ESZTERGOM XXVII. évfolyam 1922

1922-05-03 / 51. szám

A főváros azonban, amely az elhunyt végakara­tát tiszteletben óhajtja tartani, nem fogadta el azt. Thierry szegény, aki életében a legszelidebb és legkedvesebb emberek közé tartozott, igy tá­masztott zavart a holttestével. Végül úgy oldot­ták meg a kérdést, hogy elhatározták, hogy a hullából kipreparálják a csontvázat ós azt egy iskolában helyezik el örök emlékezetéül annak, hogy voltak emberek, akik még haláluk után is élni akartak, ha másként nem lehetett, hát csont­váz alakjában. A rossz nyelvek különben azt mondják, hogy a hatóságokat ebben az elhatá­rozásban a félelem is vezette. Az öreg ur ugyan­is végrendeletében megfenyegette az embereket azzal, hogy ha hulláját nem az általa megálla­pított módon semmisitik meg, akkor hazajáró lélek lesz belőle ós úgy kéri számon, miért nem teljesítették végakaratát. * Kézimunkák á* cserkészek részére. A Move nőcsoport a következő sorok közzétételére kérte fel lapunkat. „Akinek van nélkülözhető kézi­munkája, sziveskedjék elküldeni Mattyasovszky tanár úr lakására. A kézimunkákért befolyó összeg a helybeli diákság cserkészcsapatának felsególyezósóre fordittatik." * Nem vágták le a kötélről, mert sajnálták az — uj kötelet. A „Somogyi Újság" legutóbbi számában olvassuk : A falusi lélek szeretetlenségóre vet fényt az alábbi eset. Gazdag családhoz nő­sült be Somogyaszalón a szegény Bajcz Lajos. A házasság azután pokollá Változtatta a szegény Bajcz Lajos életét. Napirenden voltak a vesze­kedések, a „jó partit" csinált fiatalember még éhezni is kénytelen volt. A szerencsétlen fiatal­ember végre is megunta a sok szenvedést ós el­határozta, hogy eldobja magától az életet. A mult hót egy reggelén kiment a pajtába ós egy uj szántókötóllel felakasztotta magát az egyik gerendára. Családja észrevette az Öngyilkosságot. Bajcz Lajos akkor még ólt és meg lehetett volna menteni. De nem tették, mert mint a csendőrök­nek a jegyzőkönyvbe bemondták, sajnálták az uj kötelet elvágni, melyre a szerencsétlen vő felakasztotta magát. Ennyit se ért egy szegény ember élete. * Megkezdik a végrehajtást. A f. évi II. évnegyed! összes egyenesadó, jövedelem- és va­gyonadó tartozások f. hó 15-ig fizethetők be a város pénztárába, mely határidő után a köztar­tozások végrehajtás utján szedetnek be. A lefog­lalt ingóságokra előzőleg kitűzött, de eddig meg­nem tartott árveréseket a fenti határidő után feltótlenül megtartják, miáltal az adózók köte­lességeik elmulasztásából kifolyólag még egyéb költségekkel is meg lesznek terhelve. * Gyermekek érkeznek a menhelyből e hó 4.-én, csütörtökön reggel 9 órakor. Aki eddig érdeklődött gyermek után, akkor választhat ma­gának Jókai utca 7. sz. alatt. Özv. Vándor Róbertné, telepfelügyelőnő. = Máról-hoinapra jómódhoz jutni az álma mindenkinek. Ez az álom nagyon sokaknak vált valóra, akik az elmúlt sorsjátókban Deák és Dr. Ordódy bank-cégnél Budapest IV. Aranykéz utca 3. rendelték meg sorsjegyeiket. Az uj sors játókra szóló hirdetését ezen cégnek a hirde­tési rovatban találja meg az olvasó. * Kis hirek Magyarországról és a nagy világ­ból. A müncheni Népszövetségi Unió tanács­kozásain a magyar delegátusoknak a kisebbségek védelmére felhozott javaslatai legnagyobb jóindulattal ós az ügy fontosságának teljes felis­merésével tárgyaltattak. — A választásoknak két turnusban való beosztása azért vált szüksé­gessé, mert a karhatalom csekély létszáma mellett az ország egész területén a rendet biztositani nem lehetett volna. — A szerbek az idegen hajókat nem akarják engedni a Duna mellékfolyóira. A kórdóst a nemzetközi Dunabizottság fogja eldön­teni. -— A génuai értekezleten a francia Barthou elutazása folytán számolnak azzal, hogy a tanács­kozás nagyon rövidesen ós hirtelen befejeződik. — Május 5.-tői kezdve Magyarország ismét beállíthat repülőgépeket a kereskedelem ós köz­lekedés szolgálatába. — A pénzügyminiszter a mezőgazdasági ingatlanok vagyonváltsága fejé­ben fizetendő buza árát május hónapra szóló érvénnyel q-kint 3113 koronában állapította meg. — A Mezőgazdasági Kamarák május hó folya­mán megkezdik működésüket. Legelőször a győri kamara alakul meg. — Budapesten naponta tizen halnak meg tüdővészben. — Az oláh meg­szállás alatt levő Lupónyben április 27.