ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918

1918-07-21 / 29. szám

* zúzatta össze őket. II. Sargon, asszir király 722—705 dicsekszik egyik föliratában, hogy Hamath (sziriai város) királyát, Jaubidi-t, miután szövetségeseivel legyőzte, elevenen megnyúzatta. Assurbanipal (668—626), asszir király, akinek kb. 10,000 téglából álló hires könyvtárát őrzik a londoni Britisch Múzeumban, dicsekszik: „Asszur Istennek és Bélit istenasszonynak parancsára a húsvágó késsel, melyet kezemben tartottam, (a csatában elfogott ellenséges királynak) pofájába lyukat vágtam, állkapcsán kötelet húztam át, kutyaláncot adtam reá, és Ninive keleti kapujánál ketrecbe zárattam." Még gonoszabbul bánt el egy másik legyőzött fejedelemmel: „A csata hevében elevenen kézre keritettem őt és Ninivóben, az én királyi városomban, lenyúzattam a bőrét." Egy másiknak nyakába akasztotta szintén legyőzött barátjának és szövetségesének levágott fejét és röviddel azután az ily módon feldiszitett szerencsétlen királyt vágóhidra vitette ós levágatta, mint valami bikát. (Meffert: Apol. Vorträge III. B. 211.) Nabukodonozor (605—561. Kr. e.) babiloni király, mint'a bibliából ismeretes, Jeruzsálemnek 586-ban Kr. e. törtónt elfoglalása után a szerencsétlen Jedeciás királyt,. miután előbb fiait szemeláttára lemészároltatta, megvakittatta és úgy hurcolta fogságba. Foglyok, kivált királyi foglyok megvakitása egész rendszeres szokás volt az ókorban, mint az asszir-babiloni emlékek tanúsítják. Ha pedig így bántak királyi foglyokkal, elképzelhető, hogyan bántak közönséges kis tucatemberekkel ! Hiszen ezek nem is mentek emberszámba az ókori királyok és nagyurak előtt. E felfogást illetőleg jellemző adat a bibliában az egyptomi királynak. Józsefhez intézett kijelentése: „Amint én vagyok Fáraó, úgy a te parancsod nélkül nem mozdítja meg senki kezét vagy lábát Egyptom földjén." (Móz. I. 41, 44.) Tanulságos e tekintetben III. Ramzesz egyiptomi fáraó azon felirata is, amelyben eldicsekszik, hogy „a vidéken köröskörül fákat és cserjéket ültetett és megengedte az embereknek, hogy azok árnyékába üljenek." Mivel ily kevésre becsülték az ókorban a kis embereket, nem csoda, ha ehhez mérten bántak el velük a háborúban is. Igy midőn Dávid király elfoglalta a Jordánon túli Rabbat-Ammont, az ammoniták fővárosát, „annak népét átfürószeló ós vasasszekereket vona át rajtuk és elvagdalá bárdokkaljés téglakemencébe veté; igy cselekvők Ammon fiainak minden városaiban", mondja róla a Biblia. (Sám. II. 12, 31.) A kiket a táborban ilyen és hasonló kegyetlenségek között le nem mészároltak, rendes szokás szerint eladták őket rabszolgáknak. A Makkabeusok I. könyvében olvassuk, hogy midőn Júdás vivta hősi harcait a sziriai király hadaival, „meghallak a tartományok kalmárai, vőnek igen Ránézek poros, toprongyos alakjára s elgondolom : — íme, az életnek egy sebesültje, talán embertársai bűnének áldozatja. Csináljuk meg e beteg léleknek diagnózisát. — Hová megy? — kérdem. — A városba. — Minek? — Utazom. •— Hiszen nincs is pénze. — Bizony az nincs. — Mórt nem marad otthon. Dolgozna valamit s nem alkalmatlankodna másoknak koldulással? Megáll a porfelhőben az út közepén, rám mereszti vizes szemeit, mint egy lecsúszott bölcs, tanitólag magasra emeli kezét s igy szól: — Nem azt kell nézni, hogy mi lehetne, hanem hogy mi van. Éhes vagyok, pénz kell, nem prédikáció. Adtam neki valamit. Erre ott hagyott. Letért egy gyalogutra. Nem kell neki az ón utam. Más utat választott. Lássa, Szerkesztő Ur, ekkor eszembe jutott, hogy nekünk sem a multakon kellene rágódnunk, hanem a koldus szavait kellene szem előtt tartani: „Nem azt kell nézni, hogy mi lehetne, hanem, hogy mi van." Hát mi is van? Talán a sok baj között még nem az a legnagyobb, hogy oly sok sebesültje, oly sok nyomorékja van a világháborúnak. De mi lesz