ESZTERGOM XXVI. évfolyam 1921
1921-09-28 / 112. szám
tudtak. Kikutatták, hogy a környéken kik a legnagyobb adófizetők s azokat az egyes hivatalcsoportok fölosztották maguk között. Ezeket személyesen fölkeresték és rábeszélték, hogy irgalomból fizessék meg az adójukat. Különösen a nagyobb ipari ós kereskedelmi cégek hajoltak a jó szóra. Majd megállapították az adókivetés napját s amikor az adót vitték be az adóhivatalba, a pénzzel együtt érkeztek az érdekelt tisztviselők nyugtái is. Itt csak az adótárnokkal kellett a dolgot elintézni. Azonban ilyen uton is csak 2—2 havi késedelemmel lehetett a fizetések egyrészét kézhez kapni. * A „Zászlónk" folyó tanévi 1. száma válogatott gazdag tartalommal megjelent. Hosszabb cikkben emlékezik meg Danteról, az elhunyt Riedl Erigyesről, közöl továbbá verset, regényt, humoros cikket ós sok mást. Egyes szám ára 6 korona. *jA „Magyar Nép", Rákosy Béla kedvelt képes családi lapja legújabb, 39.-ik számában szebbnélszebb fényképfelvételeket közöl a hűvösvölgyi uj gyermekotthonról, az éhező oroszok segélyezéséről, a nemzetközi úszóversenyről, a világ egyik legnagyobb repülőgépéről, stb. A szövegrészből kiemeljük Hungarus „Szilánkok" c. rovatát, Havas István versét, Barcsai Fehér Géza illusztrált novelláját, Paulini Béla tréfás gyermek elbeszéléseit, Gulyás József irredenta regényének folytatását, a gazdag hir-, gyermek- és gazdasági rovatot. A „Magyar Nép" előfizetése negyedévre 60, félévre 110 korona. Egyes szám ára 5 korona. Mutatványszámot készséggel küld a kiadóhivatal. Budapest, Szentkirályi-utca 30. *A „Színházi Élet" e heti száma a Vigszinház reprizóről a Falu rosszáról számol be. A szinház gyönyörű diszleteit, a káprázatos kosztümöket, a darab legszebb jeleneteit látjuk viszont a Szinházi Életben. Móricz Zsigmond, Karinthy Frigyes, Szép Ernő, Kálmán Jenő, Lukács Gyula, Fodor Oszkár ós mások irták a Szinházi Élet cikkeit. Kottamelléklet, színdarab, hatalmas mozirovat van még Incze Sándor népszerű hetilapjában, melynek ára 10 korona. Előfizetési dij negyed évre 115 korona. Kiadóhivatal Budapest Erzsóbet-körut 29. — Préselt szalmát, szállítunk minden menynyiségaen vidékre is. Altalános takarmányforgalmi vállalat, Budapest VII. István-ut 25. Ideiglenes telefon József 14—03. = Uri család gyermekei meiló vidékre óhajt alkalmazást nyerni jólnevelt úri leány 4 polgáriskolai végzettséggel. — Cim a kiadóhivatalban. == Lakásért hazmesteri állást elfogad állami alkalmazott. — Cim a kiadóhivatalban. == Megérkeztek az őszi női és férfi ruhakelme újdonságok Vermes Ignác divatárú üzletébe ; mindenkinek saját érdeke, hogy ezeket megtekintse. A dús választék meglepetést fog kelteni. Többek között nagy választék érkezett francia divat-flanelból uj kimintázásokban. Hazai gyártmányú házi szőttes törülközőkből és szakajtókendőkből dús választók. Az árak olcsóbbak, mint Budapesten. SPORT. Atlétikai versenyt rendezett vasárnap d. u. a Move-pályán a m. kir. 3. kerékpáros zászlóalj igen szép siker mellett. Az érdeklődők körében ott láttuk a rendező katonai előkelőségeken kivül a vármegye, a város, a tanügy, a rendőrség, csendőrség, pénzintézetek, kereskedő- ós iparostársadalmunk