ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918

1918-06-09 / 23. szám

s a gyors emlózés eredménye kikerülhetetlen: amit gyorsan tanultak, gyorsan el is felejtik. A rendes tanulók pedig csak felejtettek a tanfolyamok alatt s nem hatolhattak az anyag mélyére; ez pedig okvetlen szükséges lett volna, 1 hiszen legtöbb anyagi, szellemi bajnak a felületes ismeret, — s ez azonos a tudatlansággal, — az oka. S ki meri még csak gondolni is azt, hogy mindezen hiányokat a magyar ember magánúton pótolni fogja? Az igazság az: akit az iskolák nem tesznek értelmileg sok ismeret és tudás birtokosává, azt az élet sem emeli fel magasabb értelmi színvonalra. Az iskolákban kell megtanitani az embereket tanulni tudni, az iskolákban kell kedvet kelteni a tudás után, az iskolákban kell az alapismereteket közölni s a későbbi értelmi munkásságnak alapjait lerakni. Magánúton ezen alapokat lerakni, ha absolute nem is lehetetlen, a valóságban, a gyakorlatban teljesen lehetetlen. Ebből pedig már nyilvánvaló a következtetés. Ha az elemi iskolákban nem adnak annak a tanítónak, aki az oktatás, a tanítás legnehezebb részét végzi, akinek a legmélyebbre kell hatolnia a gyermek lelkében, hogy az alapkészitósnek megfelelő talajt találjon, ha ennek a tanítónak nem adnak elég időt a nehéz alapozás elvégzésére, — akkor ez a legfontosabb alapozás csak a felszínen fog kezdődni, melyre csak a vihartól hamar megsemmisíthető kunyhót vagy sátrat emelhetünk, de amelyre nem lehet felépíteni a tudás hatalmas épületét. A középiskola legtöbb idejét avval veszíti el, hogy pótolnia kell az elemi hiányokat. S ha maradna idő a pótlások után, azt pedig hivatalosan elrabolják. Mit fog az ilyen ismeretekkel nagyon is hiányosan rendelkező ifjú csinálni az egyetemen? Minél előbb csak oklevelet akar valahogyan szerezni, de nem tudást és igy hivatását, pályáját alapos tudás nélkül kezdi, végzi s hogy az ilyen emberek mily kárt okoznak a társadalomnak, nem kell magyarázni. Nem lehet megállapítani, vájjon a minisztérium a katonalótet becsülte-e nagyon sokra, vagy az értelmi képzettséget becsülte le nagyon kicsinyre, midőn még a megrövidített oktatásidőt is annyira kisebbre szabta, hogy most megengedte, hogy rövid 2—3 hónap alatt szerezhessenek meg oly bizonyítványokat, melyekhez azelőtt keserves évek kellettek ? ! Bármit becsült is fel vagy le a minisztérium, az az egy igaz maradt, hogy önmagában meghasonlott. (Ez már az egymásután rövid időközökben kibocsájtott ellentétes rendeletekből is kitűnt.) Már pedig az értelem országára is áll az a mondás, amellyel ez irás kezdődött: Minden önmagában meghasonlott ország megdől ós ház házra omlik. Hiába hangzik el egy Prohászkának szózata a keresztény ifjúság megmentésére, hiába adunk össze ezreket e célra, ha az ifjúság nem tanulhat, ha az ifjak igaz tudás helyett csak felületes ismereteket szerezhetnek, akkor . . . . ..elvétetik tőletek ez az ország és más nemzetnek adatik . . . .

