ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918

1918-06-29 / 26. szám

ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap, ífilőflzetési árak : Eeesz évre 12 kor., fél évre 6 kor. Egyen szám ara 20 fillér. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. Társszerkesztő : SZVOBODA ROMÁN. Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Az elemi iskolák államosítása. Esztergom, június 28. Az állami oktatás és nevelés ma sok embernél a jelszó. Elkábítja őket a külső csillogás, mely az állami intézeteket körülveszi. Mintha elég volna egy modern épület ós kényelmes berendezés ahoz, hogy valamely iskolát kitűnőnek mondhassunk. Nemrég az egyik helyi lapban arról volt szó, hogy városunk elemi iskoláinak kérdése a legkönnyebben megoldható lenne, ha az állam átvenné azokat és felépittetné a szükséges épületeket. Azon sorok irója nem tudja, hogy ahol az iskolák államivá lettek, ott a község épitette föl a diszes, előirás szerinti modern épületeket, a község köteles azokat föntartani s az állam ád azokba tanerőket. Itt van erre a példa a közeli községekben, Nyergesujfalun, Piszkén, Süttőn. Az épités költségeinek terhét a községek viselték. A törvényhozás midőn előirta milyenek legyenek az iskolaépületek, kétsógkivül nem ugy contemplálta, hogy most már le kell bontani minden régi épületet s modern iskolákat kell fölállitani; ezt maga az állam sem birta volna meg. Esztergom város elemi iskoláinak épületei, kivéve a teljesen megfelelő szentgyörgymezei uj iskolát, nem modern épületek, de hasonlitva azon vidéki iskolákhoz, melyeket a hatóság nem talált e célra használhatóknak, türhetőeknek mondhatók. Kívánatos, hogy előirás szerinti épületeink legyenek, de ez a kérdés nem oly égetően szükséges, különösen ha tekintetbe vesszük a városnak más célra fordított rengeteg kiadásait. Ahoz a súlyos argumentumnak látszó kijelentéshez, hogy ezek az iskolai állapotok tarthatatlanok, még igen sok szó fór, ezen állítás sok magyarázatot eltűr. Tarthatatlannak Ítéltettek az iskolai viszonyok Csév községben, a hol alacsony, szük helyiségekben szorongtak a tanulók. Az iskola államivá lett, a tanítókat az állam fizeti már nyolcadik éve, de az iskola most is ott van azokban a helyiségekben, ahol azelőtt volt; most már nem égető szükség az épités. Nem építettek, mert legelőször arról kellett gondoskodni, hogy honnét vegyék a 80,000 koronát, arra az iskolára, amelyet ingyen kapni reméltek ; nem építettek, mert másodsorban arról tanakodtak, hová építsék azt, a község közepére, vagy a községen kivül. Addig tanakodtak, mig kitört a háború s ezzel mint sok más épités, az iskolaépítés ügye ís elakadt. Esztergomban van gymnazium, reáliskola, kereskedelmi tanfolyam, most ujabban leánygymnáziumot is emlegetnek, ezen intézetek pedig a közönség hozzájárulását veszik igénybe, ha nem is tartja fönn azokat egészen maga a város. Már ott, ahol a közönség ennyi áldozatot hoz a tanügyért, ott nem lehet kitérni az elemi iskolák fönntartásainak kötelező teherviselésétől; hiszen első ami okvetetlenül szükséges, azután következik az, ami hasznos. Az iskolaügyről beszélve, nem szabad elfelednünk, hogy alkotmányos életünk által biztositott polgári szabadságaink egyike a tanszabadság. A tanítás ügyének oly értelemben való államosítása, hogy a tanintézetek felállítása egyedül az állam jogává tétessék, egyenesen beleütközik a tanszabadság elvébe. Nem lehet a tanítás ügyét olyan állami monopóliummá tenni, mint a dohányt meg a sót. A nevelés és tanítás nem az állam feladata. Szabadnak születik az ember, de minden szabadsága mellett, a gyermek lelkileg-testileg elsatnyulna, ha a Teremtő nem gondoskodott volna arról, aki őt ápolja, nevelje. Ez pedig nem más, mint az apa ós anya. Ez a szülői kötelesség elidegenithetlen, ennek teljesítésében a szülőt a társadalom vagy az állam támogathatja, de őket föl nem mentheti. A szülők nevelő kötelessége hasonló a fa első kéreggyürüjéhez, mely közvetlenül érinti a belső szervezetet, idővel ujabb gyürük támadnak ; elébe folyásuk mindig