ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918
1918-08-04 / 31. szám
ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 12 kor., fél évre 6 kor. Egyes szam ara 20 filter* Esztergom, augusztus 3. — A pénz hatalma alatt. Mindig nagyúr volt a pénz és sokan nyögtek hatalmának súlya alatt, most azonban mindnyájan foglyai, alattvalói, rabszolgái vagyunk; sőt napról-napra jobban maga alá gyűri a tőke a szabadság után lihegő és vérző emberiséget. Válogatott fegyverekkel küzdenek országuk határain a nemzetek a rabság, a leigázás réme ellen s azt kell tapasztalniuk, hogy minél több vért ontottak a szabadság eszméjéért, annál inkább fojtogatja őket egy rém, annál nyomasztóbb súllyal lovagol rajtuk az összeharácsolt pénz szörnyetege. Mindig nagy úr volt a pénz s megkövetelte a neki járó tiszteletet, hódolatot, de megelégedett eddig azzal, hogy a kamatok fizetése révén adófizetői legyenek az emberek. Az adósság egy tálból evett velünk a múltban is, most azonban nem akar osztozkodni, hanem elviszi a tálat ételestől, lehúzza a cipőnket, a ruhánkat rólunk, kiüldöz a házunkból. Jajgat, panaszkodik mindenki. Segítséget, oltalmat kérünk a szörnyeteg ellen, amelyről mindenki tudja, hogy létezik, hogy egyre mérgesebben tépi 'le az embernek ruháját, bőrét, húsát. Millió ós millió szem látja a pénz bálványa mögött tolongó piszkos hadat, millió és millió ujj mutat rájuk s ugyanannyi éhes, elkinzott száj kiált: — Ott vannak, fogjátok meg, kötözzétek meg, fékezzétek meg! Ám senki' se mozdul, senkinek sincs ereje, bátorsága hozzá, hogy izmaival neki feszüljön a pénz mindent eltipró hatalmának. Nincs senki, aki bátor kézzel a pénzes vasszekrónyek mögé nyúlna és előhúzná fülüknél fogva a háborús milliók, a véres nyereségek lovagjait. A mi kis pénzünk, néhány rongyos bankónk nem ér semmit, jóformán a szemünkbe vágják, ha vásárolni akarunk. De miért ? Mert a nagy pénz mindent elvesz, elharácsol, eldug előlünk. A pénz mindig ur volt. Jól van. Legyen hát most is ur! De ki ültette fel arra a magas bakra, ahová a hatalom keze se ér fel, ahová nem hat fel az emberek jajgatása, de ahonnan leér hozzánk a pénznek kegyetlenül suhogó ostora?! Eddig a gavallér uraké volt a pénz, akik azt szivesen szórták szót, most a hiénák kezébe juttatta a világháború. A világháború pénzes hiénái pedig nem adakozni akarnak, nem éltetni, hanem vért akarnak szivni, vért akarnak inni. Már pedig a mi vérünk, a nemzetnek vére. Ez a vér drága kincs! Nem arra való, hogy hiénák itala legyen ! Meg kell törni a pénz, a tőke hatalmát! Fel kell fordítani az utálatos szörnyeteget s a háta mögé húzódó hiénákat, sakálokat elő kell húzni fülüknél fogva. Nem baj, ha velük ordit a megfizetett sajtó ós a megvásárolt utca. Inkább sírjanak ők: a hiénák, a sakálok, a megtévelyedett sajtó, a munkás mozgalmaknak bankok pénzén kihizlalt vezérei, minthogy a nemzet sirjon, minthogy kiapadjon a nemzet vére s elveszítse erejét a nép, amelynek fenn kell tartania ezt drága hazát. R. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. Társszerkesztő : SZVOBODA ROMÁN. Ami nálunk sem ártana! Ahogyan az idő forgandó kereke eljár fölöttünk ós mi szegény halandói az emberi társadalomnak, változatlan beletörődött seggel továbbra is céltáblái vagyunk és valószínűleg maradunk is a háborús közélelmezési irányító hiénáknak: mindig nagyobb és nagyobb aggodalommal kell tapasztalnunk az árdrágítók végnélküli garázdálkodását. Egy türelmes dilettáns nemrégiben megállapította, hogy a közélelmezés és közellátás akadálytalan lebonyolítását célzó rendeletek száma ma már meghaladja a 4000 nyomtatott oldalt! Az is bizonyos: minél több a rendelet, annál nagyobb a visszaélés. Történtek és történnek is nálunk ugyan emlitósreméltó, megfelelő eredményektől kisért intézkedések a háborús uzsora leküzdésére, de a rendeletek java-része — sajnos — mégis csak írott malaszt marad és a napilapok krónikája legjobban bizonyítja, hogy mindezek az intézkedések kevés reménnyel kecsegtetnek a jövőre is. Valahogyan úgy vagyunk ma már, hogy egyebet ne- említsünk, a maximális árakkal, hogy ember legyen a talpán, aki a megállapított ár betartásával tudna valamit előteremteni. S utóvégre mégis csak ott van a hiba: vagy van árú és akkor azt kellő irányítás mellett, elfogadható árak betartásával lehet a fogyasztó közönség rendelkezésére bocsájtani, — vagy nincsen áru és akkor kár azt az amúgy is agyongyötört, a rendeletek ma már nevetséges számba menő' özönével elhalmozott közigazgatásunkat mindig jobban s jobban megbénítani ós megnehezíteni. Végeredményben tehát az volna itten a teendő: lépést tartani az üzérek ós spekulánsok megvetendő előrehaladásával s minél