[t Anyagiakban, földben már úgyis lassan másé egész Magyarország, de igy szellemiekben is másé lesz. S a vezetők önmagukra vethetnek. Mert nem becsülték eléggé az értelmi nevelést, nem becsülték eléggé nemcsak az egyetemet, hanem minél alsóbb fokú volt a tanítás, annál kevesebbre becsülték azt. Semmibe vették a középiskolát, s — ha lehet a semminél is kevesebb, akkor ennél is kevesebbre vették az elemi iskolát! A háborúban mindenki menjen kapálni, földet művelni — nem kell az iskola — hangzott a szó. Pedig az a nép lesz boldog, amely minél többre becsüli a szellemi, értelmi munkát, még pedig ennek az értelmi tudásnak alapjait: az iskolákat. Ez a nép fog csak tudni „kapálni" is!! Amit elvesztett a magyarság anyagiakban, az értelem még visszaszerezheti, de ehhez szükséges, hogy magunk is tanuljunk ós tanítsunk, és az iskolát és az iskola munkásait többre becsüljük, mint becsültük eddig. Dr. — A pokol Útja — tartja a közmondás, — jószándókkal van kikövezve s legtöbbször nem rajtunk múlik, ha dicséretes szándékaink, melyek ideálisabb tájak felé húzzák akaratunk s elhatározásaink gyeplőjét, csúfos kudarccá válnak. A pokol útja, — én úgy képzelem el a dolgot, — sistergő szurokkatlanok s bugyborékoló aszfaltmasszák fölé fektetett keskeny deszkapadlókból áll, melyek vékony butéliás üvegekre vannak fölrakva. Azokra a butéliás üvegekre, melyekből a meggondolatlanság perceinek mámorát s könnyelmű óráink ostobaságait szívtuk magunkba ködös alkonyi s rózsaszínű hajnali órákon. Már most, hogy ezen az inogó deszkapadlón hogyan tudunk keresztülbalancirozni a rotyogó katlanok fölött, az attól függ, hogy vállainkon mekkora súlyát cipeljük életünk mulasztásainak, bűneinek s vétkes nemtörődömségének. Persze ez a kép csak afféle fantáziaszülemóny, aminthogy az is, hogy az élet jólététől megkótyagosodott, de hátán annál nagyobb terhet cipelő elkárhozott hamarabb belepottyan a forró szurokba, mint a szelidóletű és józan, becsületes lelkületű, — csak holmi hiperfizikai elmélet az én tollam hegyén, de ón igy szeretném berendezni a most élő nemzedék jövő túlvilági útját s annak kipróbálására először azokat küldenem, akik mostani földi életünkből poklot teremtettek mulasztásaikkal, vétkes nemtörődömségükkel. A kormány, — polgári földi életünk boldogságának, vagy boldogtalanságának legfőbb felelős szerkesztője — a legutóbbi minisztertanácson a mind jobban túltengő drágaság kíméletlen letörésének kérdésével foglalkozott s elhatározta, hogy ennek keresztülvitelére mindent' el fog követni. / Hát mondottam, hogy a pokol útja jószándókkal van kikövezve, de ez alatt a nagy kő alatt, melyet a kormány most a mi szomorú földi életünket pokollá alakító emberi élhetetlenség ós lelketlenség bugyborékoló szurokkatlanai fölé helyezett deszkapadlóra utunkba akar helyezni azon célból, hogy ennek a hidacskának a labilitását kissé megrögzítse, aligha le nem fog szakadni az egész padló építőmesterestül, jószándókostul együtt. Aligha le nem fog szakadni, mert a butéliás üvegecskék igen vékonykák, a mulasztások terhe pedig, mely a tervezők vállait máris nyomja, igen súlyos. A drágaság kíméletlen letörését akkor kellett, volna kezdeni, mikor ez a vadhajtás még gyönge volt; most már ággá, hatalmas, vastag törzszsó fejlődött s fejlődésében kiszívta a készpénzből ólŐ úri középosztály, vagy ipari munkásnép csekély vagyoni erejét. Ezt a fát letörni most már csak valami vihar, valami pokoli idő bírná, melynek energiája a kedélyek mélyén forrongó elégedetlenségből eredne. Attól pedig mentsen Isten! Az ilyen vihar kitépné ugyan gyökerestül ezt az átkos fát, de fölforgatná a szurokkatlanokat, a lelkek lávaoceánját is s a tüzes ár több pusztulást idézne elő, mint az árdrágítók és lánckereskedők útonálló kirohanásai. A jószándék nagy kőtömbje apróbb kockákba faragva talán alkalmas lesz a polgári existencia kétségtelenül égetően szükséges újbóli megalapozásához, de tudj

