ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918
1918-02-10 / 6. szám
— Erélyes, de nem erőszakos rekvirálást helyez kilátásba az uj közélelmezési miniszter a minisztertanács csütörtöki ülésén megállapított uj fejkvóta alapján jelentkező terménytöbblet behajtása körül. Az eróly és az erőszak fogalma a mi fölfogásunk szerint ugyan elég távol áll egymástól, csak az a baj, hogy a két eljárás közti különbséget a rekvirálás foganatosítása körül jelentkező kedélyhullámzások ugyan hamar összemossák s hogy a rekvirálás passiv alanya : a búzáját, lisztjét féltő paraszt hamar dühbe gurul, mikor zsákjai körül kotorász az államhatalom végtagjának legkisebb ujjizülete, a gonosz sors által kirendelt rekviráló biztos s ez a különben fölemelő honfiúi kötelesség teljesítése nem mindenkor talál császárimrei udvariasságra a termelő részéről. Distinkciókat ott a bőrfotelok süppedékes ölében sokkal könnyebb fölállítani, mint fölmászni a padlásra a kajánul befűrészelt létrán, mely ilyeténképen preparálva az államhatalom kiküldöttjének ravasz fölcsúfolására szolgál. A zsákok közelébe odatámasztott vasvilla sem túlságosan biztató jelenség ugyan s közélelmezési mártiromságra sem igen vágynak a szegény tisztviselők, de azért nagyon jól van: el kell venni a fölösleget ptt, ahol jelentkezik. Viszont azonban a fölöslegnek az a perfid szokása van, hogy nem akar jelentkezni, sőt a rekvirálóbiztos látogatása elől udvariatlanul eltávozik hazulról, nem akarja fogadni a biztos urat, akit az alispán úr erre a megtisztelő szerepre felkért. Ha pedig otthon marad, akkor elbúvik a látogatás elől a padlásra, pincébe, szalmakazalba, kútba, esetleg az ágyba kényszeritett öregmama dunnája alá. S ekkor következik a kedélyes társasjáték, melyet gyermekded kedélyű lánykák szoktak az irgalmasnónók zár- I dáinak pietikus excluzivitásában vasárnap délután játszani: eldugtuk a buzácskát, tessék megkeresni. S most jön az erélyesség. — Bácsi, adja elő a buzácskát! — Nem adom, mert megették a galambocskáim! — Mit tesz ilyenkor az erélyes rekvirálóbiztos ? Vagy megmagyarázza a legszebbik ékesszólás hangján a honpolgári kötelesség magasztos erényét, vagy kihúzza az ágyból az öregmamát a köszvényével együtt. Azaz hogy, hopp ! — ez már erőszakosság s erre nincs följogosítva a rekvirálóbiztos. Vödörbe ülni s a kútba leszállani pedig nem egészséges dolog, mert a téli náthából nehéz kilábolni. Pedig a kutak vízvonal fölötti „pandalyjai" néhol akkorák, hogy közélelmezési bált lehetne bennük tartani. A felkutatás, az erélyesség, a jelentkező fölösleg, az erőszak s az akasztófa, mellyel a rekvirálóbiztosokat s a közigazgatási hatóságokat fenyegetik, eszerint csak akadémikus értékű csevegések, ellenben a cséplőgépnél megejtendő rekvirálás elmulasztása sokkal komolyabb bűne a mulasztóknak, mintsem ők gondolják. Hát igy. Csak erélyesen, de ne erőszakosan. Sz. Anya- és csecsemövédelmünk. A magyar gyermekvédelem, melynek mintaszerűségét az ellenséges érzületű külföld is elismeri, a világháború okozta sebek egyik gyógyszerekónt a m. kir. belügyi kormány nagy horderejű s legujabb szociális tervének megvalósulásában, az állami anya- és csecsemő-védői intézmény megszervezésében egy uj éltet adó tényezővel gyarapodik, mely hatását az emberanyag pótlásában fogja megmutatni. Már a békében is aggódó figyelemmel kisértük országunk nagy gyermekhalandóságát, mely a népesedés statisztikáját nálunk olyannyira kedvezőtlenül befolyásolta, hogy a népesedés tekintetében nagyon hátra maradtunk. Ez a nagy világégés pedig, melynek különösen a vitéz magyar fajt pusztító tüze a magyarság húsát, vérét égeti, hazafiúi kötelességünkké teszi, hogy foglalkozzunk azon problémákkal, melyeknek helyes megoldása a népmozgalmi statisztika ezen nemzeti