ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918

1918-08-04 / 31. szám

ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 12 kor., fél évre 6 kor. Egyes szam ara 20 filter* Esztergom, augusztus 3. — A pénz hatalma alatt. Mindig nagy­úr volt a pénz és sokan nyögtek hatalmának súlya alatt, most azonban mindnyájan foglyai, alattvalói, rabszolgái vagyunk; sőt napról-napra jobban maga alá gyűri a tőke a szabadság után lihegő és vérző emberiséget. Válogatott fegyve­rekkel küzdenek országuk határain a nemzetek a rabság, a leigázás réme ellen s azt kell ta­pasztalniuk, hogy minél több vért ontottak a szabadság eszméjéért, annál inkább fojtogatja őket egy rém, annál nyomasztóbb súllyal lovagol rajtuk az összeharácsolt pénz szörnyetege. Mindig nagy úr volt a pénz s megköve­telte a neki járó tiszteletet, hódolatot, de meg­elégedett eddig azzal, hogy a kamatok fizetése révén adófizetői legyenek az emberek. Az adós­ság egy tálból evett velünk a múltban is, most azonban nem akar osztozkodni, hanem elviszi a tálat ételestől, lehúzza a cipőnket, a ruhánkat rólunk, kiüldöz a házunkból. Jajgat, panaszkodik mindenki. Segítséget, oltalmat kérünk a szörnyeteg ellen, amelyről mindenki tudja, hogy létezik, hogy egyre mér­gesebben tépi 'le az embernek ruháját, bőrét, húsát. Millió ós millió szem látja a pénz bál­ványa mögött tolongó piszkos hadat, millió és millió ujj mutat rájuk s ugyanannyi éhes, elkin­zott száj kiált: — Ott vannak, fogjátok meg, kötözzétek meg, fékezzétek meg! Ám senki' se mozdul, senkinek sincs ereje, bátorsága hozzá, hogy izmaival neki feszüljön a pénz mindent eltipró hatalmának. Nincs senki, aki bátor kézzel a pénzes vasszekrónyek mögé nyúlna és előhúzná fülüknél fogva a háborús milliók, a véres nyereségek lovagjait. A mi kis pénzünk, néhány rongyos bankónk nem ér semmit, jóformán a szemünkbe vágják, ha vásárolni akarunk. De miért ? Mert a nagy pénz mindent elvesz, elharácsol, eldug előlünk. A pénz mindig ur volt. Jól van. Legyen hát most is ur! De ki ültette fel arra a magas bakra, ahová a hatalom keze se ér fel, ahová nem hat fel az emberek jajgatása, de ahonnan leér hozzánk a pénznek kegyetlenül suhogó ostora?! Eddig a gavallér uraké volt a pénz, akik azt szivesen szórták szót, most a hiénák kezébe juttatta a világháború. A világháború pénzes hiénái pedig nem adakozni akarnak, nem éltetni, hanem vért akarnak szivni, vért akarnak inni. Már pedig a mi vérünk, a nemzetnek vére. Ez a vér drága kincs! Nem arra való, hogy hiénák itala legyen ! Meg kell törni a pénz, a tőke hatalmát! Fel kell fordítani az utálatos szörnyeteget s a háta mögé húzódó hiénákat, sakálokat elő kell húzni fülüknél fogva. Nem baj, ha velük ordit a megfizetett sajtó ós a meg­vásárolt utca. Inkább sírjanak ők: a hiénák, a sakálok, a megtévelyedett sajtó, a munkás moz­galmaknak bankok pénzén kihizlalt vezérei, mint­hogy a nemzet sirjon, minthogy kiapadjon a nemzet vére s elveszítse erejét a nép, amelynek fenn kell tartania ezt drága hazát. R. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. Társszerkesztő : SZVOBODA ROMÁN. Ami nálunk sem ártana! Ahogyan az idő forgandó kereke eljár fö­löttünk ós mi szegény halandói az emberi tár­sadalomnak, változatlan beletörődött seggel to­vábbra is céltáblái vagyunk és valószínűleg maradunk is a háborús közélelmezési irányító hiénáknak: mindig nagyobb és nagyobb aggoda­lommal kell tapasztalnunk az árdrágítók végnél­küli garázdálkodását. Egy türelmes dilettáns nemrégiben meg­állapította, hogy a közélelmezés és közellátás akadálytalan lebonyolítását célzó rendeletek száma ma már meghaladja a 4000 nyomtatott oldalt! Az is bizonyos: minél több a rendelet, annál nagyobb a visszaélés. Történtek és történnek is nálunk ugyan emlitósreméltó, megfelelő eredmé­nyektől kisért intézkedések a háborús uzsora leküzdésére, de a rendeletek java-része — sajnos — mégis csak írott malaszt marad és a napilapok krónikája legjobban bizonyítja, hogy mindezek az intézkedések kevés reménnyel kecsegtetnek a jövőre is. Valahogyan úgy vagyunk ma már, hogy egyebet ne- említsünk, a maximális árakkal, hogy ember legyen a talpán, aki a megállapított ár betartásával tudna valamit előteremteni. S utó­végre mégis csak ott van a hiba: vagy van árú és akkor azt kellő irányítás mellett, elfogadható árak betartásával lehet a fogyasztó közönség rendelkezésére bocsájtani, — vagy nincsen áru és akkor kár azt az amúgy is agyongyötört, a rendeletek ma már nevetséges számba menő' özönével elhalmozott közigazgatásunkat mindig jobban s jobban megbénítani ós megnehezíteni. Végeredményben tehát az volna itten a teendő: lépést tartani az üzérek ós spekulánsok megve­tendő előrehaladásával s minél fájdalmasabban fekszik meg ezek a