fájdalmasabban fekszik meg ezek a mi gyomrunkat, annál erősebb, hathatósabb, ha kell pusztító orvossággal kell azokat onnan eltávolítani. Egyszer mégis csak észbe kapnának ezek a bevándorlott képviselői annak a fajnak, amely az általános áldozathozatal idejét az általános meggazdagodás elérkezett idejének tekinti. A nevek elhagyásával állítjuk össze a következő adatokat, melyek a legutóbbi két hét bünlistájában fordultak elő. A szereplő személyek nagyon is ismeretesek, hiszen azok legtöbbnyire a hajtincsesek világából kerülnek ki: X. Y. elad 700 drb. tojást, darabját 79 fillérjével, büntetése kétnapi elzárás és 100 korona pénzbírság. — X. Y. cukrász a süteménnyel lánckereskedelmet űz, büntetése 200 korona pénzbírság. — X. Y. egy pár cipő talpalási munkálataiért 96 koronát számit fel, büntetése kétnapi elzárás és 600 korona pénzbírság. — X. Y. egy kilogramm vajért 50 koronát kór, büntetése 10 napi elzárás ós 100 korona pénzbírság. Igy mehetne ez természetesen in infinitum ! Mindezek a lelketlen kufárok, egész nyugodtan acceptálják a rájuk kiszabott büntetést, mert a pénzbírságot, azt könnyű lefizetni, hiszen van miből, — viszont a néhány napi elzárás elmultával egész bátran, sőt mondhatni kettőzött szorgalommal szipolyozzák továbbra is a fogyasztó közönséget. Azonban nem igy van ez Németországban. A Hamburgban megjelenő „Konsumgenossenschaftliche Rundschau" június 15-én megjelent számában olvassuk a következőket: X. Y. 30 koronáért ad el egy nyakkendőt, büntetése 3 évi elzárás, 10,000 márka pénzbírság. — X. Y. hamisított tejet hoz forgalomba, büntetése 14 hónapi elzárás, 6000 márka pénzbírság. — X. Y. a disznóhúst maximális áron felül adja el, büntetése az iparhatósági engedély megvonása ós 4 évi elzárás. — X. Y. éretlen gyümölcsöt Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. árusit, büntetése az iparhatósági engedély megvonása ós 16,000 márka pénzbírság. A büntetések kirovása Németországban nógyhónapi időközben a következő képet nyújtja: árdrágításért 74 személy ellen, az iparhatósági engedély megvonása; lánckereskedelemért 117 személy ellen, 10 évi elzárás és 575,000 márka pénzbírság; élelmiszerhamisitásért 12 személy ellen 14 hónapi elzárás és 6800 márka pénzbírság; egyéb bűncselekményekért 93 személy ellen 9 évi elzárás és 476,000 márka pénzbírság. Látjuk tehát azt, hogy addig amig nálunk Magyarországban, a büntetés nagysága semmiképen sem áll viszonylagos arányban az elkövetett bűncselekménnyel, addig Németországban a lehető legnagyobb pénzbirsággal, évekre menő elzárással és a mi a leghatásosabb eszközét képezi a háborús uzsora leküzdésének, az iparhatósági engedély megvonásával üldözik a háborús konjunktúra képviselőit. Miért ne lehetne nálunk is, minden adott esetben az iparhatósági engedélyt megvonni ? Miért kellett minékünk az árdrágítók becstelen offenzíváját tehetetlenül végigszenvednünk? A rendeletek tömkelegéből csak egyre akarunk ezúttal rámutatni, mint olyanra, amely hivatva lett volna a háború vámpírjaival szemben sikeresen felvenni a harcot. Sajnos ez is — csak ugy, mint a többi sok-sok ezer — irott malaszt marad. Az Országos Közélelmezési Hivatal 1917 augusztus 29-ón adta ki 78,000 számú rendeletét „Az árdrágítók visszaéléseinek kiderítése és leleplezése" tárgyában. Azóta is egyebet sem teszünk, mint „kiderítünk" és „leleplezünk", de a mindennapi megélhetés gondjai mindig nagyobb súllyal nehezednek a fogyasztó közönség vállaira. Pedig hát nálunk sem ártana hellyel-közzel a büntető igazságszolgáltatás sújtó kezével jobban lecsapni, nálunk is meg kellene honosítani az iparhatósági engedély megvonásának szükségességét : mint egyedüli módszerét a háborús uzsora leküzdésének. A magyar igazságügy legsötétebb pontjaként fog szerepelni mindenkoron a Vázsonyi-féle igazságszolgáltatás gyászkeretes korszaka. Az utóbbi idők eseményei ezen a téren már örvendetes javulást ós haladást engednek megállapítani s mi szeretjük hinni, hogy a paragrafusbölcsesség mellőzésével végre valahára minálunk is a legerólyesebb ós leghathatósabb eszközök foganatosításának ideje fog bekövetkezni. Mindenesetre igen későn, de még mindig elég korán, hogy ha már mást nem, legalább megmeneküljünk az — óhenpusztulástól. Vándor Károly. HIREK. Krónika. Sok szép asszony feje főtt, Hogy készüljön a befőtt? Háborúsán, mégis dúsan! Erre gondol gondtól búsan. A szakácskönyv cserbe hágy, Emígy kemény, amúgy lágy. Emígy álóbb, amúgy romlik: Háborúsak most a holmik! A hatóság cukrot oszt, — Jaj, ez hatósági koszt! — Kiszámítja, megdekázza, Az embert a hideg rázza. Hivatalos képzelet Szerint ilyen a recept: „Kaptok egy-két deka cukrot S főzzetek be, ahogy tudtok!" H7 I.