ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918

1918-06-29 / 26. szám

tek legyenek, azért védje, istápolja a nevelés és oktatás ügyét; de nem akarhatja egészen a magáévá tenni a nevelést, hisz az állam hatalmának birtokosai nem mindig a közérdekek előmozditói, hanem gyakran egy hatalmi párt érdekeinek exponensei, kik saját képükre óhajtanák átformálni minden állampolgár gondolkozását már az iskolában. ,,A közoktatás terén minden tényezőnek közreműködését igénybe kívánom venni", mondotta gróf Apponyi. Ez a helyes nézet. Legyen az oktatás terén is szabad verseny, támogasson az állam minden kulturális törekvést a maga egész hatalmával és erejével. Akkor lehetnek mindenféle modern iskolaépületek. Perger Lajos. — Líva ben-Becálel, a tudós prágai rabbi a zsidó népmonda szerint oly szorgalmasan művelte a kabbalisztika tudományát, hogy egy agyagból készült emberi alakba egyszer életet lehelt s ez a sárember: a Gólem mindennemű szolgálatot végzett a tudós rabbinak. A rabbi halálával azonban Gólem ismét tehetetlen agyagtömeggé vált s azóta is ott hever a prágai Altneu-zsinagóga padlásán. Liva ben-Becálel óta pedig a zsidó népóletben a bárdolatlan, együgyű embert nevezik Gólemnek. Mi, bárdolatlan, együgyű Gól érnek az úgynevezett illegitim kereskedelmi kabbalisztika tudományát űző galiciai Líva ben-Becálelek lélektelen automatái, csak járjuk, tapossuk nehéz agyaglábainkkal a háború nyomorának országutját, mig majd ben Becálelék visszatérnek a jobb, boldogabb hazába, mondjuk ismét Galíciába, mi meg majd felkerülünk a történelem pókhálós padlására, mint kihasznált, nehéz, fáradt agyagtömeg. Reánk, háborús fogyasztókra az árdrágítást a tudós galíciaiak úgy rendelvónyeztók, mint a doktor az farzénevóst a betegre. Bevettük apránkint, fokozatosan nagyobbodó adagokban s nem haltunk bele. Most már a halálos dózisnál tartunk s még mindig szedőkanállal esszük a mérget. De egyszer ennek az arzénevésnek vége lesz s akkor Gólem, a bárdolatlan, az együgyű, a kába fölkerül a padlásra. Vagy kiveszi ez a háborús operáció s a tehetetlenség narkózisa az életerőnket s akkor örökre holt agyagtömegként fogunk heverni a háborús közrend áldozatai gyanánt, vagy kibírjuk ezt a betegséget s akkor háborús tapasztalataink óriási értékekkel bővülve predestinálni fognak bennünket a jövő gazdasági életének nagy feladataira. Mert sokra megtanított minket a mi Gólemsorsunk. Sok keserű tapasztalatot váltott át életbölcseséggé bennünk Becálelék kabbalisztikája anélkül, hogy ők igy akarták volna. Hogy hogyan került a csizma az asztalra, azt a csizmadiainas úgy magyarázta, hogy valószínűleg föltették. Hogy pedig Gólem hogyan került bele az én mesémbe, annak az a magyarázata, hogy a képviselőházban a minap szóvátették, miszerint galiciai talmudistákkal, kabbalistákkal, baccaristákkal van tele még most is az ország, holott Galícia már nem hadterület s a belügyminiszter már ismételten kiadta a rendeletet, hogy a szives marasztalást ne tessék komolyan venni. Konstatálta azonban a fölszólaló képviselő, hogy „drága" vendégeinknek eszük ágában sincs hazamenni, annyira jól érzik itt magukat. Pedig nekem is az a fölfogásom, hogy a csizma nem való az asztalra s ha nem akar onnét szép szerével leszállani, hát ebadta — le kell onnét dobni! . . . No ja! T Sz Odesszai levelek. Irta: Lenz Ferene. Odessza, 1918., VI. 3. $f] I. I Katonasorom elsodort a Eeketetenger partjára, Odesszába, a régi orosz birodalom, a mostani Ukránia fontos kereskedelmi ós hadi kikötőjébe. Az orosz forradalom szülte uj alakulásokról most rengeteget írnak, rengeteget költenek. A hazai lapok cikkei kétségtelenül részben szemtanuk tollából kerülnek ki, de nagyon sok készül a budapesti kávéházak márványasztalán saját fantáziára és néhány svájci lap cikkeire támaszkodva. Megkísérlem én is kedves lapomnak, az Esztergom-n&k, az orosz viszonyokról egyet-mást megírni. Nem szines riportokat irok párbeszédekkel, leírásokkal, szentimentalitásokkal. Levelek ezek, egyszerű leírásai a látottaknak. Levelei egy csendes megfigyelőnek, ki ott van, ahol igen jól ós igen közelről láthat és megfigyelhet mindent. Legyen ezekben a levelekben a három legérdekesebb dologról szó : az orosz föld mai politikai életéről — hadseregéről —• és kétségkívül szomorú közéletéről. Az 1917.