ESZTERGOM XXVII. évfolyam 1922
1922-05-06 / 52. szám
XXVII. évfolyam. 52. szám. Keresztény magyar sajtó. Szombat, 1922. május 6 POLITIK A í ÉS TÁRSADALMI LAP Megjelenik szerdán, szombaton és vasárnap. Előfizetési ára helyben és vidékre: Egy hónapra 20 K. Egyes szám ára: hétköznap 1 K 50 f, vasárnap 3 KFőszerkesztő : Homor Imre. Felelős szerkesztő: Gábriel István. Kéziratok es előfizetések Szent Lőrinc-utca 5. sz. alá küldendők. Hirdetések felvétetnek B «zarovits Gusztáv könyvnyomdájában. Hull a vakolat „a m. kir. posta esztergomi épületéről és az arra járó közönség elővigyázatosan kerüli ki az ütöttkopott házat, nehogy egy-egy darab a fejére essen az omladozó falból. Mintha ez az Esztergom legszebb részén, a Széchenyi-téren szomorkodó ház kirívóan dokumentálni akarná, hogy milyen szegény, lerongyolódott is ez a magyar állam. Ám Esztergom város közönsége nagyon is tudja, hogy mennyire szegény és porbasújtott a magyar haza, a rongyosság évekig tartó dokumentálását pedig nagyon feleslegesnek és az élni akaró magyar lélekre lehangolónak tartja. Hiszen mi elindultunk már a feltámadás útján, amelyen erőnk megfeszitósével ós teljes anyagi ós szellemi áldozatkészségünk kihasználásával tovább is akarunk haladni. A lerombolt, vagy megrongált tűzhelyeket is fel kell ópitenünk, az üszkös, kopott falakat be kell vakolnunk még akkor is, ha ez a munkálat nagy áldozatba kerülne. A kormányzat ki is adta a jelszót: épitkezzünk és hozzuk rendbe házunk táját, mert ez talpraállásunk első pozitiv jele. Igen, igen ! De vigyázzon a kormányzat, hogy ne kerüljön ellenkezésbe saját lelkiismeretével és némely e téren mutatkozó, kirívó mulasztásával ne könnyitse saját, kétségtelenül üdvös és jóakaratú szavának súlyát. Ha szegény is a magyar állam, de mindenképen rendbe kell hoznia a házatáját külsőleg is ós a kormányzat adja meg a tőle telhető tisztességes külsőt a m. kir. állam bizony sok viszontagságos időt végigszenvedett hivatalos épületeinek is. Nemcsak a szükség és a gazdasági célszerűség (munkanélküliség enyhitése stb.), de a magyar önérzet is követeli ezt. Mi a magyar kir. postát legszebb helyünkön, a Széchenyi-téren tiszteljük, — akarjuk, hogy a magyar államnak ez a háza is magán hordozza végre a feltámadás valamelyes jelét és nem akarjuk ismerni azt a kishitűsóget, amely a lelkünkben támad, valahányszor a postaépület faláról hulló vakolatot kerülgetjük. HIREK. Pénteken este 6 órakor a Kulturmozgóban Dr. Méretey Sándor gyermekklinikai orvos rendkivül érdekes és fontos felvilágosító előadást tart szülök és felnőttek részére, melyre felhívjuk minden érdeklődő figyelmét. Az előadásra a belépés ingyenes. * Választási biztosok az esztergomi és dorogi kerületben. A budapesti kir. Ítélőtábla keddi teljes ülésében rendelte ki a nemzetgyűlési képviselőválasztások biztosait. Ez alkalommal a dorogi választókerületbe Dr. Rudolf Béla kir. Ítélőtáblai birót, az esztergomi kerületbe Dr. Klie Antal budapesti kir. ítélőtáblai birót, Klie dr. helyetteséül pedig Dr. Boga Bálint esztergomi kir. járásbirót rendelte ki a választások vezetésére. * Eljegyzés. Zsolt Nándor eljegyezte vásárhelyi Wodianer Zsuzsit Budapesten. * Körút a cserkészkiállitáson. Kedves kép fogadja a belépőt a főgimnázium rajztermében. Jobbra lévő asztaloknál a cserkészeket pártfogoló fiatal hölgyek szorgoskodnak, hogy a