ESZTERGOM XXV. évfolyam 1920

1920-03-11 / 58. szám

utóbbi időben is több izben tett kisérletet poli­tikájának Anglia felé való orientálására. Az an­gol Labour Party programmjának legfontosabb követelése éppen a békeszerződós reviziója. Neuilly-ből az a szikratávirat érkezett, hogy a magyar ellen javaslatokat gondosan megvizsgálja az ántánt. * Hogyan szökött meg Szabó Pista? Érde­kes részletet tudtunk meg Szabó Pista szökésé­ről. Amikor ugyanis a leleményes vörös kolom­pos megszökött, nemcsak a rendőrség hivatalos közegei, hanem katonák is jelen voltak. A rend­őrök lelkiismeretesen őrizték a foglyot, elől ment az egyik, hátul a másik rendőr, középen pedig Szabó Pista ballagott. És hogy Szabó Pista mégis megszökhetett, az talán épen a túlfűtött rendőri és katonai kötelességteljesítés szerencsétlen össze­ütközésén múlott. Az elől lépegető rendőrt egy katonai őrjárat igazolásra szólitotta. A rendőr erre hivatalos móltóságát sértve érezte, kijelen­tette, hogy fogolykisérő és nem igazolta magát. Erre élénk szóváltás ós zavar keletkezett és ezt a zavart használta fel a ravasz Szabó Pista a szökésre. Mire a rendőrök ós katonák kedélye lecsillapult ós körülnéztek, a féltve kisórt fogoly nem volt sehol. * Talált hordók. Kedden délután Holop Ist­ván esztergomi lakos a láposi kútnál 1 darab fertályos és 1 darab söröshordót talált. A hordókat igazolt tulajdonosa átveheti a rendőrségen. * Szigorú törvény az árdrágítók ellen. (V.) A Károlyi-uralom alatt egy néptörvény az ár­drágító visszaélések miatt folyó ügyek tárgya­lási rendjét akként szabályozta, hogy a törvény­szék hatásköréből a büntetőjárásbirósághoz utalta a bűntetteknek vagy vétségeknek minősíthető eseteket, a kisebb vétségeket és kihágásokat pe­dig rendőrbirói ítélkezés alá vonta. Tekintettel arra, hogy az 1920. évi I. törvénycikk a nép­törvényeket hatályon kivül helyezte, az állam­ügyészség akként intézkedett, hogy a most fo­lyamatban levő ós a büntetőjárásbiróságnál tár­gyalásra kitűzött ügyeket ne intézzék el, hanem be kell várni azt a legközelebb megjelenő ujabb törvényes rendelkezést, amely az árdrágitási ügyek tárgyalását ós a büntetési tóteleket is szabályozni fogja. * Elveszett egy gyöngyház-olvasó kedden délután a Kisdunaparton. A becsületes megta­lálót kérjük, hozza a szerkesztőségbe. LEGÚJABB. Vörösödő Kassa. (N. U.) Kassáról olyan hirek érkeznek, hogy az ottani helyzet rendkívül nyugtalanító a pol­gári lakossággal szemben. Az osztályharc kiéle­sedése, amely a cseh hadsereg fegyelmezetlen részeiben is támogatásra lel, már több súlyos összeütközésre vezetett az úgynevezett burzsoázia ós a proletárelem között. Ezt a mozgalmat a Kassára menekült magyar kommunisták intézik s ezek sikerében rejlik a büntetése annak a két­színű politikának, melyet ily elemek megtűrósóvel a prágai kormány tanusit. A „fehér terror" francia cáfolata. A „La Croix", a francia katholikusok lapja egyik legutóbbi számában „La Terreur blanche en Hongrie" cimmel cikket közöl, mely szembe­száll azokkal a célzatos hírekkel, amelyek min­denáron azt szeretnék feltüntetni, hogy Magyar­országon fehér terror van. A cikk kifejti, hogy ezeket a híreket a Bécsben menedéket talált bolsevisták terjesztik, hogy ezáltal a keresztény kurzusnak árthassanak. A vádak igaztalanságá­nak kimutatására közli a lap a Kohn-Kerekes­ügy hiteles tárgyalását a budapesti törvény­széken. Északi népek a népszövetségben. A svéd minisztertanács elhatározta, hogy megteszi a szükséges lépéseket, Svédországnak a népszövetségbe való felvételére. — Norvégia csatlakozásáról szóló okmányt a napokban adják át Londonban Sir Eria Drumant kezeihez. Haller miniszter a helyzetről. Haller István