ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-05-13 / 19. szám

ESZTERGOM 1917. május 13. delemben a siker nagyrészt az anyagi helyzetében rendezettebb viszonyok közé juttatott és a hatalmi kegyektől mentesen, egyedül munkássága eredményeitől, értékelt s méltányolt papság, nem különben a hithű világiak áldozatkész tevékenységétől és magatartásától függ. Egy kiváló, a keresztény politikai restaurációban annak idején számot tevő politikus minap „Háború és Politika" munkámat megköszönve, többek között a papságról ezeket irta: „Az uj nemzedék elmaradt s nem tett annyit, amennyit vártunk. A példa korrurrípál. Kevés tehetség, kevés jellem, kevés munkás. Az egyh äz, a katholicizmus állandóan deficittel gazdálkodik a szellemi világban. A viszonyok erösebbek, mint az emberek s az emberek majdnem kétségbe kell esnie." Azt hisszük, a háborút követő nagy szociális rázkódtatás, nagy felocsudást fog a papság lelkében is előidézni. Az alvajáró lelkek, lobogó lelkek lesznek. A háború sötétségéből villámlás lesz s fényétől a magyar papság lelke meg fog csillanni, mint gyémánt a homokban. Vissza fognak térni azon idők, amidőn a papság a keresztény társadalmi s politikai megújításnak egy-egy tökéje lesz. Minden hithű pap uttaposó lesz a katholikus reneszánsz ulkészitésében, hogy a mostani keskeny ösvényt széles országuttá tapossa. Ámde mindez csak akkor eshetik meg, ha a papság felülről hátvédet fog maga mellett látni. 4 magara hagyott papság olyan, mint a sereg vezérek nélkül. És ez a sereg akkor le is teszi a fegyvert. Ne szegje senki szárnyát a keresztény politikai mozgalomnak, hanem adjanak neki szárnyakat, levegőt és tért, hogy szabadon s ne megkötve emelkedhessek. Ne legyen taktikázás a keresztény politika ellen, ne kerekedjék felül a jozefinista szellem, mert megroppannak vállaink a szent Szövetség terhének viselésében. „A lelkiismeret azon egyetlen hatalom — mondotta Samassa József érsek Szmrecsányi Pál konzekrácionális ünnepélyén, — melyet senki se áldozhat fel semmiféle paktumoknak. Az egyház legdicsöbb korszakai mindenütt azok, melyekben .... nem a vagyont, nem a kitüntetéseket, nem az emberi dicsőséget tekintik legfőbbnek s AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Az egerek. — Prosbauer Márton. — Ford.: Szabó Nándor. (Vége.) Gitsin gyógyszerész, egy kis, szikár, fekete pofaszakálas, aranykeretű szemüveges emberke éppen asztalnál ült, midőn a szolgáláiány egy urat jelentett be a hadtestparanesnokságrét, aki beszélni akar vele. Sietve és megriadtan ugroÉt lel Gitsin, majd a legszebb szobájába vezette a titkárt, aki világfias jártassággal kezdte a beszélgetést, előadóéi, hogy a parancsnokságon való tegnapi látogatására jött el egyet-mást megbeszélni. Gitsin elvörösödött és dadogni kezdett. Kovaleff egy hanyag kézmozdulattal elhallgattatta. — Tudom, Gitsin úr •— szólt — ön a drága hazának és a cárnak —^ísten tartsa őt — akarja ebben a nehéz időben felajánlani szolgálatait. — Igen, kérem, de — én akartam — szakította félbe a patikus. — Szolgálatait — folytatta Kovaleff energikusan —• amelyet azonban nem feltétlenül a lövészárokban kell teljesítenie. Óh, nem, — van sok ember, akiknek fáj a lelke, hogy testi alkalmatlanságuk miatt nem vehetnek fegyvert a kezökbe. Gitsin kötelezve érezte magát egy ziháló köhögésre, mintegy jelezve, hogy ő is ezeknek a fájdalomtelt embereknek a kategóriájába tartozik. — Most pedig van egy szolgálat Gitsin ur, — beszélt a titkár továhb, — amely Önnek megnem azok keresésében emésztik fel erejüket, mély és kinos bizonytalanságot keltvén fel ezáltal a szellemekben, — hanem egyedül csak Krisztus ügyét védik, hogy a világ üdvét biztosítsák." Adja Isten, hogy a lelkiismeret egész hatalmával legyünk képesek elhárítani azon akadályokat, melyekkel a