ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-02-25 / 8. szám

„Bremen" és „Deuschland," hanem az igazság karja is átér a széles óceánon. Feltéve, de meg nem engedve Amerika és Anglia győzelmes hadjáratát a buvárhajók felett, a Gondviselés Damokles kardja fog lesújtani a létjogukat vérbetipró fehér nemzedékekre a sárga japán országából. Német katonaszellemmel angol ravaszsággal várja a sors döntő óráját Ázsia partjai mögött meghúzódva a felkelő nap fia. Mint zsákmányára leső tigris, hálójában rejlő szürke pók, két verekedő között az orgyilkos harmadik, a vér piros rózsái között kúszó mérges kigyó, lesi szerepének pillanatát. Ha Amerika hátra nem néz, Anglia nem teszi. A német hiába mutat a lesben álló orvvadásznak gyilkos tőrére. Európa régen kiszolgáltatta magát Angliának, Amerika most készül Japánnak, ki „jobbfelől üt, nekem fütyül, balfelől üt, nekem fütyül, — elmehettek" s a „felszabadított" tenger Ázsiának rabláncait nyögi majd. A világtörténelem kereke visszafelé lendül. Már századokkal dobta vissza a kulturvilágot, most évezredekkel taszítja hátra. Babylonia, Perzsia, Syria, Asszíria világtyrannismusáig. A felnőtt embert vissza űzi elhagyott Ázsia bölcsőjéhez és Keletnek széttört rabbilincseit ismét kovácsolni kezdi Nyugat számára a japán katonai arzenálokban. A kis buvárhajók vállalták a nagy feladatot, hogy a történelem irányait a haladás felé állítsák be s szabad Európát építsenek a sárga veszedelem epidémiája elé. A katonai helyzet megengedi az összes következmények vállalásáf, üzenték haza a győzelmes csataterek a német alaposság hindenburgi szózatával. Amerikával szemben is készen vagyunk, egészítette ki a kancellár szava a buvárhajóharc előhangját. A germán sajátosság keveset beszél sokat tesz. Tanuja a világháború. De ha tetteiről beszél is, azoknak elsőrendű elhatározásokból kell kikelniök számtani világossággal végrehajtott számitások napsugarai mellett. Ennek bizonyítására indultak a tengeralattjárók a vizek ringó frontjaira. Szárazon a föld alatt, tengeren a viz alatt folyik a kemény tusa. Itt a lövészárkok labirintjai, ott a kék hullámok víztornyai lettek természetes bajtársai hőseinknek. A rögből már kinőtt a győzelem babérja, az óceán szűz habjaival csak öntözni fogja. Az olasz árulás, a román rajtaütés gyászos estéin pokoli örömmel csendítették a lélekharang S2avát reánk ellenségeink. Szivrepesve várták az ból kiszáll egy nő s a hegyi ösvényen a kastély felé kezd tartani. Krasinszki várt; s nem hiába, — nemsokára belépett a kapus; aki ugyan süket volt mint a kakas a torony tetején, de beszélni tudott. — Uram, egy asszony van kint — s olyan képet csinált hozzá, mintha egy szudáni néger felhőcskét pillant meg a horizont szélén. Krasinszki lement a kapuhoz. Az előbb látott nő állt előtte. Egymásra néztek. — Uram — szólt a nő, eltévedtem a kocsimmal s nem tudom most, hogy merre vezet az út Pászó felé? A férfi érdekesen mosolygott, s karján fogva a hölgyet egy szobába vezette. A nő mikor a régi, ízlésesen elrendezett fegyverekkel feldíszített szobába lépett, csodálkozva nézett körül, majd sietve megismételte előbbi szavait. A férfi újra mosolygott, s fejével tagadó választ adott. — Tán nem tudja Uram, ön sem? — folytatta lehangolva a nő. — Polszki, francuszki, latinszki, nemetzki — válaszolta Krasinszki — magyarszki nje. A nő erre nevetve értette meg a házi ur szótalanságának okát s tört latinsággal szólt oda. — Ja vagy ugy, tu domine nescis hungarice, loquamur ergo latiné. S a beszélgetés megindult igy. A nő elmondta, hogy egyik ismerősét akarja meglátogatni, hogy tanácsot kérjen, miszerint nevelőnek vagy komornának akarna menni PestBudára, mert árva s elhagyott. — Oh hisz akkor, nem kell Önnek oly meszutolsó hörgést túlfeszített keblünkből. A