ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-04-08 / 14. szám

ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁKSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szam ara 16 fillér. A béke sírjánál. „A béke ügye sokkal jobban áll, semmint gondolnók. Igen sok biztató jel mutat arra, bogy a londoni egyezmény szigorú feltételei már alig tarthatók be. Az orosz forradalom e hitet csak erősebbé tette." (A fővárosi lapokból.) Aggódva lépünk sírod ajtajához, Kézben kenettel néked, hült halottnak. Megöltek téged, nagy keresztre húztak, Épsége nincsen egyetlen tagodnak. Szivedből vér és könnyek nedve omlott, Mély sírba roskadt a királyi homlok. Már eltemettek .. . Ámbár lesve-lestük, Mi lesz harmadnap? Elmúlt... ott maradtál. Majd három hétre, három hóra vártunk : „Te sem lehetsz tovább holt harmadnapnál!" Ma három évét pergi az idö S a sirból tán sohsem kerülsz elő! Aggódva lépünk sírod ajtajához, -— Bebalzsamozzuk testedet zokogva. De hogy csináljuk? Hozzád hogy jutunk el, Hisz súlyos kő van sírhalmodra dobva? Előtte őrök morc, mogorva képpel, A poklok minden rémes fegyverével. De nézd... Nem, ó nem káprázik szemem, A sírnál nincsen kő, sem fegyveres, A sir kinyílva . .. ah, itt volt a teste, Amit most annyi siró szem keres. Jaj, elrabolták, hogy ne tudjunk róla S örökké szóljon harcok riadója ! Jaj, elrabolták, elvitték örökre A drága testet! Ámde hogy lehet? Hisz itt állott száz őr keményen, ébren, Itt őrizték a rémes fegyverek ? Kemény parancs szólt, hogy ki emlegetné, Tegyék őt is holtan a sírja mellé ! Hogyan lehet, hogy nincsen már a sírban? Egy idegen árny járkál itt közelben. Ó mondd, jó lélek, hogy mi ez, mi itt van? Hogy már a nap is szebben süt ma, szebben? Hogy nincsen most már illatokra szükség? S nem kell, hogy sírja zárját már leüssék? Figyeljetek, kik megsiratni jöttök! Feltámadt ő, — igaz, hogy három évre, — De ennyi kellett, hogy leszálljon mégis Minden pokloknak a legbelsejébe, Hogy ami szép ott el volt ásva mélyre, Eljusson fényben igazi helyére ! Feltámadt ő már, ámde láthatatlan, Csak jók látják meg, akik benne hisznek. És most jön újra az öröm idője, Most jön idője a tisztító víznek! Most jön majd zúgva az Istennek Lelke; Ó higyjetek mind, higyjetek majd Benne ! Homor Imre. Főmunkatársak: KEMÉNYFY K. DÁNIEL és Dr. SEBŐK IMRE. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. A húsvét titka. Esztergom, 1917. április 7. Megünnepeljük a föltámadást harmadszor a világháború alatt. Mély érzések kö-' zött. Átéljük a halálon aratott diadalt, igazabban és öntudatosabban, mint máskor De örömünk inkább a lélek boldogító titka marad. Nem nyilvánul oly hangos allelujákban, mint a béke nyugodt éveiben. Mikor nagyszombat estén odaborulunk az Ur koporsója elé és ébresztjük az Urat: „Kelj föl, miért alszol el? Uram, kelj föl és ne vess el mindvégig!" . . . elfojtja hangunkat a fájdalom. Kísérteties erővel összenyomja szivünket a tömegérzés, amely a templomot megtöltő hivők ezreinek lelkéből kikel, s a mely a végtelen harcvonalokon álló katonaság panaszos ajkán megszólal. Miért fordítod el orcádat, elfeledkezel szegénységünkről és szorongattatásunkról ? ... Kelj föl Uram, segíts meg minket és szabadits meg minket a te nevedért!" A háború minden szenvedése, nyomorúsága, halálfélelme és keserű gyásza sir és sóhajt körülöttünk. Szemünk a gyertyafényes koporsó mellől nézi a háború hősi halottainak csendes temetőit. Sírkeresztek beláthatatlan erdeje. Mind a föltámadást hirdeti és két karját kitárva hangosan kiáltja az alattuk porladó szivek utolsó reménységét a szent estébe: Kelj föl, Uram! . . . Élők és holtak egyetlen vigasztalása e földön a föltámadás. Ez a nagy igazság elemi erővel ragad meg. A húsvéti hit, a föltámadás hite az emberiség kimeríthetetlen lelki erőtartaléka. Abból