-i márciusi forradalom első napja óta két csoport küzd Oroszországban az államhatalomért. A demokrácia ós a burzsoázia. Jelenleg éppen a demokrácia ura feltótlenül a helyzetnek. A demokrácia ismét két hatalmas pártra oszlik: a szociáldemokraták ós a forradalmi szocialisták pártjára. A szociáldemokraták (Marx) az ipari munkásságra támaszkodnak és 1903 óta két pártjuk van : a bolsevikiek (többet akarók) és mensevikiek (kevesebbet akarók). A bolsevikiek (össze nem tévesztendők a forradalmi szocialisták bal csoportjának maximalistáival) képviselik legszélsőbb, ultraradikális baloldalát a szociáldemokratáknak, akik minden, a burzsoáziával való kompromisszumot elutasítanak, akik felesküdtek a kommunisztikus eszmék leggyorsabb ós tekintet nélkül való megvalósítására, akik zászlajukra irták: „Minden hatalmat a szovjeteknek" — a munkások és katonák képviselőinek. Ezeknek jelenlegi vezetői : Lenin és Trockij. A mensevikiek Ceretelli, Cseidze ós Skobelev vezetése alatt mérsékeltebb csoportot képviselnek. Ok ugyan a bolsevikiek alapelveivel egyeznek, de taktikai okokból a a burzsoáziával való esetleges kompromisszumokat ab ovo el nem utasítják. A demokrácia második nagy csoportját a forradalmi szocialisták, a paraszt szocialisták alkotják. Programmjuk az agrárreform, amelytől a föld egyenlő felosztását remélik. Ezeket Csernov vezeti. Jelenleg a szovjetekben majdnem mindenütt erős ellenzéket alkot a bolsevikiekkel szemben a mensevikiek ós forradalmi szocialisták koalíciója. A bolsevikiek és az ellenük harcoló ellenzék abban külömböznek, hogy az előbbiek a jövő ideálállamát forradalmi úton, kizárólag az ipari proletárság diktatúrája alatt akarják megvalósítani. Az ellenzék pedig csak a legszélesebb bázisra megválasztott alkotmányozó gyűlést ismeri el mint hivatott tényezőjét az uj állam megalkotásának. A demokráciával szemben mereven áll a burzsoázia zárt tömege a legbalsóbb kedettektől a cárizmus reménytelen híveiig. A bolsevikiek, akik Kerenskij bukása után uralomra jutottak, eszméik keresztülvitele körül minden mértéket elvesztettek ós nagyon is úgy látszik, hogy Lenin és Trockij elvesztették hatalmukat ama tömeg fölött, melyet meg nem értett frázisokkal megtöltöttek, értem a katonák és munkások immár nemzeti öntudat nélkül való éretlen tömegét. Az uralmi polcokon állók absolut erőszakkal üldöznek minden ellenzéki megnyilatkozást ós határtalan terrorral dühöngenek minden ellen, amit a gyűjtőnév „burzsuj" alá foglaltak. Küzdenek saját elvtársaik, a mensevikiek és agrárszocialisták ellen is és a forradalmi szocialistavezór Csernov ellen is már nem egy elfogatási parancsot adtak ki. A bolseviki szabadságfogalom abban csúcsosodik ki, hogy brutálisan kiirtandó minden áramlat, minden egyén, aki az egyedül üdvözítő bolseviki hitvallásra vakul fel nem esküdött. A bolseviki kormány rövid uralma alatt minden tekintetben beigazolta, hogy képtelen vezetni, képtelen organizálni és alatta az államszervezet utolsó építményei is rombadőltek. A hozzáértő hivatalnokokat, a szakképzett munkaerőket elbocsájtotta, ezzel az államgépezetet tette bénává, a tiszti rangot megszüntette ós minden katonai fegyelemmel- ellenkező katonatanácsi rendszert életbe léptetve, az egykor hatalmas orosz hadsereget rend ós fegyelem nélküli embertömeggé változtatta át. Mikor aztán ezzel készen volt, nosza megkezdődött az átmenet nélküli uj „világrend" — bolseviki szellemben való felépítése. A. vezető hivatalokban nem szakemberek ülnek, hanem akárkicsodák, akikről biztos, hogy vakon hivei a bolseviki tanoknak. A pénzügyminisztérium első osztálytanácsosa egyidőben egy gimnazista volt, a hadifogolyügy referense egy héten belül