veszedelmet jelentő, szomorú adatainak előnyös megváltozását eredményezheti; ez késztette szociális érzékű kormányunkat is arra, hogy a gyermekhalandóságot a csecsemők és a fiatal anyák állami védelem alá helyezésével csökkentse és ezzel a magyar faj megerősödését s a nemzetet éltető erők gyarapodását elősegítse. A kormány megtette ós megteszi kötelességét s akkor, midőn ezen rendeletét kiadta és az ügynek legmesszibb menő állami támogatásban való részesitósót kilátásba helyezte, a nemzetóért, fajáért aggódó társadalom megnyugvással és örömmel vehet erről tudomást. De csak ebben nem merülhet ki annak a magyar társadalomnak szerepe, mely minden közérdekű intézmény és mozgalom, eredményes támogatásával történelmi nevet szerzett magának s dicsőséget a magyar nemzeti közérzésnek. Ez a társadalom tudni fogja kötelességét s valamint a nemzetpusztitó betegség : a tüdővész gyógyításának ós korlátok közé szorításának nehéz küzdelmét jóformán a társadalom irányítja és mozgatja, ópúgy e másik nemzeti veszedelem, a gyermekhalandóság csökkentésére irányuló törekvéseknek is társadalmunk lesz a lelke és megtestesítője. Az állam mindenható földi hatalmával megadhatja mindennek eszközeit s módjában áll mindarról gondoskodni, mi intézményeinknek az anyagit jelenti, de nem nyújthatja részükre az érzés világát s az anyagiasságba lelket öntő szidohányt, hogy megtölthesse pipáját, mivel már vagy húsz éve kénytelen volt nélkülözni ezt az élvezetet s aztán lassan elszendergett a karosszékében. Furcsán néztünk erre az égből pottyant vendégre, akit bizonyára most addig kell nálunk tartanunk, mig biztos helyre nem tudjuk őt juttatni. S megvallom nem valami sok lelkesedéssel vállalta el egyikünk se a tisztet, hogy tudtára adja neki határozatunkat. — Atyám egy szobát készítettem el az Ön számára, — mondta aztán az ideiglenes parancsnok, mikor a misszionárius felébredt — magától értetődik, hogy addig a napig, amig biztonságba tehetjük, mint vendégünk jól érezheti magát. Ugy látszott, hogy nem értette meg a dolgot. —• De . . . hogyis, leszáll az est ós itt az éj, — kérnék egy kis csónakot, hogy visszaevezhessek oda, az öböl mélyébe, a szárazföldre, mielőtt még egészen éj lenne — mondta nyugtalanul. — A földre!! . . . És mit akar ott tenni? — Hát vissza akarok a falumba térni — szólt fenséges egyszerűséggel. — Ah, a világért sem tudnék itt aludni, jól értenek ugy-e?. . . Hátha éppen ma éjjel lesz a támadás ? Minden egyes szavával nőtt előttünk ez az oly közönségesnek látszó lény és mi körülvettük őt elragadtatott kiváncsisággal. — De hisz Atyám éppen Ön lesz az, akit legkevésbbé fognak megkímélni. — Oh valószínűleg, sőt biztos — válaszolt ő nyugodtan ós bámulatra méltóan, mint egy ókori martyr. Tizen a hivei közül fogják őt talán várni, vagy tán annyian sem, tán senki s igy egyedül fog haza ballagni, a sötét pusztaságokon, s azután Isten a megmondhatója, hogy mi lesz. Kértük őt, hogy maradjon köztünk,'mert a biztos kegyetlen kinai halálnak megy neki, de hiába volt. — Felháborodott, makacsul, rendithetetlenül, de minden nagy mondás vagy harag nélkül. — Én térítettem meg őket és önök azt akarják, hogy most hagyjam el őket, mikor hitükért üldözést szenvednek? Oh ezek az én gyermekeim, értik az enyéim! . . . Némi meghatottsággal bocsátotta le a parancsnok a csónakot, hogy visszavigye őt s mi az elinduláskor barátságosan kezet szorítottunk vele. Újra szótlan s csendes lett, majd még egy levelet bízott ránk, hogy küldjük el öreg rokonának Lotharingiába s még egy kis dohányt is kért, franciát s aztán útnak indult. Es mialatt a nap lenyugodott, hosszú ideig meghatottan néztünk utána, a meleg s csendes vizén tova haladó apostol silhouetteje után, aki a biztos, szörnyű halál ölébe sietett. Mi a