ESZTERGOM XXII. évfolyam 1917

1917-10-14 / 41. szám

ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Earész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ara 16 fillér. Osztálygyüíölet. Esztergom, október 13. A jó indulatú és nemes szándékú emberi érzések közül kétségtelenül a felebaráti szeretet gyűjtőfogalma alá tartozó lelki megnyilvánulások mentek át a háború demoralizáló hatása alatt a legtöbb változáson. Amily tiszteletreméltó ambícióval kelt versenyre a háború első fájdalmas és ijesztő jelenségeinek láttára s hallatára minden rangú és módú ember a felebaráti összetartozandóság nemes eszméje s jeligéje alatt a kölcsönös segitő akciók támogatásában, s amily elvitathatatlan egyértelműséggel jelentkezett meg az egymás baja iránt tartozó szánalom és részvét érzése a háború első hónapjaiban az emberek kedélyvilágában, annyira leromlott, lezüllött az emberbaráti kölcsönös jóindulat, jóakarat, gyámolító készség a társadalmi osztályok minden rétegének erkölcsi felfogásában a háború legutóbbi hónapjai alatt Az emberek soha sem szerették egymást önzetlenül s ideálisan, még a régmúlt boldog, gondtalan, felelösségtelen idők feledésbe ment napjaiban sem. A minden földi gyarlóságtól tiszta nagy példaadó, a krisztusi Szeretet már parancs alakjában állította oda az önszeretet fokát a felebarátunk iránt tartozó szeretetünk mértékéül s bár a példaadás megszámlálhatatlan eseteivel igazolta az embertársi jóindulat kölcsönösségének szükségszerű voltát, már az 0 lábai nyomán haladó nyáj báránykái is szívesen csíptek el egy-egy harapásnyit a szomszéd juhocska barázdájáról. A felebarátok, kik bennünket a boldog AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. A te életed... A te életed tavaszi mámor, Az enyém: ősznek bús hervadása. Csak titkon sírok, senki se lássa. . . Nem közös a mi sorsunknak útja, Tiéd az öröm, enyém a bánat; Nem járhatok én igy teutánnad. En megyek külön a sivár úton, Nem szabad nékem sehol megállnom: Nekem nincs vágyam, nekem nincs álmom... S ha összejövünk valahol mégis, Szánó szavakkal ne tarts fel engem; Kálváriámon hagyj tovább mennem .. . M . . i. Az assziszi halmok édesszavű dalnoka. Vannak egyének, kik ugy jelennek meg a történelem keretében, mint egy magányos fa a Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. béke visszakívánt napjaiban körülvettek, a cserépedény mázához hasonló vékony lelki patina alakjában hordozták a durva agyagból formált emberi sziv fölött a jóindulatú szeretetnek fénylő glazúrját, amely azonban az önös érdekek legcsekélyebb összeütközésekor gyorsan lepattanva, leplezetlenül elénk tárta a külső vékony máz alatt rejtőző agyag értéktelen voltát. Az emberek csak addig voltak mindig egymásnak felebarátai s Krisztusban testvérei, a felebarátok csak addig ragaszkodtak egymáshoz baráti szeretettel, mig az enyém, tiéd, övé határmesgyéiböl egy-egy ág, vagy vastagabb hajtás át nem nőtt a határvonal hajszálvékony csíkja fölött s mig annak tövisei bele nem kapaszkodtak az arra sétáló felebarát köntösének csücskébe. Csak az anyák szeretete volt örök idők óta önzetlen és hamisítatlan ; minden más emberi vonzalom s ragaszkodás az önszeretet színpadán komédiázott néha a valóságig hü s a csalódásig megtévesztő kreációkat s fogadta boldog önelégültséggel a felületes szemlélők tapsait. Hiába, az önzetlen szeretet csak addig önzetlen, mig valami külső rázkódtatás felszínre nem hozza a létérdekek mély köcsögében a tejfel fehér, tiszta rétege alatt rejtőző savót. Amint azonban avatatlan, gyönge, vagy durva kézzel nyulunk a fazék után, azonnal felszínre buggyad a mélységben erjedő, poshadó savanyuság. Igy van ez most, mikor a háború ezer és ezer bajával ránk szakadt nyomorúság fekélye már átrágta a jólneveltség és a kultúra burkába szorított gyarló emberi lélek felső kötőszöveteit, s a genyesedö tályog megsivár pusztában. Összefüggésben vannak a korral, s mégis mintha ki lennének belőle szakítva. Csendes életet élnek, de az élet összes örömei kifejezésre jutnak bennük. Hárfák módjára zengenek, s az élet sir ki, csendül meg dalaikban. (K. Sz.) Ilyen