ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918

1918-02-17 / 7. szám

szer azon felelősséggel, hogy milyen mozgalmaknak nyújt tápot akaratlanul is a radikális politikus. Azok az erők, amelyekkel az opportunizmus összeverte, oly fejlődésbe juthatnak a nekik kedvezőbb fegyverbarátság folytán, hogy eltemetik a már-már visszaforduló fegyvertársat és ideiglenes szövetségest. A hajthatatlan és felforgató céljaihoz a legdrasztikusabb módon ragaszkodó radikalizmus meg nem hunyászkodva törtet előre és a mellé gyülekező mérsékelő elemeket csak mint utipodgyászt hurcolja . magával, de csak addig, — mig el nem dobhatja. A keresztény általános felebaráti szereteten nyugvó kultúra és politika nevében, az üdvös ellenszegülés kötelességének érzetében nem bizunk a radikálisokkal való paktálásban. Elkövetkezett az idő, amidőn a célnál szembekerültünk. A két tábornak el kell egymástól határolódnia. Emellett saját vezéreinek és pedig hivatott vezéreinek táborába kell gyülekeznie. Itt már nem a pártoskodás és partializmus kora közeleg, hanem a csapatok általános tömörülése a közös fő alatt. Itt már nem lehet különbséget tenni néppárti, keresztény szocialista, keresztény szocialisták szabad szervezete, katholikus szövetség stb. közt. Ugyanis nem ismerjük el egyiknek a jogát sem arra, hogy az általános küzdelemben magát elhatárolja és a direktivát önmagának vindikálja. Vannak vezéreink, kik mindnyájunknak közösek. Most ezekkel való összemüködés a kötelesség és nem a párt-elszigetelés. Evégből nem azonositottuk magunkat a papság Giesswein-féle szervezésével, mert mig a püspöki kar nem áll e téren élünkre, addig önmagunk fölé fel nem szentelt püspököt nem választunk. Nem szűnünk meg azonban remélni, hogy eljön az idő, midőn közóhajra szemtöl-szembe föpásztorunkat fogjuk összehivóként üdvözölni és akkor oda állunk mindnyájan. Nem azonositjuk magunkat a Károlyipártnak való behódolásokkal sem, főképen nem azzal, hogy a nagy sztrájk után, mely nemzeti presztízsünkön csorbát ejtett, a Károlyi ünnepélyen közülünk került elö az első pohárköszöntő Károlyira. Nem remélünk e párttól semmit. Sokkal több okunk van és a falubeli nép könyörülő szive. Kis kamraszobáját néhányan újra bebutorozták. Rokkát is kapott Paksánétól, olyas kiszolgált öreg jószágot. Es* hogy teljes legyen a boldogsága s lelki szükségletét is kielégíthesse, a tisztelendő egy szép, j fényes kötésű imakönyvet adott neki. Öreg szive megremegett a nagy boldogságtól, amint először kezébe vette a neki mindennél becsesebb ajándékot. Szép, sötótfényű volt a táblája, sima, fényes, fehér papir a lapjai. Szinte félt hozzányúlni. Hátha piszkos lesz, összegyűrődnek a lapjai! Ni! az első lapja csakugyan megtört egy kicsit, amint fordította reszkető kezével. Még nagyobb aggódással fordit uj lapokat s minthogy keze annál inkább reszket, minden lapon egy kis megtörtség nyoma keletkezik. Beteszi a könyvet. Búsan nézi a külsejét. Hiába, még is jobb volt az a régi, kopott, rongyos jószág, az illett ő hozzá. Bátran forgathatta annak a lapjait. S mily buzgón tudott abból imádkozni! . . . Tiszta kendőbe takarta s elballagott vele Paksánéhoz. — Nézd, Zsuzsa, mit hoztam neked! Add érte cserébe nekem a te öreg imakönyvedet. Q-azdag vagy: jobban hozzád illik a szép, uj imakönyv, mint hozzám. S jobban tudok én az öreg könyvből imádkozni . . . — Oh, te Éva, nem tudom eléggé