ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-04-08 / 14. szám

Megtalálják jutalmul az örök békét az Urnái. S mi is megtaláljuk. Nemcsak azt a földi békét, amelynek keserű árát tovább is siratjuk, hanem a békéért megholtakkal együtt azt a békét, amelyet a világ nem adhat. Ez a húsvétnak titka, a föltámadásnak nagy tanitása, az életnek magyarázata, a vigasztalás örök forrása. Dr. Lepold Antal. — Az esztergomi mandátum. Széchenyi Emil, Esztergom képviselője lemondott mandátumáról. Elhatározásának indokai s körülményei ismeretesek. Mint képviselő csendes életet élő politikus volt, a zajos pártmozgalmakban nem vett részt s egyéni kiválóságaiért birta pártjának tiszteletét. Távozásával az esztergomi kerület mandátuma gazdát cserél. Pártközi megegyezés szerint, nehogy a háborúban pártharcok izgassák s gyöngítsék az ország belső életét, kerület-üresedés esetén, mindegyik párt megtartja cirkulusait, egyik párt se állit a másiknak ellenjelöltet. Ez a helyzet érvényesül a jelen esetben is s igy Esztergom ezen időközi választással is a munkapárté. Tudomásunk szerint a hivatalos jelölt dr. Hindy Zoltán ügyvéd, miniszteri titkár lesz. Bár lapunk eddigi álláspontját továbbra is fenntartjuk s Esztergom város ellenzéke szintén hiv korábbi meggyőződéséhez, politikai renegátokat, már a dekórum szempontjából se fog e választás termelni, — az emiitett háborús tekintetek miatt honoráljuk a pártközi megállapodást s ezzel a jelölést és ellene agitációt nem folytatunk. A háborús időközi választásoknak különben sincs olyan politikai jellegük, mint a normális békeidő választásainak. Noha az ellenzéknek, a háborúban tapasztalt politikai jelenségek hálás talajul szolgálhatnának a választási küzdelmeket élükre állítani, a háborús érdeket szem előtt tartó választási abstinenciával az ellenzék mindenesetre hazafias önuralmának s politikai érettségének adja bizonyítékát. Éppen azért eme háborús választásoknál, inkább a törvényes képviseletben beállott űr pótlásáról, mint a politikai versengés s térfoglalás erőszakáról lehet szó. A jelöltnek a mai nagy, de egyben nehéz idők jelentőségéhez mérten nem a pártpolitika forgó kerekére ülve kell programmját ismertetnie, hanem a háborúban megnövekedett szociális kérdések beállításáról, a napirendre kerülő uj kulturális tennivalókról, a háborút követő nemzeti berendezkedésről s a kerület helyi igényeiről kell választóit tájékoztatni. Klebersberg Kunó gróf e tekintetben okos s routinos példát mutatott a munkapárti jelöltek között az ő kolozsvári programmbeszédében. Ha minden háborús képviselőjelölt hasonló mesgyén halad, ez csak tompítja a politikai ellentéteket. Az esztergomi választó kerület uj jelöltAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Szonatina. A tavakon a nap aranyja reszket, Alkonybibort ölt föl a partvidék. Ä hableány lehunyja lágy, Gyöngykönnyes ibolyaszemét. A nagy erdőkből, mint bús sejtelem, Kékbársony, csillagzó ruhában Az Éj előtűn, csendben megjelen. Körülrajozzák színes illatok, Amethisztszín ködök borulnak rája . . . És homlokán az ezüst hold ragyog . . . Lolly. A La Hayei harangozó. — Else v. Hoeffer. — Ford: Szabó Nándor. Két hónapja lakják már az átkozott német barbárok La Hayét és tarják, oly erősen tartják, mintha nem kellene nékik soha onnét kivonulniuk. Lakják a francia házakat, hangos jó kedvvel barangolnak szerteszét az utcákon és imádkoznak francia templomokban. Igen, Istennél, s francia templomokban a német barbárok! És oly ájtatos összeszedettjéről legjobb reménnyel feltételezzük, hogy nem a pártérdek hatalmáért jön hozzánk mandátumot vállalni, hanem megértve a háború tanulságait a gyógyító, a segitő, az egymást megértő közérdekű munkára hívja s tömöríti pártkülönbség nélkül a választó polgárságot. Hindy