képviselőit. Esztergom szépeit, mamákat és leányaikat majdnem teljes számban, A Magy. Atlétikai Szövetség képviseletében Dr. Hóder Imrét, a Spárta igazgatóját. Örömmel láttuk, hogy az atlétika, ez a nálunk mostoha gyermek, ilyen szépszámú közönséget vonzott. Tagad hatatlan, hogy e tekintetben sok érdeme van a vendégszereplő katonai zenekarnak is, amelynek szép játéka igen csalogató volt. A közönség sem maradt adós. BŐven osztogatta, tetszésnyilváiiitó tapsait. Miután a zenekar felfokozta a közönség érdeklődését, kezdetét vette a legénység nemes versengése a 100 m. sikfutás döntő futamával. (Az előfutamok délelőtt voltak). Győztes : Sz. Kovács Sándor 13 mp., 2.-ik Pucher Géza. A kézigránát távdobásban 8-an vettek részt. 3—3 dobás után 1-ső Fadgyas Sándor 48 ós fél méteres dobásával, 2-ik Tóth Mihály 47*90 ni., 3-ik Boruss Mihály 46'50 m.A magas ugrásban első Geley Illés tizedes 1'40 m., 2-ik Onyaczky János orv. 1'35 m. A 200 m. sikfutás döntőjében első Czimer János tiz. 25'7 mp., 2-ik Nagy Mihály közv. Súlydobásban első Tóth Mihály 8*88 m., 2-ik Górich N. tiszth. 8*40. Hat résztvevő. Eközben megérkeztek a teljes katonai felszereléssel gyaloglók 8 km-es utjukról. Három csapat versenyzett. Az érkezőket zeneszó fogadta. Amint elvonultak a tribün előtt, a közönség lelkesen tapsolt s ők feszes tartásban haladnak el. A harmadik csapat teljes számban érkezik. A előbbi jelenet ismétlődik. A vezető Mészáros őrmester „vigyázz"-t kiált. A kipirult legények összeszedik minden erejüket. Ebben a pillanatban az egyik legény kimerülten összeesik. Az egykori maratlioni győztest juttatta eszünkbe ez a ritka kötelesség-teljesítés. A legszebb dicséretet érdemli. Amig ilyen katonái vannak a magyar hadseregnek, addig a pokol kapui sem vesznek rajta erőt. Kihirdetik az eredményt. Győztes a harmadszorra érkező század csapat Mészáros őrmester vezetővel. Ez 73 perc alatt tette meg a 8 km-es utat. 2. az először beérkezett csapat II. század Engelbrecht tiszthelyettes vezetővel (74 perc). A 400 m. síkfutásban 1-ső Hambalek József 56 mp. 2.-ik Fodor Péter tizedes. Távolugrásban 1-ső Stampf András 4.85 m. 2.-ik Varga István 4.75 m. A 800 m. síkfutásban 1-ső Hanszkó Kálmán 2.-ik Fekete János. Gerelyvetésben 1-ső Dudás Rezső 30 m. 2.-ik Boruss közv. 27.80 m. Kézi gránát cóldobás: 1-ső Kalmár S. tizedes 2.-ik Rácz György. A 9 X 100 m. stafótafutásban 1-ső a II. század (2 p. 4 mp.) 2.-ik a géppuskások százada. Ezután a győztesek felvonulása következett. SZÍVÓS "Waldvogel ezredes vm. kat. parancsnok lelkesitő beszédet intéz hozzájuk. A vándordijat nyert gyaloglókat a dij megtartására, a többieket pedig annak el hódítására sarkalta. Megköszönte a vándordijat (szép bronzszobor márványalapzaton) az adományozó Orsz. Atl. Szövetségnek, a fáradságot a tisztikarnak, a gondos rendezésért és a legénység tanításáért, a közönségnek a jóleső támogatásért, valamint a Magy. Atl. Szövetségnek a képviseltetósért. Aztán valamennyi győztesnek érmet adott. A katonazene hangjai mellett oszlott szót a közönség egy kellemesen eltöltött délután emlékeivel, a kiképzéssel fáradozó tisztek pedig .'azzal a jóleső érzéssel, hogy érdemes fáradni a sok nyers erőt rejtő