ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918

1918-02-17 / 7. szám

XXIII. évfolyam. Esztergom, 1918. február 17. 7. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 12 kor., fél évre 6 kor. Egyes szam ara 20 fillér. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. Társszerkesztő : SZVOBODA ROMÁN. Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Esztergom, február 16. •— „Kereszténység és világbéke." Ezen cim alatt adta ki főpásztorunk: dr. Csernoch János bibornok-liercegprimás az idei böjti szózatát. Végig vonul a szózaton az a szándék, az a gondolat, hogy a főpásztor mint egy szerető édes atya maga köré gyűjti hiveit, mint gyermekeit s nekik lelket éltető oktatást ad. Milyen más ez a hang, mint a milyennel tele van most a világ: az utcák, a családi házak és a középületek termei és folyosói. Mig a tömeg csak zúg s feszeng anélkül, hogy magán ós máson könnyithetne, mig lelkét a káromlás és szidalmak által mind jobban belekeveri a keserűség tengerébe, addig a gondolkodó fő megkeresi e mérges növénynek: a káromlás ós békétlenség szellemének gyökerét, — de rámutat azokra is, akik a világ nagy bajának, véres veszedelmének okai és felidézői. „Néró császár is, a kereszténység első üldözője, ki alatt Péter és Pál apostol fejedelmfek vértanúságot szenvedtek, előbb négy sarkán felgyújtatta Róma városát, hogy az égő világváros látványosságában gyönyörködhessék, azután, hogy a fellázadt római nép dühét magáról elhárítsa, az ártatlan keresztényekre fogta e gyújtogatás gyanúját. Szakasztott igy tesz most a gonoszság fejedelme s igy tesznek az ő szövetségesei, a hitetlenség vezérei és titkos társulatai: a világháborúért Isten káromlására s a hit megvetésére uszitják a népeket, hogy igy önmagukról eltereljék a figyelmet s-a népek észre ne vegyék, mily nagy részük van a világégés előidézésében!" A nagyböjt mindig valami szomorú hangulatot borított rá az emberiség lelkére s most, amikor „negyedfél év óta szigorú nagyböjtje van a világnak, bőjtölóssel, nélkülözésekkel telve, aminőket még a világtörténelem nem látott, és a szenvedések oly borzalmaival, aminőket toll és ecset nem képes elég megrázóan festeni," — most erőt kell venni lelkünk fokozódó borúján. Istentől kérjünk fényt, elménk gondolatai világítsanak bele a zavart okozó sötétségbe. A világháború eleje óta csak sirtak, keseregtek, panaszkodtak az emberek — a szenvedésből s a szenvedélyből éltek. Most a szenvedély elfásult, az ész pedig nem veszi át annak helyét: nem akar dolgozni. A kétségbeesésnek s az istenkáromlásnak legjobb ellenszere a józan gondolkodás, amely nem indul a hangulatok után, hanem a dolgok igazi okait keresi. Erre tanit bennünket, erre tanitja a rábizott nyájat a főpásztor s bajainknak csalhatatlan orvosságaként a vallást ajánlja ezen szavakkal: „De mint minden bajra, Kedves Hiveim, ugy leginkább a háború ütötte fájó és legfájóbb sebekre is csak a vallás nyújthat igazi gyógyirt. Csak Isten ós az ő szent vallása változtathatja a szenvedés töviseit lelki örömök rózsáivá. A földi szenvedések rejtélyét, mellyel a legrégibb időktől kezdve napjainkig a legnagyobb elmék oly sokat foglalkoztak, csak Krisztus Urunk tudta megoldani. Amazok a művészeteket, vagy az öngyilkosságot ajánlották a szenvedőnek „orvosságul" ; s még az ószövetségi szent könyvek is Jobbal együtt tanácstalanul állarrak a kérdés előtt: miért és mi végett a sok szenvedés az ember életében ? Krisztus Urunk nemcsak bevilágított, hanem le is szállott maga a földi szenvedések és a halál örvényeibe. » Krisztus keresztje felfedi e szenvedések okát, mely nem más, mint a vezeklés ós javulás. Isten, a mi égi nevelőnk ós orvosunk csakis ezért engedi reánk a szenvedéseket ; éneikül a háborút sem engedte volna meg." R. Nem azonosítjuk magunkat. A politika minden időben azon tudományok közé tartozott, melyek magasságuknál vagy alacsonyságuknál fogva axiómák alapján nem épülnek. Következőleg csak kisérletezés számba mennek és át nem érthetők. Még pedig azért, mert a politika a gondolat és a nyers erő harctere. Hol egyik — hol másik győz. Ez azon tudomány, in qua quaerit sua dogmata quisque, inveniet pariter dogmata quisque sua. A világ nagy disputáinak szintere és a széthúzás, az emberi zavarok Pandora-szelencéje. A világnézetek és a nagy nemzeti, sőt egyéni akarnokok pant neonja. Ma az utcaseprő egy nagy politika. Ma a vándorszínész, hogy zöldágra vergődjön: politikát keres. A piaci kofa, a majomtáncoltató stb. mind a politikába kapaszkodik. Oly világot élünk, melyben a demokrácia magasztos elve nem felemeltetik, de lealacsonyittatik. Teszem azt: ma van demokrata cipötalperösitö, van demokrata bajuszpedrő s megérjük, hogy demokráciában fogunk járni, öltözni, mosakodni s még tudj' Isten mit. Mert olyanok is akadnak, akik radikaliter akarják a domokráciát: még a fa gyökere is demokrata legyen. Kik? A bolsevikiek és társaik. Ez a divat. Ma kell iskola nélküli polgármester, kell szatócs miniszter stb. Miért? Közbékéért és világboldogulásért. Igazán? Oroszország élő példa. Mindent ellenkezőleg mutat. Honfiak! Mindennek meg van a maga határa. A tülhajtás hiba és bün. Az egyházias álláspont sohasem lehet radikális. Az élet realizmusa megtaníthatott mindenkit arra, hogy gyermekes idealizmusban ne röpködjön. Annál sajnálatosabb az a tény, hogy mégis akad tábor, amelyik a következményekkel számot nem vetve : a legveszélyesebb meredek szélén jár. Feltétlenül számot kell vetni már egyAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Anyamadár. Rejtett helyen kicsi fészek Elhagyottan, egymagába'; Fészek, melyben ép' hogy megfér Anyamadár búja-gondja S tollatlan két fiókája. Eső veri, vihar tépi . . . Nincsen, aki oltalmazza ! Aki védné maga is rab Messzi-messzi tartományba' Gronosz ember kalitjába'. Anyamadár azt sem tudja Mihez fogjon, honnan kezdje? Kicsi fészket tatarozza, Fiókáit etetgesse, Forró keblén melengesse? . . . Sokszor vágy kél a szivében: Elrepülni messze-messze . . . De ránéz a íiókákra — Az alig hogy pelyhesekre — Csak marad s vár egyre-egyre. Anyamadár csak vár egyre . . . Kicsi fészkét el nem hagyja, Puha meleg két szárnyával Fiókáit betakarja, Féltő gonddal -védi-óvja. El-elmereng napkeletre . . . Hol a párját tudja, érzi; Ott . . . ott látta utoljára Erős szárnyát meglebbeni, Onnan fog majd visszatérni. S megtelik nagy bizalommal Remegő kis madárszive. Ne félj, ne félj anyamadár, Dalos imád hallgatja már A magas menny nagy Istene! Kossányi Alajosné. Az imakönyv. Irta: Csite Károly. Három méter a hossza, kettő a szélessége a kis kamrának, mely Eva néni lakásául szolgál. A bútorzata pedig áll egy ágyból ós egy ládából, mely utóbbit egyúttal ülőhelyül és asztalul is használja, miután külön asztala és szókenincs szegénynek. Ellenben van egy rokkája, melyet kora hajnaltól késő éjjelig hajt, fonja a falubelieknek a cérnaszál finom fonalát. Igy keresi meg szegényes testi táplálékát. Ezeken kivül van még egy portékája, mely ép oly kopott, öreg jószág, mint saját maga és mint a bútorai: egy imakönyv, mely szomjúhozó lelkének mindennapi táplálókát adja. Reggel, délben ós este megállitja egy-egy félórára az örökké forgó rokkakereket, s a megbarnult, szakadozott imakönyvét veszi reszkető kezébe. És a hosszú, álmatlan éjszakákon is, mikor felújulnak lelki szemei előtt a már rég elfelejtett kinzó, nyugtalanító emlékek, életének minden bánata, keserűsége, meggyújtja kis pislogó mécsesét s imádkozik mindaddig, mig csak meg nem szállja a jótékony, boldogitó álom. Gyakorta imádság közben szunnyad el s a kis mécses ég mindaddig, mig fel nem ébred. — Oh, óh! . . . Ugy is oly szegény az ember, mégis hiába égetem a drága olajat, — sopánkodik, búslakodik aztán s ismét *csak a kopott imakönyvet veszi készébe. Igy megy ez évről-évre, nyáron -úgy mint télen. Forog az öreg orsó, mint az idő láthatatlan kereke, felváltja időközönkint a kopott imakönyv szakadozott levele. Egyszer aztán végleg megáll, az orsó s az imakönyv lapjait nem forgathatja, tüz ütött ki a házban gondatlanságból. Oyufával játszottak a gyermekek s elhamvadt az egész ház, vele együtt jcjva néni összes rozoga bútora, és mind a testi, mind a lelki táplálékait szolgáló jószágai: az öreg rokkája ós a szakadozott imakönyve. Most lett csak igazi koldus a szegény özvegy. Nem maradt semmije, mint a jó Isten irgalma