krizis elmúlt. A várt halálból váratlan feltámadás lett. Sőt a központi hatalomegységnek az orosz pusztákon bevált mértföldes csizmái átlépik a blokád vasgyűrűit s korlátain túl, messze kitolták a harcterek határait. A német kezdeményezés mindig meglepő volt s a tragikum erejét rejtette magában az entente számára. Az „U"-k szerepjátszása a dráma erejével fog hatni a négyesszövetségre. Az elején minden német kezdést lekicsinyelt az entente, de a befejezés mindig meghozta a „mea culpa"-t számukra, midőn saját népük előtt mellveregetések között mentegették magukat kormányaik az egységes vezetés hiányára való hivatkozással. Sehol sem tűnt e fejetlenség jobban a világ szemébe, mint a román tragédiánál. Oláhország hirtelen a hősmondák herosaként fogadta a francia, angol, olasz, orosz hódolatokat. Államférfiainak megfelelő kaliberű hasonlatokért a klasszikus világ nagyjaihoz fordultak. A büszke, kényes francia a bocskoros mócot tartotta eszményképének ábrándjai megálmodott ideáljának. A világtörténelemben a szégyenbukások között is páratlanul álló román kudarc napjaiban legelőször a szerelemtől ittas francia kiábrándult elméje volt képtelen felfogni azt a könnyelműséget és lelkiismeretlenséget, mellyel Románia odaállt a történelem Ítélőszéke elé minden mentsége nélkül annak a katasztrófának, mellyel saját népének és állítólagos szövetségtársainak is ártalmára volt. S Franciaországból csak a „prim" hangjai muzsikáltak Románia fülébe, csakhamar megszólaltak az olasz trubadúrok vádaskodó „sekundjai" is, a „nagyszövetséges" számára. Ki lesz most a bűnbak?! Ha a páncélozott dióhéjak felmerülnek a tengerből, miközben az ellenséges, vastarajú kolosszusok elmerülnek az óceán éhes örvénytorkában. Akkor a vádaskodó lármája helyett, a béke húrjai fogják a világ harmóniáját zengeni. Zádop József. — Anglia szerencsepolitikája. A három esztendős világháború sorsváltozása alatt Albion népe a biztos győzelem feltétele mellett már a veszteség lehetőségével is kezd foglalkozni. Mi még mindig hisszük, hogy a nyugati fronton megváltozik a helyzet, irja a „Morning Pobt" vezércikkében febr. 8-án. Csak egy kell hozzá, szire fáradnia, szólt barátságos hangon Krasinszki amit keresni óhajtana, megtalálhatja nálam is, minden tanács-kérés nélkül. Maradjon itt asszonyom, s kastélyomban kezébe veheti a házvezetőnői szerepet. A nő arcán, a nem remélt meglepődésnek halvány rózsái gyúltak lángra. Ergo bene. S a két kéz egymásba fonódott. E perc óta a házban már emberi szót is lehetett hallani. Itt-ott bilikom csengést s egy régi mandolinnak pengő melódiáit. Az öreg Krasinszki boldog volt; s ha a nagy lovagteremben az ősök képei előtt megállt a nagy gyertyák hosszú árnyékában, ugy látta, hogy azok mosolyogva intenek felé. De alig múlott el néhány hónap, a megelégedés tünő óráiból, amikor nagy hirtelen minden megváltozott. Szentmihály nap előt Krasinszki egy megsebzett róka nyomában futott, amely sebes iramban a kastély alatti bokrokban tünt el. A kopó utána bujt, de rögtön vonítani s sirni kezdett. Krasinszki utána sietett, s akkor veszi észre, hogy a kutya lába egy spárgában megakadt. — Mi ez? — szólt meglepödötten, s a kutyát megszabadítva, a spárga nyomában kezdett menni, de csak néhány lépést tehetett, a zsineg a meredekbe nyúlt. Kutyát, rókát otthagyva haza tért. Felesége, kivel a pászói pap összeadta, a toronyszobában ült s igy a rendes nappali szobája üres volt. Kinyitotta az ablakot s lenézett. Végigtekintett a völgyön, majd a sziklákon, s akkor látja, hogy az ablakpárkány alatt, egy szögre a völgyből felnyúló vékony zsinór van erősítve. Oh Ég mi lehet ez? hogy tovább harcoljunk az utolsó tartalék felhasználásával. De ennek a tartaléknak a nagy feladatig érintetlenül keli állni. Nagyon természetes, hogy a