ESZTERGOM XXVIII. évfolyam 1923
1923-08-22 / 66. szám
miniszter egyrészt abból a célból, hogy a mezőgazdasági cselédeknek és munkásoknak az elismerésre méltó kiválóság jutalmazása révén serkentő példát nyújtson, másrészt azért is, hogy a becsületes munka és hűséges szolgálat a mezőgazdasági munkásság körében erkölcsi elismerést nyerjen, csonka Esztergomvármegye területéről kót olyan gazdasági cseléd és egy munkás részére, akik az egy helyben töltött hosszú szolgálat, illetve munka alatt magatartásuk és jóravalóságuk által társaik Közül kitűntek, hűséges szolgálatuk elismeréseképen pénzbeli jutalmat és elismerő oklevelet kíván adományozni. A jutalmazásra javaslatba hozandó egyén neve, lakhelye, személyi adatai, a szolgálati viszony körülírása mellett Hajdú István hercegprimási jószágigazgatónak, mint a vármegyei gazdasági egyesület elnökének írá8belileg mielőbb bejelentendők. A távbeszélő előfizetési díjak f. évi augusztus hó 16.-tól évi 54.000 K helyett évi 162.000 K-ban állapíttattak meg. Ha az előfizető augusztus hó 31.-ig állomását írásban fel nem mondja, úgy f. évi augusztus hó II.-tói már a felemelt díjakat fizeti. Vadkárok a határban Az esztergomi határ erdeiben a vaddisznók nagy mértékben elszaporodtak és igen sok kárt tesznek a kukoricában. A városi hatóság felszólította a bérlőket a vadak sürgős irtására. Amerikai hajók védekezése a potyautasok ellen. Az európaiak dollár-éhsége ujabban rászabadította az óceánjárókra is a potyautasok egész seregét. A napokban egy ilyen szerencsétlen potyautas a hajó üres gabonaraktárába talált elbújni, mire néhány vagon búzát ömlesztettek rá, úgy hogy a tejjel-mózzel folyó Amerikáról álmodozó egy gabonahegy alatt kezdhette meg örök álmát. A hajóstársaságok most akcióba léptek a potyautasok ellen. Igy, amint amerikai lapokban olvassuk, az Egyesült Államok tulajdonában lévő United States Lines „President Roosevelt" nevű hajóján az alkalmazottak közé felvettek egy Roland nevű „egyént" akinek funkciója a következő : Ismeri a hatalmas hajó egész személyzetét s mielőtt a hajó útnak indul, az ujonan felvett személyzetet is kitanulmányozza. Az indulás napján Roland az elsőosztályú utasok hidján áll s valamennyi utas, mielőtt a fedélzetre jut, Roland mellett halad el. Mihelyt a hajó elhagyja a kikötőt, Roland már a harmadosztályú utasok közt terem és valamennyi férfit, nőt és gyermeket emlékezetébe vés. Ekkor már pontosan tudja, hogy kinek van helye a hajón, mert a személyzetet és az utasokat egyaránt megismerte., Most kezdődik Roland igazi munkája. A „President Roosevelt" egyik tisztjének kiséretóben végigszaglássza a hajó valamennyi zugát a nincs, oly félreeső hely a hatalmas hajón,$imely elkerülhetné Roland figyelmét. Azonnal észreveszi, ha olyan valaki tartózkodik a hajón, akit előzőleg nem „mutattak be M neki, ilyenkor izgatottan ugrándozik s a nyakszőre felborzolódik. A kiséretóben lévő tiszt tudja már, hogy ez mit jelent. Azonnal igazoltatja a gyanús egyént s ha kiderül, hogy Roland fityelmót elkerülte, mialatt inspekciót tartott a hídon, úgy .bocsánatkéréssel elintéződik hamarosan