keresztény politika utjának mesgyéin találkozunk. Keményfy K. D. — Az érzékeny bankdirektorok. A Magyar Gazdaszövetség hivatalos lapja a „Gazdaszövetség* legutóbbi száma figyelemreméltó esetet közöl a bécsi bankkörökből. Az annyira változatos és magasabb régiókban is tapogatódzó Kranz-pör hullámai a bécsi bankkörök szilárd, ledönthetetlennek hitt alapját is megingatták és ebből kifolyólag kellemetlennek tartották a bankárok az eset nyilvánosságra hozatalát. Hogy ezen meggyőződésüknek megfelelő heh/en nyomatékosan kifejezést adjanak, a bankdirektorok egy értelmes deputációja megjelent az osztrák miniszterelnök előtt és kérte öt, hogy ezt az irányzatot velük szemben szüntesse meg, különben nem volnának hajlandók a hadikölcsön propagálásában részt venni! Nem íudjuk ugyan, hogy a miniszterelnök minő választ adott a pénzügyi kapacitásoknak, de lett légyen ez a válasz bármilyen is : a bankárok eme eljárása fölér egy olyan lehetetlen magatartással, amely a háború végső, győzedelmes befejezését nem csak hogy elodázná, hanem azt határozottan veszélyeztethetné is, pedig ezek a bankdirektorok, a „hadikölcsön terén szerzett érdemeik elismeréséül" kapott rendjelektől eltekintve, a háború folyamán igen tisztes „polgári haszonra* tettek szert. Milyen üdvös intézkedés lett volna, az ilyenfajta „nélkülözhetetleneknek" ebbeli igazolását megszüntetni, és alkalmat adni nekik arra, hogy más téren is megmutathassák hősies viselkedésüket. Ez lett volna a legméltóbb válasz a deputációzás eme fajtájára. Most már csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy a mi fővárosi bankköreink nem fognak-e kedvet kapni az osztrák elvtársak eljárásától, hiszen ugylátszik ezek az urak nem azt nézik, hogy a nemzetnek szüksége van az ő államgazdasági közreműködésükre, hanem a háborús konjunktúrák alapján szerzett millióikat féltik, mint szerintük egyedüli, de nem minden tisztes felfogást kielégítő háborús eredményt. Hisszük, hogy a bécsi példa nem fog követőre találni a magyar pénzvilág jobb felfogású exponensei közt. V. K. — Örvendetes családi eseményre volt kilátás az elmúlt héten a kormány körében, de Tisza avatatlan kézzel elpaccolta a dolgot s a két ikertestvér csak a halvaszülöttek statisztikáját fogja szaporítani, aminthogy az eszme és a terv is halnyugtató öntudatot fog adni, hogy a hazának tudásával szolgál, amennyiben egy magasrangu urnák kell nyugalmat szereznie, akinek az ön felelőségteljes munkájára nagy szüksége van. Gitsin egészen a szék szélére ült és idegesen játszott csiptetőjével: Igen, szabad kérdeznem — én szívesen kész vagyok — szólt. — Arról van szó, hogy ő Excellenciájának, a vezénylő tábornok, gróf Dimittreffnek, dolgozószobájában rengeteg egér van, amelyet időrőlidőre pusztítani kellene. — Egerek? — csodálkozott Gitsin. — Igen, — szól a titkár nyugodtan — egerek, gyógyszerész ur, melyeket önnek ki kell pusztítania. Ez nem jelenti azt, hogy az egerek egyszerre eltűnjenek, csak mint jogcím kell, hogy ön a háború tartamára a hadtestparancsnoksághoz van behiva szolgálatra. Hideg várakozással nézett a patikusra. Gitsin izgett-mozgott a székén. Ilyet merészelnek kívánni tőle „a gyógyszerészek emelésére" egyesület másodelnökétől, egy tanult embertől. De amily gyorsan jött a haragja, olyan gyorsan el is oszlott. Gitsin érezte, hogy nem lehet a titkár előtt méltatlankodnia, mert a visszautasítás biztos behívást jelentene, •— már pedig kész volt inkább egeret fogni, vagy bármi mást tenni. És utóvégre is, az eszme nem olyan rossz, hiszen nem szükséges, hogy ő maga induljon egérvadászatra. Tehát felállott és Kovaleffnek kezét nyújtva szólt: Köszönöm titkár ur, az állást elfogadom. — Jó, el van intézve. Most még egy csekélységet. A kevés kis fizetségről ne feledkezzék meg, az egész csak egy pár