ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-04-15 / 15. szám

ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjeieaík minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szani ara 16 fillér. Főmunkatársak: KEMÉNYFY K. DÁNIEL és Dr. SEBŐK IMRE. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Esztergom, 1917. április 14, — Tömjént akarunk gyújtani ehelyütt Esztergomváros uri középosztályának, mely a háború folyamán már Isten tudja hányadszor állott ki a piacra a felebaráti szeretetből fakadó áldozatos jótékonyság gyakorlására. A tömjénezés nem mesterségünk, nem is hivatásunk, nem is szokásunk, de pogányság volna feltett kalappal elmennünk az önzetlen jótékonyság tiszteletreméltó oltára mellett akkor, midőn ez oltáron a nehezen s mégis szívesen hozott áldozat bemutatóinak szeretetadományait látjuk fölhalmozva olyan magasra, amilyenre a mai nehéz időkben gondolni sem volna szabad. Esztergomváros uri középosztálya immár harmadfél év óta egyebet sem tesz, mint a háború elején nehéz kövekből épített oltárra szünet nélkül hordja a háború ezer nyomorát és szenvedését tompítani, enyhíteni hivatott áldozatait. Szünet nélkül, csüggedés nélkül, megállás nélkül tolong ez oltár körül szeretetadományaival éppen az a néposztály, mely a háború gazdasági nehézségeit legjobban érzi s mégis törhetetlen kitartással élesztgeti, ápolja, táplálja ez oltár tüzét. Jellemző összetalálkozása a véletlennek, hogy akkor, midőn ez a társadalmi középosztály az ország fővárosában a saját nyomorúsága enyhítésére kér hegesztő flastromot, egy kis vidéki városban éppen ez a kaszt rakja le utolsó garasait a jótékonyság oltárára. A mult vasárnapon rendezett cukorkanap színhelyét a mi felfogásunk szerint már nem a Széchenyi-térre, hanem valahová a kerektemplom környékére, a Rudnay-térre kellett volna áttenni, hogy a jótékony gyakorlására közelebbi alkalom adassék ez utóbbi központ körül elterülő utcák népének is, mely a háború kezdete óta konokul távolmaradt az áldozók tömegétől, jóllehet éppen ez a néposztály fölözte le a háborús konjunktúrák aludttejes köcsögét. Esztergomváros harcoló hőseinek gyámolitására szánt összes jótékonysági akciókat a város úri középosztálya rendezte, ez adakozott, ez fáradozott, ez dolgozott; ez adott kötözőgyolcsot és ünnepi kalácsot a sebesülteknek, otthont és meleg ételt az árváknak, cipőt és ruhát a mezíteleneknek, jövőt és megnyugvást a rokkantaknak, vendéglátást a menekülteknek, uj tűzhelyet a kárpátiaknak, fog adni emlékmüvet az elesetteknek, nevelést a hősök gyermekeinek, ö maga pedig hangtalanul nyomorog, küzd és szenved kopottan, lerongyoltan, kukoricáskenyéren a jobb jövő reménysége nélkül, kilátástalanul és holtrafáradtan. A perifériák népe pedig vagyont gyűjt, bársonyban és selyemben jár, jólétben dőzsöl, jótékony célokra egy fillért nem áldoz, de sebesültjeit, rokkantjait és gyermekeit odaküldi a mások által emelt oltár tüzéhez melegedni. Érezzük, hogy van valami tapintatlanság és ízléstelenség az ilyen beszédben, de szükségesnek tartjuk jegyzeteket készíteni a jövő számára a nyilvánosság jegyzőkönyvében, melynek hitelesítését majd a jövő társadalmi berendezkedések közgyűlésén meg fogják próbálni megtagadni azok, kik most csak a karzatokról szemlélik a jótékonysági akciók mozgalmait azzal a megjegyzéssel, hogy hiszen ők meg a vérükből áldoznak többet a haza oltárán. Hát ez sem igaz, mert az a vér is teljesen arányosan ömlik, ha ritkább egy kicsit, ha sűrűbb. Társadalmi válaszfalakat emelni meggondolatlanság volna akkor, midőn az erők teljes tömörülésére lesz szükség a jövő nagy feladatainak megoldására, de a háború vértelen krónikájához lapokat fűzni elsőrendű kötelessége az újságírásnak. Ezért dobunk hát mi egy kanál tömjént a Széchenyi téri oltár lángjára, hadd érezze e város falai közül soha ki nem szellőztethető illatát az igazság- és érdemosztó utókor is. Hm. A „Hangya" 1916. évi működéséről. Országos közélelmezésünk és közellátásunk leghatalmasabb factora és irányadó tényezője a „Hangya" a Magyar Gazdaszövetség Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezete nemrégiben tette közzé elmúlt évi