ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-03-25 / 12. szám

az uj bort régi tömlőkbe töltheti anélkül, hogy szét ne vetné őket." A német kancellár amikor minap a nagy nemzeti restaurációt jelző riadót újból megfújta s beszélt az uj beálló jogokról s változásokról, azok végrehajtására többek közt azt mondotta, hogy „mindent rászánok." Nálunk is minden vezértényezönek, államinak, egyházinak egyaránt mindent rá kell szánni, hogy a koncentráció az állami s egyházi élet minden vonalán létrejöjjön. Azt a sok nagy tehetséget, hazafias temperamentumot, meleg szivet, előkelő gondolkodást, puritán egyéniséget, cselekvési erőt s akaratot, bajnoki szellemet és képzett szaktudást össze kell hozni, egyesiteni kell, hogy hozzá láthassunk az uj korszaknak megépítéséhez. Ma pusztán a hatalom s tekintély erejével nem lehet hódítani. Ma le kell a lelkekhez demokratikusan szállni, meg kell őket munkálni, meg kell őket győzni, hogy kiformálódjék belőlük az állami s egyházi élet uj hive, az erős, ifjú keresztény magyarság. Legyen tehát koncentráció minden vonalon ! Ha a pártok, a kormánypárt és az ellenzék nem tudnak harmonikusan összefogni, akkor a háború idején, a kormány álljon egy, a pártoktól független s nagytekintélyű vezéregyéniséggel élén, a szakembereket magában foglaló úgynevezett hivatalnok-minisztériumból. A parlamentben a keresztény szellemű erők koncentrációjára lenne szükség, hogy a destruktiv szabadgondolkodó s radikalismust terjesztő irányzat ellensulyoztassék s egész politikai rendszerünkben az erőszakos politikát a koncilians váltsa fel; az erőszakos, a hatalomhoz ragaszkodók helyett jöjjenek a belátásosak, akikkel a nemzeti megrázkódtatást ki lehet kerülni. Az egyházi életben útját kell vágni a stréberségnek, a bizantinista antagonismusnak, a sors bonával kapcsolatos előretöréseknek. Értékeltessék atyai szeretettel s használtassék fel minden arra való tehetség, a kiváló intellektuális s lelki egyéniségek, hogy a háborút követő reform küzdelmekben a papság igazi acies bene ordináta legyen a Dominus Jesus felé vivő nagy kulturmunkában. Keményfy K. D. — A márciusi levegő vagy forradalmat hozott még eddig az emberiség nyakára, vagy náthát. Az orosz nátha, — az influenza — ez évben még elkerülte a házunk táját, de annál több figyelmet váltanak ki az orosz forradalomnak egymással ellentmondó hirei. A világ feszült érdeklődéssel lesi, hogy mit főz a beteg világ számára az orosz politika boszorkánykonyháján az angol szakács : orvosságot-e, melytől a megbódult világnak megjön az esze, vagy mérget-e, melytől a bomlott szervezet teljesen tönkremegy ? A multak tapasztalatai azonban azt igazolják, hogy a tavaszi forradalmakat a téli tétlenség zsibbadságától lekötött energiák felszabadulása szokta felidézni, mikor is a poshadt vér egy kis lecsapolás után vágyódva, iparkodott valami verekedést provokálni, melyben reménye s kilátása lehetett egy kis érvágásra vagy köpülyözésre. A mostani forradalom azonban nem ilyen túlhevített energiák biztosító szellentyüjének látszik, mert hisz Oroszországban a szegény muzsikot megcsapolta alaposan Nikolajevics doktor és asszisztense Bruszilov. A muzsik most a Kárpátok szakadékaiban s Galícia iszapjában csendesen, némán, tiz arasznyira a föld alatt hallgatja a sarjadzó fű gyökerének a ropogását, annak most már lehűlt a forrongó kedve a hideg agyagban. Az a nép, amelyik most forradalmacskát játszik odafönn, az csak az angol színpadi főrendezők buta szinpadi statisztája, de nem vérszomjas forradalmár. Az