ESZTERGOM XXV. évfolyam 1920
1920-03-05 / 53. szám
kedés azon, cseh megszállott területeken uralkodó zavarokkal lehet összefüggésben, amelyekről a közönség körében már napok óta fantasztikus hirek vannak forgalomban, de amelyekről hiteles értesüléseket egyáltalán nem sikerült beszereznünk. * Március 15.-e Auguszta-bányatelepen. A bányászok műkedvelő gárdája méltóképen készül megtartani a szabadság ünnepét. A „Talpra magyar" és a „Hazaáruló" cimű népszínműveket, továbbá hazafias költeményeket ós dalokat is fognak előadni. Az ünnepség egyik kimagasló pontja Jernei János dági plébános ünnepi beszéde lesz. A tiszta jövedelmet a MOVE-alap javára fordítják. * Felhívás. Mészáros Károly e. é. önk. hdj. őrm. tanitó, az esztergomi tiszti igazoló bizottság előtt folyó hó 12.-ig délelőtt 10—12 óra között jelenjók meg. Bosnyák százados. * Az új cseh jegybank. Az új cseh jegybank alapszabályai nem sokban különböznek a régi Osztrák-Magyar Bank alapszabályaitól. Egyharmadát a kibocsátott bankjegyeknek érccel vagy bankszerüen kell fedezni. A bankjegyek kicserélése adómentes, a kontingenst meghaladó bankjegyek adó alá esnek. A részvények egyharmadát az állam veszi át, amely rósz azonban nem szavazóképes. A bank élén egy a köztársaság miniszterelnöke által kinevezett kormányzó és főtanácsos áll. * A vendéglősök „Vándor" asztaltársasága pénteken d. u. 3 órakor Harangozó Mátyás „Korona" vendéglőjében (Kerek-templom mellett) tartja rendes heti összejövetelét. * Uj bányakaszinó. A dorogi bányakerületben helyreállt a teljes rend ós$ nyugalom. A munkásság a fővezér szavaiban megnyugodott ós lázitóknak többé nem ül fel. Az igazgatóság új bányavendéglő ópitésót vette tervbe azon esetben, ha a termelés újból napi 150 vaggonra emelkedik. * Tisztek tényleges szolgálatba való visszavétele. A tisztek tényleges szolgálatba való viszszavótele ügyében a hadügyminiszter elrendelte, hogy az 1918. évi forradalom óta nyugállományba vagy tartalékba helyezett azon tisztek, akik 1919. augusztus óta legalább négy héten át tényleges katonai szolgálatot teljesítettek, tényleges szolgálatba való visszavételüket kórhetik. Ez természetesen nem vonatkozik a 35 évi effektív szolgálati idővel rendelkező nyugállományba helyezendő tisztekre. * A közalkalmazottak anyagi helyzetének javítása. A kormány elhatározta, hogy javítani fog a közalkalmazottak anyagi helyzetén. Minthogy kószpénzilletmónyek felemelése a papiros pénz forgalmának nagyobb arányú emelkedését idézné elő ós pénzünk vásárlókópességét rontaná, a közalkalmazottak a ma megjelent kormányrendelet értelmében kedvezményes árú élelmiszereket fognak kapni. A közalkalmazottak családtagjaik és egy állandó cselédjük után fejenként egy hónapra a következő mennyiségeket kapják: 6 kg. kenyérlisztet, kilónkónt 0.70 koronáért, 2.4 kg. főzőlisztet 1.50 koronáért, 12 kg. burgonyát 0.50 koronáért, 0.8 kg. zsirt 16 koronárt, 0.8 kg. cukrot 3.40 koronáért. Kedvezményes áron kapnak még szenet és tüzelőfát. * Felhivás a tartalékos, népfelkelő, szolgálaton kivüli viszonyban levő havidijasokhoz és volt számvevő altisztekhez! A volt honvédség és közös hadsereg felszámolásának megejtéséhez a hadügyminisztériumnak adatokra van szüksége. Annak idején felhivattak az állomáson tartózkodó tartalékos, népfelkelő, szolgálaton kivüli viszonyban levő havidijasok, hogy a háború végén leszerelt vagy a forradalom ós a visszavonulás folytán feloszlott alakulások személyi és anyagi leszereléséről, továbbá irattáraik hol ós kinek törtónt átadásáról a rendelkezésükre álló adatokat az állomásparancsnoksággal közöljék. Minthogy annak idején igen kevés jelentés érkezett be, a hadügyminisztérium munkájának eredményessé tótele végett felhivatnak az állomáson tartózkodó összes tartalékos, szolgálaton kivüli viszonyban levő népfelkelő havidijasok ós volt számvevő altisztek, hogy a cél fontossága érdekében a rendelkezésre álló adatokat az alábbiak szerint csoportosítva a „Katonai állomásparancsnokságnak Esztergom" cimre küldjék meg: 1. Az alakulás pontos megjelölése, mely alatt az az illető a feloszláskor szolgált. 