a lelki romlással? Ki állit gátat a szellemi züllésnek ? Nem várom meg bölcs feleletét, mert már szőrit a vihar. sok ezüstöt, aranyat és szolgákat és a táborba ménének, hogy megvegyék Izrael fiait rabszolgáknak." (Mak. I. 3, 41.) A rabszolgákkal szemben pedig teljesen szabad volt a vásár. Testileglelkileg teljesen vérszopó zsarnokaik játéklabdái voltak. A szolgákkal, munkásokkal való kegyetlen bánásmód a régi Egyptomban oly közönséges volt, hogy egyike azon vétkeknek, melyek alól az egyiptomi úr magát köteles volt tisztázni Oziris, a holtak bírája előtt. (Vigouroux i. m. II. 184.) „Egy beni-hasszáni (Közép-Egyptomban) festmény vesszőkkel vert munkásokat tüntet fel. Az egyik munkás a földön el van nyújtóztatva, teste meztelen, két ember tartja karjait erősen, egy harmadik a lábait fogja le, s a felügyelő maga szolgáltatja ki neki a botokat. E kegyetlen bánásmódban a nő is részesül, ugyancsak egy beni-hasszáni másik festményen." (Vége köv.) Szociális hét. A háború maga is probléma — egyelőre megoldatlan, — de forrása vagy okozója számtalan uj problémának is. Majd ha felszabadulunk a mai kényszerhelyzetből, nehéz lesz megtalálni, nem egy dologban nem is losz szabad megkeresni az élet régi vágányait, mert tanultunk is egyetmást négy óv alatt, uj célokat is látunk, meg talán annak az érzése is erősebb lett bennünk, hogy egymás nélkül, egységes belső front nélkül okvetlenül alul maradunk a várható küzdelmekben. Az állam soha annyira közel nem lépett a nemzethez, soha annyira szét nem ontódott a polgárokra, mint most; ez a közelség elváltozásokat okozott a polgárban, fog okozni az államban is; kérdés: mi lesz az állammal ? Mi lesz a polgár politikai helyzetével az államban ? A gazdasági élet tényezői szinte beláthatatlan feladatok előtt állanak ; a föld, a munka, a tőke arra volnának hivatva, hogy egymás érdekeinek kölcsönös megtürósével együttműködjenek, ellenben azt kell látnunk, hogy a tőke szertelen hatalmával szemben a munkának csak ipari része van védelem alatt s abban sincs sok köszönet, a föld pedig, különösen a kis föld egyelőre teljesen védtelen vérvesztéstől legyengült birtokosaival együtt. A tőkének roppant nagy hivatása van a nemzet gazdasági életében, nem is akarja senki, komoly ember, elrekeszteni előle az érvényesülés útjait, de ezen érvényesülésnek stílust a magyar életből, a magyar helyzetből kell vennie, ha a természetes érdekellentéten túl ellensége nem akar lenni az agrár magyarságnak. Mi lesz a tőke szerepe? Mi lesz a földdel? Mi legyen politikánk tengelygondolata ? Mi lesz a harcterekről visszaözönlő kisiparosok tízezreivel ? Jól tudja a Katholikus Népszövetség vezeLetépek még egy-néhány szál mezei virágot s a szelek szárnyán neki eredek utamnak. Egy vakitó villámsugár vet fényt kipirult arcomra, amikor a terembe sebesültjeimhez benyitok. Mind a mezei virágokat nézi. E kis fehér, kék, piros buksi virágfejekből vájjon micsoda titkos delejes áramok áramlanak a szivekre. Mintha mindegyik várná, hogy a pár szál virágot neki adom, hogy egy darabka mező leszállana betegágya párnájára. Végig nézek a soron. Válogatok köztük. — Ahhoz gyakran jön a mamája. — Azt a jegyese szokta látogatni. — Amannak barátai vannak. — Hanem ott hátul, az a szeplős képű, bamba parasztlegény. Senki se szereti. A mezők virágai az ő elveszett világát jelentik. — Neki adom a virágokat. Lázas szemei még jobban felcsillannak az örömtől, a kitüntetéstől. Kezem után kap, hogy megcsókolja. Majdnem kiesik az ágyból. Most már nem a csataterek zaját hallom a sebesültek között, hanem egy szent ember lábainak suhanását. Egy szent emberét, aki francia földön élt, felvette a harcot az emberi nyomorúság ellen. Az irgalom fegyverével gyógyított lelki betegséget, testi bajokat. Igen, igen. Paulai szent Vince ünnepe van ma : a kórházak ünnepe. Az ő békés szelleme űzi a háború rémeit. Szerkesztő Ur! nem gondolja, hogy ha sz. Vincének több őszinte követője volna az emberek között, nem jött volna az emberi nemre ez a szörnyű csapás, ez az embert evő világháború?! Dr. E. I. tősége, hogy az ország népének mindeme kérdésekben és sok másban új eligazítása, programmszerű felvilágosításra van szüksége — azon az úton, amely a Népszövetség természetes utja: a hivatásos vezetőkön keresztül. Szociális hetet rendez Budapesten szept. 