csak egy éhes ripacsbanda, mely a falusi korcsma deszkáin tojásért és babért játszik Othellócskát, de alig várja az előadás végét, hogy letörülhesse magáról a festéket s jóllakhassék rántottával. Ez a forradalom nem fogja elősegíteni a béke ügyét, ezzel csak az atyuskát akarta sarokba szorítani az angol bajtársi szeretet, mely szereti a bajt társítani még nagyobb bajjal, de mindig a más rovására. Megtörténhetik azonban, hogy" a márciusi levegő a forradalom csiráit átplántálja a brit szigetekre is, s még mielőtt Lloyd Georgeék kitálalhatnák a ripacsbandának a tojásrántottát, a márciusi levegő Írország felől náthát hoz meglepetésül az angol politika vezérei számára. Hm. A nép elégedetlenségének igazi oka. Az „Esztergom" febr. 25.-Í 8. számában „Mi táplálja a nép elégedetlenségét?" címen R. úr néhány sorban magyarázatát keresi annak, hogy „nálunk mindenki elégedetlenkedik." S az elégedetlenség okát abban látja, hogy „nálunk senki sem hiszi el, miszerint csakugyan hősies fokban kellene gyakorolnunk az önmegtagadást." Nos kérem, ez a megállapítás téves. Szerintem, aki kint élek a nép között, minden ügyes bajos dolgát ismerem, minden panaszát hallom, s látom életét a maga valóságában, ennek az elégedetlenségnek más okai vannak. Mert hogy a nép elégedetlenkedik, az tény. 1. Az elégedetlenségnek egyik oka az, hogy a nép látja, hallja azt a temérdek csalást, amit mindenféle vállalkozók és szállítók (azaz inkább: nem szállítók) elkövetnek. Mindenki tud a bakancsbotrányról, posztó panamáról, gabona-csempészetről, a szalonnával és zsírral véghezvitt manipulációkról, s a nép szája-járása szerint nemcsak „boltosok", de még urak is bele vannak keveredve ezekbe a tisztességtelen üzletekbe. Mindenki tudja, hogy ezeket a gyalázatos visszaéléseket az emberek és a fiúk odakint ugyancsak sínylik. Meg hogy azok az urak az ő üzleteikkel tulajdonképen az ellenségnek tesznek szolgálatot, mert apasztják a nemzet ellentálló képességét. Azt is tudja mindenki hogy hihetetlenül gazdagodnak és nyúzzák az államot. Most már elképzelhető hogy a nép hősies fokban gyakorolja az önmegtagadást, mikor latra kiszabják a kenyérporcióját és az elrekvirált gabonáját vadgesztenye, cement, vagy kavics címén az országból kicsempészik ? Elképzelhető, hogy hősies fokban gyakorolja az önmegtagadást az a városi nép, amely életre halálra tolong a boltok előtt, mikor napról-napra olvassa, hogy micsoda csalások történnek szalonnával, zsírral, krumplival, babbal és egyéb élelmi cikkekkel? Elképzelhető, hogy hősi önmegtagadást gyakoroljon az a sok mindent nélkülöző nép, melynek százezrei tönkremennek, amikor azt látja hogy a nemzet vérét szivó piócák megvagyonosodnak? 2. A katonai felmentések sem történnek minden esetben a szigorú igazság szerint. Igaz, hogy a felmentések jogosságának megítélésében a népet az irigység nagy mértékben befolyásolja, de viszont nem tagadható, hogy a felmentések elleni kifogása ÄZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Az ügyvéd és az ürge. Irta: Dvihally Géza. A hó már olvadásnak indult, mikor az ügyvéd és az ürge találkoztak a határban. Az ügyvéd dolga-fogytán sétált ki a nagy városból s amint lépked a szikkadt hóval borított szántóföldek között, egy keskeny gyalogút fordulóján szembe találta magát az ürgével. Az ügyvéd még soha sem látott ürgét, viszont az ürgének soha nem volt még dolga ügyvéddel. Meglepetten álltak meg egymással szemközt és kémlelték egymást: melyik ijedt meg jobban? A csendet az ürge törte meg. — Te erre jársz? — Igen. Te is? — Igen, — felelte vissza az ürge s gömbölyű apró szemeivel körül pislogott. Valami búvóhely után nézett. — Ah, milyen helyes kis állat vagy, milyen szép bundád van. Milyen állat vagy, hogy én még ilyet nem láttam...? Mondd: nem harapsz? — kérdi az ügyvéd. Az ürgébe visszatért a bátorság, mert észrevette, hogy az ügyved is tart tőle. — Én csak ürge vagyok és nem harapok. De ki vagy te, hogy én sem láttalak még eddig a határban. Parasztot láttam sokat erre. Nyáron. Azok igen jó emberek: gabonát vetnek a földbe, hogy sok teremjen. Cigányokat is láttam már. A cigányok a mi ellenségeink. Megesznek bennünket. Az egyik lyukon vizet öntenek a nyakunkba, a másik lyuk elé pedig zsákot tartanak s mikor kiszaladunk : benne vagyunk a zsákban ... Te nem vagy cigány, ugy-e? — Nem, én ügyvéd vagyok. És te. .. itt lakol a határban ? — Igen. Én itt lakom a szomszéd táblán. Ott, az alatt a szép őszi vetés alatt. Lent, jó mélyen a meleg földben. A kemény és fagyos földréteg alatt van a lakásom és a gabona-raktáram ... — Gabona-raktárad? Hát mi vagy te? Talán a Haditerménynek vagy a bizományosa ? •— Dehogy. Mondom : ürge vagyok és nyáron gyűjtöm magamnak a gabonát. Eszem és gyűjtöm. Most aztán van az új termésig. — Nem rekvirálták a gabonádat? — Nem. Ugyan lehet, hogy hozzám is eljönnek, de nem hiszem, mert azt hallom: leginkább azoknál rekvirálnak, kik pénzért vették. Én pedig nem vettem, csak úgy .. . elvettem. — Csak úgy ? — Igen. Te is? — Nem, én ezelőtt, a békében, mig pörlekedtek az emberek: egyenesen a földet vettem el I tőlük s volt mindig elég gabonám, de most nincsenek pöreim, nincsen gabonám sem. — Talán rekvirálták a pőréidet? — Nem rekvirálták. Befejeztem őket. — Látod, nem kell sietni, ha nem muszáj. Az a művészet: minél tovább kibírjuk azzal, ami van. Látod, én mindig csak a vánnyadtabb, vagy az erjedésnek indult szemeket eszegetem s a jókat hagyom. Azok tovább bírják az időt. Miért nem hagytad meg a jobb pőréidet mostanra ? Volna gabonád... — Tudom, — felelte az ügyvéd. — Én is úgy tettem, mint te. Én is csak azt a pört fejeztem be előbb, amelyik nem volt elég kóser. A zsírosakat, a sommásakat takargattam, mert ezek minél tovább vannak az irattárban, annál fűszeresebb az izük. Ezek azonban most szünetelnek a moratórium miatt. — Moratorium ... Ez nálatok olyan lehet, mint nálunk a hörcsög.. . — Hörcsög ? ! — Igen. A hörcsög olyan, mint a moratorium. Akár csak neked a moratorium, nekem a hörcsög állja el az éléskamrámhoz vezető utakat. — Haragszol a hörcsögre? — Hát, kérlek, én nem haragszom rá; én soha sem bántottam, de ő, ha találkozunk, mindig pofonkarmol. — Pöröld be, ez becsületsértés. Ebben nincs moratorium. És akkor többé nem karmol pofon ? — De igen, megteheti, hanem ez nem baj. Valahányszor pofonkarmol, te mindannyiszor bepörölöd. Én szívesen képvisellek a bíróság előtt. A kis ürge egyszerre felvidult és ugrándozni kezdett örömében. Cigánykereket vetett a levegőben, mint az ügyes fokszik a cirkuszban. — Jaj de jó, de nagyszerű! Milyen bájos ember vagy, te nem vagy cigány, te bajosabb vagy, mint a paraszt, te viszed a pőréimet a hörcsög ellen . . . — Viszem és pénzt nem is kérek tőled, de adsz most gabonát. Az ürge elkomolyodott. — Szóval te viszed a pörömet, de viszed a gabonámat is. Mi marad akkor nekem ? — Micsoda kérdés. Neked megmarad a becsületed. — De kérlek, hiszen ez pör nélkül is megmarad. Miért adjam akkor neked a gabonámat? — Mert nekem most pör kell, hogy gabonám legyen. — Hm, hm! Persze. Hát nézd: lesz pöröd