közvetett az első gyürü által. A gyermeknevelésben is, ha idővel képződnek is távolabbi központi körök, milyen a község vagy az állam, a gyermeket közvetlenül védő kéreg mégis mindig a család marad, elidegenithetlen kötelességeivel. A kötelesség joggal is jár. A szülőknek gyermekeik nevelése nemcsak kötelességük, hanem joguk is. Az iskolának forrása a családban van. Aki elég jómódú, tarthat hozzá házitanitót, akinek hatalmát természetesen a családfő határozza meg. Ha a család anyagi viszonyai ezt nem engedik meg, az első természetes lépés az, hogy több család szövetkezik s közös tanítót alkalmaz. Létre jön az iskola, amely akár átveszi a teljes nevelést, akár csak néhány órára s csak az ész kiművelésére szorítkozik, minden esetben a gyermekek fölötti hatalmát, a szülőktől átruházottnak kell tekintenünk. Az iskola a szülőknek segédintézmónye. Az iskolának gyökere a családban rejlik, világos, hogy az iskola nem az állami életnek alkotása. A szülői tanítói hatalom, az általános emberi tanszabadsággal egyetemben oly jogmező, mely minden positiv törvényhozást termószetileg megelőz. A legujabb időkig nem gondolt senki állami oktatásra, az állam passiv tényező volt s mégis voltak iskolák, volt tanítás, volt nevelés, a műveltségi munka az államon kivül indult meg, az államon kivül folyt ós fejlődött anélkül, hogy külön kellett volna gondoskodni az állami érdek biztosításáról. Mert a tanításnak és nevelésnek vannak hivatott tényezői, az nem állami feladat. Az államnak érdeke, hogy polgárai müveiAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. A munkásnő. — Recitáció. — Eelzúg a gyárkürt búgva, mélán, hosszan S az utca telve fáradt emberekkel. Lankadt a kar, mely küzködött egész nap. Csapzott a haj, — veríték megfüröszté, — De gyors a láb, ha otthonába indul S a szív —' telítve sok-sok szeretettel. Szeretne kelni sólyomszárnyra s otthon Máris ölelni két csöpp édes angyalt, Két szöszke, buksi fejre ráhajolva, Két égő ajkra csókokkal tapadni . . . Jaj, nem lehet! Az út oly messze, messze . . Megszólal most egy durva hang közelben: — Elvtársnő, hallod ! Ellened panasz van. A pártlapra már régen nem fizettél S a gyűlésekre sem jársz el gyakorta. Te nem tudod, mi a bajtársi szellem S hogy áldozattal áll ki egy a többért, Hogy összetartás ... elvek ... kötelesség!.. És szólt még sok ily megnemértett szókat Hozzá, kinek már otthon jár a lelke. S a két kis árva őt már lesi-várja . . . / Elandalgott . . . S most visszatér a lélek Szép otthonából, két kis buksi mellől, Mint visszatér a sas, a bérc szülötte, Ha szárnyaszegni vétkes kéz akarja És szembeszáll vijjogva és merészen És fönséges szárnyakkal szerte csapkod . . . — Igaz, pártlapra régen nem fizettem S nem is fogok, mert az a Bűn csahossa, Mely lelkeket fal dél- és estebódre. Én nem leszek, kit elragad az otthon, A boldogság, elégedés köréből, — Én nem leszek a bódulás halottja. Nekem szabadság kell, hogy él ve-ól jek, Ha már karom kemény igába fogva. A munkát pénzért — bármilyen nehéz is, Ha az erőim felül nem haladja — Elvégzem tisztán, jól, egész hibátlan, Elvégzem gonddal, lelkiismerettel! Munkám felett urat szívesen látok S tanácsadót, ki mit tudok, vezérli. A lelkemet azonban nem adom rá A hitvány pénzért, melyért megdolgoztam, Azt nem adom még olcsó ráadásul! A lélek nékem nem múló sajátom, Nem eszköz, mellyel pénzt szabad keresnem. Ott más az Úr, nem földi, gyarló ember S ez Ur nem tűri, hogy ami övé, azt A céljától eltérő munka rontsa! — No lám! — a másik szólal gúnyos hangon — A sajtónk ellen hát te áskálódol! Miattad érnek papos támadások » És van uj szervezet már készülőben. Ezért nem jársz te el gyűléseinkre, Mert ezt is tiltja amaz Ur ... az Isten? ! A gúnyszavak tovább-tovább sebeztek S a gyönge nő, ki két munkás kezével Két szöszke árva életét fenntartja, Két kis szivet vezérel égi útra, Most rájuk gondol — s lelkét vér lepi . . . Nem messze kéklőn torony nyúl az égbe S a Megváltónk keresztje annak ormán. E látvány újra felfrissíti őt és Végigtekint a gúnyos ajkú társon.