megköszönni neked ezt! . . . No várj, adok még ráadásul egy zsombor lisztet, — hálálkodott Paksáné örömében. arra, hogy e párt iránt minden szimpátiánk elvesszen. Amit nyíltan ki kell mondanunk: igenis hibáztatjuk e pártot és vezérét abban, hogy politikájával a békét — ha akaratlanul is — de hátráltatja és külpolitikájával nagyobb hasznot ad az ellenségnek, mint nekünk. Egy mentséget és önvédelmet ismernénk csak el a Károlyi-párt részéről: adjon egy részleges békeprogrammot, hadd lássuk a radikális menyasszonyt fátyol nélkül. Midőn ugyanis a tisztességes békét keresi mindenki, akkor ily viselkedés, mint ezen párté, nem számithat elismerésre. Erős aggodalmunk van, hogy a forradalmi külföldi áramlatoknak legkönnyebben ez a párt válhatna áttelepitöjévé. Ez pedig a haza veszedelme lenne. S ha nem azonositjuk magunkat a radikalizmus támaszaival, annál inkább azonositjuk magunkat az általános keresztény tömörülés eszméjével. Üdvözöljük a „Központi Sajtó vállalat" eszméjét, mely hivatva lesz a pártelhatárolásokat köztünk kiegyenlíteni és a nagy összességet céltudatosan vezetni. Remélhetjük, hogy igy több eredménynyel, mint az eddigi káplár szakaszrendszer. Nyilatkozzék meg és vezessen a nagy hadseregparancsnokság és olvadjon össze benne minden szakasz, század, ezred, hadosztály. S azt hisszük, hogy ez meg fogja oldani a katholikusság helyes politikai feladatát is nagyobb sikerrel, mint az egy párt szük keretei közt lenne megvalósítható. Ez,nem gyengítése á néppártnak, sőt erősítője: kifelé. Azt megengedheti mindenki: hogy a néppárt működése rajtunk nem fog hajótörést szenvedni. Nem kívánatos tehát feltétlenül, hogy ezen elemek a néppárt korlátai közé szoruljanak. K. Gy. S. A Szent Adalbert Egylet válsága. A tót vidék kath. népe számára ugyanoly fontos és üdvös a Szent Adalbert-Egylet, mint a magyar nép számára a Szent István-Társulat. Sajnos, a magasztos hivatásu Szent Adalbert Egylet vezetése antidiluviális korba való. Minthogy nagyon szivünkön fekszik ezen jobb sorsot érdemlő és nagy feladatokra hivatott egylet, Tehát mind a ketten örültek a cserének. Tán Eva néni jobban, mint Paksáné. Harmadnap múlva azonban beállított a szegény, imádkozó özvegyhez Paksáné: Megbocsáss, Éva, nem tehetek róla, vissza kellett hoznom az uj könyvedet. Megvallom, mióta megváltam a magamótól, nem tudtam könyvből egy érdemes sort imádkozni . . . Tudja Isten, hogy van, miként van! Nem tudok az én öreg jószágomtól megválni. Abból tudok csak szivem szerint imádkozni . . . Eva néni fakó szeméből könny szivárgott. Édes jó Istenem ! miért is nem az öreg cselédet veszed előbb magadhoz, csak aztán engednéd az öreg imakönyvét pusztulásnak! . . . Paksáné megsajnálta s talált is mindjárt gyógyirt Éva néni nagy bújára. — Ne búsulj Éva! . . . Igaz, hogy én már csak ragaszkodom a magamóhoz. Azt szoktam meg. De szerzek még ma neked is ilyes féle, kopott, öreg imakönyvet. Ott a Zsoldosnó komámasszony, mennyi baja van a Julis leányával, hogy nem akar a templomba menni a szakadozott, vásott imakönyve miatt. Szógyenli a lelkem. Ilyenek a fiatalok. Nekik nem az imádság kell, hanem a parádézás. Ne búsulj, elcserélik ők szívesen s kapsz ráadásul egy kis élelmet is . . . Az ujabb csere is megtörtént. Zsoldos Julis boldog az uj imakönyvvel, még boldogabb Éva néni az öreggel. Reggeltől késő estig forog tovább az öreg rokka kereke, felváltja időközönkint