ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-01-14 / 2. szám

1917. január 14. U Z f £ R 6 0 I 3 Nagy Péter cár Konstantinápolyt hagyja politikai végrendeletében az orosz hódítás számára. Napoleon Konstantinápolyt a Balkánnal a világuralom kulcsának tekinti egy erős nép kezében. A görög hegemónia, a kelet római császárság, a török uralom fénykora itt állította fel a hatalom trónusát. Érthető, ha a nyugati hatalmak féltékeny szemmel figyelték egymást a Balkán és Konstantinápoly birtoklását illetőleg. Kelet s nyugat öszszekötő hídjáról, szellemi és kereskedelmi országutjáról dönt a Balkán ura. Az orosz politika a kis népek masszáiból akarta kitaposni a maga számára a balkáni ösvényt Konstantinápoly felé. A szláv testvériség eszméjének kapcsaival ékelte egybe a nemzettestek köveit útkészítő munkájában. Mikor Ausztria-Magyarország sziklatömbjének akadályára bukkant, a serajevói merénylet revolverének tüzét sütötte rá. A fegyver lángja a túlfeszített balkáni atmoszféra vihar-felhőit tűzbeboritotta, mitől kigyulladt a világ mind a négy tája. A Balkán mindig viharfészke volt Európának. A világháború kiindulási pontja s állandóan súlypontja. Ezért nem hagyja magát zavartatni a központi hatalom-egység sommei csatáktól, isonzói rohamoktól balkáni operátióiban. A központban őrködő szemeket nem tudják az ententnak a szaloniki arena toreádoraitól lobogtatott, piros posztói balkáni főcéljától elcsalogatni. A német hadak verduni támadásainak füstfellegei mögött, a német lendületektől reszkető entente éleslátásának horizontján tul, germán alapossággal kikészített keleti műveletek érlelik most gyümölcseiket. Mig a német ököl Nyugat kapuinak szárnyait döngette, addig nagy titokban Kelet kapuinak csavarjait lazította, hogy a nyugati lendület keletre hajítva erőtlen kapufélfákra találjon. A román hadüzenet ütőkártyáját, mint a világraszóló hahotát érdemlő módon félrevezetett központi hatalmak kegyelemdöfését adta ki az entente. Sem Románia, sem [kompániája nem sejtette azoknak a vermeknek mélységét, melyek az álarcos politikai bál táncosainak lábai alatt tátongtak az erdélyi betörés katonazenés hangjai közt. Szétválasztott román hadak, dobrudzsai s erdélyi menekülő oláh csordák őrjöngve rohantak a „félrevezetett

0 központi hatalmak tőreibe, melyeket a nyugati ágyúzene akkordjai között Keleten építettek fel. Ez a Balkán a központi hatalmak kezében most: kitűnő vadászterület, vadászesetek hálás terrénuma, a berlin-konstantinápolyi útvonal lüktető erejének biztos bázisa. S mi lesz a jövőben ? Európa békéjének biztos záloga, mellyel sem orosz, sem angol hatalmi törekvések visszaélni nem fognak. A kis nemzetek független existenciájának garantált szincot járni, akárcsak az ős pogány magyarok járhatták hajdanában. Az erős tölgyfa padló csak ugy reng alatta. Ötször kopogtatta meg már azalatt egy nyurga postás gyerkőc az ajtót, de hiába, végre is engedelem nélkül dugta be fejét a félig nyitott ajtón. — Táviratot hoztam, kérem ássan ! A tánc és a muzsikaszó elakadt. Az ősz Bárczay arca ismét zordon kifejezést ölt fel. Különös balsejtelemmel veszi át a táviratot, mely csak pár szóból áll. „Fia súlyosan megsebesülve fekszik a krakói kórházban. Jöjjön azonnal, szeretné látni .;. / Az öreg úr mélységes megdöbbenéssel nézinézi sokáig a távirati lapot, mintha nem akarna a szemének hinni. S Kári cigány most még lelkesitőbb, tüzetgyujtóbb nótába fog, hogy visszazökkentse az öreg magyart az előbbi félbeszakadt mulatós kedvébe. — Csönd! — dörgi az öreg úr oly rettenetes hangon, hogy majdnem felényire zsugorodik össze a cigány ijedtében. — Némuljon meg nekem örökre a hegedűd. Menj haza Isten hírével! . . . — Megyek tüstént megyek, tekintetes úr, csak letesem valahová a hegedűt! — mondja az öreg Kári rémülten s reszket mint a nyárfalevél. — Vidd a hegedűt is: a tied, lemuzsikáltad nekem utoljára az árát. — Nincs, nincs több igazi ur a világon, mint csak a tekintetes úr! — Rikoltja túláradt szívvel Kári cigány. Rábczayhoz rohan, megragadja s átöleli lábait, csókolja ruháját, ahol éri, mignem fölemeli az öreg úr a levegőbe, akárcsak egy kis gyermeket s kiteszi az ajtón. boluma, akiket világuralmi áramlatok nem dobálnak ^külügyi szeszélyek hullámain Görögország Montenegró, Szerbia, Románia dióhéjállamok papircsónakjaként! A balkáni tályognak boncasztalán való radikális kezelése után eltűnik Kelet és Nyugat egészséges véráramát akadályozó beteges szimptoma s az európai világkereskedés terményének bőséges levezető csatornája lesz a keleti piacok felé a központi hatalmak megértő ellenőrzése mellett. A nyugati műveltségnek egyesítő kondenzátora lesz a keleti kultúrával s a kölcsönös kiegyenlítődés mérlegén megteremtője annak a jótékony szellemi egyensúlynak az emberiség összlelkületében, mely a kölcsönös pusztítás helyett a testvéries támogatást virágoztatja fel. Világizgatások, nemzetek megvesztegetése, agyarkodó titkos szerződések a nemzeti becsület és emberiesség rovására lehetetlenné válnak s csak mint a gyászos mult sötét árnyképei fognak intőpéldául szolgálni a boldog utókornak. A Balkán tűzkatlanának forró kemencéjéből nem fogja többé az egyik kikapni a másik számára az anyagi és szellemi érdekek égető gesztenyéjét. Nem lesz a Balkán a sok úr között mégis senki földje, hanem a becsület és a tisztességes munka hazája. Az alattomos dúvadak pusztítását előrehaladt munka tárgyává tette a világháború a balkáni bércek között. A világháborúnak máris egyik értékes eredménye a balkáni tüzes talaj lehűtése. Még ropognak a puskák, dörögnek az ágyuk, de ez a túlfeszített légkörnek kiegyenlítődése. A most dúló világháború sok vonatkozásban magán hordja a harmadik balkánháboru jellegét. A két megelőző balkán affér csak gyenge szövegezésű bevezetés volt a mostani világméretű, balkáni származású hadakozásnak. Itt repült fel a tűzcsóva, lángja körülfutotta a glóbust, de legnagyobb intenzivitással mindig a Balkánon lobogott. Itt fog talán utolsót lobbanni, ha az illetéktelen hatalmi tényezők szivében kialszik a remény. Kelet gyöngye, Konstantinápoly birtoklásáért. Az utókor pedig hálás lesz azoknak, kik saját meleg vérük hullásával permetezték a Balkán kietlen rögeit, melyekből a gyűlölség penészbombái helyett a világbéke mirtuszlombjai fognak fakadni. Zádor József. Uncle Sam. A Monongahela völgyén rohan végig a vonat ; a füstje összekeveredik azzal, ami a gyárkémények ezreiből ömlik feléje. Csak ebben az egy völgyben tizennégyezer kémény mered az égnek, pedig ez csak egy része Pennsylvaniának. Kísérteties a kép, amely végigkíséri az embert mindenütt, amerre az ércnek és a feketeszénnek ebben a birodalmában jár; az Egyesült Államok nagy acéltrösztje az úr ezen a helyen és ő uralmát hirdeti itt minden. Ezrei a munkáslakásoknak, némelyik szép kis virágos kertben, mások százszámra kockákba épitve, az amerikai sakktáblarendszer szerint; a fő, hogy valamennyién meglátszik, kit szolgál ? Egyetlen nagy urat, a trösztöt. Ha ennek a hatalmas úrnak sürgős dolga, gyorsan lebonyolítani való nagy üzlete akad, akkor ráparancsol a völgyre és abban nem szűnik meg a nap végével a munka, füst-oszlopok helyett lángnyelvek csapnak föl az éjszakai égbe és egyetlen nagy kohó az egész völgy végig. Mac. Kecsport magyar templomának dombjáról néztem végig az első ilyen éjjelt; a fehéren izzó kohók tüze bevilágította az egész várost. Borzalmasan szép volt és nem hagyta nyugodni a lelket: egy-egy nagy robajra kifutott a házból az otthonlévő asszonyi nép és aggódva leste, nem történt-e valahol sze rencsétlenség, nem hozzák-e fel az urát fekete alakok összetört kézzel, lábbal vagy holtan. Ezen az éjszakán láttam, hogyan parancsol és uralkodik az üzleti Amerika emberi testek és lelkek fölött. Mintha megannyi vergődő helótalélek lett volna, ami a lángnyelvekben a félelmes kohókból beszél, úgy hirdette ez az éjjel a money és a business, a pénz és az üzlet könyörtelen hatalmát. Megláttam a mai amerika lelkét: az a pénz, melynek érdeke keresztültör mindenen, emberi verejtéken és ha kell, életen is. De nemcsak az emberi izomerőt használja ki a végletekig ez a nagy pénzgép; neki egyébbel is kell táplálkoznia, hogy kibírja a szédületes iramot, amelyben rohan. Sehol a világon nem esznek annyi húst, mint a keleti nagyiparos államokban. Rászorul erre a táplálékra, a sajátságos, félig sült, nyers formájában a munkás és a munkaadó és hogy megkapják azt, a nagy nyugati mezőségeknek, az egykori „Vad nyugat^-nak áll at-állom anyát kell igénybe venniök. Chicago a központ, amely