működéséről szóló jelentését. Valahányszor arról van szó, hogy a magyarországi szövetkezetek illusztris központjáról, mint megizmosodott anyaintézetröl adjunk számot: bizonyos megnyugvás kell, hogy fogja el az embert, ennek az immár szédületes zárszámadásnak vizsgálásánál, ha tekintetbe vesszük — különösen a háború alatt — azokat a különféle rendeleteket, utasításokat, melyek közé a szabad kereskedelmet mindjobban szorítani iparkodnak és hogy mindezek dacára a „Hangya* az elmúlt viharos esztendőben nemcsak hivatásának magaslatán állt, hanem szövetkezeteit gyarapította és sok-sok tekintetben felvette a harcot a tiszteségtelen kereskedelem képviselőivel. Beszéljenek azok a számok, melyekét a 47 oldalra terjedő, csinosan kiállított évi jelentésből — sajnos — csak kivonatosan van módunkban közölni. A „Hangya" elmúlt évi forgalma 57.573,133 AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Üzenet. Turkesztánnak azúrkék egére Fogoly magyarok ha feltekintetek, S ha láttok rajta hófehéren úszó Hazulról jövő bárányfelleget, Turkesztáni fogolytáborokba Azzal üzenünk mi — árva hitvesek: Rabkenyéren sínylődő drága magyarok Mi bízva remélünk — ne csüggedjetek! Ha édes tavaszi alkonyestéken Kerüli az álom fáradt szemetek', S százszoros erővel emészti a vágy Szép honotokért beteg lelketek', Ha vágyó szemmel égre tekintve Ragyogni láttok idegen csillagot: Gyúljon ki remény tek halvány csillaga, Hisz' imádkoznak a magyar asszonyok! Ha imádságos húsvéti harangszót Dajkál majd a szellő Turkesztán felett És nyomában búfelhö borít el Sok-sok fájó rabmagyar szivet: Mi azt üzenjük —• ne csüggedjetek! Kard s imádság védi szép hazátok'; Rabkenyéren sinylő drága magyarok Lesz még nektek boldog Allelujátok!... Kossányi Alajosné. Vándor Thália. — Feri, jól megdolgozzad azt a falut, szólt a ripacs igazgató titkárához, ki szakember volt a bérletcsinálás mesterségében s még ép tüdőcsúcsokkal birta kapacitálni a községek s rendezett tanácsú városok lakosságát. Ilyenkor magára öltötte tükörfoltoktól diszes Ferenc-József-kabátját, melyben a darabok tekintélyes hivatalnokait kreálta, rojtosvégü nadrágját szélesen felgyűrte s igy öltözéke aktuálissá vált a nyári záporokhoz, mik többnyire áldásként kisérték nehéz missió Iában. Bár ventillációkkal ellátott cipői s folytonossághiányu esernyője inkább napsugaras sétákra predestinálták, megalkudott sorsa, idők szeszélyével s mi sem ingatta meg titkári méltóságában. — Nem lesz könnyű dolog, hogy a 32 s feles döngetné meg a falait, pángermánokkal van tele, nem kell azoknak a magyar kultúra. — Kell, vagy nem kell, ahhoz semmi közöm — gyúrd meg őket —• máskép innen ki nem mozdulunk. Ma tettem be az utolsó pecsétgyűrűmet, hogy azt a nagyszájú primadonnát kifizethessem, mert képes lett volna már lemondani az előadást, — pedig nekem köszönheti az egész karrierjét — ha én nem vagyok, még ma is á kórust fújja! Aztán ide hallgass! Ugy jöjj haza, hogy az a gyürü már holnap az ujjamon legyen, mert anélkül nem tudok alakítani. — A smaragdot tetszett elzálogosítani? — Fenét! Hisz azt már régen ellicitálták, hát miből fizettem volna ki a bábát, van gyerek, nincs smaragd, de olyan szemeket, különben mit beszélek, hisz ismered. — Gyönyörű kölyök ! — Kölyök az apád ! Mégis itt vagy! Valami hitvány bérlettel a szemem elé ne kerülj — gondold meg fenn van már egy heti terempénz. — Még a kosztom sincs kifizetve ! — Tán a többié ki van? Legjobb szeretnék egy tengeralattjáróval elillanni innen, hogy a föld rázná meg az ilyen közönséget. Van ezeknek érzékük? Üzengetik ezt adjam — azt adjam — felkutatom a ládámban az egész könyvtáramat, leverklizzük az összes klasszikusokat s üres ház. Mennyit költök a kiállításra, a feleségem egész éjjel a suffitákat foltozta, a tündérország fátyolfüggönye a rózsaszín tárlatán ruhájából van, — János vitéz reprisére vettem egy nagyobb mosdótálat — milyen szépen fest, mikor Üuska énekli: „Kék tó, tiszta tó...", de még ez sem tetszik, azt szeretnék talán, hogy a velencei nagy kanálist, vagy a Garda tavát hoznám nekik! E nyomorult fészekbe be nem lépek többé! S van itt intelligencia, vagy lelkes ifjúság? Snasz bagage