ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918

1918-10-27 / 43. szám

XXIII. óvíoiyam. Esztergom, 1918. október 27. 43. szám. ESZTERGO POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Hegjeienik minden vasárnap. Előfizetési árak : E^ész évre 12 kor., fél évre 6 kor. Egyes szánt ara 20 fillér. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. Társszerkesztő: SZVOBODA ROMÁN. Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. A régi és uj politika. Esztergom, 1918. október 26. A világháború történelemelötti boldog napjaiban a magyar politikának még nem volt évtizedekre megállapított, részleteiben kidolgozott kormányzati és ellenzéki raunkaprogrammja. inkább csak „ad hoc" előrángatott, vagy a viszonyok által felvetett kér- j dések foglalták le a parlamenti élet idejét. Egy-egy közjogi sérelem miatt képes volt lángba borulni az országház és bosszutlihegö haragos kitörésekkel, ősi gravamenes panaszkodásokkal s tiltakozásokkal töltötte ki a nemzetnek alkotó munkára hivatott erejét és becses idejét. Egy német nyelvű átiratért heteken át viharzott a mult politikai életének felszíne, a nemzeti kardbojtért vért, életet tudott volna áldozni a lelkesedő magyar. Feliratozás, pártprogramotok hangzatos eldeklamálása volt sokáig a magyar politika egekigérö csimborasszója. Pedig a huszadik század magasabb kívánalmakkal állt a nemzetek elé. Korunk uralkodó gondolata a nemzeti egység! Önálló, független, szabad, történelmi államok megalkotása! Ugyanez diszkiadásban a világnépek munkarendjében igy van elkönyvelve: világbíró fajok, világállamok, világot átölelő gazdasági hatalmak létrehozása a rokonfajú nemzetek egyesítése által! E törekvések mellett a négyszázéves, magyar, siralmi politika minden regényes részletével történeti múzeumba illő becses ereklye csak már; oly nehézkes divatját múlt hadviselési mód, mint volna ma a páncélingek, rostélyos sisakok alkalmazása. A világháborúnak vérzuhataga kellett ahhoz, hogy a régi politikát a korszerű kívánalmak útjaira terelje. A világzivatarnak eget-földet megrázó bömbölésére volt szükség, hogy a kiáltó szózat a nemzet fülébe eljusson. A magyar vérnek tengerhullásából megtermékenyített rögökből tudott csak kihajtani az önálló, öncélú, független Magyarország, mely már tisztában van a saját lábán járó, önálló, nem másokat utánozó magyar nemzeti kultúra megalkotásának óriási feladatával. Az egész világ a gazdasági válság bajaival küzd s az ezekből eredő társadalmi katasztrófák elhárítása a legsürgősebb munka mindenütt, az egész vonalon. Hát akkor Magyarországon sem lehet sem hatvanhét, sem negyvennyolc a vezető probléma, hanem a millióknak kenyeret, jólétet, biztos megélhetést adó munka megszervezése ma a kérdések kérdése. A gazdasági önállóság megalapoz asa az egyetlen mentő deszkaszál, mely az országot az anyagi jólét s a rajta épülő erkölcsi értékemelkedés békés vizeire viheti. A magyarság terjeszkedő és beolvasztó erejét nagyon meggyöngítette a négyesztendös vérveszteség. A gyermekek születési arányszáma aggasztóan csökkent, mig a gyermekhalandóság felszökkenése megdöbbentően feltűnő ; a tüdövész pusztításai már-már járványszerüek. A nehéz megélhetési viszonyok, a közegészségügy, az iskolázás elmaradottság a, a terhek vészes arányú növekedése, a föld ijesztő eladósodása és idegen kézbe csuszamlása oly tünetek a nemzet testén, melyek gyors orvoslást sürgetnek. Nem pártexistenciák sekélyvizű játékpolitikájára van e nemzetnek szüksége, hanem a nemzet életét, jövőjét megalapozó, gazdasági és kulturális létfeltételeit biztosító folytonosan alkotó parlamenti munkára! A magyar faj természetes szaporodását eddig az alföldi és dunántúli földmivelö nép szolgálta. Igazán csak ez a 16—20 vármegyében élő magyarság szaporodott s biztosította nemzetének azt a helyet, melyet a nyugateurópai népek között elfoglalt. Az életerő titkos csatornája pedig a mezőgazdasági foglalkozásnak megélhetést biztosító módja volt. Erdélyben s a felsövidéken a földmivelés egyedül nem tudta a család szükségletét kielégíteni, azért a népesség szaporodásának alapja itt már évtizedek óta áttolódott a kézműves iparra, bányászatra, erdészetre s állattenyésztésre. Mióta azonban a betolakodó külföldi verseny a régi honi ipart letörte, az erdélyi magyarság szaporodó s terjeszkedő erejében szünet, sőt hanyatlás állott be. A gazdasági bajok azonban már megtámadták az alföldi és dunántúli televény faj magyarság szaporodási képességét is s gátolják azt. Az egy-két gyerrnekrendszer mind' ismerősebb lesz e vidékeken. Ha pedig a magyar szaporodási erö még sokáig stagnál, sőt visszaesik, akkor a nemzet sorsa eldőlt, mert a körülötte tolakodó kis népek taszító erejének súlya alatt összetörik. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Öszi harmat. Őszi harmat csillog, Ezüstös a pázsit. ' Rég eljött a bánat, Arcom egyre sáppad, Szívem, lelkem fázik. A szél szerte hordja Krizantémok lelkét, Melyek minden este Halkan rám nevetve Illatuk lehelték ! Elhallgat az ének, Alig hangzik itt-ott. Krizantém virágon, Fáradt szempillámon Ezüst könnycsepp csillog ! Fehér krizantémot Hajtanak a sírok: Sárga síri-mécsen, Elmúlt szenvedésen Öszi harmat csillog! Naplómból Irta: Lenz Ferene. Laurisin Lajos. A Fekete tengeren, 1918. X., 10. Két héttel ezelőtt Odesszában egy orosz családnál Ludmilla napját ünnepeltem, mikor ordonáncom, a kitűnő Müller váratlanul betoppan egy szolgálati jegyet lobogtatva. Olvasom. Az van benne, hogy rögtön jelentkezzem a feketetengeri parancsnokságnál, a Hotel Bristolban. Elmentem oda. Egy korvette-hadnagy szívesen fogadott . . . bőbeszédű, dalmát fiú volt, aki igen mulatságosnak találta Odessza akkori legujabb szenzációját, hogy a román trónörökös Odesszába jött s orvul megesküdött egy volt orosz generális leányával, a bájos kis Natashával, haza is vitte s otthon ezért 73 nap szobafogságot kapott. A kis korvette-hadnagyom csak beszélt, beszélt s mikor végre előhozakodtam szolgálati jegyemmel, megnézte azt, nézte, nézte, aztán azt mondta, hogy bizony ez az ügy valószínűleg a Hajózási-parancsnokság ügye, menjek oda, Grogola-utca 7. földszint jobbra, ajtó 3. Odamentem. Egy öreg", szőrös Bootsmann ült a nevezett szobában, irgalmatlan pipafüstnek közepette. Marcona pofa, a Jules Verne regényeinek angol intrikus-matrózaira emlékeztető. G-ood bye ! Odaadtam neki a szolgálati jegyet. Hosszan nézte, fujt egyet, mint valami öreg rozmár, aztán szelíden, de hamisítatlan bihari accentussal megszólalt: — Marhák! Ugyan rossz helyre igazították hadnagy uramat. Ez a Stadtkommandóra szól, Puskinskaja, 17. Mentem oda. Es mentem még vagy három helyre, mig végre a színház mögött, ócska bérkaszárnya negyedik emeletén egy öreg, köszvényes grófra akadtam, egy ulánus kapitányra, aki a szolgálati jegyemre ennyit mondott: —• Igen, igen, tudom már. Eredj le a kikötőbe, az Athéné gőzös fedélzetére s ott jelentkezzél Schmoll vadászkapitánynál. Elmentem, jelentkeztem. A kapitány úr éppen nadrágját vasalta, színházba készült, Rigolettóba, nagyon sietett. Igen vidáman fogadott: — Kedves öcsém! Megbocsátsz, hogy igy fogadlak, szegény szolgám egész nap a városban lót-fut . . . nadrágomat is magam vasalom, színházba sietek, Rigoletto. Holnap zászlóaljammal Bulgáriába megyek, mindent át kell tőlem venned. Ez az Athéné hajó a krími és kaukázusi parti városokat járja be ós orosz fogságból hazatérő osztrák-magyarokat szállít Con stanzába, vagy Sulinába. Negyven huszár van rajta, megbízható magyar gyerekek, akik a rendet fenntartják. Mert nagy remazuri az, mikor 2—3000 hazatérő van a hajón. Ezeknek parancsnoka leszesz. Te vagy felelős a rendért, a hazatérők élelmezéséért . . . egy hadnagyod, egy zászlósod és egy orvosod is lesz. Aztán átadott vagy kétszáz tonna élelmi és ruházati anyagot, egy faládikát, benne 121,000