mi gyomrunkat, annál erősebb, hathatósabb, ha kell pusztító orvossággal kell azokat onnan eltávolítani. Egyszer mégis csak észbe kapnának ezek a bevándorlott képviselői annak a fajnak, amely az általános áldozathozatal idejét az általános meggazdagodás elérkezett idejének tekinti. A nevek elhagyásával állítjuk össze a kö­vetkező adatokat, melyek a legutóbbi két hét bünlistájában fordultak elő. A szereplő személyek nagyon is ismeretesek, hiszen azok legtöbbnyire a hajtincsesek világából kerülnek ki: X. Y. elad 700 drb. tojást, darabját 79 fillérjével, büntetése kétnapi elzárás és 100 korona pénzbírság. — X. Y. cukrász a süteménnyel lánckereskedelmet űz, büntetése 200 korona pénzbírság. — X. Y. egy pár cipő talpalási munkálataiért 96 koronát számit fel, büntetése kétnapi elzárás és 600 ko­rona pénzbírság. — X. Y. egy kilogramm vajért 50 koronát kór, büntetése 10 napi elzárás ós 100 korona pénzbírság. Igy mehetne ez természetesen in infinitum ! Mindezek a lelketlen kufárok, egész nyugodtan acceptálják a rájuk kiszabott büntetést, mert a pénzbírságot, azt könnyű lefizetni, hiszen van miből, — viszont a néhány napi elzárás elmultá­val egész bátran, sőt mondhatni kettőzött szor­galommal szipolyozzák továbbra is a fogyasztó közönséget. Azonban nem igy van ez Németországban. A Hamburgban megjelenő „Konsumgenossen­schaftliche Rundschau" június 15-én megjelent számában olvassuk a következőket: X. Y. 30 koronáért ad el egy nyakkendőt, büntetése 3 évi elzárás, 10,000 márka pénzbírság. — X. Y. hamisított tejet hoz forgalomba, bün­tetése 14 hónapi elzárás, 6000 márka pénzbírság. — X. Y. a disznóhúst maximális áron felül adja el, büntetése az iparhatósági engedély megvonása ós 4 évi elzárás. — X. Y. éretlen gyümölcsöt Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyv­kereskedésében. árusit, büntetése az iparhatósági engedély meg­vonása ós 16,000 márka pénzbírság. A büntetések kirovása Németországban nógyhónapi időközben a következő képet nyújtja: árdrágításért 74 személy ellen, az iparhatósági engedély megvonása; lánckereskedelemért 117 személy ellen, 10 évi elzárás és 575,000 márka pénzbírság; élelmiszerhamisitásért 12 személy ellen 14 hónapi elzárás és 6800 márka pénzbírság; egyéb bűncselekményekért 93 személy ellen 9 évi elzárás és 476,000 márka pénzbírság. Látjuk tehát azt, hogy addig amig nálunk Magyarországban, a büntetés nagysága semmi­képen sem áll viszonylagos arányban az elköve­tett bűncselekménnyel, addig Németországban a lehető legnagyobb pénzbirsággal, évekre menő elzárással és a mi a leghatásosabb eszközét ké­pezi a háborús uzsora leküzdésének, az iparható­sági engedély megvonásával üldözik a háborús konjunktúra képviselőit. Miért ne lehetne nálunk is, minden adott esetben az iparhatósági engedélyt megvonni ? Miért kellett minékünk az árdrágítók becstelen offenzíváját tehetetlenül végigszenvednünk? A rendeletek tömkelegéből csak egyre akarunk ezúttal rámutatni, mint olyanra, amely hivatva lett volna a háború vámpírjaival szemben sikeresen felvenni a harcot. Sajnos ez is — csak ugy, mint a többi sok-sok ezer — irott malaszt marad. Az Országos Közélelmezési Hivatal 1917 augusztus 29-ón adta ki 78,000 számú rendeletét „Az árdrágítók visszaéléseinek kiderítése és lelep­lezése" tárgyában. Azóta is egyebet sem teszünk, mint „kiderítünk" és „leleplezünk", de a minden­napi megélhetés gondjai mindig nagyobb súllyal nehezednek a fogyasztó közönség vállaira. Pedig hát nálunk sem ártana hellyel-köz­zel a büntető igazságszolgáltatás sújtó kezével jobban lecsapni, nálunk is meg kellene honosítani az iparhatósági engedély megvonásának szük­ségességét : mint egyedüli módszerét a háborús uzsora leküzdésének. A magyar igazságügy leg­sötétebb pontjaként fog szerepelni mindenkoron a Vázsonyi-féle igazságszolgáltatás gyászkeretes korszaka. Az utóbbi idők eseményei ezen a téren már örvendetes javulást ós haladást engednek megállapítani s mi szeretjük hinni, hogy a parag­rafusbölcsesség mellőzésével végre valahára mi­nálunk is a legerólyesebb ós leghathatósabb esz­közök foganatosításának ideje fog bekövetkezni. Mindenesetre igen későn, de még mindig elég korán, hogy ha már mást nem, legalább meg­meneküljünk az — óhenpusztulástól. Vándor Károly. HIREK. Krónika. Sok szép asszony feje főtt, Hogy készüljön a befőtt? Háborúsán, mégis dúsan! Erre gondol gondtól búsan. A szakácskönyv cserbe hágy, Emígy kemény, amúgy lágy. Emígy álóbb, amúgy romlik: Háborúsak most a holmik! A hatóság cukrot oszt, — Jaj, ez hatósági koszt! — Kiszámítja, megdekázza, Az embert a hideg rázza. Hivatalos képzelet Szerint ilyen a recept: „Kaptok egy-két deka cukrot S főzzetek be, ahogy tudtok!" H7 I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom