ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918
1918-06-09 / 23. szám
ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. üe^jeienik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 12 kor., fél évre 6 kor. Egyes szám ara 20 fillér. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. Társszerkesztő : SZVOBODA ROMÁN. Kéziratok és előfizetések Káptalanrtér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. A szövetkezés diadalútja. Esztergom, június 8. A keresztény restauráció dicsöségteljes munkája kezd mindjobban érezhetővé válni. Mintha az utolsó erőpróba előtt állnánk, olyan elemi erővel törnek elö azok a nemes apostolok, akik ellenállhatatlan akaraterővel érzik és látják, hogy immár elérkezett a cselekvés tizenkettedik órája s most már ha kell, akár harcra is készen állanak. Most már igazán kiadhatjuk a jelszót, hogy mi annyi véráldozat után a keresztény katholikus Magyarország szeb jövendőjéért sikra szállunk akár az egész fegyveres világgal, mert nem akarjuk és nem fogjuk tűrni, hogy az országban bármiféle szociáldemokratizmus, antikrisztianizmus vagy hasonló eszméket hirdető „izmus" üsse fel tanyáját. Itten alapos szellőztetésre van szükség, tisztultabb áramlatoknak kell megindulni, hogy elsősorban az a megszámlálhatatlan emberáldozat végeredményben ne lett légyen teljesen hiábavaló és hogy ennek nyomán a felfrissült uj erővel meginduló céltudatos és sikeres munkásság egy ujabb ezer esztendő megingathatatlan alapjának legyen az elöhirnöke. Habár a világháború ezerféle baja és nyomorúsága közepette, nem kisérhetjük éber figyelemmel azokat a nemes törekvéseket, melyek a tisztességes uton haladva, az ország társadalmi rendjének céltudatos fejlődését tartották szem előtt, most, hogy a világdráma szinpadán a függöny végre valahára legördülöben van, most kezdenek szemeink előtt kibontakozni azok az áramlatok, melyek a legnagyobb figyelmet az ország kereskedelmi s gazdasági életének legbiztosabb fundamentumára forditották. Valamint az újságíráshoz toll, tinta, szellem és pénz kell, éppúgy a kereskedelmi és gazdasági élet fejlődésének legelső feltétele: a lánckereskedelem teljes kiirtása és az áruuzsora leküzdése. Hogyha mi ezeket az akadályokat majd leküzdöttük és a legmodernabb fegyverrel, a szövetkezéssel diadalmas győzelmet biztosítottunk a szövetkezeti eszmének ebben az országban, akkor a mindennapi élet apró-cseprő esélyein kivül könnyű lesz a a mi megélhetésünk és nyugodtan tekinthetünk a továbbiak haladása elé. A mi belső viszonyaink égetően parancsolják, hogy kereskedelmünk és gazdaságunk egész berendezkedése a szövetkezeti apostolkodás himes mezején terüljön el. Ha ezen világháborút megelőzőleg minden kétséget kizárva meggyőződhettünk a szövetkezetek nélkülözhetetlen és népmentö szociális voltáról, akkor a békés idők helyreálltával eminens kérdés legyen, hogy Magyarország csak akkor fog az öt megillető piedesztáljára emelkedhetni, ha a szövetkezeti programm keresztülvitelének legerősebb harcosaként fog küzdeni továbbra is. Örömmel, megelégedéssel, de annál nagyobb büszkeséggel tapasztaljuk, hogy az ország közvéleménye végre valahára megértette a kor intő szavát s bízón megy azok táborába, akik már eddig is a szövetkezés örökzöld utján keresték, — de meg is találták -— a boldogulás egyedüli kutforrását. Az itt is, ott is megjelenő zárszámadások minden szónál ékesebben bizonyítják, különösen a fogyasztási és értékesítő szövetkezetek folyvást emelkedőben levő terjeszkedését és hogy ha már ezek a szövetkezetek különkülön nagyban előmozdították a nép anyagi s erkölcsi javainak kivívását célzó munkásságot, mennyire örvendetesnek kell mondanunk azt az eljárást és tömörülést, amikor egy-egy szövetkezeti központ kezet nyújt egymásnak és közös erővel veszi fel a harcot a bankokrácia polypkarjaival szemben. Szövetkezeti fejlődésünk történetében emlitésreméltó az az egyesülés, mely a „Hangya" Termelő Értékesítő és Fogyasztási Szövetkezet, a Magyar Gazdaszövetség Szövetkezeti Központja és a Keresztények Szövetkezeti Központja között nemrégiben jött létre. Mindkét szövetkezeti központ sokkal ismertebb, mintsem hogy ebben a papirinséges világban ezeket a tényeket bővebben magyarázni kellene, mi ezúttal csupán az örvendetes esemény leszögezésével arra akarunk rámutatni, hogy az egyesüléssel kapcsolatos további sikeres munkálkodás a legbiztosabb záloga egy szebb és boldogabb jövőnek. Hogy ha mi most már az emberek egyéni érdekét kapcsolatba és összhangba hozzuk az általános közóhajjal, akkor a mi nemes ügyünk még jobban fel fog lendülni és a szövetkezetek segítségével a győzelem biztosan a miénk lesz. Legyen gondunk arra, hogy ebben az össze-vissza kuszált kereskedelmi és gazdasági életünkben a hadiközpontok igazán már szégyenteljes viselkedésében és az áruuzsora fékevesztett rohanásában végre valahára szünet álljon be és mi a keresztény katholikus Magyarországban terjesztői és parancsolói lehessünk azoknak az eszméknek, melyeket egyedül helyesnek és célravezetőknek tartunk. Mi senkit támadni nem akarunk, jogainkat védjük és a Restaurare omnia in Christo, a Krisztus szellemében való megújhodás első teltételeként állítjuk oda: a szövetkezeti eszmének dicsöségteljes terjeszkedését a katholikus Magyarországban! Néhány esztendeje annak, hogy az ország első főpapja, Magyarország bibornok hercegprímása a XII. országos katholikus naggyülésen elmondott záróbeszédében egyebek között a következőket mondotta: „ ... derék papságunk, hivő s buzgó tanítóink törődnek a falusi nép ügyeivel, gazdaköröket, katholikus egyesületeket, hitel- és fogyasztási szövetkezeteket állítanak és vezetnek." És amikor jóleső érzéssel látjuk és tapasztaljuk, I hogy az elmondottak nem csak akkor, hanem í ezekben a vészterhes időkben is megállják I a helyüket, hisszük és reméljük, hogy a I múltban tapasztaltak megacélosodott lelkületével a szövetkezeti szervezkedés szükégessége továbbra is a biztos siker utján fog haladni. Ne íorgácsoljuk szét a mi ellankadt erőinket, hanem a koncentrációs küzdelemben szálljunk sikra önmagunk és felebarátaink jogos érdekeiért, kapcsoljuk egybe a szervezkedés munkásságába a jelen terjeszkedését és a jövő reményét is, hogy a dicső mult emlékét uj, nagy, fényes győzelmek babéraival gazdagíthassuk! Vándor Károly. Magyar értelmiség és a háború iskolája. Méltán írhatta egyik előkelő magyar lapunk vezércikkében: „Soha, de soha * sem süllyedt le annyira a magyar értelmiség szintje, mint a mostani hadi tanfolyamok alkalmával." S mi az igazság kedvéért hozzátesszük, hogy ez a szintsülyedés hivatalos parancsra történt! Mi lesz most már azzal az intézménnyel, melynek vezetősége döngeti saját épületének alaposzlopait ? Minden ország, mely önmagában meghasonlik, megdől és ház házra omlik . . . A nemzetek és népek jelentősségét még a háborúban sem a nyers erő, az embertömegek mennyisége, hanem az értelmiség színvonala dönti el. Ki merné ezt tagadni most az óriási orosz-birodalom összeomlása után! ? A békés munkában pedig az értelem felsőbbsége nyilvánvaló. Az értelem tud csak többet termelni régi földjón, az értelem tud csak gépeket alkotni a nyers emberi erő pótlására, sőt olyan munkák elvégzésére, melyeket az ember maga elvégezni soha sem tudott volna. Es a földműves ásója, kapája is több eredménnyel működik, ha azt értelmes kéz használja, mint midőn csak tanulatlan, a munka öntudatára nem ébredt lelkek pusztán, mint testi munkások forgatják azokat. S a politika ? Múltkor egyik neves politikusunk megvallotta: Az a baja a magyar parlamentnek, hogy tagjai csak uraskodnak, de nem tanulnak semmit. S most hivatalos rendeletre az egyetemen 3 hónap alatt kell elvégezniük a katona hallgatóknak azt, amit azelőtt 8 hónapig tanultak; a középiskolában pedig rövid 3 hét alatt azt, amit eddig 10 hónap, tehát több mint 30 hét alatt is alig lehetett a gyér tudású ifjú fejekbe beleöntögetni! Sőt még a rendes tanulók tanulásidejét is megrövidítik! S ennek nem a tanulók örvendeznek legjobban, hanem azok a hivatalos körök, akiknek pénzükbe került volna az iskolai tanítás rendes időtartama. A hadi tanfolyamok alatt a lényegből is alig valamit emészthettek meg a katonatanulók, ha a leglelkiismeretesebben akartak is tanulni,