egy matróz, egy tanitó, egy orvos. A 12. szibériai vadászezred parancsnoka egy volt szakács, a pavlovi gárdaezredet egy asszony vezényli. Az Ausztria-Magyarországgal való pénzügyi vonatkozásokban egy kereskedősegód referált, akinek a valutáról a legprimitívebb fogalmai is hiányoztak. Ez a rendszer élénken gyorsítja az államszervezet amúgy is folyamatban levő teljes felbomlását. Nemcsak a polgári elem, a forradalmi szocialisták erős többsége is ellentáll a bolsevikiek véres terrorizmusának. A bolseviki kormány területein ma a szuronyos erőszak az úr, erőszak, amely messze túlhaladja a cárizmus legmerészebb túlkapásait. A még mindig uralmon lévő bolsevikieket az alkotmányozó ülés feloszlatása óta engesztelhetetlen gyűlölet veszi körül, amely csak alkalomra vár, hogy a pribék kormányt vérrel szerzett magaslatáról letaszítsa. A bolsevikiek kizárólagosan a hatalmat csak csekély részében birják a hajdani orosz birodalomnak, ők csak Pótervár, Moszkva és az e vonalban elterülő kormányzóságokban, egy kis részében az északkeleti birodalomnak és a volt front mögötti kerületekben vannak uralmon. Ukrániában, Finnországban, a Donvidéken, Kaukázusban, Turkesztánban ós Szibériában a bolseviki elemek csak szórványosan vannak és nem tekinthetők uralmi elemnek. Nem titok ma már, hogy a bolseviki kormány minden ténykedésében nem a béke, a jólét, az állami élet helyreállítása a főcél. A béke nekik csak eszköz, kulisszamögötti főcéljuk elérésére. Az ő főcéljuk az, hogy világbóditó terveiknek propagandát csináljanak a középponti hatalmak népeinél s igy ott is megfertőzve a tömeget, az anarchiát idézzék elő. Szomorú mosoly lopódzik az ember ajkára, ha nézi, hogy azok a bolsevikiek, akik a világot, az emberiséget uj renddel akarták boldogítani, odahaza, a maguk kis területén milyen rendet, milyen békét, milyen életet tudtak megteremteni. Ma már világos, hogy a bolseviki áramlatot sem tisztán ideális (habár absurd) motívumok vezették. Lenin és Trockij kezei, kétségkívül tiszták ! De már a középső szférákban erős nyomással működnek anyagi befolyások és az alsó régiókban már dühöng a jólismert orosz korrupció. Lefelé a bolseviki eszméket azok hirdetik, akik a cárizmus bukása után, mint ennek volt „spiclijei átszegődtek oda, ahol jól betanult frázisokkal legelőbb és legkönnyebben lehetett polgárjogot nyerni. A régi Ochrana emberei már évekkel azelőtt jól tudták, hogy a forradalmi elemek leggyöngébb társasága épen az ultraradikális bolseviki csoport, amelyhez a cár elűzése után rögtön is csatlakoztak. A. cár még nem volt Tobolskban, de az ő spielijei már tele torokkal ordították a forradalmi kommunizmus piaci frázisait és a régebbi rendszer mellett oly jól bevált vesztegetés ós gazság az absurdideális bolsevikizmus szolgálatába lépett. (Folyt, köv.) — Wekerle a helyzetről. A miniszterelnök a képviselőház keddi ülésén igen fontos kijelentéseket tartalmazó beszédet mondott abból- az alkalomból, hogy a napirend előtt Lovászy Márton Károlyi-párti képviselő támadta a kormányt. Wekerle a Károlyi-párt kivételével sűrű és zajos helyeslés között kifejtette a kormány álláspontMint egykoron a nagy cirkusz porondján Vérengző vaddal bátran szembenézett És hősen halt a hitvalló keresztény, — Úgy annak mostan nem kisebb utóda, Szemében ép oly földöntúli fénnyel, Áll prédaképen s reszketést nem ismer . . . S miként a vad a zord Kolosszeumban Nem ritkán rettent ily fogadtatásra S kezét nyaldosta a halálraszántnak; lm itt is ilyen büszke szemvetésre Nagy tisztelet kél az ellen szivében S meggyöngül... elmegy, gyors pardont rebegve. S a nő, — mielőtt otthonába térne, Mely templomon túl, nagy bérház zugában Már várja őt, benn két kis gyermekével, —• A templomajtón egy percre besurran Hálát rebegni lelke szent Urának! Aztán egy-két perc még s a két kis szöszke Nyakában csüng már a szegény anyának, Ki úgy érzi, nincs semmi ár a földön, Amellyért lelkét — mely e csöppeké is — A kétkedésnek, tagadásnak adja! Homor Imre. IM