ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-01-21 / 3. szám

teljes szivemből mindnyájuk számára és az ő nevében, az ő dicsőségét hangoztatva nyitom meg az esztergomi kath. kör XXV. közgyűlését. A titkári jelentés. A közgyűlés tagjai hosszantartó tapssal, éljenekkel ünnepelték az elnököt, aki agg kora dacára a régi elevenséggel és gyújtó tűzzel intézte szózatát hozzájuk. Azután Dombay Nárcisz ügyvezető elnök, titkár olvasta fel alaposan, világosan és szép stilussal megszerkesztett titkári jelentését, a melyet élénk figyelemmel hallgattak és zajos tetszésnyilvánításokkal s a titkár éltetésével köszöntek meg. A titkári jelentést tárcarovatunkban hozzuk. Dr. Machovich Gyula prelátus beszéde és adománya. A számvizsgáló bizottság jelentésének felolvasása után felemelkedik helyéről dr. Machovich Gyula prelátus-kanonok s általános meglepetésre ezen jelentéshez szót kér. Észrevevén a közgyűlés tagjainak feszült, szinte kíváncsi érdeklődését, siet megnyugtatni a jelenlévőket mondván: Eszem ágában sincsen körünk számvitelére és vagyoni kezelésére vonatkozólag megjegyzéseket vagy éppen észrevételeket tenni. Hiszen ha e tekintetben bárkinek s különösen önmagamnak, aki e számvitelt és kezelést állandóan figyelemmel kisérem, valami mondani valóm volna, úgy az nem lehetne más, mint a legteljesebb elismerés és a legmelegebb hála és köszönet úgy a nagys. elnök úr iránt, mint aki a kör vagyonának kezelésére szinte pedáns buzgósággal felügyel, valamint az igen tisztelt pénztárnok úr iránt, mint aki e kezelést s az erről szóló számadást nagy gonddal és lankadatlan fáradsággal nemcsak kifogástalanul, de valóban mintaszerűen végzi. Arról természetesen sem az elnök ur, sem a pénztárnok ur, de meg az egész számvizsgáló bizottság sem tehet, hogy körünk jövedelmi forrásai nagyon is szűkösen szolgáltatják ama bizonyos „nervus rerum gerendarum^-ot, amely nélkül pedig semmiféle eredményt sem képes jelentékeny és nagyobbszabásu intézmény felmutatni. Ezért tehát nagyon kivánatos volna, hogy körünk tagjai jobban szaporodnának s ezzel a kör bevétele is növekednék s különösen az volna szükséges, hogy a kör iránti hűségben állhatatosan kitartsanak, vagy ha még nem volna szerencsénk hozzájuk, sorainkba lépjenek mindazok, akiket a keresztségen kivül még egyéb kötelékek is a katholicizmushoz sőt egyenesen az egyházhoz fűznek. Egyébként körünk tagjainak szaporodása, amely valami túlnagy úgysem igen lehet mar, egymagában véve még nem szolgáltatna elegendő erőt ahhoz, hogy körünk ama szép és nagy célokat elérhesse, vagy akárcsak meg is közelíthesse, amelyek annak jobbára még élő alapitói s jelenlegi vezetői és tagjai előtt lebegnek. Körünknek működését nagy mérvben bénítja, fejlődését és nagyobb szabású társadalmi tevékenységét pedig egyenesen lehetetlenné teszi egy igen sületi életünkben, de büszkén hirdetjük, hogy egyet sohasem, t, i. a vallást és a belőle táplálkozó és általa erősödő hazafiságot, melyet szeplőtelen zászlónk hirdet most már majdnem negyedszázadon át megvalósítandó szent cél gyanánt. Ezen magasztos eszméket ápolni és erősíteni igyekeztünk a mostani vészes és rettenetes napokban is tagjaink szivében, mert a háború vérzivataros eseményei megtanítottak arra, hogy a lelkek lemondó, megnyugtató és vigasztaló harmóniáját csak a vallás adja meg. Megtanultuk továbbá azt is, hogy a vallás szent erejebői fakad az a bátor fegyelmezettség, mely szembe tud nézni a biztos halállal és belőle sarjad a hazaszeretetnek áldozatos tettekre és minden önfeláldozásra kész csodálatos ereje. Becsüljük meg tehát, m. t. k., ezen drága, ezen értékes kincsünket a jövőben is! Ha majd a világháború rettenetes vérpatakjai elapadnak és a boldog, várva-várt béke csendes napjai újra beköszöntének, legyen akkor is ugy egyesületi, mint magán életünkben a vallás és a belőle táplálkozó hazafiság a legdrágább, a legértékesebb és a legszentebb talizmánunk, mert ezen magasztos eszmék lesznek a jövőben is azon hatalmas erők, a melyek felvirágoztatják majd egyesületi életünket és üdvösen átalakítják és boldoggá teszik az egyének és az egész társadalom életét. Mély tisztelettel kérem a közgyűlést, kegyeskedjék ezen szerény jelentésemet tudomásul venni és elfogadni. nyomasztó körülmény, amely szeretve