1—8-ig hatalmas szervezete egész vezető intelligenciája részére, hogy már a most következő tél folyamán nagyarányú népfelvilágositó és szervező munka indulhasson az ország minden részében. Szervező munkát emiitünk, mert enélkül haszontalan lesz minden erőlködés. A modern politikai és gazdasági élet egyszerűen a benne küzködő erők pillanatnyi feszültsége s épen a háború alatt tanultuk meg, hogy a természetüknél fogva nagy erők (tőke, nagybirtok) mellett a kicsinyek szervezetlenségük miatt egyáltalán nem tudunk érvényesülni. A tőke irgalmatlan rablóhadjáratában milliók maradtak teljesen védtelenül. A termelő védekezett, ahogyan tudott, az egyenlőtlen küzdelemben: a maximálás és rekvirálások szirtjei között, mig a tőke szabadon metszette a zsebeket az egész vonalon, — de hova sikkadtak el a nem-termelő ós nem-forgalmazó polgárok érdekei ? Minő szomorú állapotban van az intelligencia s a városi kispolgárság? S mindezeken felül nem terpeszkedett-e fölénk kihívó gőggel és diktátori szerénytelenséggel az új vagyonok szelleme, amely valóságos kulturghettót csinált a fővárosból s akar csinálni az egész országból? Az egész magyar társadalomnak össze kell fognia, ha eredményesen akar megvívni erősen megszervezett ellenségeivel. A Népszövetség szociális hete a nagy magyar érdekek komoly feltárásának, a nagy magyar munka megtervezésének hete akar lenni. Meghívói már repülnek a szélrózsa minden irányában, jöjjön minden testvérünk szervezeteink éléről •— beülni néhány napra az elmélyedő tudás padjaiba ! HIREK. Krónika. Választhatnak-e a hölgyek ? Fenn a parlamentben Ezt a kérdést döntötték el Szerdán, avagy kedden. Sok gavallér honatyának Volt ez nehéz napja; E háborús gondok-gondját Le hogyan rázhatja? Végre is a többség döntött, Kimondotta bátran: — Háború van, benn vagyunk a Legrémesebb bálban. Már pedig a hölgyek előtt Sem újdonság már az, Hogy csakis a szünet után Jöhet a „hölgyválasz" ! H. I. * Felhivjuk t. előfizetőinket, hogy hátralékos előfizetési dijaikat szíveskedjenek azonnal beküldeni és pedig a lapon jelzett 12 koronát ós nem 10 koronát. Egyben jelezzük, hogy a nyomtatási költségek folytonos emelkedése miatt többször 2 oldalon fogunk megjelenni. * Változások a ferenerendieknél. P. Czirfúsz Viktorin áldozópapot a kormánytanács Esztergomból áthelyezte Nagykanizsára, helyébe Érsekújvárból P. Kovács Kallisz áldozárt küldték Esztergomba. Rendi kormány P. Virág Rajmund házfőnököt, ujabb három évre megbízta az esztergomi ház vezetésével, amelyet eddig is a feljebbvalók ós a hivek megelégedésére töltött be. * Erős Rezső halála és temetése. Az esztergomi főkáptalan uradalmainak jószágigazgatója : Erős Rezső szerdán hajnalban hosszas betegeskedés után meghalt. Sokáig hordozta magában a halálos kórt, amelynek nem akart engedni s rendületlenül végezte hivatásának kötelességeit. Májusban utolsó kísérletként Karlsbadban keresett gyógyulást, onnan azonban még betegebben tért vissza s már a hivatalos ügyek vezetésétől is tartózkodnia kellett. Nagy részvéttel, sőt megdöbbenéssel láttuk a testi erőnek s egyben a lelki energiának is fogyását ebben a férfiúban, akit mindig az akarat emberének, a közügyek fáradhatatlan munkásának ismertünk. Erős Rezső kialakult egyéniség volt szaktudományában, politikai felfogásában ós társadalmi szereplésében. Ki kell jellemében emelnünk erős ü