ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918

1918-10-27 / 43. szám

Ezért az új, szélesebb látókörű, modern magyar politikának a magyar mezőgazdasági életet kell mélyebben alászántania, a magyar nagyipar megteremtésén fáradoznia, hogy egyrészt a külföldi, egészségtelen, túltengő verseny lehetetlenittessék, másrészt a szélesebb rétegű kis- és középbirtokosság szilárd létalapokra helyezkedhessek. Magyarország területe már húsz évszázad óta a Kelet és Nyugat világhatalmi áramlatainak ütköző pontja. Azért itt csakis egy acélkeménységgel összekovácsolt, szilárd, egységes, egészséges, erös, értelmes nemzetnek van létjoga. S a magyar ez volt még eddig, egy ezredéven keresztül! Uj politikánk uj irányának oda kell hatni, hogy a Kárpátok és Adria között számban és vagyonban nagy, egységes magyar nemzet álljon s maradjon fenn továbbra is! Zádop József. A bolgárok és magyarok honfoglalása. Az „Esztergom" számára irta: d. m. 1. (A bolgár és magyar nép eredete. —• A hun és avar birodalom szétbomlása. — A nagy vagy fehér bolgárok országa a Volga mentén. — A fekete bolgárok országa Beszarábiában. — Ezek bevándorlása a mai Dobrudzsába. — Elfoglalják a Balkánt a bisanciaktól. — Harcaik a magyarokkal. — A magyarok honfoglalása.) A szlávok hosszú küzdelmei egymás közt ós a bizánciakkal egy új hóditó nép honfoglalása számára készítették elő a Balkán-félszigetet. Ez a bolgár nép lett. Ennek hivatása lett az egyenetlen szlávságot egy erőteljes államalakulatban összefoglalni. Az addigi küzdelmek és fejlődések ideje alatt ez a nép messze távol keleten készült történelmi hivatására. A bolgárok nyelvük néhány maradványa után, amelyeket egy régi szláv könyv őrzött meg, továbbá a megmaradt személynevekből itólve, és a régi történeti adatokból következtetve, tatár eredetű volt. Némelyek finn eredetűnek tartották, de kevésbbé helyesen. Az utóbbi esetben közelebb állna a finn-ugor eredetű törzseknek vegyüléke, mivel azonban a magyar nyelvnek alapja mégis finn-ugor és az ősi hagyományok is idekapcsolódnak, azért a magyarokat az ural-altáji népeknek ezen finn csoportjába sorozzuk. A bolgárok pedig a töröktatár csoporthoz tartoznak. Bár az emiitett uralaltáji nópcsaládnak más-más ágához tartozzanak, mégis a két csoportnak a finn-ugornak és a török-tatárnak ősi nyelvi ós történeti érintkezései folytán az ide tartozó népek a legszorosabban fűződnek össze. A régi bolgárok a hun birodalom felbomlása után (Attilának Katalauni veresége 451-ben) kezdenek föltűnni, ők is ezen hatalmas ázsiai népnek leigázott alattvalóihoz tartoztak, akik a birodalom felosztása után önálló történelmi szerephez jutottak. A bolgárokat eleinte ép emiatt a régi krónikások összefoglalják a hunokkal egy elnevezés alá, majd azonban mint külön bolgár népet is megkülönböztetik. Ezen nép maga, mint általában minden nép a múltban és jelenben, nem volt egységes faji jellegű, alapját török-tatár származásúak képezték, de volt köztük mordvén és magyar fajta nép elem is. Maga a bolgár név sem jelent egy néptörzset, hanem egy egységes földrajzi területet s bizonyára ennek megfelelően egy egységes politikai hatalom által összefoglalt népet; vagyis a Volgamenti népeket nevezték bolgároknak. A hunok uralmát azonban nemsokára az avarok uralma váltotta fel, mig 634. körül Kuvrat vagy Kurd nevü fejedelmük őket uj hóditóik hatalma alól föl nem szabadította. A bolgárok ez időben a Fekete-tenger észak-keleti részén vagyis az Azovi tenger partján laktak. Említett első fejedelmük hosszú 60 éves uralma alatt hatalmas néppé fejlődtek, de • az ő halála után a hagyomány szerint ismét több kisebb csoportra szakadtak. A megmaradt öt királyfi öt csoportra bontotta a népet. Az első hu, Botjabán meghódolt a kozároknak. A negyedik és ötödik flu a népnek egy-egy részével Pannóniába vándorolt az avarokhoz 677—704. években. A régi krónikások szerint ezeknek vándorlása mint a magyarok egy régibb, első honfoglalási kísérlete szerepel. Ezen bolgár népcsoportokban csakugyan lehettek legalább magyar-féle elemek, mert a régi Kuvrát fejedelem az unugoroknak, tehát hungároknak