tisztelt elnök urunknak éveken keresztül már nagyon sok álmatlan éjszakát szerzett s amelynek elenyésztetésén biztos tudomásom szerint, már igen sokat fáradozott. E nyomasztó körülmény, miként ezt a különben oly szép titkári jelentésből is méltóztattak kivenni, ama nem csekély adósság, amely körünket terheli, s amelynek kamatai jövedelmünknek tekintélyes részét felemésztik. Ezen terhet — s itt a felszólalónak hangja mindinkább emelkedett, — ezen terhet — úgymond — óhajtom az esztergomi kath. körről, ezen gondot akarom e kör elévülhetlen érdemű elnökének fejéről levenni akkor, amidőn a kör jubiláris esztendejének hajnalán 0 Felségeik, IV. Károly apostoli királyunk és Zita királyné asszonyunk szerencsés megkoronáztatásának emlékezetére húszezer koronát ajánlok fel 6°/o-os hadikölcsönkötvényékben oly végből, hogy ez összegnek 1200 koronát kitevő kamatjával a fennálló adósságnak valamivel kisebb kamatja fedeztessék, s ha majd erre bármely okból, miként remélni szeretjük, mennél hamarább többé szükség nem lenne, a felajánlott összeg e kör házának illő kifejlesztésére fordittassék. Midőn a m. t. Közgyűlés tagjait tisztelettel arra kérem, hogy e szerény adományomat olyan jó szívvel, aminővel az nyújtva van elfogadni méltóztassanak, egyben a legőszintébb szívvel kívánom, hogy ez némi lökést adjon kedves körünk újabb föllendülésére és fölvirágozására és hogy akadjanak mennél többen, akik engem e kör iránti tevékeny szeretetemben fölülmúljanak." Midőn a már közben is, de a beszéd elhangzása után még inkább újból és újból kitörő lelkesedés, éljenzés és taps vihara némileg elült, a kör ősz elnöke könnyes szemekkel s a zokogástól el-elfojtott hangon a saját és a közgyűlés tagjainak nevében kijelentette, hogy e fejedelmi adományt meghatottságában nem tudja másképen megköszönni, mint e három szóval: Jézus fizesse meg ! A tisztikar többi tagjai is nagy tetszés mellett olvasták fel, vagy mondották el jelentéseiket s miután a közgyűlés felmentését megadta, az egész tisztikar lemondott. Dr. Perényi Kálmánt ajánlotta az elnök „közbizalmi elnök"-nek, a ki a rövid ideig tartó tisztséget elfogadta és szép szavakkal hivta fel a kör érdemes elnökét, hogy helyét újra foglalja el. A közgyűlés azután megválasztotta a tisztikart, melynek tagjai a következők: Világi elnöke : Mattyasóvszky Lajos, lovag. Egyházi elnöke: dr. Machovich Gyula. Ügyvezető alelnöke és titkára: Dombay Nárcisz. Jegyzője: Bárdos Sándor. Ügyésze: Magurányi József. Pénztárnoka: Milakovszky László. Háznagya: Skopecz Gyula. Könyvtárosa: Szoleczky János. A választmány tagjai lettek: Dr. Antony Béla, Bleszl Ferenc, Bogisich Mihály, Brutsy Gyula. Brutsy János, dr. Drahos János, Draxler Alajos, Erős Rezső, dr. Fehér Gyula, Fekete Árpád, Grósz Ferenc, dr. Halmos Ignác, Klinda Károly, Machovich János, Magos Sándor, Magyarász Béla, dr. Major Ödön, Mátéffy Viktor, Meszéna Kálmán, dr. Molnár Szulpic, Oberth Ágoston, Perényi Árpád, dr. Perényi Kálmán, Perger Lajos, dr. Sebők Ferenc, Szecskay Kornél, Számord Ignác, Szölgyémy Gyula, Vaniss Dezső, Zemplényi Gyula. — Póttagok: Etter Ödön, Hajdú István, Marosi József, Szilárd Béla. Végre az elnök 8 óra tájban bezárta az igazán gazdag, tartalmas közgyűlést. R. Harc Konstantinápolyért. A békitő kísérletek meghiúsultak, az ántánt visszautasította békejobbunkat, melyet barátságos önérzettel nyújtottunk feléje. S megérkezett a gúnyos, ferdítésekkel teli válasz, a diplomáciai okiratok leggyalázatosabbja. Oroszország tehát nem köthet békét (s ennélfogva az ántánt sem) mindaddig, mig egy parányi reménye van arra, hogy Konstantinápolyt kiragadja a törökök rkezéből. Ki szeretné pótolni azt, amit az 1878-iki berlini kongresszus kiragadott a kezéből. Egyre vakmerőbben látja álmodozásai közepette megritkított hadseregét Byzánc falai alatt, mint a dicső mult letűnt napjaiban, mint az 1875-ben kitört keleti hadjárat idején. Csak az a csodálatos, hogy mindezideig lépre ment az angol kapzsiság Ígérgető mézes-mázos szavának és most ismét elfogadta annak igéretét, melynek értelmében birtokába veheti Sztambul ősi falait. Tehát ismét a keleti kérdés kerül szőnyegre, újból ezen a ponton bicsaklik meg a győzők igyekezete. Régi keletű e probléma folytonosan variálódó huza-vonája. Emiatt gabalyodtak