1 Isten, mi már ezeknek az időnkint szélnekeresztett jószándék-hiresztelóseknek, hivatalos kijelentéseknek sem tudunk hinni. Mitőlünk a háború utonállói már a hitünket, bizalmunkat is elrabolták. Sz. Az Esztergomi Takarékpénztár Részvénytársaság igazgatósági ülése. Folyó hó 1-én tartott ülésében számolt be az esztergomi takarékpénztár igazgatósága az intézet bel életében az óv első harmadában beállott változásokról. A helyi pénzpiac legerősebb szerve lévén a társaság, vezetőségének ezen időszaki beszámolói, általános képét mutatják pénzviszonyaink alakulásának. A háború okozta nagy áreltolódások feleslege a pénzintézeteknél betétek és kölesönök visszafizetése alakjában halmozódik Össze. A változott viszonyok, a pénzintézeteket uj, eddig szokatlan helyzetbe hozták és közhasznú működésük területét szélesebb vágányokra terelték. A bennük rejlő erő megnyilvánulása közhasznú társadalmi, kulturális és gazdasági célok szolgálatában fontos szervező ós erkölcsi erőt képez. Az ülésről szóló tudósításunkat a következőkben adjuk : Bleszl Ferenc elnöklő igazgató az ülés megnyitása után a részvét meleg hangján emlékezik meg az egyik helyi társintézetet ért gyászról, mellyel az Esztergomi Kereskedelmi és Iparbankot, néhai igazgatója Marosi József elhalálozásával érte, kinek elhunyta a Takarékpénztárt is gyászba borította, mert az elhunyt korábban ez intézetnek 40 éven át volt buzgó igazgatósági tagja. Az intézet forgalmáról szóló jelentés, a folyó óv első négy hónapjával foglalkozott, mely idő alatt 30 millió összforgalmat ért el. A fokozatos fejlődést mutatja az, hogy e rövid l

l% év az előző évivel szemben 8 milliónyi többletet mutat. Dacára a nagy pénzbőségnek és az azt követő nagyarányú kölcsön visszafizetéseknek az. intézet egyes üzletágai ez év első négy hónapjában következő összeggel emelkedtek: betéi í számla 2,592,000 K-val, kötvónytőke 50,700 Kval, váltótárca 356,000 K-val, az értékpapír állomány 596,000 K-val és végül a folyószámla követelések összege 1.599,000 K-val. Ez ido szerint az intézet betétek cimén 28.537,000 K magánvagyont kezel, mely összegben a háború tartama alatt 13 millió felgyűlt többlet szerepel. Értékpapír állomány összértéke meghaladja a 12 millió koronát és más fővárosi intézeteknél elhelyezett betétei összege 5.300,000 K-t tesz ki, mely összeget a háború befejezte után meginduló gazdasági forgalom ellátására tart készenlétben. A háborús megélhetés nehézségeit enyhítendő, a társaság tisztviselői részére ruhabeszerzési segélyt utalványozott, melyben a napidijasokat és szolgákat is részesítette. Beszámolt a jelentós a háborús adóemelkedésről, mely szerint az előző évi 67,000 K-va! szemben a mult évben már 134,000 K-ra rúgott az intézet adója, úgy hogy minden részvény után 134 K adót fizetett. Bejelenti elnök, hogy az esztergom-párkánynánai villamos vasút ügyét a társaság vezetősége állandóan felszínen tartja, mert legfőbb óhajtása volna Esztergomot mielőbb bekötni a világforgalomba, hogy ez által városunk jólétét és fokozatosabb fejlődését előmozdítsa. Bár ezidőszerint annak megvalósítása lehetetlen, mert a négy év óta dúló világháború folytán beállott munkás, de £őkép anyaghiány miatt, még a legmesszebbmenő pónzáldozatok árán sem volna képes azt megvalósítani, mégis, hogy a vasutat a mielőbb várt boldog béke bekövetkeztével azonnal megépíthesse, az alapvető munkálatokkal állandóan foglalkozik. Igy első sorban az építési előmunkál at okra elnyert engedély, kórelme folytán jövő tavaszig ismét meghosszabbíttatott, de ezenfelül a társasági igazgató, a tervező Egyesült villamossági ós gépgyár útján a mult hóban össszeköttetósbe lépett a Magy. helyiérdekű vasutak r. t. igazgatóságával is. Miután ezek az ügyet előzetesen átvizsgálták, e hó elején személyesen keresték fel az igazgatót oly célból, hogy a kórdóst helyszínen is tanulmányozzák. Jellinek Lajos igazgató és Köpesdy Eleméiműszaki tanácsos előbb az engedményes takarékpénztárral tárgyaltak, azután felkeresték a vármegye alispánját és a város polgármerét, végül Párkány községben, valamint az esztergomi és párkánynánai állomásokon is beszerezték a realizálás és rentabilitás megállapításához szükséges adatokat. Tanulmányozásuknak főkép 3 célja volt. első az alapitásnál feltótlenül szükséges törzsrészvények jegyzésének lehetősége, második a villamáram biztosítása és harmadik a vasút várható jövedelmezőségének kipuhatolása. Minekután a gyűjtött adatokat csak utólag otthon állították össze, Bleszl Ferenc igazgató mult hó 25-én Budapesten tudakozódott az eredményről, melyről örömmel jelenti, hogy az egyrészt kielégítő, másrészt pedig igen kedvező. Nevezetesen alapos kilátás van ahoz, hogy