2. A leszerelés, feloszlás időpontja, helye. 3. Az állomány. 4. Az alakulás szállítmány- stb. parancsnokának ós a gazdászati szolgálat, pénztár kezelés ellátásával 12 és 24 kaliberűt, vennék, Szives ajánlatokat a vízivárosi gyógyszertárba kérek. A CORSO-MOZGÓ műsora: Pénteken, márc. 5-én: Az élet útjai. Dráma 5 felvonásban. A főszerepben: Fern Andra. Az előadások kezdete hétköznapokon 6 és l /29 órakor, vasár- ós ünnepnapon 3, 5, 7 és 9 órakor. megbízott közegeinek megnevezése. 5. Kinek adatott át a pénztár, a készletek (ruházat, felszerelés, lőszer, fegyverzet, vonatanyag, állatok stb.) ós az irattár. 6. A leszerelésnél, feloszlásnál felmerült észrevételek. Az írásbeli bejelentések olvasható aláírással és lakcímmel látandók el és az állomásparancsnokságra legkésőbb folyó hó 20.-ig beküldendők. * Borzalmas bűntény. Az Auguszta-aknai csendőrőrs embertelen bűnténynek jutott nyomára. Ugyanis f. hó 2.-án Csolnok határában, az Auguszta-bányatelep szénsálakjában egy csecsemő holttestét fedezte fel. A nyomozás folytán j kiderült, hogy az M. K. dági leány házasságon kivüli koraszülött 7 hónapos gyermeke, akit a leány lelketlen anyja igy akart eltenni láb alól. A további nyomozás folyamatban van. * Az iparigazolványok korlátozása. A kormány behatóan foglalkozott az iparigazolványok korlátozásának kérdésével. Az ankétet már megtartották s értesülésünk szerint a kormány arravonatkozó rendelete, mely a kérdést szabályozza, nemsokára megjelenik. Bár úgy tudjuk, hogy bizonyos oldalakról a korlátozás ellen próbálták informálni az illetékes fórumokat, ez a kísérletezés nem járt sikerrel. A rendelet tehát előreláthatólag az iparigazolványok lényeges, szigorú korlátozását mondja ki, mert ez felel meg a mai viszonyok között a tisztességes, komoly iparosság ós a törvényes kereskedelem érdekeinek. Drótfonatok kert és baromfiudvar bekerítéséhez kaphatók HAVAS SÁNDOR mű- és épület-lakatos sodronyfonó üzietében Német-utca 8. sz. Szabad délutánjaira irodai vagy bármi más, szakmájába vágó foglalkozást keres intelligens hivatalnok. Szives ajánlatokat a kiadóba kór. műsora: Pénteken, szombaton és vasárnap Majom film attrakció J Mások bűne miatt. Színmű 4 felvonásban. Főszereplő: Pepi, a csodamajom, Jack csodamajom testvére. ) Az előadások kezdete köznapokon Vs7 és Vs9 { órakor, vasár- és ünnepnapokon 3, 5, 7 és 9 órakor. i Friss kacsatojás, összecsukható vaságy sodronyágybetét eladó utca 25. szám alatt. 3 matraccal, Simor JánosOOQOQOQOQOQOOOOOOOOOOOOQ 0 * • • 0 o Clri cipész-üzlet o 0 az „flrany cipőhöz" 0 Kossuth Lajos utca 15. sz. 0 Készít legutolsó divat sze5 rint elsőrangú cipőket fran0 cia és amerikai formákra. • JAVÍTÁSOK gyorsan és szépen, jó ' anyagból készülnek. OOOOOOQOQOQOOQOQOQOOO MAGYARY LÁSZLÓ cserépkályha- és edény-gyára Esztergom, Deák Ferenc-utca 36. 1 I Állandóan kaphatók új cserépkályhák egyszerű és díszes kivitelben. J Kályhák és tűzhelyek javítása jól és gyorsan # eszközöltetik. Első Esztergomi Gőzmosóda és Kelmefestőgyár ÁROK-UTCA 46. SZÁM. Tisztítunk és festünk. Tisztításra elfogadunk: gallért, kézellőt, inget, mindenféle pipereés szövetruh át, háziruhát kilóra. Átfestünk sötétkék vagy fekete szinre női és férfi ruhaszöveteket stb. Átvételi helyek: Árok-utca 46. és Ferenc József út 11. sz. A m. t. közönség szives pártfogását kéri a tulajdonos.