finom, nemes lélek volt assziszi Ferenc. Szinte csodálatos, hogy sz. Ferenc, az assziszi halmok ódesszavú dalnoka, ki elvet magától mindent, ami a kényelemnek, gazdagságnak tömjénez : kiinduló pontja lesz- a művészetnek, legügyesebb művésze: az önnevelésnek, a jellemkialakitásnak. Amikor a XII. és XIII. század kavargásait, politikai, társadalmi, bölcseleti, vallási küzdelmeit gondolatban áttekintem : a fegyverzörej s a szabadságért küzködő néposztályok közt látom sz. Ferencet, ezt a finomvonásu, tengermóly érzésű, szeretetet lihegő költőt, művészt,- a ki énekel, ujong s ugy cseng, mint egy lírai költemény : ugy érzem, hogy ebben az átszellemült lényben az összes ellentétek elsimultak, az emberi lélek összes nemes vágyai kielégítést nyertek. 0 kiengesztelte az embereket önmagukkal, Istent az emberrel, természetet a szellemmel. Hisz, amerre ment, tavasz, zsenge, illatos tavasz szállott alá a rónákra és hegyekre. Az ember fellendült Istenhez, az ellenségek békecsókot nyomtak egymás arcára; a farkasok megszelídültek, a madarak az ember kezén énekeltek, egyszóval leszállott az égből az egyetemes, az általános testvériesség. Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. mérgezte az egész lélek harmonikus összműködését. Künn a harcmezőn egymást soha nem látott emberek vad gyűlölettel törnek egymás legfőbb javára: az életére, az idehaza levők pedig fogcsikorgatva néznek farkasszemet egymással, — mindkét csoport önös érdekeinek, létfeltételeinek védelmében. Mindkét csoport egyedeinek lelki harmóniáját az önérdek jogos védelmében feltörő szenvedélyek ereje tette disszonánssá s ebből a hangzavarból csak az egymás iránti gyűlölködés, az irigység sziszegése, az élhetetlenség és kapzsiság farkasüvöltése üti meg leggyakrabban az emberi gyarlóságokon felülemelkedni biró lelkünk membránsát. A künn harcolók egymás iránti szilaj; gyűlöletét a tömegszuggestió szitja és táplálja, de mi az oka az itthoni, átlag konszolidált viszonyok közt élő emberek s néprétegek egymás iránt lépten-nyomon megnyilatkozó osztálygyűlöletének s elvitathatatlan rosszindulatának ? Az emberi lélek gyarlóságaiból fakadó szertelen önzés. Ez a létfenntartás ösztönéből eredő aggodalom és félelem demoralizálja a megélhetés megnehezített feltételeinek biztosításában küzdő emberiséget. Ma mindenki egy sötét jövő aggodalmaival lelkében nehéz tusák fáradalmait szenvedi el a megélhetés gondjainak leküzdésében. Az őstermelő az úrban, a háborús rendeletek végrehajtójában, az ö létfeltételeinek önkényes megnehezitöjét látja s ezér gyűlöli, viszont a kabátos ember a gazdái" kodóban a lelketlen uzsorást látja, ki az ö szegényes jövedelmén alapuló egzisztenciáját veszélyezteti a terményeiért követelt balIfjúkorában a világon csüngött. Élvezett,, szerepelt, érvényesült, társai körülrajongták, dicsőitették s ünnepélyeik királyává avatták. SFerenc boldog volt; oly boldog, mint a pillangóy mely naphosszat kering a virágos,- illatos rét felett, sohase dolgozik, mégis mézzel táplálkozik. Irigylésre méltó sors! Van azonban az életben valami lehangoló is. A virágos rét elfonnyad, a méz elfogy s a pillangó boldogságának végeszakad . . . Az Ur keze ránehezedett, az ellenség sötét börtönbe hurcolta, a láz ágyba döntötte, gondolkozásra és megtérésre kényszeritette. Mily nemes feleletet ad atyjának, mikor javairól való lemondásra rábírta. Árról vádolja az atya fiát hogy a legpazarlóbban költekezik az egész országban, nem tudna visszautasítani egyetlen szegényt sem, nem birja elviselni, hogy a városban egyetlen r

szűkölködő, szükséget szenvedő család legyen. És mit felel e súlyos vádra ? íme! itt van, itt van atyám, többet is adok neked, mint amennyit kívánsz." Ekkor lábaihoz vetette ruháit és igy szólt: „Eddig atyámnak neveztelek, most már semmi vagyont se várok tőled, most már bátrabban, bensőbb bizalommal mondhatom: Mi atyánk! ki vagy a mennyekben!" Micsoda ékesszólás, micsoda fenkölt lelkület ez! Boldog, mivel semmije sincs, mivel nincs más vagyona Istenen kivül. Majd árnyas erdőbe megy, majd magas hegyekre, hogy Isten műveit csodálja s minden