ügyvéd neve különben a keresztény társadalmi munkásságban, annak országos szervezésében jóhangzásu. Tevékeny szerepe volt 10 év óta a katholikus nagygyűlések előkészítésében. Keresztény felfogását a társadalmi elvekben nem rejtette véka alá. Éppen azért hisszük, hogy a parlamentbe kerülve, ott a keresztény elvekkel rokonszervező politikusok kívánatos koncentrációját elő fogja mozdítani. K. Az ősmagyar áldozat. — Uti naplóból. — 1913. augusztus 2. Az áldozati nap reggele. Négy órakor felkelek és kimegyek a még alvó ulusz elé. Az ulusznak, a burját falunak, ahol az éjszakát töltöttem, a neve Kara-Zargáj, benne van a török Kara szó ; az előtte emelkedő hegy neve Uchir-Manchai, amiben az Uchir ökröt jelent. Tehát Ökörhegy a neve annak a meredek sziklahátnak, a mi élesen válik el az egész környezetétől, ez is egyike azoknak a szikláknak, amelyek arra vannak szánva, hogy őspogány áldozat világítson el róluk messze lobogó fénnyel, egyszer az évben. Itt ma lesz ez a nap. Messze északon vagyunk, a Bajkál tó nyugati partján; itt mostanra ért meg a termés, tehát most ünnepli a tavasz áldozatát a környék népe. Már jönnek is. Apró telegákon bukkannak fel, messzi domboldalokról ereszkedve le a reggeli ködben, azután magányos lovasok jönnek, egyre közeledő zajjal. Ahogy az egyes családok, törzsek elfoglalják a maguk helyét, szűnni kezd a zaj és megkezdődnek az áldozat előkészületei. Tíz óra tájban készülnek leszúrni az első lovat, addig elvégezték az áldozás első részét: kumiszt és tejből készült pálinkát öntenek ki az oltárok előtti földre, a még nem égő oltárra is ráfreccsentenek belőle. Ezután hajlongó, mormogó, egyre magasabban felszökő ima következik. Az értelme, ahogyan Al-Sachanov, a burját tanitó és tolmács által kiveszem, hálaadás a föld és a nyáj termékeiért. Az ő beszédéből meg a többiekéböl is az világlik ki, hogy az áldozat közvetlenül az ember és az istenség között folyik le, és a sámánnak, bár a cisbajkáliai burját még erősen samanista, semmi köze ehhez az aktushoz. Maga az áldozási aktus, annak főrésze elég csúnya jelenet: az állatot először meglocsolják a seggel fintorgatják arcukat és forgatják kék szemeiket az Ur házában, hogy ez már túlságosan sok Pere Antoinénak. A fájdalomnak túlságosan keserű kelyhe méregcseppjeivel minden szenvedések közepette e látvány az öreg harangozónak. A kórusrácsozat mögött támaszkodott és kezei l ökölbe görcsösödtek, szemei villogtak, ahogy nézte az alant csendesen imádkozó szürke embertömeget és nézte a pirospozsgás katona orgonistát, ahogy fölénnyel és annyi gyakorlottsággal siklottak ujjai a fehér billentyűk sorozatán. Dühös volt és rémmód felizgult Pere Antoine, ajkai rángatóztak az engesztelhetetlen gyűlölettől és bosszúvágytól, csuklott, izgett, mozgott és imádság helyett förtelmes káromlások, szitkok, átkok hagyták el csúfosra torzult száját. Istenem! Egyebet mit is cselekedhetett volna! És mindenekfelett keserves volt harangoznia. Ö, Pere Antoine, a kiszolgált ezernyolcszázhetvenes veterán. Kedves harangjait az átkozott németeknek megkondítania. Hogy fájt neki ! Az ő harangjait, amelyeket mindig csak becézgetett és óvta azokat, szerette, dédelgette, igaz szerelemmel egyetlen egyet szeretett a föld minden dolgaiból és ezek harangjai voltak. E kedvesek hivták most az Úr házába a német barbárokat. Hogy fájt neki! Szüntelenül forgatta magában; meg kell hasadniuk gyászukban ércszivüknek. Hiszen francia harangok voltak, azután ő tudta csak egyes egyedül, hangjuk megmásult, ő tudta csak egyes egyedül, most simák, keseregnek, azért is annyira vékonyka, fátyolos, csengő minden kongásuk. Talán onnét magyarázható elfojtott dühében sokszor meg-megállott, hogy kipihenje magát, hiszen természet ajándékával, a tejjel, azután földre döntik, rövid