cserkószbüffet kedvességót még vonzóbbá tegyék. Szép virággal diszitett asztalokon van felhalmozva mindaz, amit Esztergom társadalma e két napra ajándékul küldött a cserkészeknek. A terem közepén tágas hely a közönség számára, mig balra zászlókkal és teritőkkel diszitett részen a cserEsztergom választópolgársága megkezdte választási akcióját. Az Esztergomi Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának választmányi ülése. — Előkészületek Mátéffy Viktor megválasztására. Az esztergomi kereszténypárt f. hó 4.-én, csütörtökön este 7 órakor választmáuyi ülést tartott a legényegyestilet nagytermében, amelyet 7 óra után tiz perccel már zsúfolásig megtöltöttek a választmányi tagok. A földmives választmányi tagok a nagy dologidő dacára csaknem kivétel nélkül megjelentek. Különösen Szentgyörgymezőnek volt nagy képviselete. Nagy lelkesedéssel vették körül Mátéffy Viktort, a városnak egyetlen komoly ós számbavehető képviselőjelöltjét, aki szintén megjelent választói között. A gyűlést dr. Mike Lajos elnök nyitotta meg, aki beszámolt az elnökség eddigi működéséről ós az alapvető választási munkálatok elvégzéséről. Bejelentette, hogy a párt a győzelem biztos és nyugodt tudatával megy a választási küzdelembe ós nem szájjal, hanem számokkal fog dolgozni. Az elnökség 30 aláírási ivet váltolt ki, amelyek már javarészt megteltek a Mátéffy Viktorra szavazók ezreivel. Bejelentette továbbá az» elnök, hogy a választási kampány idejére Ferenc József út 24. szám alatt pártiroda áll a szavazók rendelkezésére. Itt a párttitkár hivatalos órákat tart ós a központi vezetőség telefon útján az egyes szavazókörökben alakult pártszervezetek elnökeivel és titkáraival állandó összeköttetésben lesz. Tátus János, Sztahovits Jenő, Dr. Trinkl Kálmán ós többek felszólalása után a választmányi ülés elhatározta, hogy a hét szavazókörlet kibővített vezetősége vasárnap délelőtt 9 órakor együttes gyűlést tart a legényegyleti nagyteremben. Majd az értekezlet lelkes hangulatban véget ért. kész-kiállitás. Még csak készül, véglegeset még nem mondhatunk, de §,nnyi már is látszik, hogy itt törekvő lelkek fáradságos munkái hirdetik a reményt egy jobb, egy munkásabb Magyarország felé. Hátul a cserkész-sátrak, a felszerelések közt nagy buzgalommal dolgoznak még a kis cserkészek azokon a tárgyakon, melyeket nagy elfoglaltságuk miatt még nem tudtak elkészíteni s fognak dolgozni az egész kiállitás alatt is, hiszen ez a kiállitás folyton fejlődik ós készül ós változik ós készen nem lesz soha, mivel a szorgos cserkészkezek mindig többet ós többet fognak termelni. A magyar jövő hajnalhasadása ez ! Akik az ifjúság lelkét sokra értékelik, nézzék meg eme munkáikat l A kiállitás nyitva szombat déli 12 órától és vasárnap reggel 9-től este a színielőadás végeztéig. * KÖZÖS szentáldozás. Az esztergomi tanult férfiak Mária-Kongregációja f. hó 7.-én, vasárnap reggel 8 órakor közös szentáldozást tart a Szentferencrendiek templomában, melyre a tagok megjelenését kéri a vezetőség. * Ülés a dorogi választókerület ügyében. Esztergom vármegye központi választmánya a felszólalások tárgyában hozott határozatok ellen beérkező panaszok illetékes helyre leendő felterjesztése s a dorogi kerület részére leendő elnökválasztás céljából f. évi május hó 6.