ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918

1918-02-17 / 7. szám

* Kitüntetés. Dr. Walland Ferenc, katonai lelkész, a szentkereszti Szalézi Intézet volt igaz­gatója ujabb kitüntetésben részesült. A király O felsége neki a Ferenc József lovagrend jelet adományozta hadi ékitménnyel és karddal. * Plébánosi eskü. Marcsinka Imre köböl­kuti plébános csütörtökön tette le a plébánosi esküt dr. Rajner Lajos püspök előtt. Az eskü­tételnél dr. Drahos János érseki titkár segéd­kezett. * Nagyböjti szentbeszédek a főszékesegy­házban minden vasárnap délután 3 órakor lesz­nek. Utána litánia a kitett oltáriszentség előtt. * Budapesten érseki biztosok lettek: Dr. Auer Jenő apát, honv. plébános az állami ta­nítóképzőben, Izsóf Alajos szerkesztő a Vil. ker. állami főgymnáziumban, Shvoy Lajos hittanár a VI. ker. állami felső leányiskolában ós a leány­gymnáziumban, dr. Töttössy Miklós hittanár a VI. ker. községi felső kereskedelmi iskolában, dr. Marczell Mihály hittanár az V. ker. állami főreáliskolában, Nagy Lajos hittanár az V. ker. László-féle főgymnáziumban, Fieber Henrik pap­neveidei alkormányzó a IV. ker. községi főreál­iskolában, dr. Jehlicska Ferenc egyetemi tanár a IV. ker. községi felső leányiskolában és leány­gymnáziumban. * Eljegyzés. Dr. Zsilinszky Rezső földmi­velósügyi miniszteri számellenőr eljegyezte Bu­dapesten Pacséri Majszikát, dr. Pacséri Károly kir. tanácsos, Esztergom vármegye kir. tanfelügye­lőjének leányát. * Esküvő. Simor Antal budapesti m. kir. póstatakarékpénztári tisztviselő f. hó 11-én ve­zette oltárhoz Komáromszentpéteren özv. Sze­csányi Kajetánné, törvényszéki biró özvegyének leányát, Bözsikét. Az esketóst a menyasszony nagybátyja Szecsányi Gyula esperes-plébános 'végezte, ki könnyekig meghatva adta áldását az nj párra. Tanuk voltak: Kardhordó István kürti osperes-plébános és Kollányi Miklós komárom­szentpóteri főjegyző. * Kath. autonómiai képviselő-jelölés. A Rakovszky Béla elhalálozásával megüresedett nyitrai III. kath. autonómiai kerület képviselő­jének megállapítása céljából a hercegprímás fel­hívására a galgóczi plébános f. hó 7.-én értekez­letre hivta össze magához a környékbeli plébáno­sokat és intelligenciát. Az értekezlet Szmrecsányi Oyörgy pozsonyi kormánybiztost és amennyiben ő már volna autonómiai képviselő, Majláth György grófot ós harmadsorban Haller István orsz. kép­viselőt jelölte egyhangúlag. * Az uj főispán legközelebb várható kine­vezéséről lapunk mult számában hozott híradá­sunkat egyik laptársunk önkényes kombinációnak minősiti, melynek szerinte semmi alapja nincs. Ezzel szemben híradásunknak az esztergomi pol­gármesternek a keresztényszociális párt által a főispáni székre való jelölésére vonatkozó részét továbbra is fenntartjuk. * Közigazgatási bizottsági ülés. Eszter­gom vármegye közigazgatási bizottsága február hó 13-án tartotta rendes havi ülését, melyen Kobek Kornél főispán bejelentette főispáni mól­tóságáról való lemondását és szívélyes szavakkal búcsúzott el a vármegye tisztviselőitől s a bi­zottság tagjaitól. A mostani kormány a Károlyi pártot -— melynek, úgymond ő is tagja volt, — -a kormányalakításnál mellőzvén, álláspontjához s •elveihez hiven levonta a következményeket s beadta lemondását. Köszönetet mondott a tör­vényhatóság