a kis incidens; az ilyen eset azonban a legritkábban fordul elő. A harmadosztályú utasok közül gyakran csipott el már Roland egy-egy fekete utast, aki napokkal a hajó indulása előtt felszökött, elbújt valamely zugban és csak akkor jött elő, midőn a hajó már a nyilt tengeren volt. Roland áldozatát hamarosan lefülelik ós akarva-nemakarva munkára fogják. — Rolandról, az U. S. L. legújabb ellenőréről ezek után nem nehéz megállapítani, hogy — egy jól dres8zírozott rendőrkutya. (K.E.K.) Ajánljuk és terjesszük mindenütt az n ESZT£JMGOM u-ot. Ingatlanforgalmunk. Esztergom város területén 1923. július 19-től augusztus 16-ig történt ingatlan átírások : Weber Géza és neje 500.000 K Helcz József és nejétől Szentkirályi duna-dülőben föld. Kollarovics Ernő és neje 800.000 K Hoffmaan József és t.-tól szt. János kút feletti azöfő. Szitás Mihály és neje 600.000 K Vörös Lajos ós nejétől Csapáai kert. Piros József és neje 250.000 K özv. Müller Józsefaétől BáDomi szántó. Majer Andráe ós neje 30.000 K özv. Barmos Andrásnétól Zsalazsoni legelőrész. Hejczmann Leó ós Rezső 7,000.000 K Farkas Árpádtól Világoshegyi szőlők. Gálicz János ós neje 600.000 K Bábszki János és nejétől templomtéri házrész. Harangozó Mátyáe 1 «0.000 K Sótór Jézsefnétól Laposi II. d. házhely. Bartal János éi neje 2,000.000 K Kubovics Károly és nejétől szt. Anna utcai ház. Kubovics Károly és neje 15,000.000 K Volauschek Györgynétől Plóbáni uteai ház. Sebők Ferenc és neje 4,150.000 K Szaller János és nejétől Magyar utcai ház. Littke Kázmér 500 000 K Maszár Ferenc é« nejétől Őrhegyalji föld. Hajdú Istvánnó 600.000 K Szabó János és nejétől Szarvashegyi szántó. Szaller János és neje 200.000 K Sebők Ferenc és nejétől szérűskert. Ujabb ajándékok a múzeumnak. Pollatsehek János bányatisztviselő Tokodról egy bronzkori hamuvedret, Gleich István építész ugyanonnan egy népvándorláskori eserépedényt, Gergely András egy őskori barlangi medve-zápfogat, Rosta Andor pedig Esztergom múltjára vonatkozó két nyomtatványt adtak a múzeumnak. — Hírnök és Máriakert eiom kitűnő bitbuzgalmi havi folyóiratok kath. családok részére a kalocsai jezsuiták szerkesztésében jelennek meg. Együttes előfizetési áruk félévre 4oO K. Húszkilis kígyó a pincében. Komáromból írják : Mult napokban eieh Komáromban egy cseh százados szolgáját büntetéskép önkezűleg bezárta az öregvár egyik pincéjébe. Későbben az arra sétáló őr sikoltozást hallott, mire a tiizadostól kérte a kulcsot, hogy megnézze az okát. A százados bakafogáit vélt szolgája részéről és meghagyta as őrségparanesnoknak, hogy ne törődjön vele. Másnap, amikor ebédet vittek a katonának, azon egy óriási kígyót találtak, melyet nyomban agyonlőttek. Amikor lemérték, 20 kg.