ESZTERGOM XXV. évfolyam 1920

1920-12-25 / 226. szám

Ezen szám. ára 2 korona. XXV. évfolyam. 226. SZám. Keresztény magyar sajtó. Szombat, 1920. december 25. SZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP AZ ESZTERGOMI KERESZTÉNY NEMZETI EGYESÜLÉS PÁRTJÁNAK HIVATALOS LAPJA Megjelenik szerdán, szombaton és vasárnap. Előfizetési ára : Egy hónapra 10 K, vidékre 14 K. AQ Q7__m S-Tíi • hétköznap 80 fillér, Cö oL,<xLH dl d • vasárnap 1 korona. Egy Főszerkesztő : Homor Imre. Felelős szerkesztő : Gábriel István. Kéziratok és előfizetések Lőrinc-utca 5. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvnyomdájában. Békevágyak. Irta: Dr. Lepold Antal. A világháború összeomlása óta harmadszor ünnepeljük a karácsonyt. S nincs békénk. Csillagtalan, szomorú éj a karácsony éjszakája. Sötét gyűlölet fogcsikorgatása ; a száműzöttek, hazájukat siratok, a nyomorgók jajjá hallatszik. Hihetetlen álomként jelenik meg előttünk °a régi boldog karácsony, mikor minden család, város«és ország a szeretet engesztelő olvadásában merítette el a szivét. Még a háborús évek karácsonyfái alatt is több megértés, lelki nyugalom és reménység lakott, mint most, mikor a béke gúny, a szeretet hazugság lett. S miért e fájdalmas változás? Talán a karácsony örök eszméje eltűnt, a szeretet igaz forrása elapadt, a betlehemi istálló isteni kisdede mást tanit, a fehér égi angyalok új éneket kezdtek? Nem és ezerszer nem. A karácsony ma is a Béke Fejedelmének születését jelzi, aki gazdasági, faji és osztályharcok, királyok és népek, családok és személyek viszálykodása ellen új törvényt — a szeretet törvényét hozta a világra. Az angyalok ma is békét hirdetnek a jóakaratú embereknek. Hanem az emberek változtak meg. Uj lelkület uralj a a világot, amely nem a betlehemi Krisztus szelleme. Az ötéves háború kimondhatatlan szenvedése megérlelt valami erős hajlamot a békére, a testvériségre. Szép igék hangzottak avatott ajkakról a tűzkeresztségen átment emberiség boldogabb korszakáról; a jog, igazság és szabadság uralmáról; az «rősebbek megfékezéséről, a gyöngék védelméről, népek önrendelkezéséről, győzők és legyőzöttek barátságos kézfogásáról. De amint a küzdelem eldőlt, a győző megfeledkezett minden ígéretéről s kiméletlenül fojtogatni kezdte az áldozatot. Elvette vagyonát, korlátozta szabadságát, elnyomta a nyelvét, országát szétdarabolta. S nem elégedett meg bosszúvágyának pillanatnyi kielégítésével, hanem hosszú évtizedekre tervezi a kizsákmányolás, az elnyomás munkáját, hogy ellenfele soha erőre ne kapjon s vissza ne vághasson. Kitűnt, hogy a népek harcában nincs keresztény erkölcs, csak az erő és a hatalom dönt. Az 1920-ik karácsony után is odajutott vissza a világ, hogy a győző a mérlegre vágja kardját avval a velőtrázó kiáltassak: Jaj a legyőzötteknek ! Épen úgy, mint a kegyetlen pogány hadvezér — Brennus — tette. A győző akarata a törvény, az igazság, a jog. Magyarország saját testén érzi e szörnyű elmélet következményeit. Semmi mentséget nem fogadtak el. Ártatlanságunk a háború fölidézésében, hűségünk, becsületes küzdelmünk, hősiességünk, történelmi jogaink, földrajzi egységünk, nemzetiségeink ragaszkodása az országhoz, nyomorúságunk, gazdasági életünk lehetetlensége a Csonka-Magyarországon mit sem használt. Biráink jéghideg arccal hallgatták védekezésünket s átnyújtották változtatás nélkül az előre megirt Ítéletet. Nekünk nem lehet igazunk, mert ellenségek vagyunk s jutalmazni kell azokat, akik ellenünk harcoltak vagy az utolsó percben tőlünk elpártoltak. S mi kénytelenek voltunk az Ítéletet elfogadni és a magunk részéről is ratifikálni. Ilyen Ítélettel kezünkben állunk ma a karácsonyi éjszakában, a vonagló magyar földön, az ország szélén maradt Esztergom városában. Tompa fájdalommal nézzük a karácsonyfa reményről beszóló zöldjét; a gyertyák világa nem tud a lelkünkbe világitani. Az esztergomi bazilika, amely hajdan az ország központját jelentette, úgy hat az éjben, mint egy amputált ország halálos sebhelyén az óriási daganat, a Duna az ország elfolyó vére. A Duna mentén mintha az éjszakán fehér szellemek beláthatatlan sora állana föl az innenső és a túlsó parton s néma szomorúsággal integetnek egymásnak. A hős magyarok szellemei, akik egy ezredéven át együtt védték az egész nagy Magyarországot. A szellemeket nem kötik a fizikai korlátok. Egymáshoz szállnak a Dunán át s a karácsonyi köszöntéssel üdvözlik egymást: Béke nektek. S e szellemtalálkozás vigasztalás nekünk. Egyetértő, egymáshoz