s a vármegyei tisztikar támogatá­sáért, kiknek nevében Palkovics László h. alis­pán válaszolt, biztosítva a távozó főispánt, mind a tisztikar, mind a törvényhatóság őszinte be­csüléséről s hálájáról. Az ülés többi részét ap­róbb s lényegtelenebb jelentések töltötték be. * Halálozások. Holly János hercegprimási­udvari főkertész életének 78. évében folyó hó 11-én Esztergomban elhunyt. Benne a régi, tisztes felfogású s józan látókörű, becsületes vi­lágnak egyik karakterisztikus képviselője mult el. Holly a nyolcvanas évek elején került Simor primás udvari kertészetének élére s a még ek­kor vidékünkön csak kisérletezésszámba menő műkertószetnek szakavatott képviselőjévé vált nagy tudásával, rendkívüli szorgalmával s nemes Ízlésével. Holly nemcsak műkertész, de elismert nevü pomologus is volt, ki a gyümölcsfák addig alig ismert fajtáit honosította meg vidékünkön s a környék földbirtokosainak szakavatott taná­csokkal szolgált kertészeteik berendezésénél. A dunai vashid megépítése előtt a szigeten lévő primási nyilvános park, annak két üvegháza s a primási palota kisebb házi parkja mind mester­művei voltak a műkertészet tudományának, mit Holly annyi szeretettel, ambícióval űzött. S amilyen volt a foglalkozása, olyan volt a ke­délyvilága is, csupa szelídség, csendes, tisztes becsületesség. Mintegy negyven évet töltött a primási uradalom szolgálatában ritka hűséggel és szorgalommal. Temetése folyó hó 13-án ment végbe a szentgyörgymezői temető kápolnájából s azon a család tisztelői, jóbarátai nagy számmal vettek részt. — Helcz Ferenc nyug. kir. ítélő­táblai biró életének 71-ik évében f. hó 10-én Váczott elhunyt. Temetése február 13-án ment végbe a váci Szent Rókus kápolnából a közép­városi sírkertben. Az elhunyt néhai dr. Helcz Antal volt esztergomi polgármesternek fivére volt s benne dr. Acsay István az apósát gyászolja. — Ozv. Ivanits Károlynó sz. Polátsek Katalin f. évi február hó 13-án Párkányban életének 84-ik évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Temetése folyó hó 15-én d. u. 4 órakor ment végbe az esztergom-szentgyörgymezői temető kápolnájából az ottani róm. kath. temetőben. Az elhunytban Ivanits Gyula párkányi főjegyző édesanyját gyászolja. * III. nyilvános gyermektanulmányi ülés. Ma, vasárnap d. e. 11 órakor tartja a Magyar Gyermektanulmányi Társaság Esztergomi Fiók­köre harmadik nyilvános gyermektanulmányi ülését a főgimnázium dísztermében. Az ülés előadója Vaniss Dezső kir. Ítélőtáblai biró, a kir. járásbíróság és az esztergommegyei fiatal­korúak bíróságának vezetője lesz. A megnyitó beszédet dr. Walter G-yula c. püspök, a fiókkör elnöke mondja. A felette tanulságosnak ígérkező előadásra felhívjuk a nagyközönség figyelmét. Belépődíj nincsen. * Propaganda a közp. Sajtóvállalat érde­kében. A nemrégiben megalakult Központi Sajtóvállalat R. T. magasztos céljainak elérése érdekében országszerte megindult a leglelkesebb agitáció. Igen sok városban tartanak erről a többé el nem odázható szükségességről előadásokat. Nagyszombatból jelentik lapunknak, hogy ott ma délután 3 órakor Báthy László prelátus-kanonok érseki helynök, az érseki főgimnázium dísztermé­ben az uj keresztény sajtóvállalat érdekeben elő­adást tart. Az előadás iránt általános az érdek­lődés. Nagyszombatban