össze az osztrák-magyar-német és orosz diplomácia tervezgető szálai. Mert tudvalevő dolog, hogy a Balkánkérdés Oroszország politikai, vallási és mezőgazdasági sarkpontja. Kivitelének kétharmadrésze, a Fekete-tengeren bonyolódik le, a török tengerszorosokon keresztül. És ha Oroszország világhatalmi pozícióra vágyik, akkor minden bizonnyal szüksége van a Dardanellákra. Hátvédül pedig jó szolgálatot tehetnének a Balkán délszláv nemzetei. Igy azután nem tűnik fel csodálatosnak, hogy Bosznia-Hercegovina anneksziója mély felháborodást keltett az orosz berkekben, s ha nincs mit félniök a szervezett német hatalmától, bizony vadul nekünk rontottak volna. De ott t

volt Bismarck szelleme, az oroszok gyűlöletes mumusa. 1913-ban, a nagy balkán-háborúban végre eljutottak a szláv csapatok Konstantinápoly falai alá, megrecsegtették a török hatalom csontjait, de újra megfenyítette őket a monarchia, rátette kezét Szkutarira, Albániára, Szerbiát elzárta a tengertől. S alig csendesült le a lég, szerényen munkához láttak a német mérnökök, katonatisztek, municiógyárak, felépítették a Bagdad-vasutat, kitanították, megszervezték a török hadsereget, szóval Konstantinápoly a központi hatalmak védbástyájává lett a Bosporuson. Az orosznak pedig mindez fáj, mert a terveibe markol, áthúzza rózsás fonállal szőtt számításait. Ami pedig fáj, az gyenge oldalnak bizonyul; jól tudja ezt az angcl és csakhogy továbbküzdésre kényszerítse a megrokkant orosz tömeget, morális kényszereszközhöz nyul : igér neki fűt-fát, mint ahogy a kisgyermeknek szokás. Sőt térképet is ad neki az elfoglalandó és birtokba veendő területek elosztásáról, mely szerint mindenkinek jut valami : Franciaország elégedjék meg a rajnai tartományokkal, Anglia világhódító hatalma kiterjeszti majd gondviselő kezét Belgiumra, Hollandiára s az Alsórajna vidékére, Ausztria és Törökország felosztandó, Ausztria szláv tartományai orosz fenhatóság alatt élik paradicsomi boldogságukat, az összes délszlávok, az Adria Szerbiába lesznek bekebelezve, a német-lengyel birtokok Orosz-Lengyelországhoz csatlakoznak, Magyarország és Csehország, Észak-Svédország és a norvég kikötők az oroszok kezébe kerülnek; a Keleti tengeren az orosz lesz az ur, Kis-Ázsia feloszlik Anglia, Itália, Orosz és Franciaország között, az angolok azonfelül szabad utat biztosítanak maguknak Indiába Egyptomon keresztül, Konstatinápoly orosz birtok lesz, a Balkán-államok orosz tartományokká változnak örökös, orosz királyi családból származó helytartók alatt, — a tengeri uralom pedig végleg Albion kezében marad ! Hol van a bölcs ember, aki ezek után megtudná mutatni, mi maradt meg az uj térkép szerint Középeurópából?!? Hihetetlen, hogy ily busásan jövedelmezne az a néhány Marseilleise, amelyet a mindenek cárja, a népek szabadságának esküdt ellensége húzatott a vendégségbe jövő francia hadihajóknak . . . Dionysius. Adatok a petróleumgyárosok tevékenységéről. Valahányszor arról van szó, hogy kielégítést nyerjen a fogyasztó közönség kívánsága, legyen az az annyira hirdetett szabad kereskedelem bármilyen cikke is, melyre mindenkinek nélkülözhetetlenül szüksége van: megindul ezen a téren a spekuláció minden elképzelhetetlen formája és nincs az az emberi hatalom, mely előteremtené a különféle központok védőszárnyai alatt garázdálkodó gyárosok termékeit. Tessék csak jól figyelemmel kisérni, a háború borzalmai között, velejárója ma már az a sajátságos jelenség is, hogy minél nagyobb a kereslet a cukor, zsir, dohány, vagy legyen az bármilyen fontos szükségleti cikk iránt, azt olyan ügyesen tudják elrejteni az erre hivatott személyiségek, hogy ennek az eljárásnak természetes következménye a tullicitálás és a maximális árak be nem tartása. És ez igy volt, és ha csak le nem csap a legújabban életbeléptetett diktátorság sújtó keze ezekre a „róka vadászokra" ez igy is lesz — sajnos — továbbra is. A legújabb tünet, melyről beszámolni már csak azért is érdemes, hogy megörökítsük a tél beálltával kezdődő mizériák legelső példáját, a petróleumkérdés elviselhetetlen volta és a gyárosok horribilis nyeresége. Ahhoz most már kétség nem fér, hogy ezen a téren is megbocsáthatatlan könynyelmüségnek van kiszolgáltatva az ország lakossága, mert teljesen elképzelhetetlen jelenség: a