vágyó szellemek laknak mindkét oldalon s azok minden akadályon keresztül találkozni fognak. Lesz még békeünnep ezen az áldott földön. Lesz ismét karácsony, amikor a magyar az egész Magyarországon hálatelt és örvendező szivvel siet az Üdvözítő jászoSz. Szylveszter estéjén. Irta: Dedek Creseens Lajos. Olvasom, hogy az esztergomi turisták, akik pedig nemrégen mondották ki, hogy a trianoni békére való tekintetből ez évben nem fognak táncolni, családias jellegű Szylveszter estére készülnek. Olvasom azt is, hogy a Move, melynek élén vezető fériiaink állanak, ugyancsak kedélyes Szylveszter estét rendez. Bizonyára hallani fogom, hogy az Ébredők, akik táncolva ösmerkedtek, hasonló szándókkal vannak. Valószínűnek tartom bizonyos előjelekből, hogy ezeken az estéken lesz majd családias malac-sivítás, kedélyes kéményseprősködés, no meg kivilágos virradtig bostonozás ; mert hogy már ez manapság a keresztóÁy ós nemzeti gondolat alapján létesült egyesületeknél igy szokás. Kenyér, az nincs ; ruha, az nincs és ha van, megfizethetetlen az ára. A pénz, legalább igy mondta az új pénzügyminiszter, rohadt; hitel, az nincs, de van adósság bőven. Mindenfelől a nyomor, a szenvedés int, könyörgő kezek nyúlkálnak felénk, de mulatság, de vigalom van túlostúl bőven. Vagy talán rémeket látok? Lázálmok gyötörnek csupán ? Igy kell lennie, mert hiszen azok, akik mulatnak, akik vigadnak, bizonyára jobban és máskép látják a világ folyását. Szegóny Csonka-Magyarországom, ne búsulj tehát, ne fájjon tőrrel átvert szived. Hallod, miként süvít bele az újesztendő rózsás ködökbe burkolt hajnalába a diadalmi himnusz: Kicsiny nekem ez a ház . . . Kirúgom az oldalát . . . Hej tralala hopszasza . . . Hopszasza, tralala . . . A lépten-nyomon fel-feltünedező külföldi missziók árgus szemekkel néznek és — látnak. Nézik ós látják a mulató nemzetet és gyors szárnyakon repül a posta: Nincs baj CsonkaMagyarországon, életképes ez a nép, mert hiszen mulatva mulat. És megremeg a szive annak a szegóny magyarnak, kit nemzetiségéért oláh bottal simogatnak; ki sutba vetheti nagy pénzzel és sok verejtékkel szerzett diplomáját, hogy a tímárság, vagy más nemes mesterség életmentő deszkájához kötözze tengődő létét. Epedve vágyik hozzánk vissza az a lélek, akinek magyar sóhajtására is' adót vet a prágai cseh kormány. Csak mulassatok urak és hölgyek, csak mulassatok. Ez kétségtelenül a legjobb út, a legbiztosabb ösvény. Ezen egészen bizonyos, hogy gyorsan eljutunk oda, ahol a: Nem, nem soha! az ősi virtuskodás jelszavává: Soh' se halunk meg ! — vedlik át; clZZíi EL divatos kurjantássá, amelynek zöngése mellett kisiklott a közép- ós kisbirtokosok táncoló talpa alól a föld. Nekem azonban és mindazoknak, akiknek a nemzeti gondolat ós a keresztény *eszme nem pezsgő és zengő cimbalom, kik nem azért vagyunk keresztények, mert meg vagyunk keresztelve, vagy mert ezen a réven most vezórszerepet leUbt játszani, hanem azok vagyunk erős ós szilárd meggyőződésből, szívből ós lélekből, — engedjék meg nekünk, hogy ezen a Szylveszter estén kövessük az egyház intő szavát, szálljunk magunkba, vessünk számot, adjunk hálát Istennek az elmúlt esztendőért ós esdve kérjünk új erőket az új küzdelmekhez. Amily igaz, hogy a nemzetek szerencsétlensége a nemzetek vétkeiből származik, épp oly igaz az is, hogy a népek boldogulásának, érvényesülésének kovásza .egyedül a népek ősi erejéből, faji jellegéből fakadó céltudatos tevékenység lehet. A népek elismerésének, érvényesülésének nagy küzdelme nem a diplomaták zöld asztalánál, nem is a harcmező véres porondjain, nem a trianoni márványpaloták falai közt dől el. Ezt a küzdelmet maguk a népek döntik el a világ nagy forgatagában, amelyet a nemzet megnyilvánulásának, a nemzetközi érintkezésben való szereplésnek nevezünk. Mindannyian, akik a népet alkotják, a legjelentősebbek épp úgy, mint a legjelentéktelenebb ek: a termelők ós fogyasztók; a tudósok, az írók és az olvasók; a munkások, iparosok ós kereskedők; a lelkészek, hivatalnokok, tisztek és az utolsó szolga, napszámos ós közvitóz; a tanárok, tanitók és a tanulók mind-mind számottevő tényezői e nagy küzdelemnek. Minden egyesnek modorát és viselkedését, közeledésének, fellépésének módját, megnyilvánulásait, cselekményeit, munkálkodásait ós henyélését, erényeit és bűneit, jellegzetes nemzeti kiváltságait és azok elkorcsosulását, vagy nemzeti jellegzetes hibáit és tökéletesedésre törő akarásukat, mindmind fontra vetik, bírálgatják, dicsérik vagy