következő héten elataztunk, már nem tudom hová s az események ez időtől kezdve szünet nélkül hánytak össze-vissza a széles világon és soha többé nem hallottunk sem a miszszionáriusról, sem pedig szegény magukra hagyott híveiről. vet, az érzelmek nagy tárházát, melyek nélkül az erkölcsösség egyedül helyesen irányító sugara s a szeretet boldogságot árasztó melege nem hatolhat be még a leghatalmasabb palotákba sem. Hiába építteti fel az államhatalom szociális intézményeinknek a modern kor minden vívmányával felszerelt épületeit, azok híjával lesznek annak a felemelő és áldást hozó erőnek, mit csak egyedül az egészséges katholikus társadalom s annak melegséget, szeretetet árasztó tényezői nyújthatnak. Mert a társadalomban ott van a szelleme szegénynek, gazdagnak egyaránt, mert a társadalom nemcsak a milliomosok s gazdagok egyesülését jelenti, de a magasztos közérdekű célokért önkéntelen tömörülésre kész millióit a dolgozni és érezni tudó nemzetnek. S akik e társadalom élén állanak, azok már nagyon sok szociális intézményünk működésénél tanújelét adták annak, miként kell az államhatalomnak segítségére lenni s hogy mily módon lehet a nemes célok megvalósításánál tökéleteset alkotni. Ezen legujabb gyermekvédelmi intézményünknél is az államhatalom képviseletében maga a belügyi kormány nyújtotta a legnagyobb elismerését társadalmunk egyik előkelő intézményének, a Stefánia-szövetségnek akkor, midőn a védőnői intézmény országos megszervezésével ezen egyesületet bízta meg, mely ezen magasztos ós kitüntető megbízatását, mintegy átruházott állami hatáskörben fogja végezni. . A társadalom irányító és vezető közreműködése tehát a szervezésnél biztosítva van, de az országos szerv mellett nem maradhatnak tétlenül a helyi szervek sem s igy már most kell foglalkoznunk annak szükségességével, hogy városunk és megyénk társadalma is belekapcsolódjék ezen szervezetbe vagy olykép, hogy meglevő jótékony egyesületünk legelőkelőbbje a n Szt. Erzsébet Jótékony Nőegylet" programmját ezen ajabb nemzeti érdekű tevékenységgel kibővítse, vagy pedig, miként ezt a belügyi kormány is célozza, hogy a törvényhatósági anya- ós csecsemővódő egyesület megalakuljon. Bármelyik megoldást választják is intéző köreink, hasson át bennünket s mindazokat, kik tényezői s "irányitói lesznek a társadalmi hasznos munkásság ez ujabb megnyilvánulásának, annak a tudata, hogy gyermekvédelmünk ezen legifjabb intézménye, a magyar faj veszteségét lesz hivatva pótolni és a magyar nemzeti erő forrásának, a népesedésnek uj zsilipjeit fogja megnyitni, melynek a magyarság jövőjére kiható eredményeit társadalmunknak teljes erkölcsi s ahol szükséges lesz, anyagi erejével is a lehetőségig tökéletesítenie kell. Mert nemcsak az anya- ós hitves sír az elhunyt hősök teteme fölött, de sír a nemzet terebélyes fája is korán lehullott levelei múlásán ! A hős fiait sirató nemzet iránti szeretetünk csak nagyobbodott s a nemzetet ért véres veszteségek nemzeti öntudatunkat s az összetartózandóság érzetét csak emelték! Ez az emelkedett szellem fogja mindenütt jellemezni a magyar társadalmat, ahol a nemzet megerősödéséről s az uj Magyarország jövendő boldogulásáról lesz szó. Dr. B. A. HÍREK. A királyné köszönete. Mint lapunkban akkor jeleztük, tavaly júniusban Zita királyné tudvalevően fölhívást intézett a magyar püspöki kar tagjaihoz a hadigondozás támogatása érdekében. Fölhívásának következménye számos nagy alapítvány lett, amelyeket a magyar egyházfejedelmek és egyes egyházmegyék létesítettek a hadiárvák javára. A királyné most levelet intézett Csernoch János hercegprímáshoz, amelyben megköszöni a püspöki kar tagjainak készségét. A királyné udvarmesterének a Felséges Asszony megbízásából irt levele meleg elismeréssel honorálja az ország her-