kis kést ütnek a hasába,, felhasítják azt, megkeresik az aortát, azt átvágják és „mikor az állat lelke az istenséghez száll, ez az áldozat." Á szétvagdalt test részeit anatómiai sorrendben helyezik el az oltáron; a fejet ott hagyják, a többi darabot később leveszik és hol félig sülve, hol üstökben megfőzve, megeszik. A csontok tovább égtek az oltárparázson, néha tejet loccsantottak reájuk, husdafabkákat is dobtak az oltárra, végre öt óra tájban nagy zsivajgás közben oszolni kezdett az áldozatra összegyűlt tömeg és széjjelment. Megtörtént az istenségnek való hálaadás az idei termésért. A sámánizmus helyszíni tanulmányozása után ezt a sámán nélkül, közvetlenül az áldozatot bemutató ember és az áldozatot elfogadó istenség között lefolyt aktust a homályosan derengő monotheizmus

J megnyilvánulásának ismertem fel a burját népben, és tekintve a nem túlságosan nagy földrajzi távolságot az altáji népek és Cisbajkália között, el tudom gondolni a kapcsolatot a régi magyar kultusz és a még ma is évenkint visszatérő burját lóáldozat között. Utam tovább vitt Urgába, a Kutuchta-Láma nagy kolostorvárosába; elbúcsúztam a burját földtől azzal a szomorú érzéssel, amely elfogja az embert, ha pusztuló népet lát. Ilyen pusztuló etnosz a Hawaii szigeteken a kanak és ilyen a Bajkál mellett a burját. Ma még megvan mint sziget a félig orosz, félig benszülött eredetű szibirjákok és a rokon mongol között, de élete nem lesz hosszú; a székelységben meg a régi dunamenti bolgároknál voltak még ilyen „Ökörütő" helyek, de azoknak az áldozati füstje is elfoszlott, mint az Uchir-Manchai-é elfoszlik ma vagy holnap. Hadúr helyét elfoglalta Krisztus és a tavaszi ősmagyar áldozat fehér füstcsikja helyett a húsvéti Alleluja száll föl az Égnek. Sebők Imre dr. Házi ezredünk Otthona. (A hazafias polgárság figyelmébe!) A legfelsőbb rendelet értelmében a 26. cs. és kir. gyalogezred álláshelye mellett a sok és nehéz megpróbáltatásokon keresztülment, esztergomi házi ezred legénysége számára egy, a helyi viszonyokhoz mérten nagyobbszabásu katonai Otthont létesítettünk. Ezt az Otthont a legközelebb ünnepélyesen felavatva rendeltetésének fogjuk átadni, hogy legyen legalább néhány órás otthona annyira terhes volt neki a németeket az Űr házába harangjaival hívogatnia. És sokszor csak egy-egy halk kongás surrant be a faluba fájdalmasan, összetörten, megfakultán, mint valami ódon szilánkja hajdani nagy meséknek. I És a német hatónak olyan jóízűen kacagtak ilyenkor a szegény falucska esetlen harangozóján és kicsinyke harangjain. Hiszen nem tudhaták, menynyire másképen szóltak ezek annakelőtte. Nem tudhatták, hogy zengedeztek e harangok nagy, ünnepélyes akkordokkal, magasan szárnyaíóan, mintha tünderharangok lettek volna. Ezt egyedül csak Pere Antoine tudja. Meg nem is hallották szólani az első augusztusi napokban — hogy izgultak, ficánkoltak, csengtek, bongtak, majd meghasadt ércszivük túlontúli örömmámorukban. Hiszen akkor a revanche táplálta lángralobbant örömük tüzét. Akkor Pere Antoine ugy érezte: ifjú erők csapnak bele tüzesen, — izgatta a vad revanche, melegítette lelkét egész a forrpontig, keble hullámzott, mintha hipnotizálták volna és vére tombolva zúgott ereiben, mint évekkel ezelőtt, amikor hallgatta ifjú katonaként Gambetta csataszavait. Űgy rázta hangos örömujjongással harangjai kötelét, hogy vércsöppek gyöngyöztek ki kezei nyomán. Hej, micsoda harangzúgás volt! És a felszökött búgó hangok beleszakadtak üdvzengető diadalmas harsonázással a tartományba, nem tompán, kesergő bús melankoliával; élesen, emelkedetten, lázasan, ahogy csak a fiatal szerelmes szive verhet édes mindene előtt. Háború! Háború a németek ellen ! Igen, ezt kongatták szüntelen, hiszen gyűlölték a németeket, akárcsak minden igaz francia honfiú.