-án, szombaton délelőtt" 11 órakor az alispáni hivatalos helyiségben ülést tart. * Megnyílt az Anya- és Csecsemővédelmi Akció kiállítása. A városháza árkádjai alatt ritka ós tanulságos látványosságban van most része Esztergom közönségének. A megyeháza körülményesebben megközelíthető ós egyszerűbb emberek által nem szivesen felkeresett terme helyett ugyanis itt állították ki azokat a szemléltető képeket, amelyekből minden rendű- és rangú ember rengeteg sokat tanulhat s amelyek az Amerikai Vöröskereszt Magyarországi Anya- és csecsemővódő-akciója kiállításának főanyagát képezik. A kevésbbó tanult ember a képek szemlélete által helyes higiéniai ós gyermeknevelési ismeretekkel gyarapodik, a műveltebb ember a bőséges grafikonok tanulságaiból okulva erősödik helyes életnózetóben, sőt van szemléinivalója a művészetek barátainak is, mert igen sok szemlóltetőkép eredeti rajz, vagy festmény, melyek művészi hatását legfeljebb csak az itteni környezet szokatlansága rontja. Igen tanulságosak azok a fónyképnagyitások is, amelyek egyes gyermekbetegségek okait, fellépését illusztrálják ós valósággal elrettentő példákban, ábrázolásokban látjuk e képek során az alkohol ós a venereás betegségek pusztító hatását a szülők ós utódokban egyaránt. A képek egy része az amerikai kivándorlók statisztikáját szemlélteti s jut hely a legelemibb életmentési módok ós eszközök megismerésére is. A közönség már az első napon is, százával tolongott e képek előtt s a kiállitás hatása még élénkebb lesz szombaton, amikor azt a hetivásárra bejövő környékbeliek is megszemlélhetik. Egy-egy kép érthetőbben beszél minden hosszadalmas fejtegetésnél és népünk bizony erősen rászorul a helyes csecsemőápolás tudnivalóinak népszerű ismertetésére nemzetünk ós fajunk sikeres megóvása, egészsége szempontjából is. A kiállítással kapcsolatban péntek este 6 órakor a Kultur-mozgó ban ingyenes ismeretterjesztő előadás lesz a nagyközönség részére „A csecsemő és gyermeknevelés egészségtana" cimmel, melyet Dr. Móretey Sándor gyermekklinikái orvos tart. ^Vasárnap d. e. 11 órakor pedig a vármegyeháza dísztermében lesznek nivós előadások. „A nemzeti nevelés fontosságáról" Dr. Walter Gyula c. püspök, nagyprépost, az „Alkoholizmus mint társadalmi kórdós"-ről pedig Obermüller Ferenc főreáliskolai igazgató fognak előadást tartani. * Színielőadás Szentgyörgymezőn. Az Esztergom-Szentgyörgymezői Katholikus Olvasókör műkedvelő gárdája f. évi május 7.-én (vasárnap) este 8 órakor jótékonycólú színielőadást rendez, melyre a kör tagjait ós a nagy közönséget tisztelettel meghivja az elnökség. Szinre kerül ííákosi J.: „Éjjel az erdőn" cimű népszínmű. Helyárak : I. hely 30 kor., II. hely 20 kor., III. hely 15. kor., állóhely 10 korona. * A csavargőzösjárat — mint értesülünk — f. hó 10.-én fog megindulni. * Színészek Esztergomban. .Alapi Nándor, a székesfehérvári „ Vörösmarthy-Szinház igazgatója színtársulatával városunkban pünkösd utáni csütörtökön a „Magyar Király"-ban kezdi meg előadásait. * Kis hirek Magyarországról és a nagy világból. A pápa és Grasparri bibornok-államtitkár legközelebb a Vatikánban fogadják Csicserint, akivel a kath. missionáriusoknak Oroszországba való bebocsájtásáról tárgyalnak. — Budapest központi választmánya a budapesti választások határnapjának június 3.-ról előbbre való helyezését kérelmezte. — Az uj lakásrendelet megjelenését május közepére halasztották. — Az Üllői-úti Ferenc