-ot nyomott. Az óriáskígyót az Ipartestület helyiségében közszemlére kiszegezték. Főszerkesztő Felelős szerkesztő: HOMOR IMRE. GÁBRIEL ISTVÁN. Simándi Béla könyvei: Tél és egyéb elbeszélések. Ára 480 K Szomorú könyv. Ára 480 K Kapható minden könyvkereskedésben és könyvárusnál.' l/óttápnl budapesti régiségkereskedő tftMI Ul r égi bútorokat, régi poreellánt, régi órákat ós szőnyegeket a legmaE asabb napi áron. — Érdeklődni lehet özv. ukácsnénál, Esztergomban, Kossuth Lajos utea 20. szám alatti kávémérésben. Riói If H U-Í' sza badonfutóval (jókarban Dllflnll lévő) eladó. Simor János-utca 5. TÍ70f!pt mórlonnt használt, de jókarban IM8UB3 IIICl ICJJBI levőt megvennék, vagy bérbevennék. Cim: Jókai-utca 42. sz. Tűtnnearán cementlap, mozaiklap, I OlUUOtJI DU; kútgyűrü, betoncső, vályú kapható az Esztergomi Ker. ós Iparbankban. Tetőcserepeink tartósabbak, könynyebbek és olcsóbbak az égetett cserépnél. Esztergapadot keres K v át érseki tanítóképző-intézet cserkész-csapata. Horn finn D ezso Gyula dohánytözsdéUUI Uyull jében árusítják lapunkat. — Három fejős fajkacske ffiTÄ het az Angolkisasszonyok intézetében Nyergesújfalun. Gyümötcsmagvat vasnk denkor a legmagasabb napiáron. Sz. Anna-u. 7. Hutai oltott mész landóan kapható az Esztergomi Kereskedelmi és Iparbanknál. I ol/Óot l/oroe járásbírósági tisztLdl\a3l HUI 05 yiselő. Címek a kiadóhivatalba kéretnek. KULTUR MOZGÓ MŰSORA: Figyelem ! Jön ! Jön ! Jatzkó Cia személyes felléptével A kis Cia katonái. Énekes, táncos moziszkeccs 2 filmrészben. Irta ; Adorján L. Rendezte: Balogh B. Az előadások kezdete: hétköznapokon este 7 és 9 órakor, vasár- és ünnepnapokon d. u. 5, este 7 és 9 órakor. SCHMOLL, HARRY, PYRIN, ERDAL finom bórkrémek minden színben legolcsóbban beszerezhetők SCHWACH SÁNDORNÁL. KORONA MOZGÓ MŰSORA Szombat-vasárnap, aug. hó 25-26.: STAR-íilm! Szent Mihály. Werner Emilia regénye 0 felvonásban. Főszereplő: Petrovich Szveíiszlav. Az előadások kezdete : hétköznapokon este 7 és 9 órakor, — vasár- és ünnepnapokon d. n. 5, 7 és este 9 ó. Hirdetmény. Az Esztergomi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet 1922. augusztus hó 13-án taitott 1921. évi rendes közgyűlése az alapszabályok 5. és 12. §§-ainak megváltoztatásával egy szövetkezeti üzletrész értékét 100, azaz egyház koronában és a beiratási díjat 5, azaz öt koronában állapította meg ós egyben kimondotta, hogy a régi üzletrész-tulajdonosok a már eddig beíizetett összegekhez üzletrészként 40, azaz negyven koronát fizetnek be, amkiek megtörténte után 100 korona értékű üzletrészt kapnak. Felhivjuk tagjainkat, hogy a befizelásek eszközlése végett régi üzletrészeikkel a szövetkezet központi irodájában (Esztergomvidéki Hitelbank) az üzleti órák alatt megjelenni szíveskedjenek. Az Esztergomi Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet Igazgatósága. PloHní al#at> va S7 vásárolni valaLletUflI dKciT, mifc jut4nyo8llll? . Hirdesse az „'Esztergoméban, amelyet ma már az egész környéken olvasnak. Hirdetési áraink olcsók. A siker elmaradhatatlan. Villanyfelszerelési cikkek. Zsinórok, huzalok, villanykörték, minden feszültségben, csillárok, művészi selyem lámpaernyők. Szükségleteit legolcsóbban szerezheti be Budapest, VIII., Népszínház-utca 27. sz. (a keleti pályaudvar közelében.) <M6S6 strandfürdő a közönség rendelkezésére áll ....mih.mwiiimn'.iuii,,,,,. i 1 ,,,,,, tModernül berendezett nyaraló fürdő cAllandó büffé I I ! a legelőnyösebb feltételek mellett az Esztergom - Vidék Bankbizományi és Pénzváltó Iroda B. h