a keleti államoknak a húst adja; magában NewYorkban alig van egy-két mészárszék. A napi fogyasztás anyaga éjjel érkezik rohanó gyorstehervonatokon, hűtőkocsik hosszú sorában, a messze nyugoti húsmetropolisból. Hogy hogyan látja el Amerika népességének jelentékeny részét hússal, azt a Chichganparti nagy világvárosban lehet a legjobban látni: mint a keleti államok az ércnek és a szénnek, úgy az a véres, gőzölgő állati húsnak a világvására. Nyugat felől közeledve a nagy tavak és a nagy mezőségek fővárosa felé, már messziről folytonosan állatszállító vonatokat ér utói az utas; éjjel-nappal halad a soruk a gyöjtő központ felé. Éjjelre megérkezve, reggelre nagy tömegekben áll a lábas jószág a vágóhidak óriási karámaiban. Nem sejti a közeli véget; bőgve, bégetve, röfögve tolong, amerre hajtják, a szabadról be a vágóhidak szük deszkafolyosói közé. Amikor ezekből egyenkint kitér, már ott várja a vége, — minden kilépő állatot egy-egy hatalmas fekete szörny fogad, a vágólegény, Valóságos emberi monstrumok ezek a nigger-ek, a karjukon pattanásig feszül az izom, amint taglóikkal fejbevágják az előttük álló állatot, amelyet az utolsó percben egy rud választ el a vágótól. Ahogy az irtózatos erejű ütés érte, leroskad az állat és vérző homlokkal csúszik le a lejtős geszkapallón más niggerek kezébe, akik éles késsel várják, felmetszik az állat hasát, azután taglókkal részekre vágják. Még gyorsabb a disznók kivégzése; ezeket már útközben nagy villamos kerék kapja el lábuknál fogva, ügyes emberi kéz azonnal odakapcsolja a megriadt állatot, a kerék egyet fordul és az állat másodpercek alatt ott van a mesterszúrónak a kése előtt. Az acélnak egy pillanatnyi villanása látszik, vastag vérsugár szökell fel a nyomán és már a következőt lendíti a kerék a nyugodtan ülő mester elé. Ennek ez az egyetlen tudománya, de ezt azután kitűnően érti; ugyanazt az egy döfést ismétli egynéhány ezerszer mindennap és nem hibázza el sohasem. Az ő munkája után gyorsan siklik a már nem élő állat mások kezeibe, megtörténik a kizsigerelés, az egészségügyi vizsgálat, és pontosan egy óra múlva már szappant főznek ugyanannak az állatnak a zsiradékából, amelyet még élve láttunk bemenni. Egyetlen nagy véres pokol ez a vágóhíd és a többi körülötte hasonlatos hozzá; arányaiban mind óriás, de nem a német gyártelepek rendezettségével, tisztaságával, katonás rendjével. Csak nagy, de brutálisan nagy, mint a felhőkarcolók, a sok emeletes házak, amelyek között ez a véres negyed tanyázik, minden külső csin nélkül, csak a tömegek nagyságával akarva imponálni az őt bámuló világnak. Ilyen volt Amerika az elmúlt évszázad második felében, amikor közelebbről tanultuk megismerni. Szertelen arányokra való törekvés, és a mi a fő : a business, az üzlet mindenben ; ez az elv nyilvánult meg minden cselekedetében, ezt vitte előre minden uj csillag, amely a sokcsillagos zászlóra felkerült. Ez a rideg üzleti számítás jellemezte azt a titáni küzdelmet is, amelyet a fiatal ország önmagával vívott meg, mikor nagy polgárháborújában az Észak és a Dél egymás ellen küzdött. Akkor majdnem szétszakadt a csillagos zászló; ebben a gazdasági okokból eredt belső háborúban megmutatta kíméletlen, mindent magához ragadni akaró természetét az Észak üzletembere és a Dél farmere is. Az utóbbi nem akarta engedni, hogy elszakítsák tőle niggereit; a néger, akit nem vett emberszámba, jó volt neki arra, hogy ingyen munkálja a földjét, — viszont az Észak fejlődő nagyipara nem tűrte az ingyen dolgozó vetélytársat. Nem nemzeti ideálokért, tisztán gazdasági túlsúlyért folyt le akkor az ország két fele közt a küzdelem, amelyben az Észak maradt felül; most az ő gondolkozása vezet az egész vonalon, ebben a világháborúban is. Ismételten megmutatta benne Amerika, hogy a jenki nem tagadja meg magát: az üzlet üzlet, akár ember, akár állathus, akár hadiszer és ember annak a tárgya. Naiv lelkek, akiknek csak a rohanó gazdasági törtetés és a tömegarányok imponáltak, a háború előtt az újvilágnak ezt a fiatal országát tartották a nemzetek ideáljának, a mely után az emberiség haladni fog; azt hiszem, azóta kigyógyultak ezen ábrándjukból. Uncle Sam, Samu bácsi, a szemforgató öreg puritán, a maga valóságában mutatta meg magát és mi nem hiszünk többé neki. S. I.