a cserébe kapott régi imakönyv szakadozott levele. legyen szabad az egylet érdekében tárgyilagosan szólni az ottani mostoha állapotról. Nincs az oszágban olyan irodalmi vállalat, melytől tagjai meg ne kapták volna az 1917. évi tagilletményt, kivéve a nagyszombati Szent Adalbert Egyletet, melynek igazgatósági választmánya ugy döntött, hogy az 1917. évi tagilletmény csak egy naptárból fog állani. Már februárban vagyunk, de a tagok hiába várják a sovány tagilletményt. Magától értődik, hogy az egyletben divó mostoha adminisztrátió kedvéért a legtöbben nem hajlandók a naptár megszerzésével márciusig vagy áprilisig várni, hanem vesznek maguknak oly naptárt, a milyen kapható; és igy nem egy családban színtelen, esetleg keresztényellenes naptárt fogunk 1918. évben találni a Szent Adalbert Egylet hibájából. Érdekes, hogy a „Svatá Rodina" havi folyóirat hirdeti, hogy 2 koronáért kapható nála a nevezett egylet naptára; az egylet tagjai azonban az ő 2 K. 40 f. tagdijuk ellenértékeképen hiába kérik azt, számukra még nem kész. Az egyletben van egy titkár, egy főügynök és Kollár Márton igazgató. Ezeknek rendes évi fizetésük van és egy év alatt nem tudnak egy szerény naptárral elkészülni, mert a 2400 kor. fizetéssel biró igazgató nem enged beleszólást a a kiadvány ügyébe; pedig évi 2400 kor. fejében érdemes megszerkeszteni idejekorán is egy kis naptárt. Az egylet kiadványai rendesen a Winterféle zsidó nyomdából kerülnek ki; nagy harcok folytak már egyleti közgyűlésein és igazgatósági választmányi ülésein azért, hogy az egyletnek saját nyomdája legyen, de Kollár Márton ezt az eszmét absurdumnak tartja; és eddig következetesen sikerült minden ide irányuló igyekezetnek nyakát szegnie. A felvidéki tótok már megunták a sok meddő iparkodást ós harcot, melyet az egylet tökéletesítése ós jövőjének biztositása érdekében kifejtettek, összeállott néhány plébános — pedig szegény árvái és liptói plébános, — ós Hlinka vezetése alatt alapították a Leo-nyomdát Rózsahegyen ; minden évben kiadnak értékes irodalmi termékeket, a nép számára. Ugy fest a dolog, hogy lehetetlen lévén a Szent Adalbert Egylettel boldogulni, nélküle dolgoznak értékesen és üdvösen, mi azonban arra vezethet, hogy a felvidék egészen elszakadt és elfordult a Szent Adalbert Egylettől. Ha a Szent Adalbert Egyletben tovább tartanak a mostani kedvezőtlen állapotok, kiszámithatlanok az egyletre nézve mostoha következmények. Alulról történt már elég üdvös kísérlet, de hiába ; nem csoda, hogy felülről várunk energikus ós hatását nem tévesztő császárvágást. Felvidéki. HÍREK. Krónika. Az első békegalamb. Visszatér, visszatér » Zöld olaj faággal, Ragyogó, hófehér, — S erre, erre szárnyal. Jaj be szép, jaj be szép, Szép a repülése; Mosolyog rá az ég: Itt a béke, béke! Mennyi bú, fájdalom Nehéz terhe könnyül, Virágot hajt a rom, Hulló örömkönnytül, Könnyülő sóhajok Meleg szele szálldos, A sok szem felragyog — Ajk nyílik imákhoz. Béke lesz, béke lesz, Béke e bús földön, A tavasz ébredez Bércen és göröngyön. Elveszett, megdőlt már A halál csatája, Diadalt muzsikál A lét harsonája! H. I. * A veszprémi püspök Esztergomban. Dr. Rott Nándor veszprémi püspök e hót elején Esztergomba érkezett. Brühl József prelátuskanonoknak volt a vendége s megjelent a főszékesegyházban a főkáptalan tagjai között s velük együtt végezte a délutáni breviáriumot ugy, mint kanonok korában.