egyébként a társadalom minden rétegében igen rokonszenves fogadtatásra talált a felvetett eszme és igy az imént emiitett előadás minden bizonnyal a végső diadalt fogja biztosítani a nemes akciónak. * Az Urileányok Mária-Kongregációja ki­tűnően sikerült műsoros előadást rendezett folyó hó 9-én a vízivárosi zárda nagytermében a sze­gény gyermekek felruházására szánt alapja ja­vára. Az előadás fényes erkölcsi ós anyagi si­kere a leghívebb tanúsága úgy a társulat veze­tősége részéről való lelkes ós ügyes rendezésnek, mint a műsor keretében szereplő úrileányok művészi készültségének s egyéni kiválóságának. Az előadáson dr. Csernoch János hercegprímás is megjelent s élénk érdeklődéssel kisérte a programm egyes pontjait. Megjelent továbbá az előadáson a város társadalmának igazán szine­java s oly nagy tömegben, hogy többen csak a folyosón élvezték, — de ott is lelkes kitartással — az ajtókon át kihallatszó műsorszámokat. Az előadást Reviczky Erzsi és Bedros Margit zongorajátéka nyitotta meg, kik Brahms egyik kitűnő zeneművét adták elő kifogástalan, mű­vészi interpretatióval. Utánnuk 7 szereplő „A szekrény titka" c. igen elmés kis vígjátékot adta elő pompás, egyöntetűen jó alakítással, majd Eggenhof er Margit vezetése mellett a „Cibere-kántus"-t énekelték el igen mulattató tempóban. A programm egyik legkedvesebb száma volt Brilli Stefi éneke, ki kellemes, üde hangon, csinos rokokó-jelmezben Babies—Szirmai Aminétjét énekelte el nővérének, Brilli Karoli­nák ügyes zongorakisórete mellett. Utánna Szabó Margit szavalta el Reviczky Erzsike zongorakisórete mellett a „Csipkefátyol" c. melo- ' drámát, melynek elérzékenyitŐ epizódjait úgy a szavaló, mint a zongor akis éret igen hatásosan érzékeltette. Nagy Mariska mesteri zongorajá­téka szerzett azután kifogástalan művészi élve­zetet az ünnepély közönségének. A műsor leg­kiválóbb pontja Szabó Margit tanítónőnek „A műteremben" c. allegorikus mesejátéka volt, melynek úgy meséje, mint ügyesen beleszőtt er­kölcsi tanulságai a szerzőnek igen szép képessé­geit igazolták s úgy néki, mint a mesejáték szereplőinek sok őszinte elismerést s megérde­melt tapsot szereztek. *„A kofa" c. háborús élet­képben Sziklai Józsa, Nádor Paula s Brilli Karolin szereztek derűs perceket a közönségnek igen ügyes magatartásukkal. A műsorban, me­lyet az énekkar fejezett be, általában igen szó­rakoztató, látványos ós művészi motívumokat sorakoztatott föl az ünnepélyt rendező kongre­gáció vezetősége, melyért a hercegprímás élő­szóval elismerését is nyilvánította a kongregáció presesének dr. Kiss Károly theologiai tanárnak s Mattyasovszky Olga úrhölgynek, a kongre­gáció prefectájának, kik fáradhatatlan buzgalom­mal iparkodtak az ünnepélyen résztvevő közön­ségnek egy minden tekintetben kiváló s előkelő színvonalú előadás összes kellemes szórakozását biztosítani, melyért viszont a közönség hálás tapsokkal s elismeréssel adózott úgy a rendezők­nek, mint az összes szereplőknek. Az ünnepély kétezer koronát jövedelmezett a jótékony célra. * Meghalt az esztergomi tanitók Nesz­tora. Halász Mátyás ny. bajóti rk. kántortanító f. hó 10-én 52 évi buzgó tanítói működés után 90 éves korában meghalt Esztergomban. A pá­triárkák ritka korát ért agg tanitó élete utolsó percéig szellemi erőinek teljes rugókonyságát él­vezte. Magyar-Szőgyónben született 1828. május 29-én s elemi iskoláit szülőfalujában, a gymná­zium 6 osztályát s a tanítóképző két évfolyamát Esztergomban végezte. A szabadságharcban mint honvódfőhadnagy vett részt s több ütközetet harcolt végig, onnan visszatérve egy ideig Kru­planicz Simon primási jószágigazgató gyerme­keinek nevelője, majd két évig szőgyéni s 49 évig bajóti tanitó s kántor volt. Tizenhat évvel ezelőtt vonult nyugdíjba 74 éves korában, de szellemi frissesége, a közügyek iránti nemes ér­deklődése elkísérte őt legvégső aggkoráig. Szá­mos pedagógiai értekezést irt s több pályadijat nyert. Tanítói képesítése magyar, latin és tót nyelvű iskolákra és községi jegyzőségre szólt. Egyike volt azon tanítóknak, kik a korral ha­ladtak. Ez meglátszott külső megjelenésén és választékos, mindig előzékeny társalgási modorán is. Mint tanitó az elsők közt volt, kik a silla­bizáló módszerek helyébe a hangoztató irva-ol­vasási módszert alkalmazta. Boldog emlékű dr. Mayer István püspök, a kiváló pedagógus is nagyon szerette, kinek tanítványa is volt a kép­zőben. Ügyes-bajos dolgaiban atyailag segítette tanácsával a népet, mire jegyzői oklevele és köz­igazgatási ismeretei képesítették. Bajóth község­ben az ő idejében, ami nagy szó, alig volt anal­fabéta. Temetése f. hó 12-én ment végbe Esz­tergomban a város s a vidék intelligenciájának, tanítóinak s községe kiküldötteinek jelenlétében. * Közgyűlés. Az „Esztergom-Szenttamási s Vízivárosi Kath. Kör" 1918. febr. 17-ón, ma dél­után 5 órakor a köri ház .nagytermében tartja meg XV. közgyűlését. * Álláscsere. Szvoboda János, galgóci fő­jegyző teljes fizetéssel nyugdíjba megy és érté­kes tapasztalatait a Kath. Népszövetség jogvédő irodájában fogja értékesíteni. Helyére Dosztál Mihály privigyei körjegyző kerül. A privigye­vidéki körjegyzői állásra legkomolyabb pályázó 1 Szlezárik Mihály, nyitraludányi helyettes jegyző, ki mint kiváló katholikus is nagy köztisztelet­nek örvend. * Szociális előadás. Az Esztergomi Kath. Munkásnők Egyesületének rendezésében Zombory Zsigmondné úrnő, ki a nevezett egyesület tagjai számára Esztergomban sásfonó háziipar-tanfo­lyamot tart, f. hó 13-án szociális tárgyú előa­dást tartott az intelligens hölgyközönség részére a városház nagytermében. Az értekezletet, me­lyen a város előkelő hölgyközönsége igen nagy számmal jelent meg, dr. Lepold Antal praela­tus-kanonok nyitotta meg rövid beszéddel, mely­ben az előadót s a megjelent közönséget üdvö­zölte s felkérte Zomborynót az előadás megtar­tására. Zombory Zsigmondné úrnő sok értékes tapasztalatról s megfigyelésről tanúskodó tanul­ságos előadást tartott a háziipar-tanfolyamok nemesítő hasznáról, a katholikus munkásnőknek a családban s a társadalomban teljesítendő szo­ciális feladatairól, majd a város úrinőinek jóin­dulatát s támogatását kérvén a helybeli munkás­nőegyesület számára, több városban, sőt külföl­dön tett ily irányú megfigyeléseiről szólt a kö­zönségnek. A közönség nagy figyelemmel s élénk helyesléssel kisérte az előadást, melynek befejeztével dr. Lepold Antal praelatus-kanonok megköszönvén Zomborynénak a tanulságos elő­adást, maga is megtoldotta azt a keresztény munkásnőnek a háború utáni nehéz időkben való

Next

/
Oldalképek
Tartalom