kultuszminiszter a helyzetről a következőleg nyilatkozott egy újságíró előtt: „Azok a kisgazdapárti képviselők, akik vállalták a feladatot, hogy egy egységes kormányzópárt útját egyengetik, vagy meghallgatásra, vagy visszautasításra találnak. Akár az egyik a másik eshetőség következnék be, ők és mi meg fogjuk csinálni az új kormányzópártot. Ez nem fúzió, nem egyesülés, hanem új pártalakitás, amelyből ki kell maradniok azoknak, akik a saját hatal­mukat keresik, akik túlzók, akik a guvermen­tális pártba nem valók. Ez pedig meg fog tör­ténni. Apponyi távirata. (U. N.) Ugy értesülünk, hogy Apponyi Al­bert gróf Parisból táviratot küldött a kormány­zónak, mely szerint odakünn a békekonferencia munkájára rossz hatással volna, ha a magyar kormány mostani összeállításában ós vezetésében lényeges változások történnének. A béke reviziója. A „L' Humanitó" irja: A magyar béke reviziója aránylag könnyű, mert ezt a békét még nem irták alá. Annyi bizonyos, hogy a neuillyi bókefeltótelek éppen annyira imperialista célokat követnek, mint a versaillesi béke. 6687/1919. tan. sz. Hirdetmény. A kincstári dohánytermelők tudomására hozzuk, hogy az idei . dohánytermelés kezelési ós megőrzési nehézségeire, valamint általában a mostani rendkívüli viszonyokra való tekintettel a nagytekintetű magyar dohányjövedóki köz­ponti igazgatóság folyó hó 8.-án kelt 15.593/1. számú rendelettel megengedte, hogy azon dohány­termelők, akik folyó évi dohánytermésüket meg­felelően osztályozni nem képesek, dohányukat kivételesen az idei beváltáskor ós osztályozat­lanul, de csomózott állapotban szállíthassák be a beváltás céljából. Ezen dohányok átlagárai a következők: Nehéz leveleknél (tiszai debr.) mm.-ként 400 korona. Könnyű leveleknél (kerti) mm.-ként 550 korona. A dohányoknak csomózatlanul való beszál­lítása ez idén engedélyezve nem lett. Esztergom, 1920. évi március hó 9. Dr. Antóny Béla s. k., polgármester. Szőlőföldek eladók Pifkó Ignác vendéglősnél Esztergom, Simor János utca 42. sz. Sürgősen eladó egy szép szalon villanycsillár, egy három- és egy kétágú villanylámpa, két masszív vas töltőkályha tűzálló betéttel és vaspléh csövekkel,valamint egy teljes üzletberen­dezés a volt nagytrafik helyiségében. Egy szoba és konyhából álló lakást keres fiatal házaspár azonnali vagy ápr. elseji behurcolkodásra. Szives ajánlatok a kiadóhivatalba kéretnek. > Á KORONA mozgőfényképszinház műsora: Csütörtökön: A frakkos betörő. Bűnügyi történet 2. részben. II. rósz 5 felronásban. Főszereplő: Luis Ralph. j Az előadások kezdete köznapokon % hl és Va9 S órakor, vasár- ós ünnepnapokon 3, 5, 7 ós ( \ 9 órakor. ^ Drótfonatok kert és baromfiudvar bekerí­téséhez kaphatók HAVAS SÁNDOR mű- és épület-lakatos sodronyfonó üzletében Német-utca 8. sz. A CORSO-MOZGÓ műsora: Szerdán, 10-én és csütörtökön, 11-én Gaumont-film! Embervadak. (Álarcos ember.) Szinmű 5 felvonásban. A főszerepben René Crestó. Az előadások kezdete hétköznapokon 6 és */i9 órakor, vasár- és ünnepnapon 3, 5, 7 és 9 órakor. MAGYARY LÁSZLÓ cserépkályha- és edény-gyára Esztergom, Deák Ferenc-utca 36. 1 Állandóan kaphatók új cserépkályhák egyszerű és díszes kivitelben. I Kályhák és tűzhelyek javítása jól és gyorsan % eszközöltetik. 1 Háziszolgának 16—18 éves fiú vagy hadirokkant azon­nal felvétetik a Buzárovits-nyomdában. Kölcsönkönyvtár 5000 kötet .TK. szépirodalmi és tudományos müvekből. Havi 10 korona előfizetés mellett 30 kötet könyvet olvashat havonta. Előfizetések f. hó 15-én kezdődnek. Minden megjelent újdonság a kölcsön­könyvtárban olvasható lesz. Tatarek József könyv- és zeneműkereskedése Esztergom, Széchenyi-tér. (Takarékpénztár-épület.) •

Next

/
Oldalképek
Tartalom