is királya volt. A második flu Kotrag, a Don folyó jobb partján egész a Volgáig terjedő, hatalmas birodalmat alapított. Észak felé a mai Kazán város mellett a Volga partján feküdt fővárosuk, ma Bulgári nevü falu. Ezen nagy vagy fehérbolgárország a IX—XIII. századig virágzott. A régi arab földrajzi irók szerint a bolgárokon kivül más népek is tartoztak hozzá, igy a berzulok, ezeket azonosítják a mi középkori okmányainkban előforduló vossziánokkal, akiknek nevével összefüggnek a Varsány községnevek: továbbá az eszegelek vagy dzsekilek, akiket a székely-magyarokkal szoktak egybe vetni. A meghódolt népek között emiitik a bártaszokat, ezek a mai morvinek és a badzsarokat vagyis a magyarokat. Ezen bolgárországi magyarokat tartják a nép azon részének, akik a hagyomány szerint az ős hazából való kivándorláskor a baszkiriai erdőségekben visszamaradtak, vagyis a mai orosz Számara ós Ufa kormányzóság területén. Még a XIII. században is találtak itt az utazók magyarokat ós itt emlegetik a Nagymagyarországot. A nagy vagy fehér bolgárok fejedelme Almus 920. körül áttért a mohamedán hitre. Ezen századnak vége felé 969-ben az oroszok hoztak veszedelmet a bolgár névre. Rabló pusztításaik elől sokan elmenekültek régi hazájukból, többen kivándoroltak Magyarországba Taksony vezér idején. A magyar krónikások ezeket izmaelitáknak mondják. A biblia és a görög irók szerint ugyanis izmaelitáknak nevezték az arabokat. Ezek hitén vagyis a mohamedánizmusban voltak a bevándorlóit bolgárok. A későbbi források őket böszörményeknek nevezik, ezen szó máig megőrződött néhány helységnévben. A böszörmény, csak elferdítése a muzulmán szónak, amellyel Mohamed hivei magukat nevezik. Az oroszok máig is basszurmannak nevezik a törököket, régente a koraszáni kereskedőket hívták igy, akik a mongol invázió idején Oroszországban az adókat bérben birták. Hasonló adószedői minőségben találjuk nálunk is az Árpádok későbbi idejében bevándorolt izmaelitákat vagy böszörményeket. A fehér bolgárok kiváló kereskedők voltak, akik Kínától Magyarországig kezükben tartották a jövedelmező kereskedést, ennek egyik főcikkét az ázsiai bőrök képezték. A bagaria bőr elnevezés máig őrzi bár elferdített alakjában a bolgár bőrkereskedelem régi hírnevét. A későbbi Asztrakáni ország is ezen bolgár népnek kebeléből fejlődött. A fehér bolgárok e második országának Timur tatár kán vetett végett 1395. körül. Később 1554-ben a moszkvai orosz cárok uralma alá kerültek ós elenyésztek a szláv tengerben. A harmadik fiu Asparuch Beszarábiában alapított az ő nóprészének uj hazát. Ez volt a fekete bolgárok népe. Az összes barbár népek hatalmi terjeszkedésének irányát követve ezen bolgárok is kísérleteket tettek a Dunán át benyomulni a Balkánra, a bizánci császár birtokára, ahol az eddigi kulturmunka és a természet kedvezése jobb hazát látszottak Ígérni. Ezen kezdeményezésnek sikerét biztosította az előbbi barbár népek bevándorlása által meggyöngített birodalom erőtlensége és másrészt a bevándorolt barbár szlávoknak egyenetlensége. A kínálkozó zsákmány elnyerésére Aszparuch (641—705) az ő népét 679-ben vitte át a Dunán. Az akkori bizánci császár Konstantinus progonátus (668— 685) csak elégtelen ellentállást tudott velük szemben kifejteni, úgy hogy a bolgárok a mai Dobrudzsában biztos fészket szereztek maguknak. Ezen foglalásuknak központi helyei voltak NagyPreszláv, ma Preszláv, törökül Eszki Sztambul, Sulma mellett ós Kis-Preszláv, ma Priszláv nevü falu Tulcsa mellett a Duna torkolatánál. A benyomult hóditó népet az ott lakó szlávok barátságosan és bizalommal fogadták, mert bennük megszabaditóikat a bizánci uralom alól, látták. Ezen körülmény sokban hozzájárult a bulgárok előnyomulásához, akik aránytalan kisebbségük mellett annyira kiterjeszthették uralmukat, de másrészt elősegítette ezt a meghódoltak és • a hódítók egybeolvadása. Ezen egybeolvadásnál a bolgárok fölvették a meghódított szlávok nyelvét, részben szokásait és végül hitét, mig maguk a szlávok a bolgárok uralmát és nevét, úgy hogy ezen szlávokat ettől kezdve bolgároknak nevezték. Ezen folyamatot