legénységgel, mert a fáradság folyton növekvő sikerrel kecsegtet. Keresztény üzlet! Szabott árak! Értesítés, Pontos kiszolgálás! Van szerencsénk értesiteni a n. é. közönséget, hogy az esztergomi keresztény asztalosmesterek szövetségbe tömörültek s Esztergomban, Kossuth Lajos utca 52. számú házban saját kószitmónyü bútorraktárt létesítettek. — Raktáron tartanak mindennemű bútorokat, garantált szolid kivitelben. Ugyanott elfogadnak megrendeléseket is. Nagybecsű szives támogatást kér teljes tisztelettel az Esztergommegyei Asztalosmesterek Szövetsége. A keresztény-mag ar iparo-társadalom megerősödését segíti elő, ha eég-ünket párto ja ós másoknak is aánlja. Öl« J A „Sanitas" házi gőzfürdő, literes stb. ÍüiH,Cft.\S üvegek s egy nagy szekrény Szent János utca 14. szám alatt. MIHÁLYFI LIPÓT esz es eras Esztergom, Rákóczi'tér 2. (Kis-piac). Ertesitem a városi és vidéki n. ó. közönséget, hogy 1885. óta fennálló ékszerüzletembe bevezetem az órásságot. Elvállalok mindenféle zseb-, fali és ébresztő órákat javításra egy évi jótállás mellett. I nnypn I nem, de olcsóbban, mint bárhol mégis Ily J GIL csak GiegSer Ferencnél, e város legolcsóbb árúházában (Esztergom, Kossuth Lajos u. 14. sz. alatt, vásárolhat. Mérsékelt áron kaphatók iskolatáskák, palatáblák, tolltartó tollszár ós iramok, számológépek, iskolahegedük és ezek alkatrészei, hurok, kulcsok, pénz- és cigarettatárcák, zsebkés és evőeszközök, fog- ós ruhakefék és különböző háztartási cikkek. — Tegyen egy próbavásárlást és meggyőződhetik hirdetésem valódiságáról ! Hölgyeim! Ha elegánsan ondolált frizurát óhajtanak, úgy fésülködjenek Jakob ek Jenő úri- és hölgyfodrász Széchenyi-tér 17. szám alatt újonan átalakitott modern hölgyfodrászatában. Hajmosás és szőkítés. — Villanyos hajszárítás. Szép és gyors manikürözés! Házonkivüli fésülést jutányos árban vállalok. k két egybeépített, cseréppel fedett ^ sertésól kifutóval és keményfapadlóval ellátva. — Bővebbet Ferenc József út 61. szám alatt. Hutai Oltott méSZ kicsinyben ós nagyban állandóan kapható az Esztergomi Kereskedelmi ós Iparbanknál. TetŐCSerép, cementlap, mozaiklap, kútgyűrű, betoncső, vályú kapható az Esztergomi Ker, és Iparbankban. Tetőcserepeink tartósabbak, könnyebbek és olcsóbbak az égetett cserépnél. egérkeztek 35 az őszi női kalapdivat újdonságai óriási választékban az Esztergomi Fogy. és Ertékesitő Szövetkezet rövidárú osztályába Széchenyi-tér 16. sz. orgalmi adóhoz szükséges előírás szerinti pénztárkönyv kapható Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. A közönség figyelmébe! Van szerencsém értesíteni a város nb. közönségét, hogy elvállalok minden, szakmámba vágó lakatosmunkát és javitásokat. Továbbá állandóan raktáron tartok különféle tűzhelyeket, üstházakat, forgókómónyeket ós biztonsági zárakat mólyen leszállitott áron. A nagyérdemű közönség szives pártfogását kéri Havas Sándor mű- ós épületlakatos ^illanyeró're berendezett sodronyfonó üzeme Német-utca 8. sz. es joerson kaucsuksarok újonnan leszállított árai: 0 1 2 3 4 5 6 egész 13— 14.50 16.— 18.— 21.— 26.— 30.— 7 8 9 10 34.— 38.— 40.— 44.— 0 12 3 kerek 10.— 11.50 13.— 14.— Barna 25 százalókkal drágább. Kapható: Schwach Sándornál.