rubel. Gitsin vidáman bólintott, nem gondolta, hogy vaszülött volt, mely a kormány életerejét ily módon akarta még felfrissíteni. Bethlen és Esterházy lettek volna azok az újszülöttek, kiknek keresztelőjén a régi haragos komák össze szoktak békülni, hogy aztán bizalmasan letagadhassák egymás előtt a régi gorombaságokat és méltatlanságokat. Tisza is úgy gondolta, hogy a koncentrációs kabinet eszméjét majd igy, a saját receptje szerint intézi el, az ellenzék ismételt negligálásával, az alkotmánypárti gárda azonban nem adta meg magát s igy a tervezett vidám pacita a halvaszülött ikrek szomorú temetésévé változott. Bethlen sajnálattal konstatálta, hogy Tisza terve a parlamenti békét egyáltalán nem biztosította volna, mert a pártok közti békének nem személyi, hanem tárgyi akadályai vannak. A királyi kézirattal való elnapolás, a választójog kiterjesztésének megakadályozása, a demokratikus fejlődés meggátlását célzó aknamunka, mind olyan sérelmek voltak az ellenzék szemében, hogy még a Tiszáékkal féltestvér alkotmánypárt sem vállalt közösséget abban az óriási felelősségben, mely most a kormány vállait nyomja. Pedig a mézesmadzag, melyet Tisza ízelítőül nyújtott, valóban szép és kellemes lett volna az ország lakosságának közérdeke szempontjából. A háborúval kapcsolatos gazdasági kérdések, az oláh betörés által sújtott Erdély rekonstrukciója olyan népszerű és hálás feladatok, melyeknek véghezvitelére s megoldására minden lelkes hazafi — és hiú politikus — készséggel vállalkozott volna már csak az ügy népszerűsége folytán várható általános társadalmi támogatás miatt is, ha nem Tiszáék kínálják azt az országnak. De tudja Isten, Tiszáékkal már úgy vagyunk, mint a pucerájból visszakerült gérokkal: nem vagyunk benne bizonyosak, hogy az első erősebb napsütésre nem ütődnek e ki rajta a régi pecsétek? Tiszáék koncentrációs izű vállalkozásán is lehetett még érezni a benzinszagot s azt az erőlködést, hogy valahogyan szeretnék egy közös családi esemény megünneplésére újból egy asztal mellé gyűjteni a régi komákat, hogy azok előtt valahogyan letagadhassák a lőcsöt meg a villanyelet, mellyel egyszer fejbekólintották a komát. Az ikrek azonban okosabbak voltak, mint a legtöbb szegény ember, ki rosszul választotta meg a papáját, mert Bethlen és Esterházy inkább megmaradtak élő egérnek, mint néhány hónap múlva, — ki tudja, mit hoz a jövő? — döglött oroszlánnak. Ilm. ily könnyen kerül ki a dologból. Most a titkár tovább folytatta: És azonfelül kérem önt: egy jótékonysági célra, melyet ő Excellenciája, a generálisné vezet, tegyen egy alapítványt. A generalis nagy.sútyt helyez arra, hogy a parancsnokság szolgálatára beosztott urak állandó jótékonyságot mutassanak. Aha, a vastag befejezés, — gondolta Gitsin aggodalmasan és magában találgatta, mekkora lesz az az összeg, melyet a titkár e titokzatos alap számára kérni fog. Tulajdonképen 1000 rubelt akart adni, de a titkár olyan imponálóan lépett fel — tehát 2000 rubel — és most ez a megjegyzés a parancsnokság urairól oly szépen hangzott — tehát még 500 rubellel több. — Kérném szépen titkár ur, ha az nem okoz önnek gondot, szerény adományom most mindjárt vegye át. A szerény szónál Kovaleff összeráncolta homlokát, de hallgatott és csak egy beleegyező mozdulatot tett. — Gondoltam, — gondoltam, hogy 2500 rubel elég lesz •—- szólt Gitsin habozva; Kovaleff szótlanul begombolta a kabátját és az ajtó felé indult. — 3000 rubel! — kiáltott a patikus ijedten utána. Kovaleff megfordult. Kenetteljes bőbeszédűséget mintha csak elfújták volna. — 4000 — szólt szárazon — egy kopekkel sem kevesebb. — De titkár ur, jó titkár uram! — rettent fel Gitsin. — Ha mondom, hogy 4000, maradjon annál gyógyszerész ur — szólt Kovaleff egy fejmozdulattal intve a szobába, csak még sem akarja azt