elősegítette és gyorkoronát . . . sőt ezalatt fel is öltözött, mindjárt a hajón volt lakását is átadta, sok szerencsét kivánt és elment — Rigolettóba. Hamarosan áthurcolkodtam szárazföldi lakásomból az Athene fedélzetére. Az Athene 8000 tonnás személyszállító, igen elegánsan berendezett hajó, amelynek első fedélzetén egy két szobás, tágas, világos kajüttben csakhamar igen jól éreztem magam. A hajón villanyvilágítás van, fürdő, zongora, könyvtár, dohányzó ... a szolgálat szép, bár sokat gondolkodtam azon, vájjon „lovas tengerészek" — vagy „tengeri lovasok" parancsnoka vagyok-e, negyven huszár fölött parancsnokolván — egy tengeri hajón . . . Október 3-án, reggel 7 órakor az Athéné fölszedte horgonyát, egy hosszút tülkölt és lassan-lassan kikanyargott az odesszai mólók tömkelegéből. Odessza a felkelő őszi nap aranyában ragyogott. Az öbölben vidáman siklottak ide-oda evezősök, vitorlások, pici gőztanderek, halászbárkák . . . lomhán vánszorogtak dokkra kerülő, beteg gőzösök, az éj folyamán bemászott formátlan bárzék . . . fönt, a kikötő fölött az amphiteatralisan elterülő város ragyogott, a Pietro-Pavlovskaja kathedrale nagy, orosz, kettős, arany keresztje szemetszúróan fénylett, csak a Woronzoff palota örökösen leeresztett ablakredőnyei hallgattak komoran, mintegy nem akarva tudomást szerezni az alant nyüzsgő életről. Olyan ez az öreg Woronzoff palota, mint egy mogorva, vén kisasszony, aki érzi, hogy a divatból erősen kiment, hogy őrá a mai világban semmi szükség nincsen. Hejh . . .! — amikor még a Woronzoffpalota termei hangosak voltak a vigasságtól . . . és fényesek a szép Woronzoff leányok ragyogó szépségétől! . . . Amikor még a későbbi II. Péter cár mint nagyherceg járt ide titokban, Oranienburgból Woronzoff Annának szépeket mondani! . . . Péter ragyás volt, Anna utálta, de a pótervári udvari intrika akarta ezt a titkos liaisont, hadd legyen a nagyragyó Katalinnak oka a férjével való szakításra. . . . Katalinnak a korona fénye és Potemkin csókja kellett . . . ennek a célnak szolgálatában állott Woronzoff Anna ... de csitt! . . . régen volt ... a Woronzoff palota ma csendes, valamint régen nagyon csendes emberek már Péter is, Anna is, Potemkin is, Katalin is . . . Az Athéné csakhamar kint volt a nyilt tengeren . . . eltűnt Odessza is, a langeroni fürdő is . . . nyilt tengeren siklott a hajó, kisérve delphinektől, sirályoktól, délkeleti irányban a krimi félsziget csúcsa felé. Elmaradt a Tarchan fok, Eupatoria, Sevastopol, Livádia, a hajdani orosz élet milliomosainak fürdőhelye, Jalta, ahová Miklós cár járt fürdeni a családjával ... és a hajó északi irányt véve áthaladt a Keres ós Jenikale szoroson — be az azóvi tengerbe, amelyen északkelet felé haladva negyednap elérte Mariupolt, egy 80,000 lakóju parti városkát. Vasárnap délután volt. Mariupol közönsége az Alexandrof f-parkban mulatott. Osztrák-magyar katonaság, ukrán milícia, tengerészek, diákok, zsidók, parasztok, polgárok mulattak itt vegyest az obligát nőnemekkel. Térzene, perzsa majomtáncoltatók — örmény cigányok, kik zenéjükhöz ének- és táncatrakciókkal is szolgálnak — nyújtották néhány kopekért a mulatságot. Az Athene pedig másnap szenet és olajat véve, megkezdte a 2093 hazatérő behajózását. 2093 ember a monarchia minden részéből. A két állam minden népsége, magyarok, németek, csehek, lengyelek, szlovének, olaszok, ruthének, szerbek, horvátok, románok, tótok, szászok, cigányok — mind orosz köntösben, mind oroszul beszól és orosz módra mind — tökmagot rágcsál. Van, aki az orosz zubbonyára rávarrta hajdani altiszti csillagjait. Van, aki igen módos, civilruhákban jött a hajóra, van, aki rongyos . . . szenvedtek mindannyian, pénzt szereztek mindannyian, örömmel térnek haza mindannyian, különösen most, az általános fegyverszünet hírének hallatára. Az Athene csakhamar elhagyta Mariupolt is, hogy visszatérve a keresi szoroson megkerülje a krimi félszigetet ós a fekete tengeren Sulina felé vegye útját. Sulinában a hazatérők dunai járművekre szállnak és úgy utaznak tovább, hazafelé a monarchia legkülönbözőbb részeibe. (Vége köv.)