-én nagy bányarobbanás törtónt. Rövidzárlat következté­ben a bányalóg meggyulladt ós a robbanás a tárnában dolgozó bányászokat mind eltemette. Eddig száz halottat hoztak felszínre. — Hiva­talos cseh megállapítás szerint Erdélyt 148.490, a Felvidéket 78.777, a szerb megszállott terü­letet 52.216 magyar lakos hagyta el a meg­szállás óta. E kimutatás szerint tehát 279.483 menekült hagyta el otthonát. Hirdetmény. Az Esztergomi Takarékpénztár Részvény­társaság 3 millió korona alaptőkéjét 1500 darab, egyenkint 2000 korona névértékű uj részvény kibocsájtása által 6.000,000 koronára emeli FEL. A régi részvényeseknek minden egyes régi részvény után egy uj részvényre van elővételi joguk. Az elővételi jog 1922. június 1-től ugyan­ezen hó 30.-ig gyakorolható és az elővételi jog, alapján jegyzett uj részvényekért darabonkint 3500 korona vételár, továbbá részvénybólyeg és nyomtatványköltség fejében 100 K fizetendő. Ezen összegek 1922. június 30.-ig kamat nélkül egyszerre, vagy pedig tetszés szerinti rész­letekben 1922. szeptember 30.-ig lesznek befize­tendők, utóbbi esetben 1922. július hó 1-tŐl G% kamat is térítendő, mert az uj részvények után 1922. július 1-től kezdve fog osztalék fizettetni. A részvényesek által bármi okból nem jegy­zett, vagy 1922. szeptember 30.-ig be nem fize­tett részvényeket a társasági tiszti nyugdíj inté­zet, valamint régi részvényesekből alakult al­kalmi egyesülés veszi át, ezek 5000 korona vé­telárral áruba bocsájtatnak ós ezekre darabonkint 1500 korona előleg lefizetése mellett bárki — tehát nem részvényes is — előjegyezhet, azon­ban azok feltétlen szállítására nézve, mivel a visszamaradó részvények száma „ismeretlen, az alkalmi egyesülés kötelezettséget nem vállalhat. Esztergom, 1922. április 26.-án. Az Esztergomi Takarékpénztár Részvény­társaság Igazgatósága. Szabásra, varrásra, sere,' fekérneművarrásra ós különféle más kézi­munkára tanit intelligens hölgyeket Tónay Ti va­damé Ferenc József út 57. Jelentkezni lehet délelőtt 11 és 12 óra közt. Hutai OitOtt ÍTléSZ kicsinyben és nagyban ál­landóan kapható az Esztergomi Kereskedelmi ós Iparbanknál. 00®00@@@&&&000@&®0&&&& 0 0000000000® & í KULTUR-MOZGÓ \ \ MÜSOEA: § % Kedden, május 2-án: $ 0 MlA MAYlegnagyszerűbb kreációja! $ C 0 |> Az üldözött. I 1 Regényes történet 5 felvonásban. € 0 Az elvarázsolt szobrok. 0 gi Eredeti Nordisk-vigjátók. % 0 ______________________________ # 0 Szerdán és csütörtökön, május 3—4-én: 0 & Harry Piel, a XX. század legzseniálisabb 0 0 kalandorának idei első sorozatos filmje, jp 1 A fej nélküli lovas. f 2 Izgalmas és bravúros, kalandortörtónet 4? 5 3 részben és 18 felvonásban. S 1 illik rósz: Küzdeiem a fantommal. % 0 0 0 —• •———— — 0 § Előadások hétköznap 7 és 9 ó., vasár- és J 0 ünnepnap 3. 5, 7 és 9 órakor kezdődnek. 0 0000000000 00000 000000800000000000 §0 Egy varrógép *l s t^i utca 15. sz. alatt. Ha nem akar sokat kockáztatni, de Ha máról holnapra gazdag akar lenni e dacára k Ha m ®Ö n * ncs osztáíysorsjegye, rendelje meg azt azonnal bankházunknál, mely a most lefolyt sorsjátékban is szenzációs főnyere­ményeket fizetett ki feleinek. Hiv. sorsjegyárak: Vi — 120, ! /a — 60, % 30 korona, jutalom esetleg 3 millió. Nyeremény 2 milliő, 1 millió, féimilüó, 300 ezer, 200 ezer, több 100 ezer korona stb. A nyereményeket már a húzás utáni napon teljes összegben fizetjük ki. Diszkrét pontos lebonyolítás. Tözsdsniegbizássk elintézése. Lomäardhitel fetoinkoek. és dr. Ordódy bankháza a m. kir, áll. osztálysorsjáték főelárusitőja, Budapest, IV., Aranykéz-utca 3. Äs István téglagyár részv. társ. elsőrendű tűzálló Sok gond megősgiti as embereket. I Ha azt akarja, hogy haja, bajusza, szakála ismét visszanyerje természetes régi színét, próbálja meg egyszer a méregmentes iana-hajfestc mely 17-féle színárnyalatban kapható. Gyártja: a Diana Kereskedelmi Rószv.-T. Budapest, V., Nádor-utca 30. CSE mely _ áll 2 9 udvari szoba, konyha ós mellékhelyiségekből, Belváros helyett Szentgyörgymezőn, vagy Víziváros környékén. Beköltözéshez hozzájárulok. — Cim a kiadóban. mindenhol kaphatók. Megyei főlerakat: „Esztergomi Behozatali és Kiviteli Rt "-nil Esztergom, Lőrinc-utca 6. szám. ^ egy üzletajtó. Külső kőragasztóval, vasalva, a belső üveg. Kétszárnyú. Bővebbet Árok-utca 21. sz. Tetőcserép, cementlap, mozaiklap, kútgyűrű, betoncső, vályú kapható az Esztergomi Ker. ós Iparbankban. Tetőcserepeink tartósabbak, könnyebbek ós olcsóbbak az égetett cserépnél. ^ egy udvari karospad ós egy fiókos­szekrény. Cím a .kiadóhivatalban. figyelmébe! Mindennemű szavatolt tiszta gazdasági és kerti magvak nagy raktára ^elmébe! Mindennemű gépolaj, festékek, tovotta­zsir és olajneműek nagy raktára Esztergomi Behozatali és Kiviteli Rt. Lőrinc-utca 6 sz. alatti üzletében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom