ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918

1918-02-10 / 6. szám

XXIII. évfolyam. Esztergom. 1918. február 10. 6. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik mmáen vasárnap. Iőfiz8tési árak : Eeész évre 12 kor., fél évre 6 kor. Egyes szani ara 20 fillér. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. Társszerkesztő: SZV0B0DA ROMÁN. Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Keresztényszoeiális Néppárt. Esztergom, február 9. A végtelenül szomorú és nagy világégés tragikus fordulataiból szeretünk tanulságokat vonni s mint öregedő tanárbácsik értékeltetjük rajokba bocsátott következtetéseinket. A mai kor gyermeke nyög az idők leckéje alatt; izzad, vonaglik az elszenvedni is sok probléma alatt, ám, mindenikről uj tanítás járja, azonnal melegében, sajtóban, könyvekben, beszédben és mindenütt és ott is, hol egyébként talán zaklatott lelke éppen a gondnak viselésére erőt gyűjteni szeretne. Mint a fényszóró sugárkévéje, ugy kiséri a bölcselkedök és politikusok tanitó gondolata az eseményeket, de kevés kivétellel mind csak e nagy történelem történései után járnak. Romokat világítanak untig s kevés a lélekjelenlét, mely a romok magyarázatát nyugalmasabb időkre hagyná és inkább merészen elébe vágna a veszedelemnek. Ilyen kivételt, ilyen öntudatosan okos kivételt képez ma Magyarországon a harcoló egyház közéleti és politikai tábora. Nem áll meg mímelt professzori pózban a rombadült rendszerek fölött, hanem kiemelkedik a jeremiádákat óbégatok, és fejvesztetten kapkodok, és jószerencsét váró akaratgyöngék közül. Kiemelkedik és megcsinálja a maga erögyüjtö ünnepét, frissülten, rugalmasan elébe áll a veszedelmek nagyobb terjedésének és útját szegi a földgolyón körülfutó tűznek. A mai körülmények között a keresztényszociális néppárt megalakulását a magyar kereszténység ünnepének kell tartanunk, mert bízvást mondjuk: ezekben a fejvesztett időkben csak ünnepi ihlettel telt, csak hittel acélozott lélek szülhet ilyen fölségesen frappáns elhatározásokat. Csak a földi élet túlvilági folytatását kereső szem mérheti fel ily biztosan azokat a jövőbeli távolságokat, melyekben a magyar nemzet sorsa rajzolódik elénk a szerint, mint a hogyan manapság irányítjuk a történelmet, mint ahogy manapság vetjük meg a fejlődésünk alapjait. A nagy káoszban, annyi ingadozás közepett, hol a maradiság és szűkkeblűség

( konokul bitorolja a tiszteletet követelő konzervatív jelszavakat; hol lenge párthajlás, hol zűrzavarban kéjelgök, utópiák festett képei körül idealizmust utánzó ösztönösök és ugrándozó tüzimádók észvesztő hangzavarába fullad annyi megbecsülhetetlenül értékes energia, végre! — végre egy biztos irányt mutató vezényszó hangzik el: a magyar keresztény szociális néppárt programmja. Olyankor csendül meg, midőn dicsőítésére alig van időnk, midőn nincs házi ünnepre vesztegetni . való percünk sem, mert a hazafias készség fürgeségével követni kell, menten követni, a magyar keresztény politika vezéreinek felhívását. Harangszó legyen ennek a pártnak riadója, szivünkbe ható harangszó, nem temetésre, nem ebédre, hanem imádságos munkára keltő hajnali harangszó. Az egyháznak minden szolgája, minden magyar hive keljen fel szavára. Városok, falvak népét vezetők, örökélet magvait vetők, lélekszántó napszámosok, mind munkára keljenek szavára. Eddig az volt a jelszavunk: meg kell ragadni a hitbe és nemzeti tradíciókba vetett horgony láncait, hogy az ár el ne sodorja, az örvény el ne nyelje annyi vérkincs árán ránk maradt édes örökségünket, a hazát. Ám most ránk zúdult az idő, tehát fel kell szabadítani hajónkat s szembenézve a viharral, erős lélekkel, erős karokkal vágjunk neki a legmélyebb szociális vizeknek. Félelmet vagy kényelemszeretetet nem tűr meg a mai kor. Fogjon hozzá mindenki a keresztény szociális néppárt elveinek erőteljes propagálásához. Mindenütt van ennek termékeny, gyümölcsöt igérö talaja, mert a keresztény néplélekre akar építeni. A fanyar kishitűség is pezsdüljön föl azon a nagyszerű, győzelmet biztosító határozott fellépésen, mellyel a Keresztényszociális Néppárt az országban úgyszólván minden jövőre ható irányzatot megelőzött a szociális küzdőtéren. Adjon büszke, munkára serkentő tudatot ama körülmény, hogy pártunk e korszerű lépéssel nemcsak biztosította régi parlamenti helyét, hanem a jövő nagy és fölöttébb sürgős feladatainak megalkotásában már mint szociális párt működik közre, mig a vallástalan és internacionalista szociális tábor a parlamenten kivül vivja kétségbeesett csatáit. Ha megtesszük kötelességünket, ha nem csinálunk több szecessziót a magyar katholicizmusban, ugy ezen az uton a siker adva van, mert igy megteremthetjük a magyar demokrácián és a szociális jóléten alapuló boldog keresztény Magyarországot. (dg:.) AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. • r r • Ma még Még fáj a szivem, még sír a lelkem, A két karom még feléd van tárva S úgy lehet, holnap ránk borul már a Feledés sűrű, szomorú árnya. Ma még ott játszik szivemnek mélyén A szerelemnek halk muzsikája S úgy lehet, holnap húrja-fosztottan Némul el ez a zenélő hárfa. Ma még az enyém minden szép emlék, Ma még az enyém bűbájos álmom S úgy lehet, holnap bús lemondással Mindentől meg kell örökre válnom. Ma még az ajkam halk sóhajtással, Szerelmes szóval ejti ki neved S úgy lehet, holnap a sivár jövő Hulló homokja mindent betemet. Ma még gyötrődöm, ma még szeretlek . . . — De oly közel van mához a holnap, Mikor lelkünkbe úgy járnak vissza Tört álmaink, mint kisértő holtak . . . M . k D'Annam az öreg misszionárius Pierre Loti. Ford. Caysz. Ott lent a szélső kelet szerencsétlen országában, ép háború idején, nehéz páncélosunk, már vagy egy hót óta veszteglett a hajók záróállomásán, a tengerpart egyik mély öblében. A szomszédos földekkel — ahol zöldelő hegyek, rizsföldek, bársony simaságú síkságok terültek el —• alig közlekedtünk. A falvak ós a városok lakói bizalmatlanul, vagy ellenségesen zárkóztak el előlünk. A rekkenő hőség, mely a csaknem szürke égből hullott, mint valami ólomfüggöny nehezedett ránk. Az egyik reggel, az ón őrségem alatt az alkormányos igy szólt: — Kapitány, egy csónak közeledik ott az öböl bensejéből s úgy látszik, hogy felénk tart. — Ah ! S vájjon ki lehet benne ? — Ez kapitány ... a látszat szerint .... valami kinaibonc, de ki tudhatja biztosan, mintha valaki háttal is ülne benne ? Lassan, zajtalanul közeledett a csónok a meleg, mozdulatlan vizén. Egy fiatal sárga arcú leány, fekete ruhában evezett benne állva, felénk hozva a kétes látogatót, aki ugyanolyan ruhát viselt; fején föveget s kerek pápaszemet. D'Annam pap volt, hosszú szakállal s meglepő, éppenséggel nem ázsiai arccal. A hajónkra szállva, félénk és nehézkes franciasággal üdvözölt. — Missionárius vagyok — mondta — s Lotharingiából származom. Már harminc éve múlott, hogy itt vagyok a vidéken, mely hat óra járásnyira van ide. Áz egész földön itt mindenki keresztény ... A kapitánnyal szeretnék beszélni,, hogy tőle segítséget kérjek. A benszülött lázadók fenyegetnek minket s már-már a közelünkben vannak. Összes híveimet fel fogják boncolni, ez egész biztos, hogyha idejében nem hozunk segítséget. De sajnos, a kapitány kénytelen volt a segítséget megtagadni. Embereink nagy része a szárazföldön teljesített szolgálatot s a hajón csak annyi fegyver és ember maradt, a mennyi annak őrizetére szükséges volt; — kár, kár, de hát nem tehettünk semmit azokért a szegény hivőkért, ott kellett őket hagynunk, mint elveszetteket. Ekkor szállt le, a déh rekkenő hőség, melyet a nehéz, ölő bágyadság követett, felfüggesztve minden életet. A kis csónak a leánnyal visszatért a szárazföldre s nemsokára el is tünt a zöldelő növényzet között, mig a misszionárius nálunk maradt, hallgatagon, minden panasz-szó nélkül. A szegény ember nagyon egyszerű léleknek látszott, a hosszú évek, melyeket itt a vadonban töltött, meggyöngítették régi fogalmait ós sok dologhoz alig tudott hozzászólni. A kávé után hirtelen felélénkült, amikor a cigarettára került a sor s mosolyogva kért egy kis francia