület 25.000 K-val járult hozzá, de a fő káptalan tagjai személyesen is hozzájárultak a gyűjtés szép eredményéhez. Az összeg legna* gyobb részét ismeretlenül maradni kívánó adakozók adták. — Az adakozók között ott láttuk a köztisztviselőket, kereskedőket, iparosokat, papságot, katonaságot, a tisztikart. A legnagyobb összegek a belváros területén ós a várAz „Egztogom" tárcája. A malac. Zborow, 1915. dec. 20. Kedves Apám! Most kaptam meg múlt heti levelüket, amelyben az otthoni rettenetes drágaságról írnak. No itt nagy az olcsóság ós János most alkuszik a szállésadómmal — alázatos galíciai „sztari" — egy malacra, amelyet Kedves Apámnak akarunk majd ajándékul haza vinni. Ugyanis nagy öröm vár rám. A szabadságos kérvényemet már beadtam és két hét múlva alighanem otthon leszek. Bizonyos, hogy már a mienk a malac, mert itt az alku igen röviden folyik le óa nagy baj lenne akkor, ha a sztari nem örülne a 10 koronának, amit a malacért kap. Különben öröme őszinte is lehet, mert a napokban nagy ramazúri lesz itt, amikor a malacok vételár nélkül is veszni fognak. így legalább van 10 koronája. a fehérneműimet, csomagot most nem kérek. Kezeit csókolja hálás fia Sándor. Zborow, 1915. dee. 21. Kedves Apám A malac már itt van a dekunkban — hajnalra be kellett magunkat ásnunk a faluszélón — ós János gondozza. Örömmel ós jókedvvel, mert amióta kilátásban van a kétheti szabadság, az én rumporciómat is ő kapja meg. Látná csak apám ezt a malacot! Szép gömbölyű ! Olyan mulatságos vacsorát csapunk belőle, hogy a Bözsi bámulni fog. Most az egyszer hasznomat fogja venni apám a nyolo évi költséges tanulás után, annyi bizonyos. Igaz, az aprólék meg a kocsonyahús Jánosé lesz, amiért cipeli ós bajlódik vele. Mert több baj van vele, mint gondoltuk. Először is egész éjjel morgott, röfögött, reggelre meg éktelen sivákolásra gerjedt. Csak látta volna apám ! — „No János, miféle malac ez ? Ezzel ugyan nem lehetünk egy fedél alatt.** Aztán János jött rá a bajára. Ehes volt. De ha éhes, enni kell neki adni. De mit ? Erről kellett sürgősen gondoskodni. A századparancsnokom azonban ebből majdnem megcsinálta a végzetes bajt. — „Mit, ti malacnak kerestek ennivalót? Hát van itt még élő malac, amikor a század már 2 napja nem evett ? ! Szakács, vágja le ezt a malacot 1" így történt; ho?y a malac enni nem kapott, hanem majdnem őt ették meg. De oly gyorsan kellett a századnak összepakolni ós előremenni, hogy erre nem volt idő. János a malaccal a trénnél kapott helyet a marsban, így jutott az öreg a trénhez. Ezt igen röstelli ós

a csak apám malacáért tűri helyzetét. Kezeit csókolja Sándor. Zvicin, 1915. dec. 22. Kedves Apám A malac még él, de nem jól érzi magát. Soványodik egy kicsit. Én magam jól mondtam, hogy ramazúri lesz itt, de volt is. János előrejött vele, mellettem masírozott. Azt mondta, hogy a malaccal most már tűzön-vízen keresztül kihúzza szabadságig. A malac meg nem baesülte János ambícióját. Csak látta volna, apám. Rángatta a kötelet, ami a nyakát János kupliszíjjával kapcsolta Össze. Ugrált, visított. Egyszer csak nagy robajjal egy tüzérosztag vágtatott el mellettünk. Sürgős parancsuk lehetett, mert nem néztek azok a tüzérek sem embert, sem állatot. — „A szentyit a szeminek! Nem láttya a malacot ? !" — „Hajjá, a malacot l" — ordított János magából kikelve, egy tüzérkáplárra. Hát ez a tüzér aztán leugrott a bakról éktelen káromkodás közben. Csak látta volna Apám ! Hadnagyi tekintélyemet kellett elővennem. Kezeit csókolja: Sándor. Északi harctér, 1915. dec. 25. Kedves Apám 1 Olyan világot aligha ólt még, amikor a malac moslékja — méz. Igen, mézet kapott, mert találtunk itt egy hordóval, —- hát él a szabadságos malac. De nem tudom, mi lesz a szabadsággal. Én ugyan szentül hiszek benne és János is, de nagy itt a forgalom és sok a munka... Csak látta volna, apám, amikor tegnap lőtték a falut, micsoda ricsaj volt itt az égő házak között. Civil már nem találkozott itt, de a sok malac, liba, kacsa, kutya, macska miiyen rémülten és veszetten futkosott a kormos udvarokban. Meglehetősen zörögtek is a muszkák. A mi malacunk aránylag csendben és nyugodtan volt, de János egy kissé elvette a kedvemet, mert elmesélte nekem valami rossz álmát, amelyből nem következtet jóra.