merít, mikor szegénységet, kint és veszteséget szenved, mikor a legbecsesebb egyéni értéket, az életet föláldozza, mert reméli, hogy a halálban belekapcsolódik az örök élet kiapadhatatlan forrásaiba. S a húsvéti hitet bizonyítja a húsvéti tény, az Ur Jézus föltámadása. Azért ünnepeljük annyi bensőséggel, akkora lelki lendülettel a világtörténelem legjelentöségesebb eseményét, a húsvéti tényt. Amit az öntudat mélyén élő örök eszméink és vágyaink folyton beszélnek, azt hirdeti a külső érzékekkel tapintható valóság, a testben föltámadott Megváltó. Érthető, hogy az emberek mohó sóvárgással közelednek a Föltámadotthoz, hogy eloszlassák a legkisebb kétséget is a vigasztalást és erőt sugárzó fényességes igazságról. Kétezer éve tart az emberiség zarándoklása a Föltámadotthoz. De alig voltak idők, mikor nagyobb vágyódást éreztek iránta, mint most. Bele vagyunk temetve a halál sötétségébe. Százezrek haltak meg életök virágjában. Nem a mulandóság fagyos keze ölte meg őket rideg törvényszerűséggel. Az erőszak metszette el az élet fonalát váratlanul. Alig tudjuk elhinni, hogy a daliás hősök, akik viruló egészségben, Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. telve reménységgel váltak meg tőlünk, nincsenek többé. Emlékük közöttünk jár. Mintha a halottakkal együtt járnók földi vándorlásunk útját. Borzasztó még annak elképzelése lesz, hogy téves a mi hitünk, hogy ők élnek s viszontlátjuk őket. Miért mentek volna el lelkes elszántsággal, hogy megvédjenek minket, miért fogadták volna a halált meg nem ingó bátorsággal, ha nem igaz, hogy örökké egymáshoz vagyunk kapcsolva szeretetben? Miért szenvedtek és áldoztak, ha nincs a siron tul jutalom, hála és boldog találkozás ? Tengernyi bánat hullámzik a földön. Minden szivén mély sebek tátonganak. Ki fejti meg ezt a bánatot, ki mer a sebekhez nyúlni, melyekre e földön gyógyír nem terem, ha nem az, aki a bánatban megtisztult lelket megdicsőíteni, a megsebzett szivet behegeszteni tudja azzal, hogy az elszenvedett veszteséget pótolja, sőt szebb és dicsőbb alakban adja vissza, amit megsirattunk ? Hiába vigasztalják az anyákat és hitveseket avval, hogy elesett gyermekök vagy férjök hősi halált halt a hazáért és emléke él, a mig a magyar haza áll. Az emberi szivet nem lehet elvont fogalmakkal, üres árnyékokkal, virágos beszédekkel, emlékszobrokkal, köbe vésett dicséretekkel megvigasztalni. Ezek az emberi vigasztalások még jobban fölszakgatják a szivet, még mélyítik a könnyek forrását, mert jobban megértjük általuk, mily nagy veszteséget szenvedtünk. Az egyetlen hatásos vigasztalás a kárpótlás, az elvesztettnek visszaadása. Igy vigasztalt Krisztus, mikor a naimi özvegynek visszaadta a fiát, Jairusnak a leányát, a bethániai testvéreknek Lázárt. Kitől követeljenek az özvegyek, áz árvák vigasztalást ma ? Az állam hadisegélye, az emberek ittott fölmelegedő érdeklődése volna az ö egyetlen kárpótlásuk? Nem, ők keresztény ösztönnel megtaláljuk az igaz Vigasztalót. A föltámadott és föltámasztó Megváltótól visszakérik az apjukat, a férjüket. Elmennek nagyszombat estéjén az Úrhoz nagy panaszukkal. S tőle hallják: Ne féljetek, én vagyok. Én vagyok, a ki Jairusnak mondtam : A leányzó alszik. A ti hősötök is alszik. De föltámasztom öt az utolsó napon. Quare obdormis? Miért alszol el, Uram? Azért, hogy megmutassa, hogy rövid álom a halál. Lesz föltámadás, lesz viszontlátás, lesz örök boldog együttlét. Milliók hallják a húsvéti szózatot. Megértik és megvigasztalódnak. Amikor viszik az Urat diadalmas körmenetben a sirtól az oltárig, látják a holtak vonulását a sirtól föl a mennyei Jeruzsálembe. Pax vobis. Béke veletek. Ezt a szót várja a világ. A béke szavát. S most attól hallja, aki azért halt meg, hogy békét hagyjon a világnak. A mi hőseink is a békéért haltak meg.