nagy döntés pillanatát el kell találni, mert ha balul ütne ki a számítás, Anglia népe ebbe nem tudna belenyugodni, Anglia népe föllázadna, mert akkor hiába folyt ki annyi vér. Az elhibázott lépés rosszabb hatással lenne a katonákra, mint a tartalék jelen kockázata. Azért egy pár százezer halottal több vagy kevesebb a tavaszi offenzívánál nem jöhet számításba. Két lehetőség áll előttünk: vagy legyőzetünk, vagy a meghozott áldozatok biztosítják a győzelmet. Válasszuk az elsőt, akkor az eddig hozott áldozatok kútba estek. Akkor legyőzött nép leszünk, s mindig borzalommal és rettegéssel kell várnunk egy ujabb háborúra, amelyet a győző Németország nyakunkba varr, mert a németek terjeszkedő politikája nem fog elaludni. A terrornak minden formájával ijeszteni fog. Nagybritannia ereje egyre gyöngülne és a teher semmilyen kompenzációval nern állna arányban. A kereskedelem, ez a szép és csábító szerelmes, hozzánk egyre hűtlenebb lenne és a győző versenytárs karjaiba dőlne. Előttünk egy zord jövő állna, mely a segítő forrásokat eldugaszolna és Angliát a megsemmisülésbe döntené. De ha a másik utat választjuk? Akkor egy hónap alatt végeztünk. Tehát még nagyobb erőfeszítéseket kell tenni, mint eddig. Az utolsó tartalékot is bele kell dobni a hadseregbe. Nekünk elég itthon akkora üzem, melyet a női munkások bírnak. Csak a munkaidőt kell a legnagyobb nyomással meghosszabbítani. Egy a jelszó : még több áldozatot hozni, mint eddig! Vagy talán visszaborzadunk ettől? Senki nem gondolja! Mi a szükséges emberanyagot odaadjuk. Igy fest az angol újság! Azt gondolja, hogy a nyúl már a győző kezében fekszik. De ott van Írország is ! Ott portyáznak a tengeralattjárók is, hogy azt az utolsó tartalékot a tengerbe röpítsék, íme a tömeghalálnak csábító perspektívája. LG. Aknamunka. Gerlach prelátus. Mély felháborodással vette tudomásul a kath. világ, hogy az ántánt jogtalan ós erőszakos fellépésével kiűzte a Vatikánból és ezáltal egész Olaszországból Gerlach prelátust, a Szentatya titkos kamarását. A nagyközönség szemét egy frázissal hintették tele s azt híresztelték, hogy Gerlach „német kém," azaz magyarán: kötelességéhez híven kimondotta határozott véleményét az antanthatalmak németgyülölő rágalmairól, valahányszor a Szentatya ezirányban érdeklődött! S a válasz meg is jött. Néhány napra rá, mikor a felesége a vacsora után nyugalomra tért, Krasinszki még a szobában maradt. Az ősök megbarnult képei egyhangúan, közömbösen tekintettek rá, s a sárga viaszgyertyák kísértetiesen remegtek tartóikban. Krasinszki fejében egyik gondolat a másikat kergette, néha elsápadt majd ismét vörös lett. Serlegét teli öntötte s egy nagyot húzott belőle, mintha abban találta volna fel tépelődő gondolatainak gyógyító erejét. S ahogy igy ült, ugy tünt fel neki, mintha szavakat, lépéseket hallott volna. A csendhez hozzászokott füle, a legcsekélyebb neszre is figyelmessé tudott lenni. Hirtelen felkelt, s felesége szobájába sietett. A gyertyák égtek s a nyitott ablakon át betévedt szél nesz nélkül lebegtette lángjukat. Az ablakhoz lépett, s amint kinyújtotta kezét, egy kötélhágcsón akad meg az. — Tehát jól sejtettem, szólt, s eltorzult arccal borult az ablakra. A toronyba mentek .. . Hogy meddig ölhette ott a kín, fájdalom, az idő végtelenjében ugyancsak egy tünő pillanat, de az övében egy örökkévalóság ouverturje volt. Lépések nesze téritette magához, sietve az ajtóhoz lépett. Majd egészen jól hallotta, amint a felesége valamit suttog s lassan kinyitja az ajtót. A hirtelen keletkezett léghuzam a nagyot lobbanó gyertya lángját kioltotta, s igy egészen sötét lett. — Juj — nevetett fel az asszony — vigyázz szivem, hogy zajt ne csapj — miközben maga után húzott egy férfit. Gyanútlanul léptek a szobába, Krasinszki mozdulatlanul állt.